Szerény javaslat a magyar civil társadalom 12 pontjára

Választási kampány kellős közepében tűzzel játszik az, aki szót emel a közért. Közelgő nemzeti ünnepünk azonban szinte kötelez arra, hogy öntudatos civilként felemeljük a szavunkat a ‘már semmi sem szent’ szemlélet ellen: aggódva tapasztaljuk, hogy külön hordók körül csoportosulva külön-külön néptribünök hirdetik, hogy ki-ki miért tekinti magának március 15-ét. Tévedés. Március idusa senkié. A nemzeti ünnep nem lehet ‘jó ürügy’ pártpolitikai kampánybeszédre. Március 15-e mindenkié.

12 pont.jpg

Javaslatként hát a márciusi ifjak szellemében 12 közéleti pontot fogalmaztunk meg, és szerény javaslatunk a magyar közélet szereplői felé irányul. Az eredeti 12 pont is mindenkié, nem lehet kisajátítani. Bízunk hát benne, hogy e civil 12 pontot jószívvel a magáénak érzi majd minden magyar olvasó.  Fontolják meg, és ha a ködös, izgalmas kampámyidőszak elmúlik, fontolja meg a majdani felelős kormány és annak felelős ellenzéke, hogy milyen lépések útján valósíthatóak meg. Akár egy pont teljesülése is nagy siker – de mi valamennyi teljesülését nyomon követjük majd és elvárjuk.

Mit kíván a magyar civil társadalom?

1. Kívánjuk a közmédiumok szabadságát, censura eltörlését. A köztelevízió, rádió, és hírügynökség szakmai működésének helyreállítása. A mindenkori politikai hírszerkesztés megszüntetése. Kiegyensúlyozott, független és pártatlan hírszolgáltatás, a mindenkori hatalom és ellenzék elszámoltathatóságának alapfeltételeként.

2. Roma integrációt. A rendelkezésre álló nemzetközi és hazai források közvetlen biztosítását a Roma lakosság és civil szervezetek számára. A magyar társadalom legnagyobb, jelentős részben mélyszegénységben élő kisebbségének felzárkóztatását célzó programok indítását. A szegregáció minden formájának megszüntetése, az egyenlő bánásmód garantálása.

3. Együttműködést a Kárpát-medencében. Határmenti régiós együttműködések kialakítását. Közös történelemoktatást. Testvérvárosi és testvériskolai kapcsolatok kialakítását. Kölcsönös nyelvtanulást. Egyszóval: Trianon feldolgozását és meghaladását a XXI. századi Európában.

4. Törvény előtti egyenlőséget jogállami tekintetben. A jog uralmának biztosítása, a visszamenőleges hatályú törvényalkotás jogállami feltételeinek betartása. Átlátható és kiszámítható, minőségi jogalkotást, érdekegyeztetéssel és a civil szervezetek véleményének érdemi figyelembe vétele mellett. Garanciát a népszavazás gyakorlati alkalmazhatóságára, és a Nemzeti konzultációk érdemivé tételére.

5. Nemzeti Alkotmányt. Közmegegyezésen alapuló alkotmány elfogadását a jelenlegi alkotmány módosításával. Társadalmi vitát és nyílt, befogadó alkotmányozó folyamatot a társadalmi és civil szervezetekkel, valamint politikai pártok részvételével konszenzusos alapon.

6. Visegrádi integrációt. Megerősített együttműködést az EU-ban a visegrádi országok között: közös képviseletek, közös véderő, a közös gazdasági, kulturális, diplomáciai kapcsolatok elmélyítése, érdemi álláspont-egyeztetést és együttes érdekérvényesítést európai és nemzetközi fórumokon – szakértői és döntéshozó szinten egyaránt.

 

7. Az uram-bátyám viszonyok megszüntetését. A közbeszerzések tisztaságának garantálása. A választási finanszírozás átláthatóvá tétele. A pályázati rendszer helyreállítása, az egyoldalú döntések megszüntetése. Független, fenntartható közfinanszírozást a magyar civil szervezetek számára. Az egészségügyet mérgező korrupció, a hálapénz felszámolása.

 

8. Egészségi, Oktatási, Kulturális, Szociális és Környezetvédelmi jogok biztosítása. Preventív népegészségügyi politikát és az egészségügyi rendszer reformját. Független és versenyképes oktatást iskolától egyetemig, az európai és nemzetközi tanulmányutak támogatását. Magyarországot ma ismét a kultúra emelheti föl, és teheti ismét naggyá. A válság áldozatait segítő jóléti állam helyreállítását, a hajléktalanüldözés megszüntetését. Fenntartható erőforrások bevezetését közintézményekben, és magánházakban állami és EU-s támogatással. Megfelelő erőforrások biztosítása a mindenkori költségvetésben e kulcságazatoknak.

 

9. Nemzeti Véderőt. A magyar véderő önbecsülésének helyreállítását, XXI. századi ütőképes, a NATO követelményeknek megfelelő, jól képzett és korszerűen felfegyverzett magyar alakulatok kiképzését.

10. Decentralizációt. A főváros központúság mérséklését, döntéshozó, adminisztratív, és gazdasági központok, intézmények kitelepítését vidéki városokba. Egységes autópálya és vasúthálózati összeköttetést a főváros és vidéki központok, és ez utóbbiak között.

 

11. A politikai eljárások gyakorlatának felszámolását. A politikai jellegű eljárások felfüggesztése. A politikai küzdelem alapja programok, és szakmai érvek legyenek, ne gyűlöletkampányok, lejáratások, vádemelések, perek és karaktergyilkosságok. A politika korlátozódjon a közéletre, hagyja érintetlenül a magánéletet.

 

12. Autonómia. A határon túl élő magyarok egyéni és kollektív kisebbségi jogainak elismerése. Területi autonómia a tömbmagyarságnak. Kulturális, oktatási autonómia a szórványmagyarságban élőknek, a Kárpát-medencén kívül és belül. Az írott, beszélt és elektronikus anyanyelvhasználat jog garantálása az egyes településeken számarányos korlátozás nélkül.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1fUP3UJ
Reklámok

Az apolitikus hozzáállás veszélyeiről

A kormányzati ciklus végén, a választási kampány előestéjén helyénvaló röviden megállni, és biccentést követően látleletet adni a hazai közállapotokról. Hová jutott az ország eddig? Mit várhatunk a választási kampánytól? Miként célszerű megítélnünk a közéleti kérdéseket?

Elöljáróban szeretnénk leszögezni, hogy közélet alatt mi egy tágabb kategóriában gondolkodunk, amely a szűk értelemben vett politika szféráján túlmenően magában foglalja mind a gazdasági ágazatot, mind pedig a legtágabb értelemben vett civil szerveződéseket. Egy egészséges, demokratikus társadalom legfőbb fokmérője számomra e három ágazat kiegyensúlyozott viszonya. Ami a sajátos magyar viszonyokat illeti, etéren azt kell megállapítanunk, hogy a magyar társadalom szélsőségesen, már-már egészségtelen mértékben átpolitizálódott („Ha két magyar hajótörést szenved egy lakatlan szigeten, akkor hamarost három különböző pártot alapítanak.”) Ahelyett, hogy dinamizmus uralkodnia a különböző logika mentén működő rendszerek között, sokkal inkább mind a gazdaság, mind a civil szféra a politika szolgálóleányaként viselkedik. Ez nem helyes. Amennyiben tehát az öntudatos állampolgároknak feladatuk van, úgy az ennek a téves logikának a meghaladása, és a társadalom működésének visszaterelése egy kiegyensúlyozottabb mederbe.

A 2014-es választási kampányról

Mivel még a köztársasági elnöki bejelentés nem hangzott el, ezért a kampány hivatalosan nem kezdődött el, így most helyénvaló leszögeznünk, hogy eleve három választásnak nézünk elébe. E három közül egynek, a parlamenti választásoknak kellene leginkább a magyar belpolitikáról szólnia, az európai parlamenti és önkormányzati választásoknak inkább az európai és a helyi közügyeket kellene középpontba állítaniuk. A vállalkozói és a civil szféra – tágabb értelemben az öntudatos állampolgárok közössége – az, amelyik rákényszerítheti erre a mindenkori  politikai elitet.

Számít-e az, hogy ki nyeri a választást?

Igen is, meg nem is.

Számít annyiban, hogy a demokrácia a szavazás során elért győzelemről (is) szól, e versengés díja pedig a politikai hatalom. Márpedig egy ország állampolgárai számára nyilvánvalóan számít, hogy kinek adnak kormányzati felhatalmazást, és az ígéretek mennyiben válnak valóra (etekintetben rendkívül tanulságos megvizsgálni a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es kormányok választói felhatalmazását és azt, hogy ezt a felhatalmazást mennyiben legitim módon  hajtották végre az említett kormányok).

Másfelől azonban annyiban viszont nem a nyereség a legfontosabb, hogy a politika nem élet-halál kérdése (még akkor sem, ha valakik ennyire komolyan veszik), és a választási vereség is befolyásos, ellenzéki szerepben hasznosul, amely ügyes politizálást követően később kormányzati megbízássá formálható. Sokkal fontosabb a győzelemnél az, hogy egyrészről a mindenkori vesztes ismerje el a mindenkori győztes politikai győzelmét és fogadja el a választói népítéletetl. De legalább olyan fontos a magas választói részvétel, amely igazi legitimációt adhat mind a kormány- mind az ellenzéki oldalnak. A magas választói részvétel pedig úgy érhető el, ha a politika komolyan veszi magát, és a valós közügyekkel és az égető társadalmi problémákkal (a hazai cigányság integrációja, a mélyszegénységben élők helyzete, a munkanélküliség leküzdése, a fiatalok kivándorlásának megakadályozása, a hajléktalanok helyzetének rendezése, a népegészségügyi mutatók javítása, az egészségügyi rendszerek konszolidációja, az elfogadhatatlan mértékű antiszemitizmus visszaszorítása, a határon túli magyarok jogfosztása elleni fellépés stb. stb.) foglalkozik.  Az emberek elégedetlenségéből táplálkozó, elgondolkodtató méretű társadalmi támogatottsággal rendelkező Jobbik az ékes és figyelmeztető példája annak, hogy hova vezet a problémák szőnyeg alá söprése. Programok és révek vitája hozza mozgásba a választói akaratot, és nem a sárdobálás. Számomra ugyanis az, hogy „igen, de legalább jobbak vagyunk mint ők” érvelés, és a karaktergyilkosságokra épülő, a másik kritizálásában kimerülő „sérelmi politika” legrosszabb magyar hagyományaink folytatója

Miként viszonyulhat az öntudatos állampolgár a fentiek fényében a magyar politikához?

Mértékletességgel, és a jogos állampolgári elvárások számon kérésével. Az epikuroszi idők bölcs mondását követve, a bölcs ember megfelelő távolságot tart a politikától, mint a tűztől. Se nem megy túl közel hozzá, hogy meg ne égjen, se nem megy túl távol, hogy meg ne fagyjon.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1byTXEY
Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:

Alkotmánymódosítás, kettős mérce és konfliktusok kereszttüzében: tanulságok külföld/belföld/kormányoldal számára

Nem túlzás azt állítani, hogy Ciprus mellett ma leginkább Magyarország áll az Európai érdeklődés középpontjában. Míg Ciprus a gazdasági összeomlás határán áll, és jövője a befektetők bizalmán múlik, addig Magyarország esetében a nemzetközi és Európai közösség a jogállamiság, a demokrácia, és az emberi jogok tiszteletben tartását kéri számon az új alkotmány, illetve annak negyedik módosítása kapcsán. Elöljáróban leszögezhetjük, hogy az éles nemzetközi kritikák (függetlenül attól, hogy alaposak-e vagy sem) mind gazdaságilag, mind politikailag rendkívül károsak az ország számára. Alkalmas-e a magyar alkotmány a jogállamiság biztosítására? Valóban problémás-e a legutóbbi alkotmánymódosítás? Mennyiben megalapozottak a nemzetközi kritikák és mennyiben nem? Milyen tanulságok vonhatóak le a 1.) nemzetközi/európai közvélemény, 2.) a kormányoldal és a 3.) belföldi kritikusok számára?

orbán schulz

(a kép forrása: © az Európai Parlament médiaszolgálata)

Alkalmas-e a magyar alkotmány a jogállamiság biztosítására?

Mielőtt az alkotmánymódosítást vizsgáljuk, nézzük magát az alkotmányt. Jól emlékszünk, hogy magát az alkotmányozás folyamatát is nemzetközi figyelem, és kritikák sorozata kísérte, amelyet nemrégiben részletesen elemeztünk. Ehelyütt csupán arra emlékeztetnék mindenkit: az új alkotmány túlnyomórészt a régi alkotmányt mentette át új jogi köntösbe burkolva, és a közjogi rendszer felforgatása nélkül, hangsúlyeltolódások mellett lényegében megőrizte a korábbi alkotmányos berendezkedést.

Jóllehet mind az alkotmányozásnak, mind az új alkotmánynak vannak vitatható elemei, de összességében elmondható, hogy az új alkotmány lényegében alkalmas céljának betöltésére, azaz nemcsak megfelelő keretet biztosít az alkotmányos berendezkedés továbbfejlesztéséhez, hanem a közjogi vitákhoz is.

Amennyiben az alkotmány megfelelő alap, mi mégis a kritikák alapja?

Lényegében az, hogy amíg valamely politikai erő alkotmányozó többséggel rendelkezik, addig az alkotmány nem tud vizsgázni alkotmányosságból, hisz nem tudja betölteni alkotmányos védőbástya szerepét, és egyszerű törvényként módosítható. Ez a magyar közjogi helyzet sajátossága, amelyet szem előtt kell tartanunk és minden vita ennek keretében értelmezhető.

Valóban problémás-e a legutóbbi alkotmánymódosítás?

Bármely megalapozott kritikának tényeken, és normaszövegen kell alapulnia. Ezért elemeztünk 10 konkrét alkotmánymódosítást kimutatva, hogy milyen okok miatt tekinthetők problémásnak: részben veszélyeztetik a közjogi berendezkedés kényes egyensúlyát és a demokratikus egyensúlyt, ellentétesek nemzetközi egyezményekkel és az Európai Unió jogával, és felvetik az emberi jogok kérdését.

Mennyiben megalapozottak a nemzetközi kritikák?

A diplomáciai össztűz kemény kritikák formájában öltött testet: a gyakran uniós jogi ’atombombának’ nevezett magyar szavazati jog megvonása is felmerült arra alapozva, hogy Magyarország megsérti az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkét.

Ma még korai állást foglalni atekintetben, hogy mire vezetnek a felmerült aggályok, illetve mennyiben sérül a jogállamiság Magyarországon. Mivel az államfő a kritizált módosítások aláírása mellett döntött, nemsokára hatályba lépésük várható. Áprilisban újra ülésezik az Európai Parlament, ahol ismét napirenden lesz Magyarország és a demokrácia kérdése. Kérdéses, hogy addig mi minden várható, mint ahogy az is, hogy a magyar miniszterelnök a vitában való részvétel mellett dönt-e, ahogy azt tette 2012 januárjában.

1.) Tanulságok a nemzetközi/európai közvélemény számára

Az érdemi és konstruktív viták lefolyását a tévedések és a nem adekvát kritikák veszélyeztetik. Rajzfilmet készíteni gyermekek számára a magyar jogállamiságról – még ha adott esetben valós problémákat feszeget is – egész egyszerűen nem adekvát csakúgy, mint kétségbe vonni a magyar bíróságok függetlenségét egy olyan, tisztán jogalkalmazási, bírósági esetben, mint a Tobin ügy, ahol ráadásul az uniós jog és az eljárási akadályok csődöt mondtak, és mind az igazság, mint a jogerős ítélet szerint Magyarországnak volt/van igaza.

Bár tetszetősen hangzik, és sokak számára vonzó lehet a „renitens magyarok megbüntetése”, mégis a legnagyobb óvatosságra intenék kritikusokat és védelmezőket egyaránt: a szavazati jog megvonása rendkívül káros lenne az ország számára és senkinek sem áll érdekében, így az Európai Uniónak sem. Egy ilyen drasztikus eszköz alkalmazása túllőhet a célon, és az ország lakosságának meghatározó többségét az EU ellen fordíthatja, ami hosszú távon megintcsak játék a tűzzel. A felmerült (adott esetben megalapozott) kifogásokat európai módon, az unió joga által szabályozott keretben kell kezelni. Márpedig a 7. cikk megsértése rendkívül súlyos, csakis indokolt esetben lehet alkalmazni. Mint ismeretes, szankciók kérdése a 2000-es évek elején merült fel Ausztria esetében, ahol a kormányzó néppárti kancellár koalícióra lépett egy szélsőséges és bevándorlóellenes párttal.

Túlzásnak tartom diktatúra emlegetését, és számos olyan nem objektív hozzáállást, amely méltatlan az európai demokratikus hagyományokhoz. Nem állítom, hogy nincsenek problémák a magyar alkotmánymódosítással, mert vannak. De csak a konstruktív vitában és az építő kritikában hiszek. Csak az érhet célt, és lehet eredményes.

2.) Tanulságok a kormányoldal számára

Három évvel a választások után, több mint egy évvel az Alkotmány elfogadása után a kormányzótöbbség többször bebizonyította: nem fogad el külső beavatkozást – legyen az bármilyen – amennyiben alkotmányos szabályozásról van szó. Ugyanakkor hosszas egyeztetést követően a Velencei Bizottság ajánlásainak jelentős része beépítésre került a magyar alkotmányba, ami pozitívumként értékelhető.

De még ha olyannyira elfogadhatatlan is néha a kritika, lehetséges – még ha nem is minden esetben, hogy egynémely kritika alapos, mint ahogy számos jel arra mutat – és magam is így gondolom – hogy a legújabb alkotmánymódosítás több esetben nem a legjobban sikerült.

Érveltem amellett is, hogy nem szégyen többször módosítani egy jogszabályt a mai felgyorsult viszonyok mellett. Az „okos enged szamár szenved” elv alapján tehát megfontolandónak tartom a kritikák józan mérlegelését, és a szükséges válaszlépések megtételét.

3.) Tanulságok a belföldi kritikusok számára.

Kik a belföldi kritikusok? Lényegében a parlamenti és parlamenten kívüli politikai ellenzéken túlmenően a gazdasági szereplők és a magyar civil társadalom.

Vitáim során többször érveltem és érvelek amellett, hogy Magyarország a demokratikus fejlődés útján halad, és a vitákat demokratikusan kell kezelnie. Konkrétan azt jelenti, hogy ahogy Irak és Afganisztán esetében mérsékelt eredményt hozott a demokrácia erőltetése, ugyanúgy a szuronyok hegyén és kényszerrel diktált demokratikus berendezkedés jogos ellenérzést szül, és azokat is szembefordítja a kritikusokkal, akik egyébként a kritikák egyes részének tartalmával egyetértenek.

A demokráciát nem lehet diktálni, erőltetni. A magyar társadalom számára adottak a demokratikus alapjogok: gyülekezés szabadsága, egyesülés szabadsága, aktív és passzív választójog, az ombudsmanhoz való fordulás joga, népszavazás és népi kezdeményezés, helyi, országos és Európai választások, aktív és passzív választójog által. A magyar társadalom felelőssége, hogy megfontoltan, békésen, de éljen ezekkel az eszközökkel.

A papírforma szerint ennek a folyamatnak kiemelkedő állomása kell, hogy legyen a 2014-es parlamenti választás. A megfontolt választópolgároknak ítéletet kell mondaniuk a kormányoldalról. Amennyiben elégedettek összességében a választásokkal, akkor a kormányt felhatalmazzák további kormányzásra. Amennyiben nem, úgy más erőknek adnak mandátumot.

De a döntés végső soron a magyar népé kell, hogy legyen általános, egyenlő, tiszta és fair választások során.

Utószó: a nemzeti minimumról

Állapodjunk meg tehát abban, hogy összmagyar érdek az anyaországon kívül élő magyarok támogatása, kisebbségi jogaik érvényesülésének elősegítése. Valamennyi érintett szereplő számára ez legyen egy választóvonal: vajon a nyilatkozatok, lépések mennyit ártanak/használnak a külhoni magyar érdekeknek?

Magam is számos esetben szembesültem azzal, hogy a magyar alkotmányosságot bíráló külföldiek mind a magyar állampolgárság kiterjesztését, mint „európai normákkal szembeni lépést” említették. Muszáj voltam – és leszek is a jövőben – ezeket a vádakat kategórikusan visszautasítani.

A magyar kormányt érő bármely megalapozott, vagy megalapozatlan kritikának az anyaországra kell korlátozódnia, és semmi esetre sem érintheti az olyan magyar diplomáciai törekvéseket, mint az autonómia, mint a kisebbségi jogok legmagasabb foka, érvényesítése a Kárpát-medencében, vagy a kisebbségi és emberi jogi szempontból is elfogadhatatlan Beneš-dekrétumok esete.

A belföldi kritikusok számára pedig azt gondolom, hogy a határon túli magyarok szavazata nem silányulhat kampánytémává. Káros minden olyan kezdeményezés, amely vélt, vagy valós okok alapján az anyaországbeli és határon túli magyarok szembefordítását eredményezheti.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/10DIr9J

 

Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:

Magyarország új alaptörvénye viták kereszttüzében: vajon jogos-e a kritika?

Több mint egy éve új alkotmány szabályozza Magyarország közjogi berendezkedését. Két alkalommal került sor az alkotmány vizsgálatára Brüsszelben. 2012. szeptember 26-án a Vödör klub részletes vitája a “Az új magyar alaptörvény megfelelő keretet teremt a demokrácia és jogállamiság működéséhez” indítványt elvetette. Ezzel szemben a 2013. február 26-án az Európai Parlamentben tartott Európai Néppárti könyvbemutató arra jutott, hogy az új magyar alaptörvény Európa legzöldebb alkotmánya, és  „egy demokratikus jogállam alkotmánya”. Az ellentmondás nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy az igazság feltehetően a két megállapítás, avagy a jóindulat és a rokonszenv valamint a rosszindulat megnyilvánulása közötti „senki földjén” keresendő.
alaptörvény

Ehelyütt 5 kérdés körbejárásával reméljük, hogy közelebb jutunk új alkotmányos rendünk jobb megértéséhez.

1. Volt-e alkotmányozási kényszer 2010-ben, avagy a „sztálini” alkotmányról

A sztálini alkotmány, az 1949. évi XX. törvény 1949. augusztus 20-án született, amely szakítva alkotmányos hagyományainkkal, lényegében megszüntette a történeti alktomány hatályát, és a kommunista diktatúra kirakat-deklarációjává vált. Szemben például Jugoszláviával, Magyarországon nem működött Alkotmánybíróság, és az alkotmány nem viselkedett alkotmányként, nem kötelezte a pártállamot a benne foglaltak betartására, még az 1975. évi Helsinki záróokmány, a harmadik kosár, az emberi jogok elfogadása után sem.

„Új alkotmányt akarnak? Miért? Megváltozott a rendszer Magyarországon?” vetette oda az agg Kádár János a rendszerváltás hajnalán. Ahogy Romsics Ignác fogalmazott, az öreg szimata hatalmi kérdésekben még mindig jól működött. Magyarán: 1989-ben alkotmányozási kényszer állt elő a rendszerváltás tényével, és az ellenzéki, majd nemzeti kerekasztal tárgyalópartnerei által kidolgozott alkotmányt a pártállami parlament fogadta el. A harmadik magyar köztársaságot egy pártállami ideiglenes elnök kiáltotta ki, és az 1990-es választások utólag legitimálták a létrehozó politikai erőket – amelyek közül ma már csak a Fidesz és az MSZP aktív.

Mi történt 2010-ben? Kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb. Nem először fordult elő az újkori magyar történelemben, hogy egy politikai pólus alkotmányozó hatalmat kapott, de az először, hogy élt is vele. Mi történt 2010 és 2012 között? Lényegében a kormánypárt azon ígéretének valóra váltása, hogy a közjogi rendszer felforgatása nélkül új alkotmány elfogadására került sor. Tehát abszolút alkotmányozási kényszerről ugyan nem beszélhetünk, de könnyen belátható, hogy az őszödi beszéd, a 2008as gazdasági válság, és a választási kampány után a kormánypártoknak lényegében nem maradt más választása, mint véghezvinni az alkotmányozás folyamatát; mint ahogy kiolvasható volt a választási eredményekből az is, hogy a demokratikus ellenzék pedig lényegében predesztinálva volt az alkotmányozás bojkottjára. Be kell vallanunk, hogy a fenti folyamatok nem teremtettek ideális alapot az alkotmányozáshoz, és rajta is hagyták a kézjegyüket a folyamaton.

2. Legitim-e az új alkotmány, avagy a fogantatás szeplőtelenségéről

Az alkotmány jogszerűségét kevesen vitathatják. Demokratikus választásokat követően, lényegében nemcsak a jogszabályok betűjét, hanem szellemét is betartva, hosszú, és nyilvános figyelem, nemzeti és nemzetközi vita közepette került rá sor. Az alkotmány joghatásaihoz tehát nem férhet kétség, az bizony a mai napig meghatározza a közjogi berendezkedésünket, és a soron következő választást is. Azok tehát, akik új alkotmányt ígérnek és akarnak, hacsak nem tetszenek forradalmat csinálni, az új alkotmány keretei között vihetik ezt véghez majd esetleges alktománymódosítás (mint 1989 és 1990 során) vagy ismételt alkotmányozás (mint 1949-ben vagy 2010-ben) útján.

Véleményünk szerint az alkotmány legitimnek is tekinthető. Az illegitim szó ugyanis rendkívül erős: azt a Quisling-kormányokra (mint amilyen Pétain marsall Franciaországa, vagy Szálasi Ferenc hungarista Magyarországa) szoktuk használni (Jóllehet a politikában a ’hazaáruló’ szó általában azt jelenti, hogy ’nem értek vele egyet’, de itt és most mi a közéleti viták megújítására és a szavak helyes értelmének feltárására teszünk kísérletet). A méltányosság talaján állva tehát ne vitassuk el az új alkotmánytól megérdemelt státusát.

alaptörvény parlament

Szeplőtelennek, teljesen makulátlannak azonban mégsem tekinthetjük, és egy jórészt az egypártiságnak, az össztársadalmi konszenzus (avagy más szóval az egyharmad hiányának) köszönhetjük. Persze lehet vitatkozni, hogy ki a hibás – többször mondtam már, hogy mi, magyarok jók vagyunk bűnbakkeresésben, és egész biztos vagyok benne, hogy valamennyi politikai erő a másik politikai tábor szemében azonnal megtalálná a szálkát. Azonban hiába van az országnak olyan kormánya/ellenzéke, amilyet megérdemel, a végeredmény mégis az, hogy az alkotmány egypárti. És ezt annak ellenére kritikaként kell megfogalmaznunk, hogy történtek próbálkozások ennek enyhítésére.

Nem igaz tehát az, hogy mindenki bezárkózott volna. A kormánypártok elálltak az aláíró honatyák neveinek alkotmányba foglalásától, a „húsvéti alkotmány” erőltetésétől, a vármegyéktől, nyitottak voltak más alkotmánykoncepciókra. A nagyobbik akkori ellenzéki párt nem ab ovo utasította el a folyamatot, és a folyamat elején érdemi tárgyalások zajlottak delegációkkal. Az akkori kisebbik ellenzéki párt saját alkotmánykoncepciót tett le az asztalra. Míg a szélsőjobb parlamenti képviselői részt vettek közjogi értelemben is az alkotmányozás vitájában – akárki akármit is gondol, ezek mindenki részéről gesztusok voltak.

3. Az új alkotmány első egy évéről, avagy miért 2014-ig tart a türelmi idő?

Lényegében azért, mert az alkotmány a mai napig nem tud maradéktalanul megfelelni az alkotmányos védőbástya szerepének, hiszen az alkotmányozás folyamata még nem zárult le. A kormánypárt ugyanis nem veszítette el az alkotmányozó hatalmát, és továbbra sem óvakodik élni vele.

Az alkotmányozás folyamata annyiban nyitott, hogy az Alkotmánybíróság határozatai és az arra adott alkotmányozási folyamatok nap, mint nap alakítják azt.

Végül attól sem tekinthetünk el, hogy számos kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvény is fontos szerepet tölt be az alkotmányos berendezkedésben, és az alaptörvény és a sarkalatos törvények összességének ismeretében mondhatunk csak ítéletet a közjogi rendszer egészéről.

A főpróba, tehát az, hogy valóban a demokratikus berendezkedés méltó alapjává, és a csorbítatlan jogfolytonosság letéteményese, csak a 2014-es választások után dől majd el annyiban és addig, amennyiben és ameddig nem nyer valamely politikai erő ismét kétharmadot.

4. Melyek az új alkotmány legfőbb erényei?

A teljesség igénye nélkül egy, a  XXI. század jogi nyelvén megfogalmazott modernizált, egységes, az elmúlt 20 éves jogfejlődésre, különösen az Alkotmánybíróság határozataira támaszkodó jogi dokumentummal van dolgunk. Az alkotmány kritikusai is elismerik, hogy a lényeges alapjogi rendelkezéseket lényegében átemelte az 1989-es alkotmányból úgy, hogy hozzáadott értékekkel, a legfrissebb emberi jogi dokumentummal, az alapjogi Chartából eredő gondolatokkal egészítette azt ki.

Bár jelentős módosításokkal, hangsúlyeltolódásokkal, de lényegében tovább működhettek a főbb közjogi intézmények, ideértve az Alkotmánybíróságot is.

Alapvető nemzetpolitikai fontossággal bír a nemzet és állampolgárság fogalmának újragondolása, és a határon túli magyarok állampolgárságával járó nyílt nemzetközi viták felvállalása. Az ördög ugyan a részletekben rejlik, és nem tekinthetünk el a folyamat ellentmondásosságától, de a tett nyíltan nevezhető bátornak, egy olyan tettnek, amelyet a határon túli magyarok már régen megérdemeltek.

Végezetül a kisebb parlament, és a hazai kisebbségi képviseletet kell megemlítenünk, amellyel Magyarország – ha okosan él vele – végre levonhatja Trianon igazi tanulságait, és példát mutathat szomszédainknak egy felvilágosult, XXI. századi kisebbségpolitikából – nemzetállam építése helyett.

5. A továbblépés szükségességéről – ahol az új alkotmány továbbfejleszthető

solyom_laszlo_0901031

Elsőként az elnevezések zavaráról. Nehezen látható mind az alaptörvény elnevezésnek, mind a Magyar Köztársaság eltörlésének a hozzáadott értéke, értelme. Ha a német alaptörvény volt a minta, az a szó teljes félreértelmezésről tanúskodik. Ha helyreállt volna a történeti alkotmány, ahol az alaptörvénynek kiemelten nagy, a sarkalatos törvényeknek nagy, az egyéb alkotmányos rendelkezéseknek meg jelentős rendeltetése volna, akkor szintén értelmezhetőbb lenne. De így.

Hasonlóan kevésbé jól sikerült a preambulum. Gazdag az ország történelme, és lehet megfelelően hivatkozni rá, de történészi szempontból is aggályos és dagályos, patetikus megfogalmazással van dolgunk, ami megint csak fölösleges támadási felületet, és félreértelmezést eredményezett úgy, hogy – az egypártiságból következően – fontos értékek (pl. a magyar köztársasági hagyományok) kimaradtak belőle.

Az egypárti elfogadás tartalmi értelemben is rányomja a bélyegét a normaszövegre. Az igazság nem mindig a többség oldalán van: az alkotmányozás igen komoly, alapos munka volt, és mint ilyen, a tévedés lehetőségét is magában rejtette. Az erőpozíció azonban meggátolta ezek kivitatását. Az alkotmány szerzői is elismerik a vitatható részletet, de az „Ezek mindig hazudnak.” és a ’Kritikát ezektől nem vagyunk hajlandóak elfogadni.’ szemlélet egész biztos nem visz minket közelebb a megoldáshoz.

Az alkotmány éles fegyver, nem lehet felelőtlenül használni. Igenis az alkotmányos berendezkedés kárára válik, ha az alkotmány a napi politika eszköztárává süllyed. A bírák nyugdíjazása (amelyet az Európai Bíróság is jogellenesnek ismert el), és amely jelentős költségvetési kiadás mellett a célját sem érte el, a választási regisztráció alkotmányozása (amelyre végül nem került sor), vagy a röghöz kötés alkotmányozása (amely függőben van) tipikus példái ennek.

A magunk részéről tehát mind a jogállamiság végének vizionálását, mind a ’gép forog, az alkotó pihen’ megközelítést vitathatónak tartjuk. Az új alkotmány azonban lényegében betölti a célját, nemcsak megfelelő keretet biztosít az alkotmányos berendezkedés továbbfejlesztéséhez, hanem a közjogi vitákhoz is, amelyhez a magunk részéről most ezekkel a megállapításokkal járultunk hozzá.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/W91YOL

Magyarország, az Európai Unió és a Keleti nyitás, avagy Magyarország helye a nap alatt

Kevesen gondoltuk volna korábban, hogy 2013 egyik meghatározó kérdése Magyarország és Európa helyzete, illetve annak tisztázása lesz. Márpedig abban sokan egyetérthetnek velem, hogy az utóbbi időben a Magyarországról kialakult kép alapvetően megváltozott, összhangban az elmúlt években végbement jelentős változásokkal: új médiatörvény, magyar EU-s elnökség, új alkotmány, ágazati különadók, oktatásátalakítás, hogy csak néhányat említsünk. Az események értékelése már eltér, de abban a változások előmozdítói és bírálói egyetértenek, hogy az országimázs negatív lett. (Ennek a negatív országimázsnak az okairól, illetve megalapozottságáról ugyancsak megoszlanak a vélemények). Egyidejűleg az ország vezetése számos gesztussal Kelet felé fordult (Kína, Oroszország, Azerbajdzsán). Mindez felvetette Magyarország és az EU viszonyának újragondolásának kérdését. Szélsőséges példaként az EU zászló égetésének képe bejárta Európát. Vajon a „Keleti Nyitás” és az EUs tagság valóban tényleges ellentmondásban áll egymással? Ezt vizsgáljuk most meg közelebbről.

magyar-eu elnökség

A gyökerekről – a magyarok ősei ázsiai származásúak és Európában alapítottak államot

A címben a magyarokra jellemző kettőség benne van. Először is tagadhatatlan tény a távol-keleti származás, amely jelentősen kimutatható a finnugor rokonságot mutató, szomszédaink nyelvétől élesen különböző, és mások számára érthetetlen nyelvünkkel, amely olyannyira jellemez bennünket.

Ugyanakkor a keresztény államalapítás ténye egyértelműen a nyugati fejlődési pályára állította a kérdést. A Nyugati kereszténység határa – szemben a bizánciéval – épp Magyarországon és Horvátországon húzódott. Bár jelentős áldozatokat követelt a történelem, és a keletről jött nyomás (tatárjárás, török hódoltság, szovjet megszállás) Magyarország nem semmisült meg, nem vette fel az iszlám vallást és nem lett államnyelv az orosz hovatovább volt mersze egy világbirodalom tankjaival szemben felvenni a heroikus küzdelmet.

Az Európai integráció – a Nyugat új fejlődési foka

Az ezeréves európai történelem következő fejlődési szakaszába a II. világháború dúlásátkövetően jutott. A hidegháború és a „két vak dinoszaurusz” árnyékában született meg az Európai Integráció ötlete, amely kulturális, jogi és politikai integrációt irányzott elő (amelyből az első kettő jobban megvalósult, mint a harmadik). Ez az, amit ma nagyrészt az Európai Unió testesít meg, amihez – Magyarország történetével összhangban – 2004-ben csatlakozott. De vajón jó-e az EU tagság? Érdemes e változtatáson gondolkozni? Nyertese-e Magyarország az integrációnak? Kérdések, amelyek nagy bizonyossággal megválaszolhatóak jelenlegi tudásunk alapján.

Magyarország az EU integráció nyertese

A pénz beszél, mondják. A puszta befizetések alapján szimplán több pénz csorog vissza az országba, mind amennyit befizetünk. Ennek életmentő hatása, hogy a válságtól legyengült Európában – épp az uniós fejlesztési pénzeknek köszönhetően – mégis rendszeres fejlesztések valósulnak, valósulhatnak meg az országban.

Légneművé váltak a határok

Egy, a trianoni majd a párizsi békével hét országra szabdalt magyar nemzetközösség számára, ahol a magyar kisebbségek jelentős része kenyérhéjként kapcsolódik az anyaországhoz, óriási jelentősége van a határok átjárhatóságának, és a schengeni zónának, amely az 1920-ban megszakadt régiós együttműködés részleges helyreállítására is alkalmas – végre összenőhet, ami összetartozik

Haladó jogszabályok valósulhatnak meg az uniós jog által

Az ország mindennapjait jelentős mértékben meghatározó jogszabályok tartalmának közel 80%-át az Unió joga hatozza meg. Gyermekjátékok biztonsága, ivóvízvédelem, Roma stratégia, európai egészségügyi kártya, vízminőség, környezetvédelmi előírások, szociális biztonsági és nyugdíjrendszerek koordinációja stb. Mind-mind olyan előírások, amelyeket az egyes országok egyedül nem értek volna el, és amely jelentős, a mindennapjainkat pozitív irányba befolyásoló, pozitív előrelépésnek értékelhető. Ez rendkívül fontos

Munkahelyteremtés

Az unió számos munkahelyért felelős. Az Uniós intézményeknél dolgozó magyarokon kívül (ideértve az Európai Parlamenti képviselőket), akik révén jelentős tőke áramlik az országba, és akik nyitottá teszik az országot, és kívülről segítik, számos indirekt munkahely is az Uniónak köszönhető: számos beruházás pont a harmonizált uniós jognak köszönhető, Budapest székhelyként szolgál az Európai Fejlesztési ügynökségnek, valamint számos nem kormányzati szervnek.

Béke

Nem folytatom a további felsorolást, de egyet mindenképp meg kell említeni, ez pedig az Európai béke. Magyarország számos háborút szenvedett el, és egyedüliként határközelből figyelte a közelmúlt balkáni polgárháborúit. Magyarország stabilizáló tényező a balkánon és a béke fennmaradásában, mi több, a balkán európai integrációjában érdekelt (amelynek első lépése Szlovénia második lépése Románia és Bulgária volt, harmadik lépése pedig Horvátország csatlakozása lesz, amely nem mellékesen a magyar EU elnökség alatt dőlt el 2011. június 30-án).

A fentiek alapján magabiztosan kijelenthetjük, hogy Magyarország helye Európában és az EU-ban van.

Érdemes-e Nagy-Britannia és Csehország mintájára újragondolni a magyar EU tagságot, és küzdelmet indítani szuverenitásunk (amelyet részben átruháztunk Brüsszelbe, és magyar képviselők, tagok delegálása mellett a többi tagállammal közösen gyakorlunk)?

Határozott nem a válasz

Ellentétben áll-e a magyar EU tagság és Európai elkötelezettség az ún. „Keleti nyitással”?

Erre is nemleges felé hajló a válaszunk. Egy erős, demokratikus, növekedő, EU tag Magyarország értékes partnere lehet a jelentős befolyással és erőforrásokkal rendelkező keleti államoknak. Amennyiben a magyarok ügyesen politizálnak, az ázsiai származás tagadhatatlan ténye előny, és összekötő kapocs lehet kelet és nyugat között – hisz a magyarok mindig is ebben a szerepben találták magukat akarva akaratlan.

Tehát a keleti út önmagában nem ab-ovo rossz irány, amennyiben az határozott európai integrációval társul – sőt, paradox módon a két irány még erősítheti is egymást.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/12xWgUG

Magyar holokauszt és a velünk élő antiszemitizmus – Nem, nem, soha!

2013. Január 27-én immáron nyolcadik alkalommal emlékeztünk meg holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjáról, amelyet 2005. november 1-én nyilvánította emléknappá az ENSZ-közgyűlés, mivel 1945-ben ezen a napon szabadították fel az auschwitzi megsemmisítő tábort. Említésre érdemes, hogy a magyarországi holokauszt-emléknap április 16-ra esik, miután 1944-ben ezen a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.

apor vilmos

Álljunk meg egy szóra. E nevezetes évforduló, nekünk, magyarok számára különösen fontos és tanulságos. Ezen a napon nemcsak főhajtással emlékezünk a névtelen és neves hősök tömegeire, akiket saját hazájuk tevékeny közreműködésével küldtek emberhez méltatlan körülmények közé, hanem el is kell gondolkodnunk a történtek tanulságain, hogy ilyen és ehhez hasonló soha meg ne ismétlődhessen – még enyhébb formában sem.

id. antall józsef

Miért van az, hogy Magyarországon két napon is emlékezünk a holokausztra?

Azért, mert a holokauszt nemcsak nemzetközi, európai jelenség volt a nácizmus vezetésével, hanem magyar jelenség is.  Magyarországra nem kellett importálni az antiszemitizmust – a középkori előzmények után a XIX. századtól felerősödve volt jelen (tiszaeszlári vérvád) és aztán a történelmi Magyarország széthullásával öltött tragikus méreteket.

mindszenty józsef

Mi fán terem az antiszemitizmus?

Az antiszemitizmus nem magától jön létre – hanem voltaképp válságjelenséggel van dolgunk. Lényegében és leegyszerűsítve bűnbakkeresés, és ennyiben hasonlít mind a középkori boszorkányüldözéshez, mind az újkori cigányellenességhez. Egészséges, jólétben élő, kiegyensúlyozott társadalmakban nem kap táptalajt, és ölt ijesztő méreteket az antiszemitizmus – gondoljunk csak Dániára, ahol a vészkorszakban mindenki sárga csillagot viselt, megakadályozva a zsidó lakosság deportálását.

ocskay lászló

Mit jelent ez Magyarország XX. századi történelmére nézve?

Azt, hogy az ország tragikus történelmi traumákat élt át, amelyek kísérőjelensége, tünete, szomorú és szégyenteljes oldala volt az antiszemitizmus. A történelmi ország széthullott, menekültek százezrei éltek évekig vagonokban, a Nagy háború után általános volt a gazdaság válsága, az egyetemi helyek kevésnek bizonyultak az igényekre – és a nemzetközi közösség által megalázott és magára hagyott magyar társadalom – sajnos – legrosszabb arcát mutatva antiszemitizmussal reagált mindezekre. Míg a szomszédos országok újdonsült kisebbségeiket nyomták el, addig Magyarországon megszületett a numerus clausus.

180px-Bajcsy-Zsilinszky_Endre

Miért tragikus a magyar zsidóság sorsa Trianon tükrében?

Azért, mert – szemben az irredenta és szeparatista kisebbségi mozgalmakkal – a magyarországi zsidó kisebbség – a német mellett – volt a leginkább az, amely nemcsak asszimilálódott a magyar társadalomhoz, hanem hű is maradt hozzá. A magyar politikusokra jellemző, hogy amikor arról volt szó, a zsidó lakosságot magyarnak számították (vörös térkép, Apponyi Albert háromnyelvű beszéde), de ha kellett, megküöböztetésre alkalmas módon, felekezet alapján tartották nyilván az ország lakosságát. A külföldre került zsidóság idegen uralom alatt is megőrizte magyarajkúságát, és az országrészek ideiglenes visszacsatolását joggal élték meg felszabadulásnak. És mit kaptak jutalmul hűségükért a magyar hazától? Azt, amit mások büntetésül.

sztehlo_gabor

Miért szolgálhat mementóul a magyarok számára Auschwitz?

Azért, mert az ország legnagyobb vérveszteségét nem is a fronton, a háborúban, hanem megsemmisítő táborokban, éspedig pont Auschwitzban vesztette el. Le kell számolni a történelmi legendákkal: valóban a kormányzó tétova döntése megmentette a budapesti zsidóság jelentős részét – de ez elválaszthatatlan attól, hogy ez nemzetközi tiltakozás eredményeképp született, és a vidéki zsidóság deportálását sokan tétlenül szemlélték. Magyarország megszállásakor Adolf Eichmann mintegy 150 emberrel érkezett, és hajtotta végre a deportálást – egy olyan országban, amely híresen ellenáll minden külföldi befolyásnak, és amely idegen, semmire sem hasonlító nyelvét féltékenyen őrzi. Nem szégyenteljes-e, hogy a magyar közigazgatás készségesen közreműködött. De az. Lehetséges lett volna a magyar holokauszt a szélsőjobb és nyilas politikai vezetés, magyar csendőrség hatékony közreműködése nélkül. Nem lett volna lehetséges.

Mégis mi az, amire büszkék lehetünk?

Az igazakra. Sztehlo Gábor, id. Antall József, Ocskay László (a híres kuruc tiszt leszármazotta), Bajcsy-Zsilinszky Endre, Mindszenty József, Apor Vilmos, és a sort – szerencsére – hosszasan lehetne folytatni. Mert a politikai vezetés, és sok rossz példa mellett a magyar társadalom kimutatta az igazi, a jó arcát is. Mert ez az ország mindig is befogadó volt – és azt mindenki elismeri, hogy ha baj van, ha igazán nagy a baj, a magyarok összetartanak. („Nekünk Mohács kell.”) Kevés más nép élte volna túl az ország 150 éves három felé szakítását. Mint ahogy ha megvizsgáljuk a trianoni határátrajzolást – a magyar az egyetlen kisebbség, amely jelentős számban megmaradt az utódállamok területén.

Magyar holokauszt – és velünk élő antiszemitizmus

A magyar történelem tükrében tehát elfogahatatlan, és megengedhetetlen az antiszemitizmus bármiféle formája, újraéledése, újnyilasok általi terjesztése.

Sok oka van, hogy a jelenség mindmáig megmaradt Magyarországon. Nyilvánvalóan nem elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy a gazdasági jólét még várat magára és hogy az országot számos társadalmi konfliktus feszíti. De a bűnbakkeresés se nem magyarázat, se nem kifogás.

Tüntessük el az antiszemitizmust!

Sokan azt mondják erre, hogy ez nem lehetséges. Én meg azt mondom, hogy lehetséges. Vegyünk Németország példáját. A ’német’ szó sokáig egyet jelentett az agresszivizmussal, két világháborúval, diktatúrákkal és még szörnyűbb dolgokkal. És ma? Németország a pacifizmus élharcosa, a talpra állás mintaképe, az európai gazdasági csoda alapja.

Pedig a valóságban nem csodáról volt szó, hanem bűnbánásról, elszánt akaratról, és következetes munkáról.

Végkövetkeztetések

Kövessük Magyarország legszebb befogadó hagyományait, mutassuk meg az ország igazi arcát, vessük ki az antiszemitizus minden formáját és adjuk meg a történelemnek, ami a történelemé.

Az erkölcsi kiállás mellett pedig nézzünk szembe a társadalmi feszültségekkel, adjunk valós választ rájuk, és az antiszemitizmus végképp elveszti minden társadalmi támogatottságát és támaszát Magyarországon, és oda kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/108guCX

Honvédelem és katonaeszmény – a magyar hadsereg szerepe a XXI. században

magyar katonák afganisztánban

Popule meus, qui te beatum praedicant, ipsi te decipiunt.

Én népem, akik boldognak hirdetnek, azok megcsalnak téged.

A háborúk kora lejárt, a hadkötelezettség megszűnt, ráadásul általános forráshiány és válság uralkodik az országban, és súlyosabbnál súlyosabb, szőnyeg alá söpört problémák (oktatás, egészségügy, cigányság) égetik a mindenkori döntéshozók talpát. Okkal vetődik fel a kérdés, hogy ilyen körülmények között miért kell, mindennapi életben nem feltétlenül érzékelhető, a szavazópolgárok számára nem annyira meghatározó kérdést mégis komolyan felvetni. A kérdésekre azonban készséggel megfelelek.

A háborúk kora lejárt

Aki egy kicsit is ismeri a történelmet, az tudja, hogy a háborúk egyidősek az emberiség történetével. Aki azt gondolná, hogy manapság nincsenek háborúk, akkor bármely világhíreket közvetítő portál napi hírei kijózaníthatják: Afganisztán, Irak, Kasmír, Dél-Timor, Algéria, Szíria, Mali, csak néhány a közelmúlt konfliktusai közül. És hogy Európát se felejtsük ki: Grúzia, Szerbia, Koszovó, Macedónia. Ez utóbbi hagyományos háborúk határközeli konfliktusok is voltak egyben, a terrorizmus és a globalizáció pedig sebezhetővé teszi az országot egy távolinak tűnő veszéllyel szemben is. Ha pedig a jövendő konfliktusokat vesszük számba: Izrael, Irán, egy esetleges orosz forradalom, akkor könnyen belátható: alapvető nemzetbiztonsági érdek az ország katonai védhetőségét és biztonságát komolyan venni.

A hadkötelezettség megszűnt

Az, hogy az ország milyen módon gondoskodik a védelméről, hadtechnikai kérdés. A bandériumi, elavult hadsereget a középkorban is a modernebb zsoldossereg váltott föl – lásd Mátyás király zsoldosseregét. Az elavult inszurrekciót (nemesi felkelést) váltotta föl a tömeghadsereg a tömegtársadalom korában. A sorozott katonaság (a magyar néphadsereg példáján lemérhető) hatékonyságával szemben a mai globális, megváltozott viszonyok a kisebb létszámú, de jól szervezett és technikailag felszerelt haderő felé billentik a mérleg nyelvét. Összességében tehát nagyobb harcértékű, hivatásos katonákra bízni az ország védelmét üdvözlendő lépés.

Forráshiány és válság, valamint „vannak sürgősebben megoldandó problémák”

Túl kényelmes, és lényegében csak a problémával való szembenézést elhalasztását szolgáló érvelés ez. Félreértés ne essék: nem tagadhatjuk a létező egyéb problémákat. De az egyik létező probléma (pl. oktatás, gazdasági válság) puszta léte nem lehet érv arra, hogy egy másik létező problémát (haderőreform) ne vegyünk komolyan.

Mit üzen nekünk a magyar hadtörténet?

Azt, hogy az ország jóléte és senyvedése mindig szervesen kapcsolódott a hadászati kérdésekhez. Ne feledjük: számos korabeli nép között elsősorban a harci értékük miatt maradt fenn a magyar a népvándorlás korában, és érkezhetett meg Levédián és Etelközön keresztül a Kárpát-medencébe; mi több, Európa szerte hírhedté és elismertté vált – a merseburgi, a Lech-mezei és a konstantinápolyi katonai vereségekig. Az államalapítást és a királyság konszolidálását, egyesítését és megvédését a katonai erő tette lehetővé.

Az ország két legnagyobb katasztrófája – jelesül a mongol dúlás és a török hódoltság korszaka – katonai vereségen (Muhi 1241, Mohács 1526) alapult. Ne feledjük: Mátyás halála után – bár érezhető volt a török közelsége, mégis elporladt az ország védelmi rendszere a török katonai erő alatt.

Mégis a megújult végvárrendszer, és a nemzetközi (Habsburg) segítségnek köszönhetően az ország ellenállt, és a kereszténység védőbástyája maradt. Már akkor is volt olyan katonapolitikus, költő és hadvezér, aki példát mutatott, programot tett le az asztalra, és ha rajta múlik, 20 évvel hamarabb történik meg a török kiűzése (Zrínyi Miklósra gondolunk). A hajdúk, és az ebből a korból származó huszár hadviselés megint méltán vívta ki Európa figyelmét – számos külföldi nyelv a huszár szót a magyar nyelvből vette át (lásd Hadik András Berlini kalandját).

Forradalmaink és szabadságharcaink (1703-1711, 1848-1849, 1956) során meghatározó volt a katonai erő, illetve annak hiánya. Az első világháborút és a trianoni országvesztést követően pedig a magyar hadsereg régi harcértékét nem nyerte vissza, és úgy léptünk a XXI századba, hogy komoly katonapolitikai kérdésekre kell választ adnunk.

Magyarország helye a XXI század katonai kihívásaiban

A fentiekből az következik, hogy a honvédelem tekintetében is komoly változásokra és elkötelezettségre van szükség. Nemcsak anyagi, hanem programszerűen szervezett szellemi erőforrásokra is szükség van a magyar hadsereg olyan irányú átszervezése előtt, hogy az megfeleljen a XXI. század elvárásainak, a következő pontok mentén:

  • Alapvetően a hivatásos hadsereg megközelítés bevált – ezt fenn kell tartani, és minél magasabb anyagi és szellemi elismerésben részesíteni, a követelmények emelése mellett. Ez jótékony hatással lehet az általános, egyéb szektorokra jellemző válságok (pl. munkanélküliség, létbizonytalanság, gazdasági visszaesés) leküzdésére
  • Magyarország történelme során a keresztény európai, illetve napjainkban az euroatlanti védelmi rendszer tagja – e tagságunk, és a NATO Szerződés 5. cikkelye fontos garancia az ország biztonságára
  • A NATO-beli megbecsülésünket helyre kell állítani: a költségvetés haderőre fordítandó fejezetét minimum a nemzetközi szerződésekből (NATO) eredő szintre kell emelni – tarthatatlan, hogy a „potyautas” szemlélet továbbra is uralkodó maradjon
  • Magyarországnak továbbra is aktívan és cselekvően kell részt vennie az olyan konfliktuskezelésben, amely közvetve vagy közvetlenül az ország érdekében áll (a balkáni stabilitás bizonyára ilyen kérdés). Az olyan beavatkozás, mint amit Magyarország az európai kezdeményezésű líbiai beavatkozás során nyújtott, hozzájárul az ország megbecsülésének a növeléséhez.
  • Minden ilyen alkalom olyan tapasztalatszerzés is egyben, amely az olyan későbbi konfliktusok során is felhasználható lesz, amikor az ország közvetve érintett lehet, nem is beszélve arról, hogy Magyarország értékes nemzetközi szövetségesekre tehet ezáltal szert.

Magyarország érdeke a globális biztonság fenntartása. Komoly hadseregfejlesztéssel és ütőképes és bevethető, modern technológián alapuló magyar haderővel az ország újra nemzetközi megbecsülést vívhat ki magának. Egy katonailag erős, cselekvő, modern (a kiberháborúra is felkészült), és a nemzetközi jogot tiszteletben tartó Magyarország nagyobb mozgástérrel rendelkezhet majd a jövőben, és egyéb, diplomáciai, és az ország számára különösen fontos kérdésekben is sokkal hatékonyabban hallathatja a hangját és érvényesítheti érdekeit.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KKUh