Brüsszeli tudósítások 1: Az Európai Parlament jelentőségéről és a magyar jelölőszervezetekről

Európa, és benne Magyarország Európai Parlamenti választások elé néz. Megoszlanak a vélemények e választás tétjéről és jelentőségéről, és beszédes az a tény, hogy sok helyen – így hazánkban is – sokkal inkább belpolitikai kérdések dominálják ilyenkor a közbeszédet az európai témák helyett. Brüsszelbe szakadt hazánkfiaként ezért fontosnak tartom megvilágítani az Európai Parlament jelentőségét, amely segíthet eligazodni az öntudatos magyar európai választópolgároknak az uniós döntéshozatal dzsungelében. Ezt követően a magyar jelölőszervezetek listái / EP képviselőjelöltjei / programjai olvashatóak a bejegyzés végén.

 A 3 “nagy” intézmény: az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament

Az EU intézményi döntéshozatalát az említett 3 “nagy” intézmény határozza meg. Az Európai Bizottság az Európai Unió kvázi kormánya ugyanakkor nemzetekfölötti, független szerv, amelynek feladata az uniós szintű, közös érdekek részrehajlás nélküli képviselete. Az élén a valamennyi tagállam által delegált biztosokból álló biztosok kollégiuma áll, amelynek munkáját egy rendkívül kiterjedt közigazgatási struktúra készíti elő, amely mérete “bürokratikusnak” tűnhet, de ha közelebbről megnézzük, hogy 28 EU tagállamra vonatkozó EU-s jogalkotásért felel, akkor felettébb kicsinek és takarékosnak tűnhet. Az Európai Bizottság politikai “feje” az elnök, ez idő szerint 2014-ben José Manuel Barroso.

A Tanács a “legkisebb” és voltaképp nem is európai, hanem kormányközi intézmény, amely lényegében fórumot ad a 28 tagállami kormányzati képviselőnek álláspontjuk egyeztetésére. Legmagasabb szinten a miniszterek, legalacsonyabb szinten kormányzati szakértők képviselik az országokat. A Tanács politikai szerv, döntéseit konszenzussal hozza – ritkán kerül sor szavazásra, ezért a tipikus európai kompromisszumok születésének bölcsöje. Ahol 28 államnak kell egyetértenie, ott nincsenek komoly érdekeket sértő reformok, de igazi vesztesek sem. A Tanács elnöksége messze nem olyan politikai súlyú, mint a bizottság elnöksége, és szerepe a kompromisszumok kidolgozására korlátozódik. A Tanácsot 6 havonkénti rotációs rendszerben egy-egy tagállam vezeti (Magyarország 2011 január és június között volt a Tanács soros elnöke, ez idő szerint Görögország.)

(A Tanácstól meg kell különböztetni az Európai Tanácsot, amely a 28 állam és kormányfő együtteséből áll, amely stratégiai döntéseket hoz – pl. az EU költségvetéséről – és amely levezető elnökének szerepe a Tanács elnökségéhez hasonlóan a komomisszumkeresés. Az Európa Tanács pedig az EU jogi keretén kívül található, emberi jogi nemzetközi szerv, amelynek székhelye Strasbourg.)

 

Az Európai Parlament a legfontosabb EU-s döntéshozó intézmény abban az értelemben, hogy ez az egyetlen intézmény, amely az Európai választópolgárok által titkos és közvetlen választással választott képviselőkből áll. Bár döntéskezdeményezési monopóliuma kizárólag az Európai Bizottságnak van, mára már komoly, az európai lakosokat érintő, érdemi döntés a mindennapi EU-s jogalkotás során majdhogynem elképzelhetetlen az Európai Parlament valamilyen szintű bevonása – többnyire együttdöntési eljárás – nélkül. Az Európai Parlament egyrészről biztosítja a ‘demokratikus deficittel’ küszködő többi EU-s intézmény demokratikus kontrollját, másrészről maga is politikai szempontból jelezheti, mely témák tekintetében tartaná fontosnak európai jogszabály születését.

Az Európai Parlament fogadhat petíciókat, meghallgatja az Európai Biztosokat szakbizottsági szinten (amely során kérdéseket tehet fel nekik), majd szavaz a Bizottságról, mint testületről. Az Európai Parlamentnek döntő szava van az európai uniós költségvetés elfogadásakor is, ahogyan azt a közelmúltban láthattuk. A képviselőknek joga van továbbá szóbeli és írásbeli kérdéseket intézni a Bizottsághoz, amelyre a Bizottság köteles válaszolni.

A lisszaboni szerződés megerősítette az Európai Parlament döntéshozatali jogosultságát, és 2009. december 1-től a Tanáccsal egyenjogú jogalkotó intézménnyé vált sok tekintetben. Ez azt jelenti, hogy a Bizottság által kezdenyezett jogszabály csak akkor válhat kötelező erejűvé, ha mind a Tanács (a tagállamok), mind a parlament jóváhagyja. Ez a gyakorlatban végtelennek tűnő tárgyalásokat, politikai kompromisszumokat jelent, amely alapján a tagállamok és az európai parlamenti képviselők lényegében “átírják” a bizottsági jogszabálytervezeteket. A gyakorlatban kis túlzással az mondhatnók, hogy a Bizottság sok esetben nem ismer rá a eredetileg benyújtott javaslatra – jóllehet annak váza, és struktúrája többé-kevésbé állandó.

Az Európai Parlament jelentősége abban áll, hogy míg a tagállamok nagyrészt a kormányközi diplomácia szabályai szerint, zárt ajtók mögött tárgyalnak, addig a Parlament működése nyilvános, átláthatóbb, a civilek és polgárok számára nyomon követhető, és elszámoltatható.

További információ az Európai Parlamentről – magyarul is – elérhető az intézmény honlapján itt.

Az Európai Bizottság elnökségéről és az elnökjelölti vitáról

Már a hazai médiumok ingerküszöbét is elérte a várható bizottsági elnökjelöltek közötti vita. Erről azt kell tudni, hogy az Európai Parlament különböző képciselői politikai csoportokból áll amelyekből ez idő szerint 6 létezik:

(További részletek AZ EP honlapján)

Fontos azt is kiemelni, hogy a politikai hovatagozódás azt is jelenti, hogy a tagállami képviselők nem a tagállamokat, hanem azok lakosságát képviselik (a kőkemény tagállami érdekeket a kormányzati szakértők által képviselt Tanács képviseli).

Az Európai Parlamenti választásokat követően a szerződés rendelkezései szerint az Európai Tanács (az állam és kormányfők) választja meg az Európai Bizottság elnökét. Valamennyi tagállam jelöl 1-1 biztosjelöltet, és a bizottsági elnökjelölt “osztja ki” a “tárcákat” (felelősségi területeket) a biztosjelöltek között.

Nincs jogilak kötelező erejű előírás, hogy az állam- és kormányfők kötelesek a legtöbb szavazatot szerzett politikai csoport vezetőjét kineveni, jóllehet a demokrácia elve ezt kívánná. Ezért van jelentősége a választások kimenetelének: a legnagyobb frakcióval rendelkező politikai csoport okkal várja el majd a jelöltje kinevezését az Európai Bizottság élére.

A helyzetet bonyolítha ugyan, hogy némely csoport (európai konzervatívok és az euroszkeptikusok) nem állítottak jelöltet, a szélsőbaloldali elnökjelölt pedig nem vett részt a vitában, így a vitából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Az megintcsak más kérdés, hogy reális esélye mindössze a két “nagy’nak, a néppárti Juncker-nek és a szocialista Schulz-nak van.

presidential debate euronews

(Fénykép forrása: index.hu)

Hasznos linkek, tanácsok

Érdeklődő európai polgárok haszonnal nézegethetik a Nemzeti Választási Iroda közérthető, egyszerű adatait, amely tartalmazza valamennyi jelölőszervezetet, a sikeres jelöltállítók közül pedig a jelöltek listáját ► EP választások 2014

Tovább információ a magyarországi, illetve határon túli magyar jelölőszervezetekről, Európai választási programról, jelöltekről (attól függően, hogy mely jelölőszervezet mit tett közzé a hivatalos honlapján):

Határon túli magyar szervezetek

Románia

Szlovákia

a bejegyzés rövidített linkje ►http://ow.ly/wHE4R
Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:
Reklámok

Szerény javaslat a magyar civil társadalom 12 pontjára

Választási kampány kellős közepében tűzzel játszik az, aki szót emel a közért. Közelgő nemzeti ünnepünk azonban szinte kötelez arra, hogy öntudatos civilként felemeljük a szavunkat a ‘már semmi sem szent’ szemlélet ellen: aggódva tapasztaljuk, hogy külön hordók körül csoportosulva külön-külön néptribünök hirdetik, hogy ki-ki miért tekinti magának március 15-ét. Tévedés. Március idusa senkié. A nemzeti ünnep nem lehet ‘jó ürügy’ pártpolitikai kampánybeszédre. Március 15-e mindenkié.

12 pont.jpg

Javaslatként hát a márciusi ifjak szellemében 12 közéleti pontot fogalmaztunk meg, és szerény javaslatunk a magyar közélet szereplői felé irányul. Az eredeti 12 pont is mindenkié, nem lehet kisajátítani. Bízunk hát benne, hogy e civil 12 pontot jószívvel a magáénak érzi majd minden magyar olvasó.  Fontolják meg, és ha a ködös, izgalmas kampámyidőszak elmúlik, fontolja meg a majdani felelős kormány és annak felelős ellenzéke, hogy milyen lépések útján valósíthatóak meg. Akár egy pont teljesülése is nagy siker – de mi valamennyi teljesülését nyomon követjük majd és elvárjuk.

Mit kíván a magyar civil társadalom?

1. Kívánjuk a közmédiumok szabadságát, censura eltörlését. A köztelevízió, rádió, és hírügynökség szakmai működésének helyreállítása. A mindenkori politikai hírszerkesztés megszüntetése. Kiegyensúlyozott, független és pártatlan hírszolgáltatás, a mindenkori hatalom és ellenzék elszámoltathatóságának alapfeltételeként.

2. Roma integrációt. A rendelkezésre álló nemzetközi és hazai források közvetlen biztosítását a Roma lakosság és civil szervezetek számára. A magyar társadalom legnagyobb, jelentős részben mélyszegénységben élő kisebbségének felzárkóztatását célzó programok indítását. A szegregáció minden formájának megszüntetése, az egyenlő bánásmód garantálása.

3. Együttműködést a Kárpát-medencében. Határmenti régiós együttműködések kialakítását. Közös történelemoktatást. Testvérvárosi és testvériskolai kapcsolatok kialakítását. Kölcsönös nyelvtanulást. Egyszóval: Trianon feldolgozását és meghaladását a XXI. századi Európában.

4. Törvény előtti egyenlőséget jogállami tekintetben. A jog uralmának biztosítása, a visszamenőleges hatályú törvényalkotás jogállami feltételeinek betartása. Átlátható és kiszámítható, minőségi jogalkotást, érdekegyeztetéssel és a civil szervezetek véleményének érdemi figyelembe vétele mellett. Garanciát a népszavazás gyakorlati alkalmazhatóságára, és a Nemzeti konzultációk érdemivé tételére.

5. Nemzeti Alkotmányt. Közmegegyezésen alapuló alkotmány elfogadását a jelenlegi alkotmány módosításával. Társadalmi vitát és nyílt, befogadó alkotmányozó folyamatot a társadalmi és civil szervezetekkel, valamint politikai pártok részvételével konszenzusos alapon.

6. Visegrádi integrációt. Megerősített együttműködést az EU-ban a visegrádi országok között: közös képviseletek, közös véderő, a közös gazdasági, kulturális, diplomáciai kapcsolatok elmélyítése, érdemi álláspont-egyeztetést és együttes érdekérvényesítést európai és nemzetközi fórumokon – szakértői és döntéshozó szinten egyaránt.

 

7. Az uram-bátyám viszonyok megszüntetését. A közbeszerzések tisztaságának garantálása. A választási finanszírozás átláthatóvá tétele. A pályázati rendszer helyreállítása, az egyoldalú döntések megszüntetése. Független, fenntartható közfinanszírozást a magyar civil szervezetek számára. Az egészségügyet mérgező korrupció, a hálapénz felszámolása.

 

8. Egészségi, Oktatási, Kulturális, Szociális és Környezetvédelmi jogok biztosítása. Preventív népegészségügyi politikát és az egészségügyi rendszer reformját. Független és versenyképes oktatást iskolától egyetemig, az európai és nemzetközi tanulmányutak támogatását. Magyarországot ma ismét a kultúra emelheti föl, és teheti ismét naggyá. A válság áldozatait segítő jóléti állam helyreállítását, a hajléktalanüldözés megszüntetését. Fenntartható erőforrások bevezetését közintézményekben, és magánházakban állami és EU-s támogatással. Megfelelő erőforrások biztosítása a mindenkori költségvetésben e kulcságazatoknak.

 

9. Nemzeti Véderőt. A magyar véderő önbecsülésének helyreállítását, XXI. századi ütőképes, a NATO követelményeknek megfelelő, jól képzett és korszerűen felfegyverzett magyar alakulatok kiképzését.

10. Decentralizációt. A főváros központúság mérséklését, döntéshozó, adminisztratív, és gazdasági központok, intézmények kitelepítését vidéki városokba. Egységes autópálya és vasúthálózati összeköttetést a főváros és vidéki központok, és ez utóbbiak között.

 

11. A politikai eljárások gyakorlatának felszámolását. A politikai jellegű eljárások felfüggesztése. A politikai küzdelem alapja programok, és szakmai érvek legyenek, ne gyűlöletkampányok, lejáratások, vádemelések, perek és karaktergyilkosságok. A politika korlátozódjon a közéletre, hagyja érintetlenül a magánéletet.

 

12. Autonómia. A határon túl élő magyarok egyéni és kollektív kisebbségi jogainak elismerése. Területi autonómia a tömbmagyarságnak. Kulturális, oktatási autonómia a szórványmagyarságban élőknek, a Kárpát-medencén kívül és belül. Az írott, beszélt és elektronikus anyanyelvhasználat jog garantálása az egyes településeken számarányos korlátozás nélkül.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1fUP3UJ

Paks és Csernobil: magyar energiapolitika az orosz medve szorításában

Miután lecsillapodtak az első felháborodást követő tarajos hullámok a magyar közélet felkavarodott állóvizében, nem árt hideg fejjel mérlegre tenni az Orbán-Putyin találkozó eredményeképp megkötetett paktum körülményeit, mielőtt rákerül a végső pecsét is. Először a magyar-orosz történelmi kapcsolatokat tekintjük át, hisz a szerződés a történelem koordinátarendszerében értelmezendő. A “paktum” mint nemzetközi szerződés megvizsgálása után éttérünk a tényleges közéleti kérdésre, a hazai energiapolitika szabályozásáre: van-e helye a nukleáris energiának hazánk energiapolitikájában? Miképpen viszonyul(hat) az atomenergia a zöld energiához?

Magyar-orosz kapcsolatok

Magyarország és Oroszország kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. A magyarság etnográfiailag a mai Oroszország (Szibéria és az Urál) származik, ahol még a XIII. században is éltek magyar törzsek (Magna Hungaria). A két nép sorsa a XIX-XX században fordult drasztikusra, amikor is két világháború során mindkét ország katonasága kölcsönösen hadszíntérnek használta a másik ország területét. Mind a magyarok, mind az oroszok voltak egyaránt megszállók és szenvedő civil lakosság 1914-1918 és 1942-1945 között. Tragikus tény, hogy a cári családot brutálisan lemészároló különítmény között is találunk magyarokat. Mindhárom magyar szabadságharcban jelentős szerepet játszottak az oroszok. Rákóczi szövetséget és támogatást remélt Nagy Péter cártól, amelynek elmaradása is jelentős szerepet játszott az 1711-es szatmári béke létrehozásában. Mind az 1848-49-es, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében meghatározó szerepet játszott a nyomasztó cári/szovjet-katonai fölény.

Magyar-orosz atommegállapodás- Tények és tanulságok

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin

Ahogy arra a politikai elemző – nagyon helyesen – rámutatott , az Orbán-Putyin paktum története bejárta Tolnát-Baranyát, és mindenki politikai szájíze szerint  igyekszik magyarázni a tényeket. Közéleti szemlélődésünk számára ez természetesen nem járható út. Nézzük a tényeket, a következtetéseket pedig mindenkinek magának kell levonnia.

A kormányfő nemzetközi megállapodást kötött Oroszországgal. Képviseleti demokráciában rendkívül kivételes, hogy valamely nemzetközi szerződést népszavazás „erősít meg”. Erre két példa a közelmúltból hazánk NATO, illetve Európai Uniós csatlakozása. Vérmérséklet kérdése, hogy ezt a megállapodást ilyen súlyúnak tekintjük-e. Közjogi érvényességet egybiránt az ad, ha a kormányfő megfelelő, akormányhatározatban kapott felhatalmazás alapján cselekszik, amelyet a parafálást követően a parlament is jóváhagy.

A magunk részéről a politikai vonulatot az alábbi végkövetkeztetéssel zárjuk: Brüsszel nem Moszkva.

Magyar energiapolitika

A magyar energiapolitika rövid múltra tekint vissza, lényegében a XIX. század utolsó negyedére. Az ország energetikai állapota mai formáját a második világháború utáni korszakban nyerte el, ahol a szovjet nehézipar döntő befolyást gyakorolt: a „40 éves tél” alatt  alakult ki az ország mára már elavult, kevéssé környezetbarát energetikai szektora, és az orosz atomtechnológia eredményeképp került üzembe helyezésre 1966-ban a paksi atomerőmű is.

Atomenergia: érvek és ellenérvek

Az atomenergia mellett számos, ellene „mindössze” négy érv szól.

Az atomenergia viszonylag olcsó, és roppant veszélyessége mellett, nagyfokú biztonsági ellenőrzés mellett mégis lényegében káros üveggázhatás kibocsátása nélkül termel energiát. A Paks leállítása mellet érvelők fontolják meg: az ország energiaellátásának közel fele az atomerőműből származik.

Az atomenergia elleni négy érv: Hiroshima, Nagaszaki, Csernobil, Fukushima.

Energiabiztonság és környezetvédelem Magyarországon

A környezetvédelem a XXI. század Magyarországának kulcskérdése. A szocializmus bukását jelentős részben a környzetvédelem terén elárt kudarcai tették nyilvánvalóvá. Csernobil generációs “élmény” valamennyiünk számára, a rendszerváltás pedig összekapcsolódott a Bős-Nagymarosi elhibázott megaberuházás elleni civil tüntetéssel .

Magyarország a Kárpát medence közepén fekszik, amelyet sokan érzékletesen írtak le “teknőként”. Az ország vízerőművekkel való energiaellátására a folyók lassú folyása nem alkalmas – ellentétben némely skandináv álammal. Oroszországgal ellentétben az ország fosszilis energiahotdozókban szegény, ami elevel kudarcra ítélte a „vas és acél országa” lózungot. A közelmúltban felmerült számos energetikai projekt terve (közös gázhálózat Szlovákiával, Nabucco, hazánkat is elérő déli áramlat), de generációkban gondolkodva földgázra építeni az ország energiastratégiáját nem célravezető.

Megítélésünk szerin vitán felül áll, hogy a jövő a megújuló energiaforrásoké. Politikai táborokon átívelő, és talán kevéssé vitatható célnak kellene lennie a zöld energia arányának növelését évről évre a hazai energiaellátás terén. Egyrészt ki kellene használni a korlátozottan rendelkezésre álló szélerőművel potenciálját – elsősorban az ország nyugati részén, elgondolkodni a geotermikus energiában rejlő lehetőségeken, és végül, de nem utolsó sorban stratégiailag befektetni abba a megújúló energiaforrásba, amely hosszú távon kiválthatja még az atomenergiát is: a napelemekbe.

Van-e szerepe az atomenergiának a zöld Magyarországban?

Az atomenergia játszhat szerepet e folyamatban. Bízhatunk benne, hogy unokáink már egy megujuló energiára épülő országot vehetnek át tőlünk. De az addigi idő – legyen viszonyításként mondjuk 50 éve – energiaszükségletét valahonnan fedezni kell. Ez lehet az érvek fényében atomenergia, és az ellenérvek fényében egyéb (fosszilis) energia. Ez egy közéleti, politikai kérdés, amelye ki kell érlelni a magyar társadalomban. Ha van hozadéka és érdeme e bejegyzést indukáló magyar-orosz megállapodásnak, az e (hasznos és szükséges) vita elindítása.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1mm79mE

Alapjogi ismertető – Kiskáté a Tavares jelentésről

Sok elemzés, valamint nyilatkozat, illetve interjú foglalkozik a magyar alapjogi helyzetet boncolgató, és lényegében a hazai helyzetet elítélő  Tavares jelentéssel. A Tavares jelentés nemcsak Magyarország sorsára van kihatással, hanem az európai alapjogi politikát és jövőbeni szankciórendszert is meghatározhatja. Valóban mélyen igazságtalan ez a jelentés Magyarországgal szemben? Tényleg nyíltan kettős mércét alkalmaz? Súlyosan sérti Magyarországot? Valóban komoly veszélyt jelent az Európai demokráciára? Megannyi kérdés, amelyek válaszokra várnak e rövid kiskátétól.

Helyes-e, hogy a miniszterelnök személyesen vett részt a vitában?

Nagyon is.

Vajon ez valóban a tisztelet megadásáról szólt a nemzetközi közösség számára?

A legteljesebb mértékben. Jóllehet sokan vitatkoznának velem, hogy ez csak retorikai fogás (természetesen az is, méghozzá hatásos) de ennek önmagán túlmutató jelentősége van. A miniszterelnök puszta jelenléte, kimért válasza stabilizáló hatású volt, visszaterelte a demokratikus vitát oda, ahova való: az európai képviselők házába.

Politikai vagy jogi vita folyt az Európai Parlamentben?

Politikai. Az Európai Parlament pont az ilyen politikai viták színhelye. És mivel alapjogok, jogállam és demokrácia terén nincsenek precízen szabályozott eljárások az Európai Unióban (ne feledjük az Európa Tanácsot és a Velencei Bizottságot), ezért a jogi eljárások csak meghatározott területre korlátozódhatnak. Az érem másik oldala: nehezen értelmezhető ennek tudatában hatáskör túllépésről, szuverenitás sértésről beszélni, hisz – kis túlzással – az Európai Parlament voltaképp arról vitázik, amiről akar.

(Talán cinikusnak hangzik, de mégis Nagy Frigyes porosz uralkodó szavai jutnak az eszembe: „a népem és én kiegyeztünk egymással. Ők azt mondanak, amit akarnak, én pedig azt teszem, amihez kedvem van.”

Tényleg az Európai parlament “baloldali többsége” erőltette át a határozatot?

Így is lehet fogalmazni. Mint minden parlamentben, itt is először lezajlik egy demokratikus vita, majd szavazás következik, és a többségi akarat érvényesül – tiszteletben tartva a kisebbség akaratát is. Megjegyezzük, hogy jóllehet a baloldali blokk (szocialista-liberális-zöld-kommunista) képviselők valóban többséggel rendelkeznek, de a néppárti frakció nagy része (amely a legnagyobb frakció) nem támogatta a javaslatot. Jogilag ez a határozat erejét nem érinti, legitimációját azonban igen. Meggyőződésem, hogy a helyzet az Európai Néppárt kezében van. Amíg egységesen kiállnak a magyar kormány mellett, addig az európai kritikák hatása – legalábbis – mérsékelt marad.

Tényleg a kutyát sem érdekli a Tavares jelentés?

Dehogynem. Nemcsak a magyar és az európai közvéleményt, hanem az európai döntéshozókat is. Pillanatnyilag a magyar politikai vonatkozása a legjelentősebb, de jelentősége túlmutat ezen: a Tavares jelentés precedensértékű jogi szempontból is, mert az események mintául szolgálhatnak a jövőbeni hasonló eljárások számára. Az EU-t ugyanis a 2001-es ausztriai szélsőjobb koalícióba emelése óta nem érte ilyen jellegű kihívás, és a magyar ügy rámutatott a joghézagra: a szavazati jog megvonásán (alapjogi atombomba) kívül nincs hatékony jogi eszköze a helyzet kezelésére

Igaz az, hogy a magyar Parlament válaszul olyan határozatot fogadott el, amely elítéli az Európai Parlamentet?

Igaz.

Hogyan értékelhetjük ezt a lépést?

Ugocsa non coronat. Másfelől megközelítve: amennyiben az Európai Parlament jelentése legitimációs hibában szenved (merthogy a baloldali többség fogadta el – ami igaz), akkor – attól tartok – a magyar parlamenti határozatról ugyanez elmondható – történetesen, hogy jobboldali többséggel lett elfogadva. Másfelől nézve: ez a demokrácia működése, jogilag tehát mindkét határozat rendben van. A probléma inkább abban keresendő, hogy a magyar “válaszlépés” egyszerűen nem adekvát, jogilag értelmezhetetlen, és a magyar sérelmi dacpolitizálás rossz hagyományait éleszti fel (ami Bécsből jön, az jó nem lehet).

A magunk részéről említésre méltónak találjuk a lengyel szimpátiatüntetést a magyar kormány mellett, amely egyrészről nem az első eset hasonlóra, másrészről jól mutatja a helyzet bonyolultságát.

(Megjegyezzük, hogy a magyar kormányzat részéről történt megfelelő és adekvát válaszlépés a jelentés elfogadása előtt: a 2013. július 2-i angol nyelvű válaszmemorandum mindenképp ilyennek tekinthető – tartalmi elemzéstől függetlenül.)

Valóban mélyen igazságtalan ez a jelentés Magyarországgal szemben?

A jelentés készítését részletes vita előzte meg, és annyi mindenképp kijelenthető, hogy vizsgálatokon alapuló megállapításokon alapul. A tartalmát lehet vitatni, önmagában a jelentés ténye, és annak elfogadása azonban nem igazságtalan – pusztán része egy demokratikus vitafolyamatnak. A miniszterelnök válasza a Tavares jelentésre e – megítélésem szerint termékeny – vita része, és hozzájárult a helyzet tisztázásához, és ahhoz, hogy mind a kritikusok, mind az ország vezetése aludjon rá egyet, és vonja le a megfelelő tanulságokat.

Ténleg nyíltan kettős mércét alkalmaz?

Kettős mércéről akkor beszélhetnénk, ha Magyarország számára felrónának valamely körülményt, amelyet más országnak elnéznének. A közelmúlt példája – legalábbis alapjogi, demokráciaviszonylatban – ékesen cáfolja ezt. Románia lépett a közelmúltban arra az útra, hogy a szocialista kormányfő puccsszerűen kísérelte meg elmozdítani a jobboldali elnököt. Európa, és a Bizottság azonban erélyesen közbelépett, amelynek meg is lett az eredménye. Pozitív példát hozva: a Bizottság a politikai viták megléte ellenére megszüntette a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit eljárást – hiszen annak jogi feltételei fennáltak.

Súlyosan sérti Magyarországot?

Igen, annyiban, amennyiben a magyar kormányzat által képviselt politika (alkotmányozás, unortodox gazdaságpolitika, ágazati különadók) ellen irányul. Mivel a nemzetközi jogban az országot meghatározó mértékben a kormányzat képviseli – az Európai Parlamenti vitában mindenképp – így jogos kijelenteni, hogy a magyar kormányzat által képviselt ország érdekeit, nemzetközi politikai megítélését bizony súlyosan sérti.

Valóban komoly veszélyt jelent az Európai demokráciára?

Politikai gyámságról – szerencsére – nem beszélhetünk, a határozat ugyanis az ország szuverenitását nem korlátozza. Indirekt módon azonban komolyan kihat nemzetközi megítélésére, ami valóban kedvezőtlenül érinti az országot, annak gazdaságát, de ennél többről nincs szó.

Túlzás az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlítani?

Meglehetősen. De túlzás az is, ha a magyar miniszterelnököt Chávez-hez hasonlítják vagy puszta Putyint emlegetnek. Láthatóak a nézet- és demokráciakoncepció különbségek, hovatovább jogi viták is fennállnak egyrészről az EU, az Európai és Nemzetközi közösség, tagállamok valamint szervezetek másrészről Magyarország között. De az EU nem diktatórikus, elnyomó hatalom. Ha van is kifogásolnivaló a működésében (márpedig akad bőven) az egészen biztosan nem az alapjogi felépítmény és az emberi jogok érvényesülése.

A kisebbnek tisztelnie kell a nagyobbat – végkövetkeztetések

A helyzet groteszksége számomra abban áll, hogy miként az Európai Parlament többsége a politika világában kíméletlenül érvényesítette többségi akaratát a magyar kormányzattal szemben, ugyanúgy a magyarországi helyzet kicsiben fordított: itthon a jobboldali többség – méghozzá kétharmados – jár el ugyanígy. Mindazonáltal mind Európára mind Magyarországra igaz: az igazság nem mindig a többség oldalán áll, a többségnek tisztelnie kell a kisebbség akaratát, mint ahogy a többségi demokrácia legteljesebb fokmérője, hogy hogyan viszonyul a mindenkori kisebbségekhez. Csakis ez a szemlélet lehet a garancia arra, hogy a demokrácia nem alakul át a többség diktatúrájává.

A fenti gondolatot érdemes lenne továbbfűzni a határon túli magyar kisebbségek és az ottani többségi nemzetek viszonyrendszerében, de ez már egy másik bejegyzés …

Háttér

Az Európai Parlament plenáris ülése az Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével zajló július 2-i vitát követően Strasbourgban 2013. július 3-án 370 igen szavazattal, 249 ellenében, 82 tartózkodás mellett elfogadta ‘ az alapvető jogok helyzetéről: magyarországi normák és gyakorlatok’ című jelentését, az úgynevezett Tavares-jelentést, amely felrója az alkotmányozás folyamatainak visszásságait, kritikákat fogalmaz meg a magyar kormánnyal szemben alapjogi szempontból és egy “trojka bizottság” (a jelentéstevő Tavares, az EU-t képviselő Bizottság, valamint a tagállamokat képviselő Tanács egy-egy képviselője) felállítását kezdeményezi.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/12HI5Mw

Ajánlott angol nyelvű blogbejegyzés: How Long Will Hungary Remain the Pariah of the EU?

Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:

(fényképek © Európai Parlament)

Alkotmánymódosítás, kettős mérce és konfliktusok kereszttüzében: tanulságok külföld/belföld/kormányoldal számára

Nem túlzás azt állítani, hogy Ciprus mellett ma leginkább Magyarország áll az Európai érdeklődés középpontjában. Míg Ciprus a gazdasági összeomlás határán áll, és jövője a befektetők bizalmán múlik, addig Magyarország esetében a nemzetközi és Európai közösség a jogállamiság, a demokrácia, és az emberi jogok tiszteletben tartását kéri számon az új alkotmány, illetve annak negyedik módosítása kapcsán. Elöljáróban leszögezhetjük, hogy az éles nemzetközi kritikák (függetlenül attól, hogy alaposak-e vagy sem) mind gazdaságilag, mind politikailag rendkívül károsak az ország számára. Alkalmas-e a magyar alkotmány a jogállamiság biztosítására? Valóban problémás-e a legutóbbi alkotmánymódosítás? Mennyiben megalapozottak a nemzetközi kritikák és mennyiben nem? Milyen tanulságok vonhatóak le a 1.) nemzetközi/európai közvélemény, 2.) a kormányoldal és a 3.) belföldi kritikusok számára?

orbán schulz

(a kép forrása: © az Európai Parlament médiaszolgálata)

Alkalmas-e a magyar alkotmány a jogállamiság biztosítására?

Mielőtt az alkotmánymódosítást vizsgáljuk, nézzük magát az alkotmányt. Jól emlékszünk, hogy magát az alkotmányozás folyamatát is nemzetközi figyelem, és kritikák sorozata kísérte, amelyet nemrégiben részletesen elemeztünk. Ehelyütt csupán arra emlékeztetnék mindenkit: az új alkotmány túlnyomórészt a régi alkotmányt mentette át új jogi köntösbe burkolva, és a közjogi rendszer felforgatása nélkül, hangsúlyeltolódások mellett lényegében megőrizte a korábbi alkotmányos berendezkedést.

Jóllehet mind az alkotmányozásnak, mind az új alkotmánynak vannak vitatható elemei, de összességében elmondható, hogy az új alkotmány lényegében alkalmas céljának betöltésére, azaz nemcsak megfelelő keretet biztosít az alkotmányos berendezkedés továbbfejlesztéséhez, hanem a közjogi vitákhoz is.

Amennyiben az alkotmány megfelelő alap, mi mégis a kritikák alapja?

Lényegében az, hogy amíg valamely politikai erő alkotmányozó többséggel rendelkezik, addig az alkotmány nem tud vizsgázni alkotmányosságból, hisz nem tudja betölteni alkotmányos védőbástya szerepét, és egyszerű törvényként módosítható. Ez a magyar közjogi helyzet sajátossága, amelyet szem előtt kell tartanunk és minden vita ennek keretében értelmezhető.

Valóban problémás-e a legutóbbi alkotmánymódosítás?

Bármely megalapozott kritikának tényeken, és normaszövegen kell alapulnia. Ezért elemeztünk 10 konkrét alkotmánymódosítást kimutatva, hogy milyen okok miatt tekinthetők problémásnak: részben veszélyeztetik a közjogi berendezkedés kényes egyensúlyát és a demokratikus egyensúlyt, ellentétesek nemzetközi egyezményekkel és az Európai Unió jogával, és felvetik az emberi jogok kérdését.

Mennyiben megalapozottak a nemzetközi kritikák?

A diplomáciai össztűz kemény kritikák formájában öltött testet: a gyakran uniós jogi ’atombombának’ nevezett magyar szavazati jog megvonása is felmerült arra alapozva, hogy Magyarország megsérti az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkét.

Ma még korai állást foglalni atekintetben, hogy mire vezetnek a felmerült aggályok, illetve mennyiben sérül a jogállamiság Magyarországon. Mivel az államfő a kritizált módosítások aláírása mellett döntött, nemsokára hatályba lépésük várható. Áprilisban újra ülésezik az Európai Parlament, ahol ismét napirenden lesz Magyarország és a demokrácia kérdése. Kérdéses, hogy addig mi minden várható, mint ahogy az is, hogy a magyar miniszterelnök a vitában való részvétel mellett dönt-e, ahogy azt tette 2012 januárjában.

1.) Tanulságok a nemzetközi/európai közvélemény számára

Az érdemi és konstruktív viták lefolyását a tévedések és a nem adekvát kritikák veszélyeztetik. Rajzfilmet készíteni gyermekek számára a magyar jogállamiságról – még ha adott esetben valós problémákat feszeget is – egész egyszerűen nem adekvát csakúgy, mint kétségbe vonni a magyar bíróságok függetlenségét egy olyan, tisztán jogalkalmazási, bírósági esetben, mint a Tobin ügy, ahol ráadásul az uniós jog és az eljárási akadályok csődöt mondtak, és mind az igazság, mint a jogerős ítélet szerint Magyarországnak volt/van igaza.

Bár tetszetősen hangzik, és sokak számára vonzó lehet a „renitens magyarok megbüntetése”, mégis a legnagyobb óvatosságra intenék kritikusokat és védelmezőket egyaránt: a szavazati jog megvonása rendkívül káros lenne az ország számára és senkinek sem áll érdekében, így az Európai Uniónak sem. Egy ilyen drasztikus eszköz alkalmazása túllőhet a célon, és az ország lakosságának meghatározó többségét az EU ellen fordíthatja, ami hosszú távon megintcsak játék a tűzzel. A felmerült (adott esetben megalapozott) kifogásokat európai módon, az unió joga által szabályozott keretben kell kezelni. Márpedig a 7. cikk megsértése rendkívül súlyos, csakis indokolt esetben lehet alkalmazni. Mint ismeretes, szankciók kérdése a 2000-es évek elején merült fel Ausztria esetében, ahol a kormányzó néppárti kancellár koalícióra lépett egy szélsőséges és bevándorlóellenes párttal.

Túlzásnak tartom diktatúra emlegetését, és számos olyan nem objektív hozzáállást, amely méltatlan az európai demokratikus hagyományokhoz. Nem állítom, hogy nincsenek problémák a magyar alkotmánymódosítással, mert vannak. De csak a konstruktív vitában és az építő kritikában hiszek. Csak az érhet célt, és lehet eredményes.

2.) Tanulságok a kormányoldal számára

Három évvel a választások után, több mint egy évvel az Alkotmány elfogadása után a kormányzótöbbség többször bebizonyította: nem fogad el külső beavatkozást – legyen az bármilyen – amennyiben alkotmányos szabályozásról van szó. Ugyanakkor hosszas egyeztetést követően a Velencei Bizottság ajánlásainak jelentős része beépítésre került a magyar alkotmányba, ami pozitívumként értékelhető.

De még ha olyannyira elfogadhatatlan is néha a kritika, lehetséges – még ha nem is minden esetben, hogy egynémely kritika alapos, mint ahogy számos jel arra mutat – és magam is így gondolom – hogy a legújabb alkotmánymódosítás több esetben nem a legjobban sikerült.

Érveltem amellett is, hogy nem szégyen többször módosítani egy jogszabályt a mai felgyorsult viszonyok mellett. Az „okos enged szamár szenved” elv alapján tehát megfontolandónak tartom a kritikák józan mérlegelését, és a szükséges válaszlépések megtételét.

3.) Tanulságok a belföldi kritikusok számára.

Kik a belföldi kritikusok? Lényegében a parlamenti és parlamenten kívüli politikai ellenzéken túlmenően a gazdasági szereplők és a magyar civil társadalom.

Vitáim során többször érveltem és érvelek amellett, hogy Magyarország a demokratikus fejlődés útján halad, és a vitákat demokratikusan kell kezelnie. Konkrétan azt jelenti, hogy ahogy Irak és Afganisztán esetében mérsékelt eredményt hozott a demokrácia erőltetése, ugyanúgy a szuronyok hegyén és kényszerrel diktált demokratikus berendezkedés jogos ellenérzést szül, és azokat is szembefordítja a kritikusokkal, akik egyébként a kritikák egyes részének tartalmával egyetértenek.

A demokráciát nem lehet diktálni, erőltetni. A magyar társadalom számára adottak a demokratikus alapjogok: gyülekezés szabadsága, egyesülés szabadsága, aktív és passzív választójog, az ombudsmanhoz való fordulás joga, népszavazás és népi kezdeményezés, helyi, országos és Európai választások, aktív és passzív választójog által. A magyar társadalom felelőssége, hogy megfontoltan, békésen, de éljen ezekkel az eszközökkel.

A papírforma szerint ennek a folyamatnak kiemelkedő állomása kell, hogy legyen a 2014-es parlamenti választás. A megfontolt választópolgároknak ítéletet kell mondaniuk a kormányoldalról. Amennyiben elégedettek összességében a választásokkal, akkor a kormányt felhatalmazzák további kormányzásra. Amennyiben nem, úgy más erőknek adnak mandátumot.

De a döntés végső soron a magyar népé kell, hogy legyen általános, egyenlő, tiszta és fair választások során.

Utószó: a nemzeti minimumról

Állapodjunk meg tehát abban, hogy összmagyar érdek az anyaországon kívül élő magyarok támogatása, kisebbségi jogaik érvényesülésének elősegítése. Valamennyi érintett szereplő számára ez legyen egy választóvonal: vajon a nyilatkozatok, lépések mennyit ártanak/használnak a külhoni magyar érdekeknek?

Magam is számos esetben szembesültem azzal, hogy a magyar alkotmányosságot bíráló külföldiek mind a magyar állampolgárság kiterjesztését, mint „európai normákkal szembeni lépést” említették. Muszáj voltam – és leszek is a jövőben – ezeket a vádakat kategórikusan visszautasítani.

A magyar kormányt érő bármely megalapozott, vagy megalapozatlan kritikának az anyaországra kell korlátozódnia, és semmi esetre sem érintheti az olyan magyar diplomáciai törekvéseket, mint az autonómia, mint a kisebbségi jogok legmagasabb foka, érvényesítése a Kárpát-medencében, vagy a kisebbségi és emberi jogi szempontból is elfogadhatatlan Beneš-dekrétumok esete.

A belföldi kritikusok számára pedig azt gondolom, hogy a határon túli magyarok szavazata nem silányulhat kampánytémává. Káros minden olyan kezdeményezés, amely vélt, vagy valós okok alapján az anyaországbeli és határon túli magyarok szembefordítását eredményezheti.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/10DIr9J

 

Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:

Magyarország új alaptörvénye viták kereszttüzében: vajon jogos-e a kritika?

Több mint egy éve új alkotmány szabályozza Magyarország közjogi berendezkedését. Két alkalommal került sor az alkotmány vizsgálatára Brüsszelben. 2012. szeptember 26-án a Vödör klub részletes vitája a “Az új magyar alaptörvény megfelelő keretet teremt a demokrácia és jogállamiság működéséhez” indítványt elvetette. Ezzel szemben a 2013. február 26-án az Európai Parlamentben tartott Európai Néppárti könyvbemutató arra jutott, hogy az új magyar alaptörvény Európa legzöldebb alkotmánya, és  „egy demokratikus jogállam alkotmánya”. Az ellentmondás nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy az igazság feltehetően a két megállapítás, avagy a jóindulat és a rokonszenv valamint a rosszindulat megnyilvánulása közötti „senki földjén” keresendő.
alaptörvény

Ehelyütt 5 kérdés körbejárásával reméljük, hogy közelebb jutunk új alkotmányos rendünk jobb megértéséhez.

1. Volt-e alkotmányozási kényszer 2010-ben, avagy a „sztálini” alkotmányról

A sztálini alkotmány, az 1949. évi XX. törvény 1949. augusztus 20-án született, amely szakítva alkotmányos hagyományainkkal, lényegében megszüntette a történeti alktomány hatályát, és a kommunista diktatúra kirakat-deklarációjává vált. Szemben például Jugoszláviával, Magyarországon nem működött Alkotmánybíróság, és az alkotmány nem viselkedett alkotmányként, nem kötelezte a pártállamot a benne foglaltak betartására, még az 1975. évi Helsinki záróokmány, a harmadik kosár, az emberi jogok elfogadása után sem.

„Új alkotmányt akarnak? Miért? Megváltozott a rendszer Magyarországon?” vetette oda az agg Kádár János a rendszerváltás hajnalán. Ahogy Romsics Ignác fogalmazott, az öreg szimata hatalmi kérdésekben még mindig jól működött. Magyarán: 1989-ben alkotmányozási kényszer állt elő a rendszerváltás tényével, és az ellenzéki, majd nemzeti kerekasztal tárgyalópartnerei által kidolgozott alkotmányt a pártállami parlament fogadta el. A harmadik magyar köztársaságot egy pártállami ideiglenes elnök kiáltotta ki, és az 1990-es választások utólag legitimálták a létrehozó politikai erőket – amelyek közül ma már csak a Fidesz és az MSZP aktív.

Mi történt 2010-ben? Kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb. Nem először fordult elő az újkori magyar történelemben, hogy egy politikai pólus alkotmányozó hatalmat kapott, de az először, hogy élt is vele. Mi történt 2010 és 2012 között? Lényegében a kormánypárt azon ígéretének valóra váltása, hogy a közjogi rendszer felforgatása nélkül új alkotmány elfogadására került sor. Tehát abszolút alkotmányozási kényszerről ugyan nem beszélhetünk, de könnyen belátható, hogy az őszödi beszéd, a 2008as gazdasági válság, és a választási kampány után a kormánypártoknak lényegében nem maradt más választása, mint véghezvinni az alkotmányozás folyamatát; mint ahogy kiolvasható volt a választási eredményekből az is, hogy a demokratikus ellenzék pedig lényegében predesztinálva volt az alkotmányozás bojkottjára. Be kell vallanunk, hogy a fenti folyamatok nem teremtettek ideális alapot az alkotmányozáshoz, és rajta is hagyták a kézjegyüket a folyamaton.

2. Legitim-e az új alkotmány, avagy a fogantatás szeplőtelenségéről

Az alkotmány jogszerűségét kevesen vitathatják. Demokratikus választásokat követően, lényegében nemcsak a jogszabályok betűjét, hanem szellemét is betartva, hosszú, és nyilvános figyelem, nemzeti és nemzetközi vita közepette került rá sor. Az alkotmány joghatásaihoz tehát nem férhet kétség, az bizony a mai napig meghatározza a közjogi berendezkedésünket, és a soron következő választást is. Azok tehát, akik új alkotmányt ígérnek és akarnak, hacsak nem tetszenek forradalmat csinálni, az új alkotmány keretei között vihetik ezt véghez majd esetleges alktománymódosítás (mint 1989 és 1990 során) vagy ismételt alkotmányozás (mint 1949-ben vagy 2010-ben) útján.

Véleményünk szerint az alkotmány legitimnek is tekinthető. Az illegitim szó ugyanis rendkívül erős: azt a Quisling-kormányokra (mint amilyen Pétain marsall Franciaországa, vagy Szálasi Ferenc hungarista Magyarországa) szoktuk használni (Jóllehet a politikában a ’hazaáruló’ szó általában azt jelenti, hogy ’nem értek vele egyet’, de itt és most mi a közéleti viták megújítására és a szavak helyes értelmének feltárására teszünk kísérletet). A méltányosság talaján állva tehát ne vitassuk el az új alkotmánytól megérdemelt státusát.

alaptörvény parlament

Szeplőtelennek, teljesen makulátlannak azonban mégsem tekinthetjük, és egy jórészt az egypártiságnak, az össztársadalmi konszenzus (avagy más szóval az egyharmad hiányának) köszönhetjük. Persze lehet vitatkozni, hogy ki a hibás – többször mondtam már, hogy mi, magyarok jók vagyunk bűnbakkeresésben, és egész biztos vagyok benne, hogy valamennyi politikai erő a másik politikai tábor szemében azonnal megtalálná a szálkát. Azonban hiába van az országnak olyan kormánya/ellenzéke, amilyet megérdemel, a végeredmény mégis az, hogy az alkotmány egypárti. És ezt annak ellenére kritikaként kell megfogalmaznunk, hogy történtek próbálkozások ennek enyhítésére.

Nem igaz tehát az, hogy mindenki bezárkózott volna. A kormánypártok elálltak az aláíró honatyák neveinek alkotmányba foglalásától, a „húsvéti alkotmány” erőltetésétől, a vármegyéktől, nyitottak voltak más alkotmánykoncepciókra. A nagyobbik akkori ellenzéki párt nem ab ovo utasította el a folyamatot, és a folyamat elején érdemi tárgyalások zajlottak delegációkkal. Az akkori kisebbik ellenzéki párt saját alkotmánykoncepciót tett le az asztalra. Míg a szélsőjobb parlamenti képviselői részt vettek közjogi értelemben is az alkotmányozás vitájában – akárki akármit is gondol, ezek mindenki részéről gesztusok voltak.

3. Az új alkotmány első egy évéről, avagy miért 2014-ig tart a türelmi idő?

Lényegében azért, mert az alkotmány a mai napig nem tud maradéktalanul megfelelni az alkotmányos védőbástya szerepének, hiszen az alkotmányozás folyamata még nem zárult le. A kormánypárt ugyanis nem veszítette el az alkotmányozó hatalmát, és továbbra sem óvakodik élni vele.

Az alkotmányozás folyamata annyiban nyitott, hogy az Alkotmánybíróság határozatai és az arra adott alkotmányozási folyamatok nap, mint nap alakítják azt.

Végül attól sem tekinthetünk el, hogy számos kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvény is fontos szerepet tölt be az alkotmányos berendezkedésben, és az alaptörvény és a sarkalatos törvények összességének ismeretében mondhatunk csak ítéletet a közjogi rendszer egészéről.

A főpróba, tehát az, hogy valóban a demokratikus berendezkedés méltó alapjává, és a csorbítatlan jogfolytonosság letéteményese, csak a 2014-es választások után dől majd el annyiban és addig, amennyiben és ameddig nem nyer valamely politikai erő ismét kétharmadot.

4. Melyek az új alkotmány legfőbb erényei?

A teljesség igénye nélkül egy, a  XXI. század jogi nyelvén megfogalmazott modernizált, egységes, az elmúlt 20 éves jogfejlődésre, különösen az Alkotmánybíróság határozataira támaszkodó jogi dokumentummal van dolgunk. Az alkotmány kritikusai is elismerik, hogy a lényeges alapjogi rendelkezéseket lényegében átemelte az 1989-es alkotmányból úgy, hogy hozzáadott értékekkel, a legfrissebb emberi jogi dokumentummal, az alapjogi Chartából eredő gondolatokkal egészítette azt ki.

Bár jelentős módosításokkal, hangsúlyeltolódásokkal, de lényegében tovább működhettek a főbb közjogi intézmények, ideértve az Alkotmánybíróságot is.

Alapvető nemzetpolitikai fontossággal bír a nemzet és állampolgárság fogalmának újragondolása, és a határon túli magyarok állampolgárságával járó nyílt nemzetközi viták felvállalása. Az ördög ugyan a részletekben rejlik, és nem tekinthetünk el a folyamat ellentmondásosságától, de a tett nyíltan nevezhető bátornak, egy olyan tettnek, amelyet a határon túli magyarok már régen megérdemeltek.

Végezetül a kisebb parlament, és a hazai kisebbségi képviseletet kell megemlítenünk, amellyel Magyarország – ha okosan él vele – végre levonhatja Trianon igazi tanulságait, és példát mutathat szomszédainknak egy felvilágosult, XXI. századi kisebbségpolitikából – nemzetállam építése helyett.

5. A továbblépés szükségességéről – ahol az új alkotmány továbbfejleszthető

solyom_laszlo_0901031

Elsőként az elnevezések zavaráról. Nehezen látható mind az alaptörvény elnevezésnek, mind a Magyar Köztársaság eltörlésének a hozzáadott értéke, értelme. Ha a német alaptörvény volt a minta, az a szó teljes félreértelmezésről tanúskodik. Ha helyreállt volna a történeti alkotmány, ahol az alaptörvénynek kiemelten nagy, a sarkalatos törvényeknek nagy, az egyéb alkotmányos rendelkezéseknek meg jelentős rendeltetése volna, akkor szintén értelmezhetőbb lenne. De így.

Hasonlóan kevésbé jól sikerült a preambulum. Gazdag az ország történelme, és lehet megfelelően hivatkozni rá, de történészi szempontból is aggályos és dagályos, patetikus megfogalmazással van dolgunk, ami megint csak fölösleges támadási felületet, és félreértelmezést eredményezett úgy, hogy – az egypártiságból következően – fontos értékek (pl. a magyar köztársasági hagyományok) kimaradtak belőle.

Az egypárti elfogadás tartalmi értelemben is rányomja a bélyegét a normaszövegre. Az igazság nem mindig a többség oldalán van: az alkotmányozás igen komoly, alapos munka volt, és mint ilyen, a tévedés lehetőségét is magában rejtette. Az erőpozíció azonban meggátolta ezek kivitatását. Az alkotmány szerzői is elismerik a vitatható részletet, de az „Ezek mindig hazudnak.” és a ’Kritikát ezektől nem vagyunk hajlandóak elfogadni.’ szemlélet egész biztos nem visz minket közelebb a megoldáshoz.

Az alkotmány éles fegyver, nem lehet felelőtlenül használni. Igenis az alkotmányos berendezkedés kárára válik, ha az alkotmány a napi politika eszköztárává süllyed. A bírák nyugdíjazása (amelyet az Európai Bíróság is jogellenesnek ismert el), és amely jelentős költségvetési kiadás mellett a célját sem érte el, a választási regisztráció alkotmányozása (amelyre végül nem került sor), vagy a röghöz kötés alkotmányozása (amely függőben van) tipikus példái ennek.

A magunk részéről tehát mind a jogállamiság végének vizionálását, mind a ’gép forog, az alkotó pihen’ megközelítést vitathatónak tartjuk. Az új alkotmány azonban lényegében betölti a célját, nemcsak megfelelő keretet biztosít az alkotmányos berendezkedés továbbfejlesztéséhez, hanem a közjogi vitákhoz is, amelyhez a magunk részéről most ezekkel a megállapításokkal járultunk hozzá.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/W91YOL

Honvédelem és katonaeszmény – a magyar hadsereg szerepe a XXI. században

magyar katonák afganisztánban

Popule meus, qui te beatum praedicant, ipsi te decipiunt.

Én népem, akik boldognak hirdetnek, azok megcsalnak téged.

A háborúk kora lejárt, a hadkötelezettség megszűnt, ráadásul általános forráshiány és válság uralkodik az országban, és súlyosabbnál súlyosabb, szőnyeg alá söpört problémák (oktatás, egészségügy, cigányság) égetik a mindenkori döntéshozók talpát. Okkal vetődik fel a kérdés, hogy ilyen körülmények között miért kell, mindennapi életben nem feltétlenül érzékelhető, a szavazópolgárok számára nem annyira meghatározó kérdést mégis komolyan felvetni. A kérdésekre azonban készséggel megfelelek.

A háborúk kora lejárt

Aki egy kicsit is ismeri a történelmet, az tudja, hogy a háborúk egyidősek az emberiség történetével. Aki azt gondolná, hogy manapság nincsenek háborúk, akkor bármely világhíreket közvetítő portál napi hírei kijózaníthatják: Afganisztán, Irak, Kasmír, Dél-Timor, Algéria, Szíria, Mali, csak néhány a közelmúlt konfliktusai közül. És hogy Európát se felejtsük ki: Grúzia, Szerbia, Koszovó, Macedónia. Ez utóbbi hagyományos háborúk határközeli konfliktusok is voltak egyben, a terrorizmus és a globalizáció pedig sebezhetővé teszi az országot egy távolinak tűnő veszéllyel szemben is. Ha pedig a jövendő konfliktusokat vesszük számba: Izrael, Irán, egy esetleges orosz forradalom, akkor könnyen belátható: alapvető nemzetbiztonsági érdek az ország katonai védhetőségét és biztonságát komolyan venni.

A hadkötelezettség megszűnt

Az, hogy az ország milyen módon gondoskodik a védelméről, hadtechnikai kérdés. A bandériumi, elavult hadsereget a középkorban is a modernebb zsoldossereg váltott föl – lásd Mátyás király zsoldosseregét. Az elavult inszurrekciót (nemesi felkelést) váltotta föl a tömeghadsereg a tömegtársadalom korában. A sorozott katonaság (a magyar néphadsereg példáján lemérhető) hatékonyságával szemben a mai globális, megváltozott viszonyok a kisebb létszámú, de jól szervezett és technikailag felszerelt haderő felé billentik a mérleg nyelvét. Összességében tehát nagyobb harcértékű, hivatásos katonákra bízni az ország védelmét üdvözlendő lépés.

Forráshiány és válság, valamint „vannak sürgősebben megoldandó problémák”

Túl kényelmes, és lényegében csak a problémával való szembenézést elhalasztását szolgáló érvelés ez. Félreértés ne essék: nem tagadhatjuk a létező egyéb problémákat. De az egyik létező probléma (pl. oktatás, gazdasági válság) puszta léte nem lehet érv arra, hogy egy másik létező problémát (haderőreform) ne vegyünk komolyan.

Mit üzen nekünk a magyar hadtörténet?

Azt, hogy az ország jóléte és senyvedése mindig szervesen kapcsolódott a hadászati kérdésekhez. Ne feledjük: számos korabeli nép között elsősorban a harci értékük miatt maradt fenn a magyar a népvándorlás korában, és érkezhetett meg Levédián és Etelközön keresztül a Kárpát-medencébe; mi több, Európa szerte hírhedté és elismertté vált – a merseburgi, a Lech-mezei és a konstantinápolyi katonai vereségekig. Az államalapítást és a királyság konszolidálását, egyesítését és megvédését a katonai erő tette lehetővé.

Az ország két legnagyobb katasztrófája – jelesül a mongol dúlás és a török hódoltság korszaka – katonai vereségen (Muhi 1241, Mohács 1526) alapult. Ne feledjük: Mátyás halála után – bár érezhető volt a török közelsége, mégis elporladt az ország védelmi rendszere a török katonai erő alatt.

Mégis a megújult végvárrendszer, és a nemzetközi (Habsburg) segítségnek köszönhetően az ország ellenállt, és a kereszténység védőbástyája maradt. Már akkor is volt olyan katonapolitikus, költő és hadvezér, aki példát mutatott, programot tett le az asztalra, és ha rajta múlik, 20 évvel hamarabb történik meg a török kiűzése (Zrínyi Miklósra gondolunk). A hajdúk, és az ebből a korból származó huszár hadviselés megint méltán vívta ki Európa figyelmét – számos külföldi nyelv a huszár szót a magyar nyelvből vette át (lásd Hadik András Berlini kalandját).

Forradalmaink és szabadságharcaink (1703-1711, 1848-1849, 1956) során meghatározó volt a katonai erő, illetve annak hiánya. Az első világháborút és a trianoni országvesztést követően pedig a magyar hadsereg régi harcértékét nem nyerte vissza, és úgy léptünk a XXI századba, hogy komoly katonapolitikai kérdésekre kell választ adnunk.

Magyarország helye a XXI század katonai kihívásaiban

A fentiekből az következik, hogy a honvédelem tekintetében is komoly változásokra és elkötelezettségre van szükség. Nemcsak anyagi, hanem programszerűen szervezett szellemi erőforrásokra is szükség van a magyar hadsereg olyan irányú átszervezése előtt, hogy az megfeleljen a XXI. század elvárásainak, a következő pontok mentén:

  • Alapvetően a hivatásos hadsereg megközelítés bevált – ezt fenn kell tartani, és minél magasabb anyagi és szellemi elismerésben részesíteni, a követelmények emelése mellett. Ez jótékony hatással lehet az általános, egyéb szektorokra jellemző válságok (pl. munkanélküliség, létbizonytalanság, gazdasági visszaesés) leküzdésére
  • Magyarország történelme során a keresztény európai, illetve napjainkban az euroatlanti védelmi rendszer tagja – e tagságunk, és a NATO Szerződés 5. cikkelye fontos garancia az ország biztonságára
  • A NATO-beli megbecsülésünket helyre kell állítani: a költségvetés haderőre fordítandó fejezetét minimum a nemzetközi szerződésekből (NATO) eredő szintre kell emelni – tarthatatlan, hogy a „potyautas” szemlélet továbbra is uralkodó maradjon
  • Magyarországnak továbbra is aktívan és cselekvően kell részt vennie az olyan konfliktuskezelésben, amely közvetve vagy közvetlenül az ország érdekében áll (a balkáni stabilitás bizonyára ilyen kérdés). Az olyan beavatkozás, mint amit Magyarország az európai kezdeményezésű líbiai beavatkozás során nyújtott, hozzájárul az ország megbecsülésének a növeléséhez.
  • Minden ilyen alkalom olyan tapasztalatszerzés is egyben, amely az olyan későbbi konfliktusok során is felhasználható lesz, amikor az ország közvetve érintett lehet, nem is beszélve arról, hogy Magyarország értékes nemzetközi szövetségesekre tehet ezáltal szert.

Magyarország érdeke a globális biztonság fenntartása. Komoly hadseregfejlesztéssel és ütőképes és bevethető, modern technológián alapuló magyar haderővel az ország újra nemzetközi megbecsülést vívhat ki magának. Egy katonailag erős, cselekvő, modern (a kiberháborúra is felkészült), és a nemzetközi jogot tiszteletben tartó Magyarország nagyobb mozgástérrel rendelkezhet majd a jövőben, és egyéb, diplomáciai, és az ország számára különösen fontos kérdésekben is sokkal hatékonyabban hallathatja a hangját és érvényesítheti érdekeit.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KKUh