Hét tanulság a 2014-es magyar választásokról

Miként értékelhetjük a 2014-es magyar országgyűlési választások eredményét? Vajon a választás demokrácia diadala, és az elmúlt négy év kritikátlan legitimációja lett volna? Avagy egy autoriter, és torzított választási rendszer által bebetonozott „centrális erőtér” megvalósulása? Nyilvánvalóan egyik sem. Civilként nem törekedhetünk másra, minthogy a napi politikai érdekeken felülemelkedve a választást, mint közéleti jelentőségű kérdést értékeljük, és civil nézőponttól fogalmazzuk meg a következő 7 tanulságot.

1. A választás nem közügy, hanem szigorúan magánügy. Talán meglepő kijelentés elsőre, de szükséges leszögezni: a demokrácia működésének alapsejtje a választóurna magányában gyakorolt szavazójog. Ez – minden látszat ellenére – nem közügy, hanem magánügy. A választás jog, és nem kötelesség – a kommunista diktatúra bukása óta nem kötelező a választás Magyarországon, és a jog gyakorlása, annak mértéke fokmérője a közéleti állapotoknak. A választás szabadsága magában foglalja akár az érvényes, akár az érvénytelen szavazás lehetőségét. Végül pedig mind az egyéni képviselői, mind a listás szavazás mozgatórugójának ezer, meg egy oka lehet, személyi szimpátián át a szavazatok megosztásán át a „kisebbik rossz” választásán keresztül a vicc/kamupárt támogatásáig. Éppen ezért titkos a választás, mert leegyszerűsít egy komplex politikai meggyőződést, és nem ad pontos képet a választópolgár értékítéletéről.

2. Az emberek hátat fordítottak a képviseleti demokráciának. – Míg a 2010-es vélasztást sokan „előre lefutottnak” tekintették, a 2014-es részvételi arány kb. 61,24%-os arányával  a 2010-es adattól is elmarad. Ez kevesebb, mint a választópolgárok kétharmada. Szögezzük le mindjárt az elején: ez a legkevésbé sem érinti a választások legalitását, az eredmény közjogi kötelező erejét. Szó sincs erről. Van azonban ennek társadalmi, szimbolikus jelentősége, üzenete, amely túlmutat a jog világán, és amelyet nem lehet félvállról venni. Ez elgondolkodtató és aggasztó jelenség. Ez csökkenti a mindenkori választás, és a képviselők demokratikus legitimációját és a lakosság apátiáját, „passzív rezisztenciáját” jelzi, amely mind kormánynak, mind az ellenzéknek elgondolkodtató jelenség.

3. A választás az aktív szavazópolgárok akaratát többé-kevésbé tükrözi. Lehet érvelni a hazai médiaviszonyokkal, a választási rendszer „torz” jellegével, de a választói akaratot ez érdemben nem módosítja. Nincs olyan választási rendszer amelyben a leadott szavazatok ne a kormányoldal fölényes győzelmét, az ellenség megsemmisítő vereségét, és a szélsőséges erők megerősödését eredményezte volna. Üdvözlendő azonban az a jelenség, hogy nem kezdődött polémia „választási csalásokról” és mind az ellenzék, mind a szélsőségesek tudomásul vették az eredményt, ami a közéleti fejlődés alapfeltétele

4. Hanyatlik a választási kultúra: a megtermékenyítő viták és a konkrét választási programok fájdalmasan hiányoztak. A politikát győzelemre játsszák. Ne legyenek kételyeink: voltak érvek amellett, és a politikai racionalitás és a győzelem igénye indokolta a viták és a programok ütköztetésének elmaradását az egyik oldalon, a komoly szakmai és kormányképes „árnyékkormány” és komolyan vehető ellenzéki programok hiányát a másik oldalon. Vajon a politikai kultúra fontosabb a győzelemnél? A politikus számára talán igen, de az államférfi / államnő és az öntudatos civil számára semmiképpen sem. Joggal kérjük számon ennek az elmaradását: olyan országban szeretnénk élni, ahol a politikus elszámoltatható, éspedig a szabad sajtó és a program alapján. Nem helyes tendencia, hogy a politikusok biankó csekket kérnek a kormányzásra.

5. A nemi kiegyensúlyozottság teljes hiánya . Okkal érte kritika a magyar parlamentet a „macsóizmus” miatt  Nem tükrözi a nők társadalomban betöltött szerepét, hogy a 200 képviselő közül mindössze 19 nő lesz a parlamentben  Ez sokkoló és riasztó adat: mindössze 9,5%. Ennyit érnének a magyar nők? Mennél több nő ül a parlamentben annál kiegyensúlyozottabb döntések születnek. Gondoljunk csak a házasság, örökbefogadás, élettársi bántalmazás, női kvóták alkalmazása, a szülés és gyermektartás szabályaira, hogy csak néhányat említsünk azok közül a nőket is érintő kérdésekről, amelyekről róluk, nélkülük születik majd döntés.

6. A magyar és magyar választópolgárok közötti hátrányos megkülönböztetés megszüntetése. Azon politikai félelmek, miszerint a magyarországi lakóhellyel rendelkező, külföldön lakó állampolgárok tömegesen az ellenzékre fognak szavazni, alaptalannak bizonyultak. A külföldi urnák hazaszállítását, és a “billegő” egyéni választókerületbe való bekeverésüket követően a billegő körzetek nem fordultak meg, tehát a külföldi szavazatok a hazai szavazati arányt tükrözték. Ennélfogva nincs politikai ok azon megkülönböztetés fenntartásának, amely szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár szavazhat levélben, míg a magyarországi lakóhellyel rendelkező nem. Az igazságtalan, súlyosan méltánytalan, a választójog gyakorlása ellen hat, és megosztja a magyarokat – tehát orvosolni illendő.

7. A magyar választók döntöttek – vége a vitának? II. József óta a Bach korszakon át az Őszödi beszéddel bezárólag arra tanít a magyar történelem, hogy az országban nem működik a reformdiktatúra: hiába képvisel valaki progresszív értékeket, ha az nem találkozik a választók akaratával, az nem valósítható meg egy demokráciában. Ezért nem tartjuk demokratikus megoldásnak például sem az IMF („Trojka”) által az országokra erőltetett reformprogramokat, sem az ún. szakértői kormányt, mert hiányzik a demokratikus legitimáció. A progresszív gondolkodóknak mélyet kell lélegezniük, két lépést kell hátrálniuk, és el kell kezdeniük érvelni és megmagyarázni döntéseik érveit a magyar választóknak, mert csak általuk valósítható meg bármely progresszív politika a jövőben.

  • „Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.” Kossuth Lajos
a bejegyzés rövidített linkje ►http://bit.ly/1qL91JG
Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:
Reklámok

Tiszta vizet a pohárba: nyíltan a melegek egyenjogúságáról emberi jogi szempontból

Soha ennyien nem vettek részt Magyarországon a melegfelvonuláson: melegek és nem melegek, magánszemélyek és cégek egyaránt. A melegkérdés a hazai közélet része – sajnos nem mindig szalonképes formában. A kérdés még a kiművelt kútfőket is megosztja. Ezért szükséges és hasznos, ha valaki veszi magának a bátorságot, hogy magyar közéleti kérdésekkel foglalkozzon, akkor ne kerülje meg ezt a kérdést sem,  és kellő komolysággal és elhivatottsággal vizsgálja a melegek jogállását a XXI. századi Magyarországon.

Helyes-e a melegfelvonulás?

1. Sokan azt mondják, hogy a kifestett, elmaszkírozott “kamionokon ugráló” melegek inkább ellenszenvet, mint szimpátiát keltenek, és az egész felvonulás kontraproduktív.

2. Mások azt mondják, hogy társadalmunk azon tagjainak, akik hisznek valamiben, és úgy érzik, hogy jogaikban korlátozzák őket, élniük kell a gyülekezés szabadságával, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a jelenlegi status quo-val szemben.

A magam részéről az utóbbival értek egyet. Ráadásul a 2013-as évet fordulópontnak tartom a magyar társadalom szempontjából, mert talán először fordult elő, hogy nagy számban álltak a felvonulók mellé nem melegek is, szolidaritásból, mivel egyetértettek céljaikkal.

De ne legyenek illuzióink: a magyar valóság mellett van igazság az első megközelítésben is. Mivel meleg polgártársaink ugyanolyan normális emberek, mint bárki más, a létező jogegyenlőtlenségre való figyelemfelhívás leghatékonyabb módja, ha pontosan olyan átlagemberként teszik ezt, mint amilyenek a hétköznapokban; megítélésem szerint ez alkalmas a leginkább annak demonstrálására, hogy a melegek elleni ellenszenv mennyire nélkülözi a józan gondolkodást és az emberi jogi megközelítést.

De kik is azok a melegek?

Pontosan ugyanolyan (ha úgy tetszik, normális) emberek, mint bárki más. És ez a kulcs a helyzet megértéséhez: egy felvilágosult társadalom megadja az alapvető tiszteletet a másságnak – morális és emberi jogi alapon egyaránt – és egy élhetőbb országot kínál a számukra is. Azok, akik esetleg kételkednének: Magyarország nem mondhat le kishitűség és kissebbségi komplexusok miatt olyan nagyszerű meleg alkotók műveiről, mint Faludy György, Pilinszky János, Mensáros László vagy Tormay Cécile, Gobbi Hilda és Karády Katalin.

Jogegyenlőtlenség, melegházasság és Alkotmány

Mondjuk ki nyíltan: a vita középontjában a melegházasság áll. Ennek tilalmát mondja ki az új magyar alkotmány, amely miatt európai és nemzetközi kritika érte az alkotmányozó hatalmat. Vállalható-e emberi jogi szempontból, hogy meleg polgártársaink nem egyenjogú magyar állampolgárok?

Sokan mondogatják, hogy a homoszexualitás ellentétes a keresztény, konzervatív szemlélettel, ami az életközösséget egy férfi és egy nő (és mind a kettőből egy darab) kapcsolataként írja le. Akik így gondolják, azoknak csak azt mondhatom, hogy nincsenek tisztában a keresztény etika és vallás alapértékeivel. A kerszténység ugyanis azért lehetett Európa fundamentuma, mert egy befogadó szeretetvallás. Isten számára minden teremtmény egyformán fontos, és egyformán szereti az övéit. Akik a hit nevében zárnák ki meleg honfitársainkat a teljes jogegyenlőségből, elgondolkodtak-e vajon azon, hogy mit érezhetnek azon meleg honfitársaink, akik – történetesen – hívők?

A jogegyenlőségről és jogegyenlőtlenségről

Ha valaki kevesebb jogot élvez, mint mások, akkor nem beszélhetünk jogegyenlőségről. Márpedig meleg honfitársaink – nem beszélve a jogon kívüli stigmákról és kirekesztettségről, ami “rejtőzésre” identitásuk tagadására motiválja őket, igenis jogegyenlőtlenségben élnek: nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe gyermeket, elesnek az ezzel járó társadalmi és anyagi előnyöktől. Azok, akik vehemensen ellenzik a jogkiterjesztést, fontolják meg: vajon mi a rosszabb egy árva gyermek számára: ha egy meleg (házas)pár neveli föl, vagy szülői figyelem és szeretet nélkül, árvaházban nő föl?

Vesszőparipám, hogy egy társadalom legjobb fokmérője, miként viselkedik a kisebbségeivel szemben. A meleg emberek egyenjogúsítása legalább olyan jellegű jogmegvonás, mint amikor szomszédos, baráti országok tagadják meg a határon túli magyar kisebbségektől legalapvetőbb emberi jogaikat, az anyanyelv használatához, az anyanyelvi oktatáshoz és kultúra ápolásához, az önkormányzathoz és autonómiához való jogaikat. Pedig tisztelt hölgyeim és uraim, a békát le kell nyelni: bizony a két kisebbség helyzete – jogi szempontból – nagyon is összehasonlítható, és nem állhatunk ki teljes mellszélességgel az egyik kisebbség védelme mellett, ha nem óvjuk a másikat, és vica versa.

A világ és Európa ránk vár és figyel

Az alábbiakban olvasható kommentár nélkül az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Finnország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izrael, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Svájc és Svédország magyarországi nagykövetségei által jegyzett közös sajtőközleménye:

“A 18. Budapest Pride Fesztivál alkalmából támogatásunkról biztosítjuk a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket és támogatjuk azon jogaikat, hogy békésen és törvényes keretek között fejezhessék ki magukat.

Az emberi jogok tiszteletben tartása, – ezen belül az igazságosság  az egyenlőség, a kirekesztés elutasítása és a véleménynyilvánítás szabadsága – valamint a törvényesség a demokratikus államok alapkövei. Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének alapelve, hogy minden embert egyenlő jogok és szabadságok illetnek meg, amint azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is kimondja. Üdvözöljük a magyar kormány elkötelezettségét, hogy támogatja ezen jogokat és, hogy 2011 júniusában támogatta az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsának Szexuális Orientáció és Nemi Identitás Határozatát.

Várakozással töltenek el bennünket a Pride Fesztivál eseményei, illetve a magyar emberek által az események kapcsán tanúsított tisztelet csakúgy, mint a magyar hatóságok elhivatottsága, amellyel megakadályozzák, hogy szélsőséges nézeteket vallók megzavarják ezeket az örömtelinek hivatott eseményeket.”

Következtetés

Egy egészséges, befogadó társadalom nem kiveti meleg tagjait, hanem befogadja őket. Nem normális, hogy ma Magyarországon “találgatni” kell, hogy melyik közszerepelő, melyik ismerősünk vagy barátunk meleg (sokan meglepődnének, ha tudnák), és egyáltalán nincs rendben, hogy aki jót akar ma magának, az rejti meleg identitását. Én azt mondom azon nagyszámú olvasómnak, akiket rövid eszmefuttatásom nem győzött volna meg álláspontjának újragondolásáról, hogy próbálják meg a kérdést eltérő felfogásból szemlélni. Konkrétan a melegházasságról: minden olyan jogkiterjesztés (a melegházasság elismerése), amely nem jár a többségi társadalom jogsérelmével (jelesül: a jelenlegi házasság jogintézménye nem változik), az szerintem nemhogy nem káros egy társadalom rendjére, hanem épp ellenkezőleg: annak épülésére szolgál és hasznos.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/17MrOdT

Rögös út a középosztálybeli jólétből a hajléktalanok alkotmányos jogfosztottságáig. Van visszaút!

hajléktalan

(A kép tulajdonosa: Péger Dániel)

Mi a hajléktalanság?

A közvélekedéssel ellentétben a hajléktalanok nem ‘csövesek’ hanem ugyanolyan emberek mint e sorok írója, vagy olvasója. A választott kép alapján talán kevesen gondolnák, hogy hajléktalan embert ábrázol. Sok hajéktalan fiatal, nő, gyermek (!) akik maguk sem gondolták, hogy egy nap fedél nélkül ébrednek. Talén közelebb jutunk a megoldáshoz, ha megvizsgáljuk, milyen út vezet a középosztálybeli jólétből a hajléktalanságig?

A biztonság elvesztése

A hajéktalanság, mint jelenség már létezett a válság előtt is, de tagadhatatlan, hogy mikor 2008-ban érkeztek az első nyugtalanító hírek, akkor már sokan érezhették, hogy vihar következik.

A válság különösen kegyetlenül bánt Magyarországgal, ahol mind az állam, mind az állampolgárok jelentős mértékben eladósodtak, mégpedig devizában. Számos középosztálybeli jólétben elő család lakása, autója mind-mind jelentős hitelekből volt csak finanszírozható. És mikor ezek a hitelek elapadtak, jelentkeztek a problémák.

Munkahely elvesztése

A leginkább érezhető válságtünet alighanem az elbocsátás. Munkahelyek szüntek meg, és tartóssá vált a munkanélküliség, különösen a fiatalok és a középkorúak körében. Ez sok helyen a korábbi életforma fenntarthatatlanságához, a hitelek kifizethetetlenségéhez vezetett. Nyilván nem volt könyű látni, ahogy semmivé válnak, és elúsznak korábban biztossá vált dolgok. Munkahely nélkül a napi megélhetés is kérdésessé vált, ami egyrészről egyéni válságjelekhez (alkoholizmus, depresszió) másrészt családi feszültségekhez vezetett.

Mindez együtt járt a kényszerű megszorító intézkedésekkel, a szociális ellátások megvágásával, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával. Ezek a fájdalmas intézkedések pont azokat érintették a legnagyobb mértékben, akik a leginkább segítségre szorultak volna. A jóléti állam akkor mondott csődöt, amikor a leginkább szükség lett volna rá. Az “állambácsi” esernyőt adott kölcsön a rászorultaknak, és azonnal visszakérte, amint elkezdett esni az eső.

A család elvesztése

Olyan kihívásokkal kellett a magyar társadalom érintett részének szembenéznie, amelyekre sem anyagilag, sem mentálisan nem volt felkészülve. Nem csoda aztán, ha társas életek mentek tönkre, amely váláshoz, szétköltözéshez vezetett, gyakran az esetleges gyermekek kárára. A folyamatot minden érintett megszenvedte, és ettől nem függetleníthetők az ezzel járó mentális és egészségügyi megterhelések, amelyek nem tették könnyűvé a helyzet elviselését.

A lakás elvesztése

Akár a család felbomlása, és az esetleges bírósági ítélet, de méginkább a banki hitelek lejárata, és a jelzálogosítás következtében ijesztő méreteket öltött a lakások konfiskálása, a kilakoltatás. Szerencsés esetben családnál, barátoknál, hotelekben ideig óráig megoldható volt a szállás kérdése, de nagyon sokan egy nap bizony arra ébredtek, hogy nincs hol álomra hajtani a fejüket…

A méltóság elvesztése

…és egyik pillanatról a másikra az utcán találták magukat. Hajléktalanként. A hivatalos adatok tízezer körülire teszik az érintettek számát, nem hivatalos becslések szerint a számuk 30-35.000 körüli, amelyek közül mintegy 8000 él Budapesten úgy, hogy  férőhelyek száma 5.000 körüli. Könnyen belátható tehát, hogy az érintettek egy jelentős részének nincs más választása – ha nem kapnak segítséget.

Törvényes jogfosztás

Segítő kéz, hajléktalanstratégia, szakpolitikai programok, és átgondolt tervezés helyett a közhatalom válasza a “Kádár kolbász” azaz a törvényi kényszer, erőszak volt:  a szabálysértési törvény az “életvitelszerű tartózkodás közterületen” tényállással lényebégen kriminalizálta a hajléktalanságot.

Ez az intézkedés elérte a magyar társadalom ingerküszöbét, és válaszreakciót provokált: hiába próbálták az aluljárókban kordonok útján “kitiltani” a hajléktalanokat, a civilek lebontották azokat.

De a jogászprofesszorok is érezték, hogy jogilag sikamlós, és védhetetlen területre tévedt a jogalkotó: az Alkotmánybíróság a magyar jogi hagyományoknak megfelelően megsemmisítette az alkotmányellenes hajléktalanellenes szabálysértési tényállást, majd kiterjesztve a jogbiztonságot a lezárt ügyek felülvizsgálatáról is rendelkezett .

Alkotmányos jogfosztás

Ezt követte azon szándék bejelentése, amely alkotmányos szintre emelné a hajléktalanság megbélyegzését, és lehetővé tenné önkormányzatok számára az alkotmányellenes, és ezáltal megsemmisített rendelkezéseket, ami egyébként jogilag is nonszensz.

Ez újabb tiltakozáshullámot váltott ki: a civilek a kormánypárt székházához vonultak és ellentüntetéssel kísért tiltakozáshullám indult. Az Európai civil társadalom is felszólalt hangsúlyozva, hogy a hajléktalanság nem bűn és a büntetés nem a megfelelő módszer a hajléktalanság kezelésére.

Az ombudsman, mint alkotmányos szereplő akként fogalmazott, hogy a hajlékatalnok a gazdasági válság bűnbakjai.

Rögös út lefelé – Van visszaút!

Az alapvető probléma a helyzettel elsősorban morális, és csak azután jogi, és társadalmi.

Morális, mert nem a hajléktalanok okozták a válságot, nem ők felelősek a devizahitelért, és sok esetben a fent leírt módokon, a körülmények áldozataként jutottak el  a középosztálybeli léttől, a család és a lakás elvesztésén át a jogfosztásig, de segítség helyett csak megbélyegzés jutott osztályrészül. Nem igazságos a szegényeket, az elesetteket büntetni, amikor nem bűnösök.

Jogi annyiban, hogy az alktományellenes rendelkezés alkotmányba foglalása nem teszi azt automatikusan alkotmányossá. Ha egy rendelkezés egy törvényben sérti az emberi méltóságot (ami az egyik legfőbb alapjog és az állam korlátja, ideértve az alkotmányos szabályokat is) az az alkotmányban is alkotmánysértő marad.

Társadalmi annyiban, hogy komoly, átfogó, szakpolitikai beavatkozásra, és segítségre van szükség, amelyben a most tiltakozó civilek örömmel és hatékonyan képesek segíteni minden kormánynak. Csak együttműködési szándék, és józan belátás kérdése, és már holnap el lehet indulni ezen a felfelé vezető úton. Sohasem késő visszafordulni, és még a szakadék széléről is van visszaút.

Nem szabad elvenni a reményt a nélkülözőktől, mert lehet, hogy már csak az maradt nekik.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/10owTck

3. Gondolatok a magyarországi cigányság helyzetéről és a cigánykérdés mihamarabbi megoldásának szükségességéről

roma zászlóNe legyenek kétségeink afelől, hogy a cigánykérdés ma Magyarország vitán felül állóan legsúlyosabb társadalmi problémája.

Ezt objektíven igazolják a tények:

–         a cigányság ma Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, ahol a hivatalos adatok alulreprezentáltak, és egyes becslések szerint az anyaországi lakosság mintegy 5%-át adják (kb. 500.000 lélek)

–          a cigányság szociális helyzete messze átlag alatti, indokolatlanul sokan élnek szegénységben, vagy mélyszegénységben, rendkívül hátrányos szociális helyzetben, amelyek lényegében és objektíven nagymértékben elzárják a társadalmi felemelkedés kapuit előlük

–          a társadalmat mindkét oldalról indulatok feszítik: igazolja ezt egyrészről az újabban meg-megújuló kivándorlási hullám a cigány társadalom részéről („zámolyi romák”), vagy a közelmúlt szegregációs iskolákra irányuló (EU-s és emberi jogokat sértő, valamint alkotmányellenes) kezdeményezése

–          eluralkodott a félelem mindkét oldalon: az ország számos pontján, ahol jelentős a cigány bűnelkövetők aránya, a nem-cigány magyar többségi lakosság él félelemben. Ennek ellenkezője is igaz, ahol önjelölt „igazságosztónak” titulált egyenruhás félkatonai alakulatok jelentek meg „rendet teremteni” (Gyöngyöspata), ott a cigány magyar társadalom tagjai élnek félelemben

–          a cigányság társadalmi számarányához képest indokolatlanul felülreprezentált a bűnügyi statisztikákban: mind a bűnelkövetők, mind a büntetésvégrehajtási intézmények lakói között (Olaszliszka)

–          nem túlzás azt állítani, hogy a helyzet robbanásig feszült. Ennek talán legszörnyűbb példája a kiválasztott roma családok ellen aljas indokból, fegyveresen, gyáva módon elkövetett brutális gyilkosságok, amelyek Fliegauf Bence Csak a szél című, többszörösen díjazott, megrázó filmét is inspirálták

Mi a magyar politika felelőssége a cigánykérdés elfajulásában?

Röviden és tömören annyi, hogy a politikai elit a mai napig adós maradt nemcsak ciklusokon átívelő megoldás felmutatásával, de még a kérdés társadalmi súlyosságának puszta felismerésével is.

Ez nemcsak az ország lakosságának mindennapi életére hat ki nap, mint nap, hanem kézzelfogható politikai „eredményt” is hozott. Egy radikális politikai erő, amely sok szempontból szalonképtelen, és teljesen abszurd módon a legrosszabb magyar antiszemita hagyományokat élesztgeti, a ’cigánybűnözés’ hamis és félrevezető szlogenjére építve ijesztő mértékben megerősödött, különösen a fiatalok körében, és indulatok keltésével a legutóbbi országos választásokon több mint 20%-os támogatottságot szerzett, ami rendkívül elgondolkodtató.

Ez egy politikai válságtünet, amely az egyéb társadalmi válságjelekkel együtt csak magának a tényleges problémának, a magyarországi cigányság kiszolgáltatott helyzetének a megoldása által rendezhető. Minden más – tetszik, nem tetszik – csak tüneti válasz.

Miért zsákutca a rasszizmus?

Azért mert sztereotípiák felhasználásával indulati, és helytelen választ ad egy létező problémára. Intelligens ember nem gondolhatja komolyan, hogy pusztán a bőrszín a meghatározó. Visszautalva az e blog bevezetőjében írottakra: a sérelmek, fent felsorolt példák szajkózása, és indulati kezelése egy jottányit se visz közelebb bennünket a megoldáshoz (’sérelmi politizálás’). Nem ’cigánybűnözés’ van, hanem egy mélységesen hátrányos helyzetben élő népcsoport, akik közül – egyebek mellett – nagyobb arányban kerülnek ki bűnelkövetők.

Ha nem a bőrszín, akkor mi a cigánykérdés igazi oka?

Az, hogy cigányság meghatározó többsége hátrányos helyzetben, alacsony komfortfokozatú lakáskörülmények között, szegregáltan, sokkal rosszabb egészségügyi körülmények között, életévekben mérhető alacsonyabb élettartamra vonatkozó kilátásokkal,  alacsony jövedelmi és iskolázottsági feltételek mellett, jelentős munkanélküliségben él úgy, hogy nem egy esetben a többségi nem-cigány magyar társadalom részéről hátrányos sztereotípiák áldozata.

A fenti körülmények pusztán egyike is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember életét hátrányosan befolyásolja. A cigányság helyzete annyiban tér el a többségi nem-cigány magyar társadalom periférián élő tagjaitól, hogy a cigányságot a fenti körülmények közül több (adott esetben az összes!), egyidejűleg sújtja.

Márpedig a halmozottan hátrányos helyzet objektív és igazságtalan.

Objektív annyiban, hogy számos esetben lényegében pusztán az a tény dönti el, hogy egy gyermekből sikeres üzletember, vagy alkalmi munkákból élő munkanélküli lesz, hogy egy jómódú középosztálybeli, vagy egy halmozottan hátrányos családba születik. A szegénység nem ismer bőrszínt, de tény, hogy sokkal nagyobb arányban sújtja a cigány magyarokat, mint a nem-cigány magyarokat.

Igazságtalan annyiban, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan. Egyrészről indokolatlanul méltánytalan helyzetbe hozza a hátrányos helyzetbe született gyermeket is, legyen bármennyire is tehetséges, másrészről mindez megváltoztatható. Megfelelő politikai döntésekkel, beavatkozással, az iskolázatlanság, munkanélküliség felszámolásával mérsékelhetők a hátrányos körülmények, amelyek pozitívan érintenek mindenkit bőrszín nélkül.

Mivel azonban a cigányok felülreprezentáltak e téren, a tudatos és okos politikának igenis kezelni kell a cigányság eltérő helyzetét, és olyan „cigányspecifikus” politikai választ kell adnia, amely figyelembe veszi a népcsoport különleges társadalmi helyzetét.

Nem kevesebb, ez a magyar politika feladata ma.

Hogyan kell kezelni a magyarországi cigánykérdést?

Hasonlóan az egészségügy és az oktatás helyzetéhez, a cigánykérdés is évtizedek felelőtlensége és hanyagsága miatt mérgesedett el, és igényel ma nemcsak azonnali beavatkozást a társadalmi robbanás elkerüléséhez, hanem erőforrások mellett rendkívül tudatos és következetes politikát, hosszú távú gondolkodást.

A sérelmek listázása helyett teljesen más megközelítés szükséges: a statisztikai adatok és az objektív tények fényében el kell fogadni, hogy a cigánykérdés egy létező, rendkívül súlyos társadalmi probléma, ami megoldást igényel.

Ne legyenek illúzióink: a probléma nem fog megoldódni magától. Nem lehet „megspórolni” a társadalmi és politikai konszenzust, és a hathatós politikai válaszokat-e kérdésben.

Legyenek a „sérelmek”, a múltban elkövetett bűnök pusztán érvek és indokok a helyzet megoldására.

A cigányság helyzetére vonatkozó tanulmányokra, adatokra van szükség, mert ezek alapján lehet meghozni a szükséges politikai lépéseket.

A cigánykérdés nem csak magyar, hanem európai probléma

Köztudott, hogy különböző mértékben, de számos európai országban élnek romák. (Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahol jelentős a társadalmi arányuk). Ezért elképzelhetetlen a kérdés megoldása európai kitekintés nélkül.

Nem szabad elhallgatni: a 2011. első félévi magyar EU elnökség méltán büszkeségre okot adó lépését: az Európai Roma Stratégia elfogadását, amely valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy bemutassa a cigányág helyzetének rendezése érdekében tett lépéseket. Ez üdvözlendő lépés, de messze nem elegendő, ezzel a probléma nincs megoldva. Persze ne legyünk igazságtalanok: a tudomány képviselő, a kutatók és legfőképpen a civil társadalom aktív részvétele nélkül – éspedig cigány és nem-cigány oldalról egyaránt – a helyzet megnyugtató rendezése nem elképzelhető. Fontos kiemelni, hogy rendelkezésre állnak jelentős EU-s források is e téren is.

A történelem is pozitív cselekvésre kötelezi Magyarországot

Magyarország több szempontból is adós a cigányság felé. A mindenkori magyar állam mindig is befogadó volt más népek felé (gondoljuk csak a 8. magyar törzs, a kabarok csatlakozására még a vándorlás korában, vagy az „Egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” szent istváni intelemre. A cigányság évszázadok óta velünk élő népcsoport, és hosszú a listája azoknak a kiváló nagyságoknak, zenészeknek, művészeknek, akik cigány származásúként váltak híressé és elismertté Magyarországon.

A soknemzetiségű Magyarország legsúlyosabb problémája a nemzetiségi kérdés volt. Amikor felbomlott a történelmi Magyarország, akkor az utódállamokba nemcsak nem-magyar, hanem számos magyar lakos is került, köztudomásúan az elszakított országrészekkel együtt.

Nem felejthetjük el a trianoni traumát követő holokausztot sem megemlíteni: a magyar állam méltatlanul járt el a cigánysággal szemben a második világháború idején, amikor a holokauszt a magyar cigányságot is sújtotta. Ez szomorú tény.

A magyarországi németek megint csak szomorú kitelepítését követően a cigányság az egyetlen, az ország lakosságához képest jelentős arányban megmaradt kisebbsége az országnak, amelyért minden magyar felelősséggel tartozik, legyen az cigány vagy nem-cigány.

Történelmi kötelessége az országnak megőrizni az utolsó, megmaradt etnikai kisebbségét, és emberhez méltó életet biztosítani nekik.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KQeo

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-

Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

Lecturis Salutem!

 nyugat02_390-FELIRAT

A közéleti blog célja

A Pro Patria et Libertate magyar közélet blog célja a közéleti viták kereteinek kijelölése, közös értékeink meghatározása tematikus blogbejegyzések által.

Az írást kiváltó ok – Ez „így” nem mehet tovább

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ne értenének egyet azzal az általános megállapítással, hogy a dolgok „így” nem mehetnek tovább.

Ha elfogadjuk a fentieket sommás összegzésként, és mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez „így” tényleg nem mehet tovább, akkor már megtettük az első lépést előre.

Lássuk tehát konkrétan, mit is értünk az ’így’ alatt, és mit ajánlunk a továbblépésre.

Látlelet – A magyar közgondolkodás állapota a XXI. században

Megítélésem szerint a fő probléma abban keresendő, hogy megkérdőjeleződtek az összmagyarságot összetartó alapvető értékek. De mit jelent ez a kézzelfogható, napi valóságban?

  • Elvesztettük a közös hangot, nem figyelünk egymásra és nem értjük meg a másikat. A közös nyelvtani magyaron túl nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nincsenek igazi, fejlődést indukáló párbeszédek, jó értelemben vett, megtermékenyítő viták csak többnyire párhuzamos monológok, alkalmasint mindössze gyerekes veszekedések.
  • A probléma, és annak építő megoldása helyett a másik személye, és a folytonos bűnbakkeresés vált fontossá, napi gyakorlattá.
  • Egy-egy mindenki számára érzékelhető probléma (antiszemitizmus, a romák helyzete, gazdasági visszaesés, tömegek elszegényedése, devizahitelcsapda, népességfogyás határon innen, asszimiláció határon túl) esetén is a cselekvés többnyire kimerül a személyeskedéstől sem mentes sérelmek hangoztatásában, érdemi és konstruktív megoldási javaslatok asztalra helyezése nélkül („sérelmi politizálás”).
  • Hiányoznak azok a mindenki számára elfogadható, minimumnak tekinthető alapok közmegegyezésen alapuló meghatározása, amely nélkül bármiféle szellemi építkezés és előrehaladás elképzelhetetlen.
  • Nincsenek továbbá kijelölve a közbeszéd és a legitim közpolitikai küzdelmek írott és íratlan keretei, amelyek ismerete nélkül bizony nehéz a kimért és tisztességes versengés – ami pedig az egészséges demokratikus közélet lényege.
  • Az alapok, és a belső keretek híján egészséges, és hatékony magyar szomszédsági, európai és tágabb értelemben vett külpolitika sem képzelhető el. Márpedig ez egy olyan nemzet számára, amely szétszórva él a világban, és csak a Kárpát-medencében 7 különböző országban él, egyenesen létkérdés.
  • A fentiekre pedig ráveti árnyékát közelmúltunk átkos, kibeszéletlen, feldolgozatlan öröksége (trianon, holokauszt, kádárizmus, rendszerváltás), amelyek meghaladása nélkül minden további haladás elképzelhetetlen.

Hogyan tovább? – Lépésről lépésre, egy-egy téma feldolgozása által

Minden sikeres kezdeményezésnek a „nagy magyar” valóságon kell alapulnia. Ennek megfelelően egy-egy, a fentieknek meghatározott ’lépésnek’ egy-egy blogbejegyzés felel majd meg. Mindegyik ilyen lépés egy eleme lesz az összképnek, amely e nyíltvégű, és ezáltal előre meg nem határozható hosszúságú folyamat végén egésszé áll majd össze.

József Attila tájverseihez hasonlatos módon vázolható fel a folyamat, ahol egy szerpentin vezet a hegy tetejére, és a magaslatról az egész képzeletbeli táj látható, csak az oda vezető út olvadt fel a természetben.

Minőségi követelmények

E bloggal a szerző hármas minőségi követelményrendszert állít fel önmaga, és egyben a mindenkori olvasó számára. Ezek az objektivitás, értékelvűség és konstruktivitás.

1. Objektivitás alatt a harag és elfogultság nélküli írást értem. Sine ira et studio. Ne a beszélőt értékeljük, hanem azt, hogy mit mond. Ez egyben a mindenkit megillető alapvető emberi tisztelet megadását is jelenti.

2. Értékelvűség alatt azt értem, hogy valamely belső meggyőződés, vallott érték legyen a mondandó mögött. Az értékelvűséghez hozzátartozik, hogy az egyes ügyeket önmagukban vizsgáljuk, mindenkinek legyen meg a szabad véleményformálás joga az adott ügyre vonatkozóan, az általa vallott értékeknek megfelelően és ezt ne torzítsa politikai beállítottság, címkézés.

3. Konstruktivitás, amely a leginkább visszahúzó magyar sztereotípiával, a pesszimizmussal („Dögöljön meg a szomszéd tehene is.”) való leszámolást célozza. Csak a jövőbe forduló, pozitív hozzáállás által lehet előrébb jutni.

Mennyiségi követelmények

A remélt eredmények körvonalazhatóak, de nehezen megjósolhatóak. Nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy a kialakítani vélt gondolati hozzáállás érje el azt a kritikus tömeget, hogy mérhetővé, érzékelhetővé váljon, és fejtsen ki valós hatást.

Noha ehhez a megfelelő minőségi követelmények elengedhetetlenek, mennyiségi követelményekkel, mérhető és vállalható teljesítményeket is fel kell tudni mutatni. Ezért a mennyiségi kritérium.

A nyilvános blog bárki számára, díjmentesen, minimális időráfordítással hozzáférhető, amelyről az olvasók fognak végső soron ítélni.

A nyilvánosság, valamint az objektív és mérhető adatok döntenek majd a közéleti blog életrevalóságáról, arról, hogy érvényes és közérthető üzeneteket fogalmaz-e meg. S mivel ezek a közösségi médiumokban (facebook, twitter, LinkedIn) is megjelennek, számszerűen mérhető lesz az elért befolyás.

Alea Iacta estdöntsön az olvasó.

A várható eredmény

A folyamat türelmet, energiát és kitartást követel úgy a szerzőtől, mind az olvasótól.

A remélt eredmény a közbeszéd tematikájának érdemi megváltozása, a közéleti blogban foglalt gondolatok elterjedése, a közéleti blog széles körben való elismertté, hivatkozási alappá válása. Ha pedig a fentiek megvalósulnak, annak megtermékenyítő hatással kell lennie a mindannyiunk mindennapjait érintő napi döntésekre is.

Történelmi keret – „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”

Minden további bejegyzést történelmi áttekintés követ majd, segítve az értelmezést. Nincs ez másképpen ezen induló bejegyzéssel sem.

Nem ismeretlen a magyar történelemben, hogy szellemi elődeink önkéntes, avagy kényszerű emigrációba kényszerültek. A magyar emigrációk története végigkíséri legalábbis újkori történelmünket.

A teljesség igénye nélkül ehelyütt

  • a címadó korszak kuruc emigrációjára,
  • az 1848-as szabadságharc reformnemzedékének emigrációjára,
  • az Amerikába “kitántorgott” hárommillió honfitársunkra,
  • az 1919-es proletárdiktatúra utáni kommunista politikai és baloldali értelmiségi emigrációra,
  • a világháború előtti, alatti és utáni totalitárius diktatúrák elől menekülőkre, és
  • különösen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő emigrációs és disszidens hullámra gondolok.

Az emigráció lehetőségei korlátozottak – de nem reménytelenek.

  1. Az ország rendi különállásának fenntartása értelmezhetetlen a vezérlő fejedelem és köre emigrációs tevékenysége nélkül.
  2. Az 1867-es kiegyezés magyar tárgyalópozíciójához, és a passzív ellenállás hatékonyságát felerősítette a 48-as emigráció.
  3. Keserű tanulság, hogy a kommunista politikai emigráció sikeresnek volt mondható, figyelemmel az 1947-es fordulatra, de csak szovjet szuronyok, azaz külső fegyveres erő és nemzetközi elszigeteltség (jaltai paktum) következtében.
  4. Végül a közelmúltra tekintve a szocialista rendszer erróziójához is hozzájárult az öntudatos polgári demokratikus emigráció aknamunkája.

Szellemi elődökként ehelyütt név szerint elég Mikes Kelemenre, Kossuth Lajosra, vagy Márai Sándorra hivatkozni. Van tehát építő jellegű szellemi örökség, amiből lehet meríteni.

Ha meghatározó nemzedékek példájáról van szó, újkori történelmünkből mindenképp kiemelést érdemel a nyelvújítók és felvilágosult ’magyar jakobinus’ generáció tevékenysége, mely megtermékenyítő hatással volt a következő nagy hullámra, a reformkor nemzedékére, és lehetővé tette többek között, hogy most e nyelven beszéljünk.

Az újabb kori történelmünk haladó hagyományait pedig a Nyugat három nemzedéke képviseli, akiknek mindazt köszönhetjük, amire büszkék lehetünk szellemi örökségünkből. És így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is közéleti írásra kerül sor.

A szerzőről – dióhéjban

Ami a személyes motivációkat illeti, ilyenek – hagyományos értelemben véve legalábbis – nincsenek. Az írás a szerző részéről önkéntes, non-profit és szabad.

Önkéntes annyiban, hogy a mindennapi munka és élet kiegészítő elemeként, az erre szánt időben születik.

Non-profit annyiban, hogy közérdekű és lényegében semmiféle közvetlen vagy közvetett anyagi haszonszerzés nem motiválja.

Szabad pedig annyiban, hogy belső meggyőződésen alapul. „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.

A fentiek alapján az értő olvasó számára már bizonyára nyilvánvaló, hogy csak a kimondott szó és annak igazságtartalma számít, tekintet nélkül arra, hogy ki mondja. Ugyanakkor egyrészt joggal támadhat kíváncsiság, hogy ki az, aki a sorok mögött rejtőzik, másrészről a hátteret, a motivációt és a gondolatmenetek megértését elősegítheti, ha párt sort ehelyütt a szerzőnek is szentelünk.

A szerző származására tekintettel alföldi születésű, éspedig szolnoki. Középiskolai korszaka alapozta meg a történelem ismeretét és szeretetét benne, amely egész további pályáján végigkíséri majd. Végzettségét tekintve meghatározó részt Szegeden végzett jogász, amelyhez az Université Paris X által kiadott francia és közösségi jogi specializáció társul. Az európai szemlélet kialakításához 4 hónapos párizsi ERASMUS ösztöndíj járult hozzá.

A több mint 7 éves szakmai tapasztalat a magyar bírósági rendszerben kezdődött bírósági fogalmazóként, polgári, gazdasági és büntető ügyszakban, ahol a jog uralma, a függetlenség és a pártatlanság eszméit sajátította el. A 7 hónapos luxemburgi jogász-nyelvészi gyakorlat az Európai Unió Bíróságán az EU jogának alaposabb megismerésére, és más európai nemzetek alaposabb megismerésére adott alkalmat.

A közel négy éves közigazgatási tapasztalat az egészségügyi ágazat európai és nemzetközi ügyeiben kialakította a szerzőben a köz ügyei iránti elköteleződést. A féléves magyar EU elnökség során az ország hírnevének öregbítésére és az EU döntéshozatali folyamatának elmélyült, beható tanulmányozására nyílott mód.

A szerző jelenleg egy brüsszeli székhelyű, nem kormányzati, népegészségügyi civil szervezeteket tömörítő ernyőszervezetnél dolgozik, ahol a civil kezdeményezés és önszerveződés érdekében, nap, mint nap annak érdekében jár el, hogy összeurópai viszonylatban a felelős politikai döntéshozók a népegészségügyi szempontokat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vegyék figyelembe napi döntéseik meghozatalakor.

Nem titok továbbá, hogy jelenlegi tevékenysége során a szerző egy, nagyrészt európai ügyekkel foglalkozó blogot (’EU Hemicycle: updates on EU affairs, open discussions on EU actualities’) is vezet, amely a Facebook, a Twitter (@EU_Hemicycle) és a LinkedIn hálózatokon egyaránt megtalálható.

További információk, összegzett elérhetőségek az about.me oldalon érhetőek el.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YtdLJO

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-