A népszavazáscunamiról

Genval, 2016. december 6. – Az utóbbi idők európai politikai életének állóvizét a nem várt, és adott esetben fölösleges vagy káros népszavazások kavarják fel. Az olaszok tegnap szavaztak egy alkotmányreformról, és ennek kapcsán érdemes végigvenni néhány, példaszerű népszavazást.

Olaszország – kezdjük mindjárt a legaktuálisabbal. Teljesen értelmetlen öngól volt a politikai élet minden szereplőjének, és szükségtelenül bizonytalanságba sodorta mind Olaszországot, mind Európát. A népszavazás tétje nem az EU volt, de igazából érthetetlen, hogy Renzi miniszterelnök miért játszott orosz-rulettet. Ráadásul az elutasítás mértéke miatt is védhetetlen az eredmény a volt-miniszterelnök számára.

Nagy-Britannia – Brexit. Ennél nagyobb politikai hiba kevés van a népszavazások történetében. Egy komplex kérdést populista szintre leegyszerűsítve jutattak oda egy világhatalmat, hogy mára már a helyzet egyre inkább tragikomikus. Teljesen nyilvánvaló, hogy semmiféle stratégia és terv nem volt a Brexitre, erre az új kormány úgy viselkedik, mintha a nép erre hatalmazta volna el, aminek egyébként jogi kötőereje nincsen.

Görögország – az embereket megszavaztatták arról, hogy elfogadjanak-e egy megszorító csomagot a Tsipras kormány hatalomra kerülése után. Ez kábé olyan, mintha arról kérdeznénk az embereket, hogy akarnak-e több adót fizetni. Aztán a nemek győzelme után az országnak egy ennél súlyosabb csomagot kellet elfogadnia.

Magyarország – több esélyes népszavazásról is lehet írni, de nézzük az érvénytelen kvótanépszavazást. Az egész egy jogi abszurd, külpolitikailag aligha könyvelhető el sikerként, belpolitikailag azonban rendkívül hasznos lépés volt. Erre és itt most csak annyit mondhatok, hogy függetlenül a betelepítési menekültpolitika helyességétől, vagy hogy miként kellene reagálni egy soha nem látott népáradatra, amire nem vagyunk felkészülve, egy csúsztatásokkal és egy sérülékeny kisebbség elleni uszítással teljes, közpénzből és közalkalmazottak munkaidejéből finanszírozott kampány minden jóérzésű emberből valamilyen mértékű nemtetszést vált ki.

Egy demokráciában a közvetett képviselet, a parlament kell, hogy a főszerepet játssza, míg a közvetlen demokrácia, a népszavazás csak kisegítő jelentőségű lehet.

Egy brüsszeli álláshirdetésről

Genval, 2016. december 5. – Míg Ausztria Európa barát elnököt választott, és Olaszország egy referendummal újra megosztottságba zuhant, a magam részéről közzétettem egy nemrég olvasott álláshirdetést, ami a poszt írásakor még mindig aktuális.

Rutin aktusnak indult, de aztán számos barátom nem várt módon megosztotta, és jó néhány hozzászólás után a hirdetésen messze túlmutató eszmecserévé fajult a dolog, majd gyorsan abba is maradt, mielőtt még számottevő méretűvé nőtte volna ki magát.

Apró dolog persze, de érdekes, hogy kisebb dolgokból is kerekedhet egy kis meglepetés, ami örömmel tölt el. Az érdekesség kedvéért a hirdetést itt is megosztom (határidő: december 9), hátha eljut valakihez ilyen módon is.

 

A Brüsszeli Magyar Nagykövetség/Balassi Intézet pályázatot hirdet, asszisztensi állás betöltésére

A Brüsszeli Magyar Nagykövetség pályázatot hirdet a Balassi Intézet, a Nagykövetség Kulturális Szolgálata adminisztrátori feladatkörének betöltésére helyi alkalmazottként, heti 38 órában, a Kulturális Szolgálat telephelyén (Treurenberg 10, 1000 Bruxelles).

A feladat leírása:

– Az iroda teljes adminisztrációjának kezelése, rendezése, vezetése

– Beérkező számlák és egyéb dokumentumok formai ellenőrzése

– Találkozók szervezése, nyilvántartása, központi telefon kezelése
– Kérvények, nyilatkozatok írása, formanyomtatványok kitöltése
– Posta, futárposta kezelése
– Konyha és közös irodai terek rendben tartása, felszolgálás az
irodai vendégek részére

– Kapcsolattartás a gazdasági vezetővel és ügyintézővel, kérésükre szakmai tartalmú táblázatok szerkesztése, az adatok összegyűjtésétől a kitöltésig

– Vezetői utasítás alapján, rendezvényeken való részvétel, beléptetés, előkészítés, felszolgálás, elpakolás.

– Fordítási feladatok végzése francia és magyar nyelv között
mindkét irányban
– Könyvtári, DVD-tári állomány nyilvántartása, kölcsönzés bonyolítása.
Az alkalmazás feltételei:

– Magyar állampolgárság

– Brüsszeli lakcím

– Magyar anyanyelv

– Írott és beszélt francia és az angol nyelv felsőfokú szintű ismerete; a holland (flamand) nyelv ismerete előny

– Számítógépes ismeretek (Excel, Word, PPT készség szinten, Prezi előny)

– Felsőfokú végzettség

– Büntetlen előélet

Az ideális jelölt:

– Belgiumban helyismerettel rendelkezik

– Képes rövid határidővel megbízható munkát végezni
– Munkavégzésében pontos, precíz, rendezett

– Feladatkörén belül képes önállóan dolgozni – Megismeri és betartja a Nagykövetség működésére vonatkozó szabályokat és törvényeket, a KKM vonatkozó utasításait, illetve a
nagykövet utasításait.

– Elkötelezett a Nagykövetség és a Nagykövetség Kulturális
Szolgálata célkitűzéseinek megvalósítása iránt
Jelentkezés:

Fényképes, magyar nyelvű önéletrajzzal a mission.bxl@mfa.gov.hu e-mail címen december 9-ig.

A poszt várható betöltésének ideje: 2017. január/február

A csapatépítő tréningről

Genval, 2016. december 4 – Már az elnevezés is borzalmas. Ez a kifejezés takarja mindazon felülről szervezett, erőltetett közösségi jóléti tevékenységet, amely manapság már szinte minden munkahelyen kvázi kötelező, és ami a csapatmorál erősítésére, a kollégák összetartozására hivatott sarkallni.

Tudtommal, ezeket a résztvevők nagy része nyűgként, teherként éli meg, és a legtalálékonyabb kifogásokkal próbálnak kibújni a kötelezettség alól. mindezek ellenére nem fér a fejembe, hogy miért érzik mégis kötelezőnek a munkáltatók ezek szervezését, és tartását. Mintha abban bíznának, hogy vezényszóra barátokká és összetartó közösséggé lehet nevelni a kollégákat?

Szerény tapasztalataim szerint a közös munka, egy közös projekten való önkéntes, felelősségteljes munka, a közös siker vagy épp a közös, külső fenyegetés az, ami összehozza a csapatot. Vagy adott esetben egy közös misszió a résztvevő kollégákat. De nem a csapatépítő tréning.

Mindezek ellenére arról kell írnom, hogy pár napja egy hasonló tréningen vettem részt. Egy közös ebédet egy  közös Q-zar lézeres, lövöldözős csapatjáték követte. Ami írásra késztetett, az az, hogy mind az ebéd, mind a játék előtti beszélgetés lényegében felüdülést jelentett nekem, és mondhatni a körülmények ellenére jól szórakoztam, jó program volt.

Mit jelent ez? Semmit. A véleményem a csapatépítő tréningről semmiben sem változott. Kivétel erősíti a szabályt alapon egy jó délután nem fogja a csapatot összetartóbb tenni. Egész biztosan nem fogok hétfőn más emberként az irodába bemenni, és ott fogom folytatni a munkát, ahol pénteken délben egy erőltetett program megzavarta…

20161203_112651

Mit adott nekem a Roma Platform második napja?

Genval, 2016. november 30. – Az Európai Roma Platform második napja után bizonyosan elmondható, hogy ez az esemény nem fog a legsikeresebb Roma rendezvényként bevonulni a történelembe.

Ahogy a lent olvasható, korábban kifejtett szakmai álláspontomban kifejtettem, bár történt előrelépés a Romák aktív bevonása, és az interaktivitás felé, összességében nem könyvelhető el a rendezvény elsöprő sikerként.

Roma Platform: mixed responsibility or missed opportunity?

De ezt leszámítva, mik a lényeges problémáim a rendezvénnyel?

  1. A szervezés gyengesége, a késés, és a civilekkel való lekezelő bánásmód

Számos oka van, hogy a szervezés miért késett, de nem értékelve és elemezve az okokat, a késés ténykérdés. Ennél fogva kézenfekvő megoldás lett volna a rendezvény elhalasztása – ahogy azt számos Roma és Pro Roma civil szervezet tanácsolta – ám mint tudjuk, ez nem történt meg.

Minden más ebből következett. Bár számos miniszter meghívása szerepelt a napirenden, a felszólalók nagy része államtitkár volt. Nemcsak a regisztráltak jelentős része (kb. fele?) nem jött el, de olyan fontos jelenlevők, mint tagállami attasék is hiányoztak. Hát milyen Platform az, ahol a szakdiplomaták megengedhetik maguknak, hogy ne jelenjenek meg?

Nem mondom, hogy nem volt valamiféle megegyezés és együttműködés a civilek és a Bizottság között, de hozzá kell tenni: mindezt, és számos egyebet is hangsúlyoztunk civil részről, de az érdemi kritikáink lesöprésre kerültek az asztalról.

Ennek fényében volt érdekes hallgatni a civilek és a döntéshozók közötti egészséges feszültségről szóló hozzászólást

 

 

2. Nem volt nyílt vita az Uniós biztossal

Értetlenkedéssel vegyes felháborodással fogadtam, hogy nem lehetett kérdést intézni a biztos asszonyhoz. Milyen nyílt rendezvény az, ahol a felelős uniós biztos megjelenik ugyan, de nem lehet vele nyílt párbeszéded folytatni. Pótolhatja-e ezt a biztos jelenlétében lejátszott videó, amin Roma rapperekkel rappel?

 

3. A platform alkalmat adott a Roma egészségügyi aktivistákkal való aktív eszmecserére, szervezésre, és egyéb, fontos találkozókra

A pozitív oldalon kell megjegyezni, hogy a platform összehozott Roma és pro Roma aktivistákat. A Platform nélkül például nem jöhetett volna létre ez az ötös találkozó sem, ami mindenképp érték. És ez csak egy volt a fontos találkozók közül, tehát azt kell mondanom, hogy kapcsolatépítés és netwörking szempontjából a Platform nekem személy szerint abszolút siker volt.

 

Roma Platform – közös felelősség?

Genval, 2016. november 29. – A mai napon túl vagyunk az ún Európai Roma Platform, egy mintegy 200 főt megmozgató brüsszeli konferencia első napján, amely szerves része a 2011-es magyar EU-s elnökség alatt elfogadott Roma keretstratégiának.

Most csak a cím kapcsán elmélkednék. Közös felelősség… Nos, még minisztériumi karrierem idejéből sejlik fel egy előterjesztés, amely a különböző tárcaközi bizottságok, tanácsadó testületek felülvizsgálatát szorgalmazva hangsúlyozván, hogy ezek bizony sokszor csak a felelősség porlasztását szolgáló testületek.

Nos, ez esetben csak utalnék az Európai Bizottság szerepére és felelősségére. Ahogy egy Roma résztvevő találóan fejen találta a szöget: fontos számba venni, hogy mely intézménynek, szereplőnek (Bizottság, tagállamok, ügynökségek, európai és tagállami szervezetek) mi a hatalma és a befolyása. Nos, a Bizottság ezen a listán igen előkelő helyen áll, ami felelősség is egyben. Ehhez hasonlóan a felállított politikai panelekből pont a Bizottság képviselője hiányzott. Hol van itt a közös felelősség Bizottságra eső része?

 

Végül, de nem utolsó sorban épp ma este olvastam egy nagyszerű példát, ami bizakodással töltött el a Platform második napjára: 

Romák újították fel az összedőlés határán álló kápolnát [sonline] | RSK
http://romasajtokozpont.hu/wp-content/themes/gazette297/gazette/includes/js/suckerfish.js

Összefogtak a Baráti-hegyi romák és közösen felújították az Öreglakhoz tartozó településrész kápolnáját, kívül, belül. Ezt megelőzően istentiszteletet sem tudtak tartani, olyan állapotok uralkodtak az épületben.

Kubai válság az EU-ban

Genval, 2016. november 29 – Kis EUs abszurd. A kubai események megint megmutatták, mily mélységes válságban van az EU: Fidel Castro halála alkalmat nyújtott a világ vezetőinek, hogy megnyilvánuljanak, és világossá tegyék értékrendjüket. Véleményem szerint kevés egyértelműbb dolog van annál, mint hogy miként is ítéljük meg a kubai diktátort és rendszerének természetét, de még ezt az igen alacsonyra tett lécet sem sikerült sajnos megugrania az EU-nak.

Nem elég, hogy mind Juncker, az Európai Bizottság elnöke, mind Mogherini, a külügyekért felelő biztos mértéktartóan és túlzottan megengedően fogalmazott egyenesen ‘hősnek’ nevezve Fidelt (amely nyilatkozatokat a Bizottság elnökének szóvivője még meg is védte mondván, hogy azok “kiegyensúlyozottak” voltak), a kereskedelempolitikáért felelős biztos Malmström a kubai vezetőt elnyomónak és diktátornak nevezte – megítélésem szerint helyesen.

Mi a nagyobb baj? Hogy az EU – megint – egy tehetetlen, hétfejű sárkánynak tűnik, vagy hogy ezek szerint a “hivatalos” bizottsági álláspont túlzottan megengedő az emberi jogsértések kapcsán? Vagy a ‘Helló, diktátor!’ csak a mégiscsak demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnöknek fenntartott bizottsági kijelentés?

 

Fidel Castro haláláról

Genval, 2016. november 27. – Nem mehetünk el szó nélkül az egyik leghosszabban hatalmon lévő, a huszadik század egyik kétségkívül meghatározó történelmi személyisége, egy – túlzás nélkül állítható – tömeggyilkos  diktátor halála mellett.

Számomra érthetetlen, hogy mérvadó politikusok mind az országban, mind külföldön meglepő mértéktartással, objektivitással próbálnak nyilatkozni az esetről, mintha szükség lenne politikai korrektségre egy ilyen helyzetben. A hobbi történész dohog bennem. Nem értem, mi szükség van erre a diplomatikus kimértségre. Vannak pozitív és vannak negatív szereplői mind a kubai, mind a világtörténelemnek. Azt hiszem azonban, hogy közmegegyezés uralkodik abban, hogy Fidel Castro szerepe mindkét megítélésben negatív. Gondoljunk csak a rezsim halálos áldozatainak számára, a mai napig tapasztalható emberi jogsértésekre, a demokrácia és a sajtószabadság hiányára, vagy az országos szegénységre, csak hogy példálózó jelleggel említsek pár dolgot.

Ezért sokkoló számomra, hogy pont az újonnan megválasztott amerikai elnök, akinek személye és kampánya is bőven kritika tárgya lehet, nyilatkozott éppen korrekten és egyértelműen – szemben például a leköszönő elnökkel vagy a kanadai miniszterelnökkel.

Ahogy Voltaire mondotta volt: “Az élőknek méltányossággal tartozunk, a holtaknak csak az igazsággal.”