Áldozat vagy bűnös? Gondolatok a német megszállás tervezett emlékművéhez

2014. március 19-én lesz 70 éve Magyarország második világháborús szerepét meghatározó német megszállásnak. Az évfordulóra tekintettel a kormány a holokauszt emlékév keretében emlékművet (?!) kíván állítani a német megszállásnak. Az ötlet felemás, a kivitelezés szakmaiatlan, és a vélelmezett jószándék ellenére alkalmas hamis mítoszok táplálására, és gátolja saját történelmünkkel való szembenézést. Mindazonáltal a kezdeményezés termékeny történelmi és társadalmi vitát indukált, amelyhez e pár sorral magam is hozzá kívánok járulni.

német megszállás

Mi az emlékmű értelme?

A hivatalos indoklás szerint az emlékmű minden áldozatnak kíván emléket állítani, ezért „érthetetlen az ellenállás vele szemben”. Nem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy hazánk világháborús szerepvállalásban tragikus mérföldkő 1944. március 19. Ezt követően nem lehetett többé autoriter parlamentarizmusról beszélni, megkezdődött a szellemi élet gleichsaltolása, a magyar zsidó lakosság deportálása, és hazánk erőforrásainak kritikátlan (és értelmetlen) feláldozása a német hadigépezet oltárán. A megszállás tette lehetővé, hogy meghiúsuljon az október 15-i kiugrási kísérlet, futatta zátonyra a helyes magyar béketapogatózási kísérleteket, és hozzájárult a későbbi nyilas puccs sikeréhez. A tényekhez hozzátartozik, hogy mivel a kormányzó a helyén maradt, az Európai közvélemény hazánkat nem tekintette megszállt országnak, később azonban a hadi helyzet fordulása következtében a kormányzó meneszthette a Sztójay kormányt, kinevezhette a Lakatos kormányt, béketapogatózásokat kezdhetett a Szovjetunióval és közbenjárhatott legalább a fővárosi zsidóság megmentésbében. A következmények ismertek: a deportált zsidó magyar lakosok száma riasztó, az ország a visszaszerzett, jelentős magyar lakosságú területeket immáron megpecsételten újra elvesztette, és közvetve ez is hozzájárult a magyarországi német ajkú lakosok méltánytalan és embertelen kitelepítéséhez.

Mi a probléma az emlékművel?

Az önfelmentés kísérlete. A magyar történelemszemlélet rákfenéje az önsajnálat, az áldozat szerep, a narcisztikus énkép. Ezen emlékmű ezt az önfelmentő, a hibákkal való szembenézést megkerülő szemléletet erősíti. Azt sugallja kimondva-kimondatlanul, hogy a magyar deportálás a német megszállás árnyékában történt, így – noha nem tagadja a magyar felelősséget, de zárójelbe teszi azt, ami lényegében önfelmentési kísérlet, ezért elfogadhatatlan. Egyben alkalmatlan is rá, mert az öntudatos civilek ezt a gondolatkísértletet elutasítják.

A hazai németség és Németország számára sértő. A sas Németország címerállata. Márpedig egy nem hízelgő kontextusban való szerepeltetése a mai Német Szövetségi köztársasággal szemben legalábbis udvariatlan. Kevés ország követett el nagyobb bűnöket, mint a hitleri Németország. De ugyancsak kevés ország van, amely olyan példaértékűen dolgozta fel a káros múltat, és számolt le vele mint a mai, demokratikus és jogállami NSZK. Mivel Magyarország mind a működő demokrácia, mind a jogállam, de legfőképpen a múlttal való szembenézés terén hiányosságokkal küszködik, és a mai napig elmaradt a magyar szembenézés a magyar felelősséggel, ezért nincs erkölcsi alapunk vesztes államként a szintén vesztes Németországra vádlóan mutatni. Az emlékmű eszmeisége továbbá elfogadhatatlan a hazai német kisebbség, mint államalkotó tényező számára is, és egy magyarországi német legalábbis meghasonlással tekinthet csak e kétes kezdeményezésre.

Végül, de nem elhanyagolható kifogás a „kutyafuttában” keresztülvitt, a téma komolyságához méltatlan kapkodás, és – már-már szokásosnak mondható – egyeztetés hiánya, ami komoly hiba. E kérdésben – sem – megengedhető a hazai állampolgárok, civilek véleményének kikérése, és méltánytalan mellőzése.

Úgy érezzük, hogy a fenti kritikák alapját erősíti a széles tiltakozási hullám a magyar társadalom minden szegletéből – ideértve a hazai magyar zsidóságot képviselő Mazsihiszt is, amely véleménye – e kérdésben – valóban megkerülhetetlen, és nem söpörhető le az asztalról.

Megjegyzendő továbbá, hogy – kampányidőszak révén – az emlékmű természetesen politikai témává is lett, amelyet ki-ki a maga szájíze szerint értelmez, de az általunk megfogalmazott civil kritika természetesen figyelmen kívül hagyja a politikai felhangokat és túzásokat, mert a téma komolysága megkívánja, hogy a kérdést társadalmi súlyának megfelelően értelmezzük.

Mi lehet a megoldás?

Az elsietett, elkapkodott, történelmietlen emlékmű-ötlet visszavonása, a hiba elismerése, a holokauszt emlékév méltó megünneplése, és a történelmi szembenézést eredményező társadalmi vita lefolytatása.

A címben feltett kérdésre válaszolva: is-is. Magyarország kétségtelenül az elhibázott Versailles-i békerendszer áldozata volt, amelynek eredménye volt az ellentmondásos Horthy-rendszer, a nemzeti frusztráció, amely a ragályos antiszemitizmushoz vezetett, és amely végső soron a náci Németország karjaiba, majd újra a vesztes országok sorába lökte az országot. Magyarország egy szerencsétlen történelmi helyzet áldozata, de egyben súlyos bűnök elkövetője volt egyszerre. Hamis az a történelemszemlélet, amely az egyik, vagy a másik kihangsúlyozásában véli megtalálni a maga igazát. Az ’áldozat’ szerep nem értelmezhető a ’bűnös’ szerep nélkül. Ha másra nem, egy termékeny vita elindítására mindenképp alkalmas volt a kezdeményezés, amely – várható bukása mellett – mindenképpen pozitívan értékelendő. A magunk részéről igyekeztünk ehhez a vitához termékeny módon, és építő jelleggel, hozzájárulni.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1fjV7eV
Reklámok

Magyar holokauszt és a velünk élő antiszemitizmus – Nem, nem, soha!

2013. Január 27-én immáron nyolcadik alkalommal emlékeztünk meg holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjáról, amelyet 2005. november 1-én nyilvánította emléknappá az ENSZ-közgyűlés, mivel 1945-ben ezen a napon szabadították fel az auschwitzi megsemmisítő tábort. Említésre érdemes, hogy a magyarországi holokauszt-emléknap április 16-ra esik, miután 1944-ben ezen a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.

apor vilmos

Álljunk meg egy szóra. E nevezetes évforduló, nekünk, magyarok számára különösen fontos és tanulságos. Ezen a napon nemcsak főhajtással emlékezünk a névtelen és neves hősök tömegeire, akiket saját hazájuk tevékeny közreműködésével küldtek emberhez méltatlan körülmények közé, hanem el is kell gondolkodnunk a történtek tanulságain, hogy ilyen és ehhez hasonló soha meg ne ismétlődhessen – még enyhébb formában sem.

id. antall józsef

Miért van az, hogy Magyarországon két napon is emlékezünk a holokausztra?

Azért, mert a holokauszt nemcsak nemzetközi, európai jelenség volt a nácizmus vezetésével, hanem magyar jelenség is.  Magyarországra nem kellett importálni az antiszemitizmust – a középkori előzmények után a XIX. századtól felerősödve volt jelen (tiszaeszlári vérvád) és aztán a történelmi Magyarország széthullásával öltött tragikus méreteket.

mindszenty józsef

Mi fán terem az antiszemitizmus?

Az antiszemitizmus nem magától jön létre – hanem voltaképp válságjelenséggel van dolgunk. Lényegében és leegyszerűsítve bűnbakkeresés, és ennyiben hasonlít mind a középkori boszorkányüldözéshez, mind az újkori cigányellenességhez. Egészséges, jólétben élő, kiegyensúlyozott társadalmakban nem kap táptalajt, és ölt ijesztő méreteket az antiszemitizmus – gondoljunk csak Dániára, ahol a vészkorszakban mindenki sárga csillagot viselt, megakadályozva a zsidó lakosság deportálását.

ocskay lászló

Mit jelent ez Magyarország XX. századi történelmére nézve?

Azt, hogy az ország tragikus történelmi traumákat élt át, amelyek kísérőjelensége, tünete, szomorú és szégyenteljes oldala volt az antiszemitizmus. A történelmi ország széthullott, menekültek százezrei éltek évekig vagonokban, a Nagy háború után általános volt a gazdaság válsága, az egyetemi helyek kevésnek bizonyultak az igényekre – és a nemzetközi közösség által megalázott és magára hagyott magyar társadalom – sajnos – legrosszabb arcát mutatva antiszemitizmussal reagált mindezekre. Míg a szomszédos országok újdonsült kisebbségeiket nyomták el, addig Magyarországon megszületett a numerus clausus.

180px-Bajcsy-Zsilinszky_Endre

Miért tragikus a magyar zsidóság sorsa Trianon tükrében?

Azért, mert – szemben az irredenta és szeparatista kisebbségi mozgalmakkal – a magyarországi zsidó kisebbség – a német mellett – volt a leginkább az, amely nemcsak asszimilálódott a magyar társadalomhoz, hanem hű is maradt hozzá. A magyar politikusokra jellemző, hogy amikor arról volt szó, a zsidó lakosságot magyarnak számították (vörös térkép, Apponyi Albert háromnyelvű beszéde), de ha kellett, megküöböztetésre alkalmas módon, felekezet alapján tartották nyilván az ország lakosságát. A külföldre került zsidóság idegen uralom alatt is megőrizte magyarajkúságát, és az országrészek ideiglenes visszacsatolását joggal élték meg felszabadulásnak. És mit kaptak jutalmul hűségükért a magyar hazától? Azt, amit mások büntetésül.

sztehlo_gabor

Miért szolgálhat mementóul a magyarok számára Auschwitz?

Azért, mert az ország legnagyobb vérveszteségét nem is a fronton, a háborúban, hanem megsemmisítő táborokban, éspedig pont Auschwitzban vesztette el. Le kell számolni a történelmi legendákkal: valóban a kormányzó tétova döntése megmentette a budapesti zsidóság jelentős részét – de ez elválaszthatatlan attól, hogy ez nemzetközi tiltakozás eredményeképp született, és a vidéki zsidóság deportálását sokan tétlenül szemlélték. Magyarország megszállásakor Adolf Eichmann mintegy 150 emberrel érkezett, és hajtotta végre a deportálást – egy olyan országban, amely híresen ellenáll minden külföldi befolyásnak, és amely idegen, semmire sem hasonlító nyelvét féltékenyen őrzi. Nem szégyenteljes-e, hogy a magyar közigazgatás készségesen közreműködött. De az. Lehetséges lett volna a magyar holokauszt a szélsőjobb és nyilas politikai vezetés, magyar csendőrség hatékony közreműködése nélkül. Nem lett volna lehetséges.

Mégis mi az, amire büszkék lehetünk?

Az igazakra. Sztehlo Gábor, id. Antall József, Ocskay László (a híres kuruc tiszt leszármazotta), Bajcsy-Zsilinszky Endre, Mindszenty József, Apor Vilmos, és a sort – szerencsére – hosszasan lehetne folytatni. Mert a politikai vezetés, és sok rossz példa mellett a magyar társadalom kimutatta az igazi, a jó arcát is. Mert ez az ország mindig is befogadó volt – és azt mindenki elismeri, hogy ha baj van, ha igazán nagy a baj, a magyarok összetartanak. („Nekünk Mohács kell.”) Kevés más nép élte volna túl az ország 150 éves három felé szakítását. Mint ahogy ha megvizsgáljuk a trianoni határátrajzolást – a magyar az egyetlen kisebbség, amely jelentős számban megmaradt az utódállamok területén.

Magyar holokauszt – és velünk élő antiszemitizmus

A magyar történelem tükrében tehát elfogahatatlan, és megengedhetetlen az antiszemitizmus bármiféle formája, újraéledése, újnyilasok általi terjesztése.

Sok oka van, hogy a jelenség mindmáig megmaradt Magyarországon. Nyilvánvalóan nem elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy a gazdasági jólét még várat magára és hogy az országot számos társadalmi konfliktus feszíti. De a bűnbakkeresés se nem magyarázat, se nem kifogás.

Tüntessük el az antiszemitizmust!

Sokan azt mondják erre, hogy ez nem lehetséges. Én meg azt mondom, hogy lehetséges. Vegyünk Németország példáját. A ’német’ szó sokáig egyet jelentett az agresszivizmussal, két világháborúval, diktatúrákkal és még szörnyűbb dolgokkal. És ma? Németország a pacifizmus élharcosa, a talpra állás mintaképe, az európai gazdasági csoda alapja.

Pedig a valóságban nem csodáról volt szó, hanem bűnbánásról, elszánt akaratról, és következetes munkáról.

Végkövetkeztetések

Kövessük Magyarország legszebb befogadó hagyományait, mutassuk meg az ország igazi arcát, vessük ki az antiszemitizus minden formáját és adjuk meg a történelemnek, ami a történelemé.

Az erkölcsi kiállás mellett pedig nézzünk szembe a társadalmi feszültségekkel, adjunk valós választ rájuk, és az antiszemitizmus végképp elveszti minden társadalmi támogatottságát és támaszát Magyarországon, és oda kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/108guCX

3. Gondolatok a magyarországi cigányság helyzetéről és a cigánykérdés mihamarabbi megoldásának szükségességéről

roma zászlóNe legyenek kétségeink afelől, hogy a cigánykérdés ma Magyarország vitán felül állóan legsúlyosabb társadalmi problémája.

Ezt objektíven igazolják a tények:

–         a cigányság ma Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, ahol a hivatalos adatok alulreprezentáltak, és egyes becslések szerint az anyaországi lakosság mintegy 5%-át adják (kb. 500.000 lélek)

–          a cigányság szociális helyzete messze átlag alatti, indokolatlanul sokan élnek szegénységben, vagy mélyszegénységben, rendkívül hátrányos szociális helyzetben, amelyek lényegében és objektíven nagymértékben elzárják a társadalmi felemelkedés kapuit előlük

–          a társadalmat mindkét oldalról indulatok feszítik: igazolja ezt egyrészről az újabban meg-megújuló kivándorlási hullám a cigány társadalom részéről („zámolyi romák”), vagy a közelmúlt szegregációs iskolákra irányuló (EU-s és emberi jogokat sértő, valamint alkotmányellenes) kezdeményezése

–          eluralkodott a félelem mindkét oldalon: az ország számos pontján, ahol jelentős a cigány bűnelkövetők aránya, a nem-cigány magyar többségi lakosság él félelemben. Ennek ellenkezője is igaz, ahol önjelölt „igazságosztónak” titulált egyenruhás félkatonai alakulatok jelentek meg „rendet teremteni” (Gyöngyöspata), ott a cigány magyar társadalom tagjai élnek félelemben

–          a cigányság társadalmi számarányához képest indokolatlanul felülreprezentált a bűnügyi statisztikákban: mind a bűnelkövetők, mind a büntetésvégrehajtási intézmények lakói között (Olaszliszka)

–          nem túlzás azt állítani, hogy a helyzet robbanásig feszült. Ennek talán legszörnyűbb példája a kiválasztott roma családok ellen aljas indokból, fegyveresen, gyáva módon elkövetett brutális gyilkosságok, amelyek Fliegauf Bence Csak a szél című, többszörösen díjazott, megrázó filmét is inspirálták

Mi a magyar politika felelőssége a cigánykérdés elfajulásában?

Röviden és tömören annyi, hogy a politikai elit a mai napig adós maradt nemcsak ciklusokon átívelő megoldás felmutatásával, de még a kérdés társadalmi súlyosságának puszta felismerésével is.

Ez nemcsak az ország lakosságának mindennapi életére hat ki nap, mint nap, hanem kézzelfogható politikai „eredményt” is hozott. Egy radikális politikai erő, amely sok szempontból szalonképtelen, és teljesen abszurd módon a legrosszabb magyar antiszemita hagyományokat élesztgeti, a ’cigánybűnözés’ hamis és félrevezető szlogenjére építve ijesztő mértékben megerősödött, különösen a fiatalok körében, és indulatok keltésével a legutóbbi országos választásokon több mint 20%-os támogatottságot szerzett, ami rendkívül elgondolkodtató.

Ez egy politikai válságtünet, amely az egyéb társadalmi válságjelekkel együtt csak magának a tényleges problémának, a magyarországi cigányság kiszolgáltatott helyzetének a megoldása által rendezhető. Minden más – tetszik, nem tetszik – csak tüneti válasz.

Miért zsákutca a rasszizmus?

Azért mert sztereotípiák felhasználásával indulati, és helytelen választ ad egy létező problémára. Intelligens ember nem gondolhatja komolyan, hogy pusztán a bőrszín a meghatározó. Visszautalva az e blog bevezetőjében írottakra: a sérelmek, fent felsorolt példák szajkózása, és indulati kezelése egy jottányit se visz közelebb bennünket a megoldáshoz (’sérelmi politizálás’). Nem ’cigánybűnözés’ van, hanem egy mélységesen hátrányos helyzetben élő népcsoport, akik közül – egyebek mellett – nagyobb arányban kerülnek ki bűnelkövetők.

Ha nem a bőrszín, akkor mi a cigánykérdés igazi oka?

Az, hogy cigányság meghatározó többsége hátrányos helyzetben, alacsony komfortfokozatú lakáskörülmények között, szegregáltan, sokkal rosszabb egészségügyi körülmények között, életévekben mérhető alacsonyabb élettartamra vonatkozó kilátásokkal,  alacsony jövedelmi és iskolázottsági feltételek mellett, jelentős munkanélküliségben él úgy, hogy nem egy esetben a többségi nem-cigány magyar társadalom részéről hátrányos sztereotípiák áldozata.

A fenti körülmények pusztán egyike is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember életét hátrányosan befolyásolja. A cigányság helyzete annyiban tér el a többségi nem-cigány magyar társadalom periférián élő tagjaitól, hogy a cigányságot a fenti körülmények közül több (adott esetben az összes!), egyidejűleg sújtja.

Márpedig a halmozottan hátrányos helyzet objektív és igazságtalan.

Objektív annyiban, hogy számos esetben lényegében pusztán az a tény dönti el, hogy egy gyermekből sikeres üzletember, vagy alkalmi munkákból élő munkanélküli lesz, hogy egy jómódú középosztálybeli, vagy egy halmozottan hátrányos családba születik. A szegénység nem ismer bőrszínt, de tény, hogy sokkal nagyobb arányban sújtja a cigány magyarokat, mint a nem-cigány magyarokat.

Igazságtalan annyiban, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan. Egyrészről indokolatlanul méltánytalan helyzetbe hozza a hátrányos helyzetbe született gyermeket is, legyen bármennyire is tehetséges, másrészről mindez megváltoztatható. Megfelelő politikai döntésekkel, beavatkozással, az iskolázatlanság, munkanélküliség felszámolásával mérsékelhetők a hátrányos körülmények, amelyek pozitívan érintenek mindenkit bőrszín nélkül.

Mivel azonban a cigányok felülreprezentáltak e téren, a tudatos és okos politikának igenis kezelni kell a cigányság eltérő helyzetét, és olyan „cigányspecifikus” politikai választ kell adnia, amely figyelembe veszi a népcsoport különleges társadalmi helyzetét.

Nem kevesebb, ez a magyar politika feladata ma.

Hogyan kell kezelni a magyarországi cigánykérdést?

Hasonlóan az egészségügy és az oktatás helyzetéhez, a cigánykérdés is évtizedek felelőtlensége és hanyagsága miatt mérgesedett el, és igényel ma nemcsak azonnali beavatkozást a társadalmi robbanás elkerüléséhez, hanem erőforrások mellett rendkívül tudatos és következetes politikát, hosszú távú gondolkodást.

A sérelmek listázása helyett teljesen más megközelítés szükséges: a statisztikai adatok és az objektív tények fényében el kell fogadni, hogy a cigánykérdés egy létező, rendkívül súlyos társadalmi probléma, ami megoldást igényel.

Ne legyenek illúzióink: a probléma nem fog megoldódni magától. Nem lehet „megspórolni” a társadalmi és politikai konszenzust, és a hathatós politikai válaszokat-e kérdésben.

Legyenek a „sérelmek”, a múltban elkövetett bűnök pusztán érvek és indokok a helyzet megoldására.

A cigányság helyzetére vonatkozó tanulmányokra, adatokra van szükség, mert ezek alapján lehet meghozni a szükséges politikai lépéseket.

A cigánykérdés nem csak magyar, hanem európai probléma

Köztudott, hogy különböző mértékben, de számos európai országban élnek romák. (Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahol jelentős a társadalmi arányuk). Ezért elképzelhetetlen a kérdés megoldása európai kitekintés nélkül.

Nem szabad elhallgatni: a 2011. első félévi magyar EU elnökség méltán büszkeségre okot adó lépését: az Európai Roma Stratégia elfogadását, amely valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy bemutassa a cigányág helyzetének rendezése érdekében tett lépéseket. Ez üdvözlendő lépés, de messze nem elegendő, ezzel a probléma nincs megoldva. Persze ne legyünk igazságtalanok: a tudomány képviselő, a kutatók és legfőképpen a civil társadalom aktív részvétele nélkül – éspedig cigány és nem-cigány oldalról egyaránt – a helyzet megnyugtató rendezése nem elképzelhető. Fontos kiemelni, hogy rendelkezésre állnak jelentős EU-s források is e téren is.

A történelem is pozitív cselekvésre kötelezi Magyarországot

Magyarország több szempontból is adós a cigányság felé. A mindenkori magyar állam mindig is befogadó volt más népek felé (gondoljuk csak a 8. magyar törzs, a kabarok csatlakozására még a vándorlás korában, vagy az „Egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” szent istváni intelemre. A cigányság évszázadok óta velünk élő népcsoport, és hosszú a listája azoknak a kiváló nagyságoknak, zenészeknek, művészeknek, akik cigány származásúként váltak híressé és elismertté Magyarországon.

A soknemzetiségű Magyarország legsúlyosabb problémája a nemzetiségi kérdés volt. Amikor felbomlott a történelmi Magyarország, akkor az utódállamokba nemcsak nem-magyar, hanem számos magyar lakos is került, köztudomásúan az elszakított országrészekkel együtt.

Nem felejthetjük el a trianoni traumát követő holokausztot sem megemlíteni: a magyar állam méltatlanul járt el a cigánysággal szemben a második világháború idején, amikor a holokauszt a magyar cigányságot is sújtotta. Ez szomorú tény.

A magyarországi németek megint csak szomorú kitelepítését követően a cigányság az egyetlen, az ország lakosságához képest jelentős arányban megmaradt kisebbsége az országnak, amelyért minden magyar felelősséggel tartozik, legyen az cigány vagy nem-cigány.

Történelmi kötelessége az országnak megőrizni az utolsó, megmaradt etnikai kisebbségét, és emberhez méltó életet biztosítani nekik.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KQeo

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-

Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

Lecturis Salutem!

 nyugat02_390-FELIRAT

A közéleti blog célja

A Pro Patria et Libertate magyar közélet blog célja a közéleti viták kereteinek kijelölése, közös értékeink meghatározása tematikus blogbejegyzések által.

Az írást kiváltó ok – Ez „így” nem mehet tovább

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ne értenének egyet azzal az általános megállapítással, hogy a dolgok „így” nem mehetnek tovább.

Ha elfogadjuk a fentieket sommás összegzésként, és mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez „így” tényleg nem mehet tovább, akkor már megtettük az első lépést előre.

Lássuk tehát konkrétan, mit is értünk az ’így’ alatt, és mit ajánlunk a továbblépésre.

Látlelet – A magyar közgondolkodás állapota a XXI. században

Megítélésem szerint a fő probléma abban keresendő, hogy megkérdőjeleződtek az összmagyarságot összetartó alapvető értékek. De mit jelent ez a kézzelfogható, napi valóságban?

  • Elvesztettük a közös hangot, nem figyelünk egymásra és nem értjük meg a másikat. A közös nyelvtani magyaron túl nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nincsenek igazi, fejlődést indukáló párbeszédek, jó értelemben vett, megtermékenyítő viták csak többnyire párhuzamos monológok, alkalmasint mindössze gyerekes veszekedések.
  • A probléma, és annak építő megoldása helyett a másik személye, és a folytonos bűnbakkeresés vált fontossá, napi gyakorlattá.
  • Egy-egy mindenki számára érzékelhető probléma (antiszemitizmus, a romák helyzete, gazdasági visszaesés, tömegek elszegényedése, devizahitelcsapda, népességfogyás határon innen, asszimiláció határon túl) esetén is a cselekvés többnyire kimerül a személyeskedéstől sem mentes sérelmek hangoztatásában, érdemi és konstruktív megoldási javaslatok asztalra helyezése nélkül („sérelmi politizálás”).
  • Hiányoznak azok a mindenki számára elfogadható, minimumnak tekinthető alapok közmegegyezésen alapuló meghatározása, amely nélkül bármiféle szellemi építkezés és előrehaladás elképzelhetetlen.
  • Nincsenek továbbá kijelölve a közbeszéd és a legitim közpolitikai küzdelmek írott és íratlan keretei, amelyek ismerete nélkül bizony nehéz a kimért és tisztességes versengés – ami pedig az egészséges demokratikus közélet lényege.
  • Az alapok, és a belső keretek híján egészséges, és hatékony magyar szomszédsági, európai és tágabb értelemben vett külpolitika sem képzelhető el. Márpedig ez egy olyan nemzet számára, amely szétszórva él a világban, és csak a Kárpát-medencében 7 különböző országban él, egyenesen létkérdés.
  • A fentiekre pedig ráveti árnyékát közelmúltunk átkos, kibeszéletlen, feldolgozatlan öröksége (trianon, holokauszt, kádárizmus, rendszerváltás), amelyek meghaladása nélkül minden további haladás elképzelhetetlen.

Hogyan tovább? – Lépésről lépésre, egy-egy téma feldolgozása által

Minden sikeres kezdeményezésnek a „nagy magyar” valóságon kell alapulnia. Ennek megfelelően egy-egy, a fentieknek meghatározott ’lépésnek’ egy-egy blogbejegyzés felel majd meg. Mindegyik ilyen lépés egy eleme lesz az összképnek, amely e nyíltvégű, és ezáltal előre meg nem határozható hosszúságú folyamat végén egésszé áll majd össze.

József Attila tájverseihez hasonlatos módon vázolható fel a folyamat, ahol egy szerpentin vezet a hegy tetejére, és a magaslatról az egész képzeletbeli táj látható, csak az oda vezető út olvadt fel a természetben.

Minőségi követelmények

E bloggal a szerző hármas minőségi követelményrendszert állít fel önmaga, és egyben a mindenkori olvasó számára. Ezek az objektivitás, értékelvűség és konstruktivitás.

1. Objektivitás alatt a harag és elfogultság nélküli írást értem. Sine ira et studio. Ne a beszélőt értékeljük, hanem azt, hogy mit mond. Ez egyben a mindenkit megillető alapvető emberi tisztelet megadását is jelenti.

2. Értékelvűség alatt azt értem, hogy valamely belső meggyőződés, vallott érték legyen a mondandó mögött. Az értékelvűséghez hozzátartozik, hogy az egyes ügyeket önmagukban vizsgáljuk, mindenkinek legyen meg a szabad véleményformálás joga az adott ügyre vonatkozóan, az általa vallott értékeknek megfelelően és ezt ne torzítsa politikai beállítottság, címkézés.

3. Konstruktivitás, amely a leginkább visszahúzó magyar sztereotípiával, a pesszimizmussal („Dögöljön meg a szomszéd tehene is.”) való leszámolást célozza. Csak a jövőbe forduló, pozitív hozzáállás által lehet előrébb jutni.

Mennyiségi követelmények

A remélt eredmények körvonalazhatóak, de nehezen megjósolhatóak. Nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy a kialakítani vélt gondolati hozzáállás érje el azt a kritikus tömeget, hogy mérhetővé, érzékelhetővé váljon, és fejtsen ki valós hatást.

Noha ehhez a megfelelő minőségi követelmények elengedhetetlenek, mennyiségi követelményekkel, mérhető és vállalható teljesítményeket is fel kell tudni mutatni. Ezért a mennyiségi kritérium.

A nyilvános blog bárki számára, díjmentesen, minimális időráfordítással hozzáférhető, amelyről az olvasók fognak végső soron ítélni.

A nyilvánosság, valamint az objektív és mérhető adatok döntenek majd a közéleti blog életrevalóságáról, arról, hogy érvényes és közérthető üzeneteket fogalmaz-e meg. S mivel ezek a közösségi médiumokban (facebook, twitter, LinkedIn) is megjelennek, számszerűen mérhető lesz az elért befolyás.

Alea Iacta estdöntsön az olvasó.

A várható eredmény

A folyamat türelmet, energiát és kitartást követel úgy a szerzőtől, mind az olvasótól.

A remélt eredmény a közbeszéd tematikájának érdemi megváltozása, a közéleti blogban foglalt gondolatok elterjedése, a közéleti blog széles körben való elismertté, hivatkozási alappá válása. Ha pedig a fentiek megvalósulnak, annak megtermékenyítő hatással kell lennie a mindannyiunk mindennapjait érintő napi döntésekre is.

Történelmi keret – „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”

Minden további bejegyzést történelmi áttekintés követ majd, segítve az értelmezést. Nincs ez másképpen ezen induló bejegyzéssel sem.

Nem ismeretlen a magyar történelemben, hogy szellemi elődeink önkéntes, avagy kényszerű emigrációba kényszerültek. A magyar emigrációk története végigkíséri legalábbis újkori történelmünket.

A teljesség igénye nélkül ehelyütt

  • a címadó korszak kuruc emigrációjára,
  • az 1848-as szabadságharc reformnemzedékének emigrációjára,
  • az Amerikába “kitántorgott” hárommillió honfitársunkra,
  • az 1919-es proletárdiktatúra utáni kommunista politikai és baloldali értelmiségi emigrációra,
  • a világháború előtti, alatti és utáni totalitárius diktatúrák elől menekülőkre, és
  • különösen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő emigrációs és disszidens hullámra gondolok.

Az emigráció lehetőségei korlátozottak – de nem reménytelenek.

  1. Az ország rendi különállásának fenntartása értelmezhetetlen a vezérlő fejedelem és köre emigrációs tevékenysége nélkül.
  2. Az 1867-es kiegyezés magyar tárgyalópozíciójához, és a passzív ellenállás hatékonyságát felerősítette a 48-as emigráció.
  3. Keserű tanulság, hogy a kommunista politikai emigráció sikeresnek volt mondható, figyelemmel az 1947-es fordulatra, de csak szovjet szuronyok, azaz külső fegyveres erő és nemzetközi elszigeteltség (jaltai paktum) következtében.
  4. Végül a közelmúltra tekintve a szocialista rendszer erróziójához is hozzájárult az öntudatos polgári demokratikus emigráció aknamunkája.

Szellemi elődökként ehelyütt név szerint elég Mikes Kelemenre, Kossuth Lajosra, vagy Márai Sándorra hivatkozni. Van tehát építő jellegű szellemi örökség, amiből lehet meríteni.

Ha meghatározó nemzedékek példájáról van szó, újkori történelmünkből mindenképp kiemelést érdemel a nyelvújítók és felvilágosult ’magyar jakobinus’ generáció tevékenysége, mely megtermékenyítő hatással volt a következő nagy hullámra, a reformkor nemzedékére, és lehetővé tette többek között, hogy most e nyelven beszéljünk.

Az újabb kori történelmünk haladó hagyományait pedig a Nyugat három nemzedéke képviseli, akiknek mindazt köszönhetjük, amire büszkék lehetünk szellemi örökségünkből. És így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is közéleti írásra kerül sor.

A szerzőről – dióhéjban

Ami a személyes motivációkat illeti, ilyenek – hagyományos értelemben véve legalábbis – nincsenek. Az írás a szerző részéről önkéntes, non-profit és szabad.

Önkéntes annyiban, hogy a mindennapi munka és élet kiegészítő elemeként, az erre szánt időben születik.

Non-profit annyiban, hogy közérdekű és lényegében semmiféle közvetlen vagy közvetett anyagi haszonszerzés nem motiválja.

Szabad pedig annyiban, hogy belső meggyőződésen alapul. „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.

A fentiek alapján az értő olvasó számára már bizonyára nyilvánvaló, hogy csak a kimondott szó és annak igazságtartalma számít, tekintet nélkül arra, hogy ki mondja. Ugyanakkor egyrészt joggal támadhat kíváncsiság, hogy ki az, aki a sorok mögött rejtőzik, másrészről a hátteret, a motivációt és a gondolatmenetek megértését elősegítheti, ha párt sort ehelyütt a szerzőnek is szentelünk.

A szerző származására tekintettel alföldi születésű, éspedig szolnoki. Középiskolai korszaka alapozta meg a történelem ismeretét és szeretetét benne, amely egész további pályáján végigkíséri majd. Végzettségét tekintve meghatározó részt Szegeden végzett jogász, amelyhez az Université Paris X által kiadott francia és közösségi jogi specializáció társul. Az európai szemlélet kialakításához 4 hónapos párizsi ERASMUS ösztöndíj járult hozzá.

A több mint 7 éves szakmai tapasztalat a magyar bírósági rendszerben kezdődött bírósági fogalmazóként, polgári, gazdasági és büntető ügyszakban, ahol a jog uralma, a függetlenség és a pártatlanság eszméit sajátította el. A 7 hónapos luxemburgi jogász-nyelvészi gyakorlat az Európai Unió Bíróságán az EU jogának alaposabb megismerésére, és más európai nemzetek alaposabb megismerésére adott alkalmat.

A közel négy éves közigazgatási tapasztalat az egészségügyi ágazat európai és nemzetközi ügyeiben kialakította a szerzőben a köz ügyei iránti elköteleződést. A féléves magyar EU elnökség során az ország hírnevének öregbítésére és az EU döntéshozatali folyamatának elmélyült, beható tanulmányozására nyílott mód.

A szerző jelenleg egy brüsszeli székhelyű, nem kormányzati, népegészségügyi civil szervezeteket tömörítő ernyőszervezetnél dolgozik, ahol a civil kezdeményezés és önszerveződés érdekében, nap, mint nap annak érdekében jár el, hogy összeurópai viszonylatban a felelős politikai döntéshozók a népegészségügyi szempontokat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vegyék figyelembe napi döntéseik meghozatalakor.

Nem titok továbbá, hogy jelenlegi tevékenysége során a szerző egy, nagyrészt európai ügyekkel foglalkozó blogot (’EU Hemicycle: updates on EU affairs, open discussions on EU actualities’) is vezet, amely a Facebook, a Twitter (@EU_Hemicycle) és a LinkedIn hálózatokon egyaránt megtalálható.

További információk, összegzett elérhetőségek az about.me oldalon érhetőek el.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YtdLJO

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-