Magyarország, az Európai Unió és a Keleti nyitás, avagy Magyarország helye a nap alatt

Kevesen gondoltuk volna korábban, hogy 2013 egyik meghatározó kérdése Magyarország és Európa helyzete, illetve annak tisztázása lesz. Márpedig abban sokan egyetérthetnek velem, hogy az utóbbi időben a Magyarországról kialakult kép alapvetően megváltozott, összhangban az elmúlt években végbement jelentős változásokkal: új médiatörvény, magyar EU-s elnökség, új alkotmány, ágazati különadók, oktatásátalakítás, hogy csak néhányat említsünk. Az események értékelése már eltér, de abban a változások előmozdítói és bírálói egyetértenek, hogy az országimázs negatív lett. (Ennek a negatív országimázsnak az okairól, illetve megalapozottságáról ugyancsak megoszlanak a vélemények). Egyidejűleg az ország vezetése számos gesztussal Kelet felé fordult (Kína, Oroszország, Azerbajdzsán). Mindez felvetette Magyarország és az EU viszonyának újragondolásának kérdését. Szélsőséges példaként az EU zászló égetésének képe bejárta Európát. Vajon a „Keleti Nyitás” és az EUs tagság valóban tényleges ellentmondásban áll egymással? Ezt vizsgáljuk most meg közelebbről.

magyar-eu elnökség

A gyökerekről – a magyarok ősei ázsiai származásúak és Európában alapítottak államot

A címben a magyarokra jellemző kettőség benne van. Először is tagadhatatlan tény a távol-keleti származás, amely jelentősen kimutatható a finnugor rokonságot mutató, szomszédaink nyelvétől élesen különböző, és mások számára érthetetlen nyelvünkkel, amely olyannyira jellemez bennünket.

Ugyanakkor a keresztény államalapítás ténye egyértelműen a nyugati fejlődési pályára állította a kérdést. A Nyugati kereszténység határa – szemben a bizánciéval – épp Magyarországon és Horvátországon húzódott. Bár jelentős áldozatokat követelt a történelem, és a keletről jött nyomás (tatárjárás, török hódoltság, szovjet megszállás) Magyarország nem semmisült meg, nem vette fel az iszlám vallást és nem lett államnyelv az orosz hovatovább volt mersze egy világbirodalom tankjaival szemben felvenni a heroikus küzdelmet.

Az Európai integráció – a Nyugat új fejlődési foka

Az ezeréves európai történelem következő fejlődési szakaszába a II. világháború dúlásátkövetően jutott. A hidegháború és a „két vak dinoszaurusz” árnyékában született meg az Európai Integráció ötlete, amely kulturális, jogi és politikai integrációt irányzott elő (amelyből az első kettő jobban megvalósult, mint a harmadik). Ez az, amit ma nagyrészt az Európai Unió testesít meg, amihez – Magyarország történetével összhangban – 2004-ben csatlakozott. De vajón jó-e az EU tagság? Érdemes e változtatáson gondolkozni? Nyertese-e Magyarország az integrációnak? Kérdések, amelyek nagy bizonyossággal megválaszolhatóak jelenlegi tudásunk alapján.

Magyarország az EU integráció nyertese

A pénz beszél, mondják. A puszta befizetések alapján szimplán több pénz csorog vissza az országba, mind amennyit befizetünk. Ennek életmentő hatása, hogy a válságtól legyengült Európában – épp az uniós fejlesztési pénzeknek köszönhetően – mégis rendszeres fejlesztések valósulnak, valósulhatnak meg az országban.

Légneművé váltak a határok

Egy, a trianoni majd a párizsi békével hét országra szabdalt magyar nemzetközösség számára, ahol a magyar kisebbségek jelentős része kenyérhéjként kapcsolódik az anyaországhoz, óriási jelentősége van a határok átjárhatóságának, és a schengeni zónának, amely az 1920-ban megszakadt régiós együttműködés részleges helyreállítására is alkalmas – végre összenőhet, ami összetartozik

Haladó jogszabályok valósulhatnak meg az uniós jog által

Az ország mindennapjait jelentős mértékben meghatározó jogszabályok tartalmának közel 80%-át az Unió joga hatozza meg. Gyermekjátékok biztonsága, ivóvízvédelem, Roma stratégia, európai egészségügyi kártya, vízminőség, környezetvédelmi előírások, szociális biztonsági és nyugdíjrendszerek koordinációja stb. Mind-mind olyan előírások, amelyeket az egyes országok egyedül nem értek volna el, és amely jelentős, a mindennapjainkat pozitív irányba befolyásoló, pozitív előrelépésnek értékelhető. Ez rendkívül fontos

Munkahelyteremtés

Az unió számos munkahelyért felelős. Az Uniós intézményeknél dolgozó magyarokon kívül (ideértve az Európai Parlamenti képviselőket), akik révén jelentős tőke áramlik az országba, és akik nyitottá teszik az országot, és kívülről segítik, számos indirekt munkahely is az Uniónak köszönhető: számos beruházás pont a harmonizált uniós jognak köszönhető, Budapest székhelyként szolgál az Európai Fejlesztési ügynökségnek, valamint számos nem kormányzati szervnek.

Béke

Nem folytatom a további felsorolást, de egyet mindenképp meg kell említeni, ez pedig az Európai béke. Magyarország számos háborút szenvedett el, és egyedüliként határközelből figyelte a közelmúlt balkáni polgárháborúit. Magyarország stabilizáló tényező a balkánon és a béke fennmaradásában, mi több, a balkán európai integrációjában érdekelt (amelynek első lépése Szlovénia második lépése Románia és Bulgária volt, harmadik lépése pedig Horvátország csatlakozása lesz, amely nem mellékesen a magyar EU elnökség alatt dőlt el 2011. június 30-án).

A fentiek alapján magabiztosan kijelenthetjük, hogy Magyarország helye Európában és az EU-ban van.

Érdemes-e Nagy-Britannia és Csehország mintájára újragondolni a magyar EU tagságot, és küzdelmet indítani szuverenitásunk (amelyet részben átruháztunk Brüsszelbe, és magyar képviselők, tagok delegálása mellett a többi tagállammal közösen gyakorlunk)?

Határozott nem a válasz

Ellentétben áll-e a magyar EU tagság és Európai elkötelezettség az ún. „Keleti nyitással”?

Erre is nemleges felé hajló a válaszunk. Egy erős, demokratikus, növekedő, EU tag Magyarország értékes partnere lehet a jelentős befolyással és erőforrásokkal rendelkező keleti államoknak. Amennyiben a magyarok ügyesen politizálnak, az ázsiai származás tagadhatatlan ténye előny, és összekötő kapocs lehet kelet és nyugat között – hisz a magyarok mindig is ebben a szerepben találták magukat akarva akaratlan.

Tehát a keleti út önmagában nem ab-ovo rossz irány, amennyiben az határozott európai integrációval társul – sőt, paradox módon a két irány még erősítheti is egymást.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/12xWgUG

Reklámok

Gondolatok a magyarországi cigányság helyzetéről és a cigánykérdés mihamarabbi megoldásának szükségességéről

roma zászlóNe legyenek kétségeink afelől, hogy a cigánykérdés ma Magyarország vitán felül állóan legsúlyosabb társadalmi problémája.

Ezt objektíven igazolják a tények:

–         a cigányság ma Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, ahol a hivatalos adatok alulreprezentáltak, és egyes becslések szerint az anyaországi lakosság mintegy 5%-át adják (kb. 500.000 lélek)

–          a cigányság szociális helyzete messze átlag alatti, indokolatlanul sokan élnek szegénységben, vagy mélyszegénységben, rendkívül hátrányos szociális helyzetben, amelyek lényegében és objektíven nagymértékben elzárják a társadalmi felemelkedés kapuit előlük

–          a társadalmat mindkét oldalról indulatok feszítik: igazolja ezt egyrészről az újabban meg-megújuló kivándorlási hullám a cigány társadalom részéről („zámolyi romák”), vagy a közelmúlt szegregációs iskolákra irányuló (EU-s és emberi jogokat sértő, valamint alkotmányellenes) kezdeményezése

–          eluralkodott a félelem mindkét oldalon: az ország számos pontján, ahol jelentős a cigány bűnelkövetők aránya, a nem-cigány magyar többségi lakosság él félelemben. Ennek ellenkezője is igaz, ahol önjelölt „igazságosztónak” titulált egyenruhás félkatonai alakulatok jelentek meg „rendet teremteni” (Gyöngyöspata), ott a cigány magyar társadalom tagjai élnek félelemben

–          a cigányság társadalmi számarányához képest indokolatlanul felülreprezentált a bűnügyi statisztikákban: mind a bűnelkövetők, mind a büntetésvégrehajtási intézmények lakói között (Olaszliszka)

–          nem túlzás azt állítani, hogy a helyzet robbanásig feszült. Ennek talán legszörnyűbb példája a kiválasztott roma családok ellen aljas indokból, fegyveresen, gyáva módon elkövetett brutális gyilkosságok, amelyek Fliegauf Bence Csak a szél című, többszörösen díjazott, megrázó filmét is inspirálták

Mi a magyar politika felelőssége a cigánykérdés elfajulásában?

Röviden és tömören annyi, hogy a politikai elit a mai napig adós maradt nemcsak ciklusokon átívelő megoldás felmutatásával, de még a kérdés társadalmi súlyosságának puszta felismerésével is.

Ez nemcsak az ország lakosságának mindennapi életére hat ki nap, mint nap, hanem kézzelfogható politikai „eredményt” is hozott. Egy radikális politikai erő, amely sok szempontból szalonképtelen, és teljesen abszurd módon a legrosszabb magyar antiszemita hagyományokat élesztgeti, a ’cigánybűnözés’ hamis és félrevezető szlogenjére építve ijesztő mértékben megerősödött, különösen a fiatalok körében, és indulatok keltésével a legutóbbi országos választásokon több mint 20%-os támogatottságot szerzett, ami rendkívül elgondolkodtató.

Ez egy politikai válságtünet, amely az egyéb társadalmi válságjelekkel együtt csak magának a tényleges problémának, a magyarországi cigányság kiszolgáltatott helyzetének a megoldása által rendezhető. Minden más – tetszik, nem tetszik – csak tüneti válasz.

Miért zsákutca a rasszizmus?

Azért mert sztereotípiák felhasználásával indulati, és helytelen választ ad egy létező problémára. Intelligens ember nem gondolhatja komolyan, hogy pusztán a bőrszín a meghatározó. Visszautalva az e blog bevezetőjében írottakra: a sérelmek, fent felsorolt példák szajkózása, és indulati kezelése egy jottányit se visz közelebb bennünket a megoldáshoz (’sérelmi politizálás’). Nem ’cigánybűnözés’ van, hanem egy mélységesen hátrányos helyzetben élő népcsoport, akik közül – egyebek mellett – nagyobb arányban kerülnek ki bűnelkövetők.

Ha nem a bőrszín, akkor mi a cigánykérdés igazi oka?

Az, hogy cigányság meghatározó többsége hátrányos helyzetben, alacsony komfortfokozatú lakáskörülmények között, szegregáltan, sokkal rosszabb egészségügyi körülmények között, életévekben mérhető alacsonyabb élettartamra vonatkozó kilátásokkal,  alacsony jövedelmi és iskolázottsági feltételek mellett, jelentős munkanélküliségben él úgy, hogy nem egy esetben a többségi nem-cigány magyar társadalom részéről hátrányos sztereotípiák áldozata.

A fenti körülmények pusztán egyike is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember életét hátrányosan befolyásolja. A cigányság helyzete annyiban tér el a többségi nem-cigány magyar társadalom periférián élő tagjaitól, hogy a cigányságot a fenti körülmények közül több (adott esetben az összes!), egyidejűleg sújtja.

Márpedig a halmozottan hátrányos helyzet objektív és igazságtalan.

Objektív annyiban, hogy számos esetben lényegében pusztán az a tény dönti el, hogy egy gyermekből sikeres üzletember, vagy alkalmi munkákból élő munkanélküli lesz, hogy egy jómódú középosztálybeli, vagy egy halmozottan hátrányos családba születik. A szegénység nem ismer bőrszínt, de tény, hogy sokkal nagyobb arányban sújtja a cigány magyarokat, mint a nem-cigány magyarokat.

Igazságtalan annyiban, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan. Egyrészről indokolatlanul méltánytalan helyzetbe hozza a hátrányos helyzetbe született gyermeket is, legyen bármennyire is tehetséges, másrészről mindez megváltoztatható. Megfelelő politikai döntésekkel, beavatkozással, az iskolázatlanság, munkanélküliség felszámolásával mérsékelhetők a hátrányos körülmények, amelyek pozitívan érintenek mindenkit bőrszín nélkül.

Mivel azonban a cigányok felülreprezentáltak e téren, a tudatos és okos politikának igenis kezelni kell a cigányság eltérő helyzetét, és olyan „cigányspecifikus” politikai választ kell adnia, amely figyelembe veszi a népcsoport különleges társadalmi helyzetét.

Nem kevesebb, ez a magyar politika feladata ma.

Hogyan kell kezelni a magyarországi cigánykérdést?

Hasonlóan az egészségügy és az oktatás helyzetéhez, a cigánykérdés is évtizedek felelőtlensége és hanyagsága miatt mérgesedett el, és igényel ma nemcsak azonnali beavatkozást a társadalmi robbanás elkerüléséhez, hanem erőforrások mellett rendkívül tudatos és következetes politikát, hosszú távú gondolkodást.

A sérelmek listázása helyett teljesen más megközelítés szükséges: a statisztikai adatok és az objektív tények fényében el kell fogadni, hogy a cigánykérdés egy létező, rendkívül súlyos társadalmi probléma, ami megoldást igényel.

Ne legyenek illúzióink: a probléma nem fog megoldódni magától. Nem lehet „megspórolni” a társadalmi és politikai konszenzust, és a hathatós politikai válaszokat-e kérdésben.

Legyenek a „sérelmek”, a múltban elkövetett bűnök pusztán érvek és indokok a helyzet megoldására.

A cigányság helyzetére vonatkozó tanulmányokra, adatokra van szükség, mert ezek alapján lehet meghozni a szükséges politikai lépéseket.

A cigánykérdés nem csak magyar, hanem európai probléma

Köztudott, hogy különböző mértékben, de számos európai országban élnek romák. (Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahol jelentős a társadalmi arányuk). Ezért elképzelhetetlen a kérdés megoldása európai kitekintés nélkül.

Nem szabad elhallgatni: a 2011. első félévi magyar EU elnökség méltán büszkeségre okot adó lépését: az Európai Roma Stratégia elfogadását, amely valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy bemutassa a cigányág helyzetének rendezése érdekében tett lépéseket. Ez üdvözlendő lépés, de messze nem elegendő, ezzel a probléma nincs megoldva. Persze ne legyünk igazságtalanok: a tudomány képviselő, a kutatók és legfőképpen a civil társadalom aktív részvétele nélkül – éspedig cigány és nem-cigány oldalról egyaránt – a helyzet megnyugtató rendezése nem elképzelhető. Fontos kiemelni, hogy rendelkezésre állnak jelentős EU-s források is e téren is.

A történelem is pozitív cselekvésre kötelezi Magyarországot

Magyarország több szempontból is adós a cigányság felé. A mindenkori magyar állam mindig is befogadó volt más népek felé (gondoljuk csak a 8. magyar törzs, a kabarok csatlakozására még a vándorlás korában, vagy az „Egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” szent istváni intelemre. A cigányság évszázadok óta velünk élő népcsoport, és hosszú a listája azoknak a kiváló nagyságoknak, zenészeknek, művészeknek, akik cigány származásúként váltak híressé és elismertté Magyarországon.

A soknemzetiségű Magyarország legsúlyosabb problémája a nemzetiségi kérdés volt. Amikor felbomlott a történelmi Magyarország, akkor az utódállamokba nemcsak nem-magyar, hanem számos magyar lakos is került, köztudomásúan az elszakított országrészekkel együtt.

Nem felejthetjük el a trianoni traumát követő holokausztot sem megemlíteni: a magyar állam méltatlanul járt el a cigánysággal szemben a második világháború idején, amikor a holokauszt a magyar cigányságot is sújtotta. Ez szomorú tény.

A magyarországi németek megint csak szomorú kitelepítését követően a cigányság az egyetlen, az ország lakosságához képest jelentős arányban megmaradt kisebbsége az országnak, amelyért minden magyar felelősséggel tartozik, legyen az cigány vagy nem-cigány.

Történelmi kötelessége az országnak megőrizni az utolsó, megmaradt etnikai kisebbségét, és emberhez méltó életet biztosítani nekik.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KQeo

Gondolatok a 13. havi nyugdíj (kiszivárgott?) ötletére: nemcsak célszerűtlen és káros, de politikailag sem éri meg

Olyan híresztelések keltek szárnyra, amelyek szerint a 2014. évi választásokra tekintettel bevezetésre kerülne újra a 13. havi nyugdíj Magyarországon.

13. havi nyugdíj

A magunk részéről nem vehetjük készpénznek az ilyen jellegű „találgatásokat”, és nem adhatunk a kelleténél több hitelt a névtelen „kiszivárogtatásoknak”.

Hogy ennek ellenére mégis foglalkozni kell a kérdéssel, azt pusztán az eshetőség gondolatában rejlő veszély indokolja.

Miért elképzelhetetlen komoly döntéshozók részéről a 13. havi nyugdíjnak még csak az ötlete is?

Azért, mert az ország helyzete – ezt sokan érezhetik a mindennapokban – gazdasági értelemben nem megnyugtató. Ebben kulcsszerepet játszott a 2000-es évek költségvetési politikája (amelynek része volt a fedezetlen 13. havi nyugdíj bevezetése is), majd a 2008-s gazdasági világválság, újabban pedig az euróválság.

Ebben a helyzetben az ország mindenkori kormánya részéről ilyen jellegű „népjóléti intézkedés” fel sem merülhet. A Kormány az ország egésze számára hónapokra, néha évekre meghatározó döntéseket hoz. Márpedig a politikailag független és objektív számok és tények azt mutatják, hogy az államadósság 2010 óta csökkenő tendenciát mutat, és a Kormány intézkedései túlnyomórészt megtakarításra törekedtek. Márpedig mind a jelenlegi komoly gazdasági krízis tényével, mind a kormány saját credójával szembe menne egy 13. havi nyugdíj jellegű intézkedés.

Ezért meggyőződésünk, hogy az ország kormánya nem foglalkozott, nem foglalkozik, és a jövőben sem foglalkozhat érdemben és komolyan ilyen ötlettel 2013. Magyarországán, és ezért rendkívül kétséges az ötlet hitelessége, és az, hogy az ötlet valóban a kormányzó politikai döntéshozóktól származik.

Valóban nincs szükség a nyugdíjak emelésére?

De, nagyon is. Ma a nyugdíjasok méltatlan körülmények között élnek, sok esetben messze nincs arányban a kapott nyugdíj egy ledolgozott élet terheivel. A nyugdíjak vásárlóértéke még riasztóbb, ha a nemzetközi összehasonlításnak vetjük alá: bizony gazdagabb országokban az öregség sok esetben megérdemelt jólétben telik – míg nálunk nem.

Miért látszólagos az ellentmondás?

Mert Magyarországon égető, és rendkívül forrásigényes társadalmi problémák fenyegetnek. Mindjárt elsőként az oktatást említhetjük (hisz első bejegyzésünkben pont azt vizsgáltuk), külön kitérve a pedagógusok megalázóan alacsony bérére. Második helyen az egészségügyet kell említenünk, külön kitérve mind az orvosok, mind a nővérek képtelen fizetési mutatójára. A sort hosszasan lehetne folytatni.

Egy országban, egy társadalomban élünk: a döntések nem hermetikusan elzárt csoportokat érintenek, hanem valamennyiünket együttesen. Hogyan is tudna egy politikai döntéshozó a pedagógusok, orvosok, nővérek stb. szemébe nézni a 13. havi nyugdíj bejelentésekor – 2013., de akár 2014. Magyarországán?

A gazdasági helyzet keményen érintette a magyar társadalom túlnyomó többségét. A magyarok részben objektív okok miatt sokan sokat szenvedtek és szenvednek ma is. Ilyen körülmények között a politika nem szakadhat el a valóságtól.

Miért nem érdemes politikai szempontból sem a 13. nyugdíj bevezetése?

Azért, mert szimplán „nem éri meg.” A fenti objektív okok mellett a politikai okok is ellene szólnak. Mert igazából semmi sem garantálja, hogy egy ilyen döntés valóban elérné a kívánt hatást. Lehet, hogy valamennyi szavazatot jelentene, de oly mértékű szavazóvesztést okozna más oldalon, hogy az összmérleg politikai értelemben jó eséllyel negatív lenne.

Mi lenne ha…?

Játszunk el a gondolattal, hogy mindezek ellenére valamelyik politikai oldal megígéri/bevezeti a fenti intézkedést, és tegyük fel, megnyeri a választást. Ez bizony teljesen szembe menne a 2006-2009 és a 2010-2012 3-3 év „örökségével”. Teljesen ellenkező irányú hatást indítana el, és újfent költségvetési hiányt generálna. És amennyiben a jövőben újra felelős költségvetési gazdálkodásra lenne szükség (márpedig az euró- és adósságválság nem múlik el egy csapásra 2014-re) akkor egy ilyen döntés stigmájával vajon miféle újabb megszorítások vezethetőek be hitelesen?

Mit tanít a magyar költségvetési történelem?

Se nem vigasz, se nem magyarázat, hogy a költségvetési zavarok végigkísérik az ország történelmét. Az Árpád kortól az Anjou koron át királyaink folyamatos pénzhiánnyal küzdöttek, amelyet számos esetben elődeink kreatív módon igyekeztek csökkenteni: kölcsönökkel, városok, megyék, várak elzálogosításával, és adott esetben pénzrontással.

Nem mehetünk el szó nélkül az egyik legtöbb jövedelemmel rendelkező uralkodónk, Mátyás király esete mellett sem, aki rendkívüli mértékben – és a maga korában rendkívül népszerűtlenül – növelte az adóterheket, de stabilitást az sem eredményezett, mert a jövedelmek csak folyamatos háborúk és a „fekete sereg” rendszeres – nagyrészt nyugati – bevetése révén termelődtek újra. A király halálával pedig az egész rendszer széthullott.

Mi lehet a megoldás?

A nehéz gazdasági helyzet önmagában nem jelenti azt, hogy ne lehetne segíteni az elesetteken, a gyengéken, a rászorulókon. Az 1920-as évek az ország legválságosabb korszakai közé tartoznak. A trianoni országvesztés és a nemzetközi békekölcsönök ellenére mégis mód nyílott a felelős költségvetési gazdálkodásra, amely a bismarcki modell követéséhez, nyugdíj, baleset- és betegségbiztosítás bevezetéséhez, illetve kiterjesztéséhez vezetett.

Következtetés

A társadalom valamennyi szükségét szem előtt tartó, felelős, és koherens, rendszerszerű politikai döntések igenis meghozhatják a várt gazdasági fellendülést. Márpedig ha ez megindul, akkor több, fedezett forrással gazdálkodhatnak a döntéshozók, és ez elvezethet oda, hogy – példáinknál maradva – nemcsak az egészségügyi dolgozók és pedagógusok, hanem a nyugdíjasok is megkaphatják jól megérdemelt juttatásaik bővülését.

Ennél többet ígérni felelőtlenség, ennél kevesebbet pedig méltánytalanság volna.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/121IbkK

Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

Lecturis Salutem!

 nyugat02_390-FELIRAT

A közéleti blog célja

A Pro Patria et Libertate magyar közélet blog célja a közéleti viták kereteinek kijelölése, közös értékeink meghatározása tematikus blogbejegyzések által.

Az írást kiváltó ok – Ez „így” nem mehet tovább

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ne értenének egyet azzal az általános megállapítással, hogy a dolgok „így” nem mehetnek tovább.

Ha elfogadjuk a fentieket sommás összegzésként, és mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez „így” tényleg nem mehet tovább, akkor már megtettük az első lépést előre.

Lássuk tehát konkrétan, mit is értünk az ’így’ alatt, és mit ajánlunk a továbblépésre.

Látlelet – A magyar közgondolkodás állapota a XXI. században

Megítélésem szerint a fő probléma abban keresendő, hogy megkérdőjeleződtek az összmagyarságot összetartó alapvető értékek. De mit jelent ez a kézzelfogható, napi valóságban?

  • Elvesztettük a közös hangot, nem figyelünk egymásra és nem értjük meg a másikat. A közös nyelvtani magyaron túl nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nincsenek igazi, fejlődést indukáló párbeszédek, jó értelemben vett, megtermékenyítő viták csak többnyire párhuzamos monológok, alkalmasint mindössze gyerekes veszekedések.
  • A probléma, és annak építő megoldása helyett a másik személye, és a folytonos bűnbakkeresés vált fontossá, napi gyakorlattá.
  • Egy-egy mindenki számára érzékelhető probléma (antiszemitizmus, a romák helyzete, gazdasági visszaesés, tömegek elszegényedése, devizahitelcsapda, népességfogyás határon innen, asszimiláció határon túl) esetén is a cselekvés többnyire kimerül a személyeskedéstől sem mentes sérelmek hangoztatásában, érdemi és konstruktív megoldási javaslatok asztalra helyezése nélkül („sérelmi politizálás”).
  • Hiányoznak azok a mindenki számára elfogadható, minimumnak tekinthető alapok közmegegyezésen alapuló meghatározása, amely nélkül bármiféle szellemi építkezés és előrehaladás elképzelhetetlen.
  • Nincsenek továbbá kijelölve a közbeszéd és a legitim közpolitikai küzdelmek írott és íratlan keretei, amelyek ismerete nélkül bizony nehéz a kimért és tisztességes versengés – ami pedig az egészséges demokratikus közélet lényege.
  • Az alapok, és a belső keretek híján egészséges, és hatékony magyar szomszédsági, európai és tágabb értelemben vett külpolitika sem képzelhető el. Márpedig ez egy olyan nemzet számára, amely szétszórva él a világban, és csak a Kárpát-medencében 7 különböző országban él, egyenesen létkérdés.
  • A fentiekre pedig ráveti árnyékát közelmúltunk átkos, kibeszéletlen, feldolgozatlan öröksége (trianon, holokauszt, kádárizmus, rendszerváltás), amelyek meghaladása nélkül minden további haladás elképzelhetetlen.

Hogyan tovább? – Lépésről lépésre, egy-egy téma feldolgozása által

Minden sikeres kezdeményezésnek a „nagy magyar” valóságon kell alapulnia. Ennek megfelelően egy-egy, a fentieknek meghatározott ’lépésnek’ egy-egy blogbejegyzés felel majd meg. Mindegyik ilyen lépés egy eleme lesz az összképnek, amely e nyíltvégű, és ezáltal előre meg nem határozható hosszúságú folyamat végén egésszé áll majd össze.

József Attila tájverseihez hasonlatos módon vázolható fel a folyamat, ahol egy szerpentin vezet a hegy tetejére, és a magaslatról az egész képzeletbeli táj látható, csak az oda vezető út olvadt fel a természetben.

Minőségi követelmények

E bloggal a szerző hármas minőségi követelményrendszert állít fel önmaga, és egyben a mindenkori olvasó számára. Ezek az objektivitás, értékelvűség és konstruktivitás.

1. Objektivitás alatt a harag és elfogultság nélküli írást értem. Sine ira et studio. Ne a beszélőt értékeljük, hanem azt, hogy mit mond. Ez egyben a mindenkit megillető alapvető emberi tisztelet megadását is jelenti.

2. Értékelvűség alatt azt értem, hogy valamely belső meggyőződés, vallott érték legyen a mondandó mögött. Az értékelvűséghez hozzátartozik, hogy az egyes ügyeket önmagukban vizsgáljuk, mindenkinek legyen meg a szabad véleményformálás joga az adott ügyre vonatkozóan, az általa vallott értékeknek megfelelően és ezt ne torzítsa politikai beállítottság, címkézés.

3. Konstruktivitás, amely a leginkább visszahúzó magyar sztereotípiával, a pesszimizmussal („Dögöljön meg a szomszéd tehene is.”) való leszámolást célozza. Csak a jövőbe forduló, pozitív hozzáállás által lehet előrébb jutni.

Mennyiségi követelmények

A remélt eredmények körvonalazhatóak, de nehezen megjósolhatóak. Nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy a kialakítani vélt gondolati hozzáállás érje el azt a kritikus tömeget, hogy mérhetővé, érzékelhetővé váljon, és fejtsen ki valós hatást.

Noha ehhez a megfelelő minőségi követelmények elengedhetetlenek, mennyiségi követelményekkel, mérhető és vállalható teljesítményeket is fel kell tudni mutatni. Ezért a mennyiségi kritérium.

A nyilvános blog bárki számára, díjmentesen, minimális időráfordítással hozzáférhető, amelyről az olvasók fognak végső soron ítélni.

A nyilvánosság, valamint az objektív és mérhető adatok döntenek majd a közéleti blog életrevalóságáról, arról, hogy érvényes és közérthető üzeneteket fogalmaz-e meg. S mivel ezek a közösségi médiumokban (facebook, twitter, LinkedIn) is megjelennek, számszerűen mérhető lesz az elért befolyás.

Alea Iacta estdöntsön az olvasó.

A várható eredmény

A folyamat türelmet, energiát és kitartást követel úgy a szerzőtől, mind az olvasótól.

A remélt eredmény a közbeszéd tematikájának érdemi megváltozása, a közéleti blogban foglalt gondolatok elterjedése, a közéleti blog széles körben való elismertté, hivatkozási alappá válása. Ha pedig a fentiek megvalósulnak, annak megtermékenyítő hatással kell lennie a mindannyiunk mindennapjait érintő napi döntésekre is.

Történelmi keret – „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”

Minden további bejegyzést történelmi áttekintés követ majd, segítve az értelmezést. Nincs ez másképpen ezen induló bejegyzéssel sem.

Nem ismeretlen a magyar történelemben, hogy szellemi elődeink önkéntes, avagy kényszerű emigrációba kényszerültek. A magyar emigrációk története végigkíséri legalábbis újkori történelmünket.

A teljesség igénye nélkül ehelyütt

  • a címadó korszak kuruc emigrációjára,
  • az 1848-as szabadságharc reformnemzedékének emigrációjára,
  • az Amerikába “kitántorgott” hárommillió honfitársunkra,
  • az 1919-es proletárdiktatúra utáni kommunista politikai és baloldali értelmiségi emigrációra,
  • a világháború előtti, alatti és utáni totalitárius diktatúrák elől menekülőkre, és
  • különösen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő emigrációs és disszidens hullámra gondolok.

Az emigráció lehetőségei korlátozottak – de nem reménytelenek.

  1. Az ország rendi különállásának fenntartása értelmezhetetlen a vezérlő fejedelem és köre emigrációs tevékenysége nélkül.
  2. Az 1867-es kiegyezés magyar tárgyalópozíciójához, és a passzív ellenállás hatékonyságát felerősítette a 48-as emigráció.
  3. Keserű tanulság, hogy a kommunista politikai emigráció sikeresnek volt mondható, figyelemmel az 1947-es fordulatra, de csak szovjet szuronyok, azaz külső fegyveres erő és nemzetközi elszigeteltség (jaltai paktum) következtében.
  4. Végül a közelmúltra tekintve a szocialista rendszer erróziójához is hozzájárult az öntudatos polgári demokratikus emigráció aknamunkája.

Szellemi elődökként ehelyütt név szerint elég Mikes Kelemenre, Kossuth Lajosra, vagy Márai Sándorra hivatkozni. Van tehát építő jellegű szellemi örökség, amiből lehet meríteni.

Ha meghatározó nemzedékek példájáról van szó, újkori történelmünkből mindenképp kiemelést érdemel a nyelvújítók és felvilágosult ’magyar jakobinus’ generáció tevékenysége, mely megtermékenyítő hatással volt a következő nagy hullámra, a reformkor nemzedékére, és lehetővé tette többek között, hogy most e nyelven beszéljünk.

Az újabb kori történelmünk haladó hagyományait pedig a Nyugat három nemzedéke képviseli, akiknek mindazt köszönhetjük, amire büszkék lehetünk szellemi örökségünkből. És így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is közéleti írásra kerül sor.

A szerzőről – dióhéjban

Ami a személyes motivációkat illeti, ilyenek – hagyományos értelemben véve legalábbis – nincsenek. Az írás a szerző részéről önkéntes, non-profit és szabad.

Önkéntes annyiban, hogy a mindennapi munka és élet kiegészítő elemeként, az erre szánt időben születik.

Non-profit annyiban, hogy közérdekű és lényegében semmiféle közvetlen vagy közvetett anyagi haszonszerzés nem motiválja.

Szabad pedig annyiban, hogy belső meggyőződésen alapul. „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.

A fentiek alapján az értő olvasó számára már bizonyára nyilvánvaló, hogy csak a kimondott szó és annak igazságtartalma számít, tekintet nélkül arra, hogy ki mondja. Ugyanakkor egyrészt joggal támadhat kíváncsiság, hogy ki az, aki a sorok mögött rejtőzik, másrészről a hátteret, a motivációt és a gondolatmenetek megértését elősegítheti, ha párt sort ehelyütt a szerzőnek is szentelünk.

A szerző származására tekintettel alföldi születésű, éspedig szolnoki. Középiskolai korszaka alapozta meg a történelem ismeretét és szeretetét benne, amely egész további pályáján végigkíséri majd. Végzettségét tekintve meghatározó részt Szegeden végzett jogász, amelyhez az Université Paris X által kiadott francia és közösségi jogi specializáció társul. Az európai szemlélet kialakításához 4 hónapos párizsi ERASMUS ösztöndíj járult hozzá.

A több mint 7 éves szakmai tapasztalat a magyar bírósági rendszerben kezdődött bírósági fogalmazóként, polgári, gazdasági és büntető ügyszakban, ahol a jog uralma, a függetlenség és a pártatlanság eszméit sajátította el. A 7 hónapos luxemburgi jogász-nyelvészi gyakorlat az Európai Unió Bíróságán az EU jogának alaposabb megismerésére, és más európai nemzetek alaposabb megismerésére adott alkalmat.

A közel négy éves közigazgatási tapasztalat az egészségügyi ágazat európai és nemzetközi ügyeiben kialakította a szerzőben a köz ügyei iránti elköteleződést. A féléves magyar EU elnökség során az ország hírnevének öregbítésére és az EU döntéshozatali folyamatának elmélyült, beható tanulmányozására nyílott mód.

A szerző jelenleg egy brüsszeli székhelyű, nem kormányzati, népegészségügyi civil szervezeteket tömörítő ernyőszervezetnél dolgozik, ahol a civil kezdeményezés és önszerveződés érdekében, nap, mint nap annak érdekében jár el, hogy összeurópai viszonylatban a felelős politikai döntéshozók a népegészségügyi szempontokat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vegyék figyelembe napi döntéseik meghozatalakor.

Nem titok továbbá, hogy jelenlegi tevékenysége során a szerző egy, nagyrészt európai ügyekkel foglalkozó blogot (’EU Hemicycle: updates on EU affairs, open discussions on EU actualities’) is vezet, amely a Facebook, a Twitter (@EU_Hemicycle) és a LinkedIn hálózatokon egyaránt megtalálható.

További információk, összegzett elérhetőségek az about.me oldalon érhetőek el.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YtdLJO

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-