Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

Lecturis Salutem!

 nyugat02_390-FELIRAT

A közéleti blog célja

A Pro Patria et Libertate magyar közélet blog célja a közéleti viták kereteinek kijelölése, közös értékeink meghatározása tematikus blogbejegyzések által.

Az írást kiváltó ok – Ez „így” nem mehet tovább

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ne értenének egyet azzal az általános megállapítással, hogy a dolgok „így” nem mehetnek tovább.

Ha elfogadjuk a fentieket sommás összegzésként, és mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez „így” tényleg nem mehet tovább, akkor már megtettük az első lépést előre.

Lássuk tehát konkrétan, mit is értünk az ’így’ alatt, és mit ajánlunk a továbblépésre.

Látlelet – A magyar közgondolkodás állapota a XXI. században

Megítélésem szerint a fő probléma abban keresendő, hogy megkérdőjeleződtek az összmagyarságot összetartó alapvető értékek. De mit jelent ez a kézzelfogható, napi valóságban?

  • Elvesztettük a közös hangot, nem figyelünk egymásra és nem értjük meg a másikat. A közös nyelvtani magyaron túl nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nincsenek igazi, fejlődést indukáló párbeszédek, jó értelemben vett, megtermékenyítő viták csak többnyire párhuzamos monológok, alkalmasint mindössze gyerekes veszekedések.
  • A probléma, és annak építő megoldása helyett a másik személye, és a folytonos bűnbakkeresés vált fontossá, napi gyakorlattá.
  • Egy-egy mindenki számára érzékelhető probléma (antiszemitizmus, a romák helyzete, gazdasági visszaesés, tömegek elszegényedése, devizahitelcsapda, népességfogyás határon innen, asszimiláció határon túl) esetén is a cselekvés többnyire kimerül a személyeskedéstől sem mentes sérelmek hangoztatásában, érdemi és konstruktív megoldási javaslatok asztalra helyezése nélkül („sérelmi politizálás”).
  • Hiányoznak azok a mindenki számára elfogadható, minimumnak tekinthető alapok közmegegyezésen alapuló meghatározása, amely nélkül bármiféle szellemi építkezés és előrehaladás elképzelhetetlen.
  • Nincsenek továbbá kijelölve a közbeszéd és a legitim közpolitikai küzdelmek írott és íratlan keretei, amelyek ismerete nélkül bizony nehéz a kimért és tisztességes versengés – ami pedig az egészséges demokratikus közélet lényege.
  • Az alapok, és a belső keretek híján egészséges, és hatékony magyar szomszédsági, európai és tágabb értelemben vett külpolitika sem képzelhető el. Márpedig ez egy olyan nemzet számára, amely szétszórva él a világban, és csak a Kárpát-medencében 7 különböző országban él, egyenesen létkérdés.
  • A fentiekre pedig ráveti árnyékát közelmúltunk átkos, kibeszéletlen, feldolgozatlan öröksége (trianon, holokauszt, kádárizmus, rendszerváltás), amelyek meghaladása nélkül minden további haladás elképzelhetetlen.

Hogyan tovább? – Lépésről lépésre, egy-egy téma feldolgozása által

Minden sikeres kezdeményezésnek a „nagy magyar” valóságon kell alapulnia. Ennek megfelelően egy-egy, a fentieknek meghatározott ’lépésnek’ egy-egy blogbejegyzés felel majd meg. Mindegyik ilyen lépés egy eleme lesz az összképnek, amely e nyíltvégű, és ezáltal előre meg nem határozható hosszúságú folyamat végén egésszé áll majd össze.

József Attila tájverseihez hasonlatos módon vázolható fel a folyamat, ahol egy szerpentin vezet a hegy tetejére, és a magaslatról az egész képzeletbeli táj látható, csak az oda vezető út olvadt fel a természetben.

Minőségi követelmények

E bloggal a szerző hármas minőségi követelményrendszert állít fel önmaga, és egyben a mindenkori olvasó számára. Ezek az objektivitás, értékelvűség és konstruktivitás.

1. Objektivitás alatt a harag és elfogultság nélküli írást értem. Sine ira et studio. Ne a beszélőt értékeljük, hanem azt, hogy mit mond. Ez egyben a mindenkit megillető alapvető emberi tisztelet megadását is jelenti.

2. Értékelvűség alatt azt értem, hogy valamely belső meggyőződés, vallott érték legyen a mondandó mögött. Az értékelvűséghez hozzátartozik, hogy az egyes ügyeket önmagukban vizsgáljuk, mindenkinek legyen meg a szabad véleményformálás joga az adott ügyre vonatkozóan, az általa vallott értékeknek megfelelően és ezt ne torzítsa politikai beállítottság, címkézés.

3. Konstruktivitás, amely a leginkább visszahúzó magyar sztereotípiával, a pesszimizmussal („Dögöljön meg a szomszéd tehene is.”) való leszámolást célozza. Csak a jövőbe forduló, pozitív hozzáállás által lehet előrébb jutni.

Mennyiségi követelmények

A remélt eredmények körvonalazhatóak, de nehezen megjósolhatóak. Nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy a kialakítani vélt gondolati hozzáállás érje el azt a kritikus tömeget, hogy mérhetővé, érzékelhetővé váljon, és fejtsen ki valós hatást.

Noha ehhez a megfelelő minőségi követelmények elengedhetetlenek, mennyiségi követelményekkel, mérhető és vállalható teljesítményeket is fel kell tudni mutatni. Ezért a mennyiségi kritérium.

A nyilvános blog bárki számára, díjmentesen, minimális időráfordítással hozzáférhető, amelyről az olvasók fognak végső soron ítélni.

A nyilvánosság, valamint az objektív és mérhető adatok döntenek majd a közéleti blog életrevalóságáról, arról, hogy érvényes és közérthető üzeneteket fogalmaz-e meg. S mivel ezek a közösségi médiumokban (facebook, twitter, LinkedIn) is megjelennek, számszerűen mérhető lesz az elért befolyás.

Alea Iacta estdöntsön az olvasó.

A várható eredmény

A folyamat türelmet, energiát és kitartást követel úgy a szerzőtől, mind az olvasótól.

A remélt eredmény a közbeszéd tematikájának érdemi megváltozása, a közéleti blogban foglalt gondolatok elterjedése, a közéleti blog széles körben való elismertté, hivatkozási alappá válása. Ha pedig a fentiek megvalósulnak, annak megtermékenyítő hatással kell lennie a mindannyiunk mindennapjait érintő napi döntésekre is.

Történelmi keret – „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”

Minden további bejegyzést történelmi áttekintés követ majd, segítve az értelmezést. Nincs ez másképpen ezen induló bejegyzéssel sem.

Nem ismeretlen a magyar történelemben, hogy szellemi elődeink önkéntes, avagy kényszerű emigrációba kényszerültek. A magyar emigrációk története végigkíséri legalábbis újkori történelmünket.

A teljesség igénye nélkül ehelyütt

  • a címadó korszak kuruc emigrációjára,
  • az 1848-as szabadságharc reformnemzedékének emigrációjára,
  • az Amerikába “kitántorgott” hárommillió honfitársunkra,
  • az 1919-es proletárdiktatúra utáni kommunista politikai és baloldali értelmiségi emigrációra,
  • a világháború előtti, alatti és utáni totalitárius diktatúrák elől menekülőkre, és
  • különösen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő emigrációs és disszidens hullámra gondolok.

Az emigráció lehetőségei korlátozottak – de nem reménytelenek.

  1. Az ország rendi különállásának fenntartása értelmezhetetlen a vezérlő fejedelem és köre emigrációs tevékenysége nélkül.
  2. Az 1867-es kiegyezés magyar tárgyalópozíciójához, és a passzív ellenállás hatékonyságát felerősítette a 48-as emigráció.
  3. Keserű tanulság, hogy a kommunista politikai emigráció sikeresnek volt mondható, figyelemmel az 1947-es fordulatra, de csak szovjet szuronyok, azaz külső fegyveres erő és nemzetközi elszigeteltség (jaltai paktum) következtében.
  4. Végül a közelmúltra tekintve a szocialista rendszer erróziójához is hozzájárult az öntudatos polgári demokratikus emigráció aknamunkája.

Szellemi elődökként ehelyütt név szerint elég Mikes Kelemenre, Kossuth Lajosra, vagy Márai Sándorra hivatkozni. Van tehát építő jellegű szellemi örökség, amiből lehet meríteni.

Ha meghatározó nemzedékek példájáról van szó, újkori történelmünkből mindenképp kiemelést érdemel a nyelvújítók és felvilágosult ’magyar jakobinus’ generáció tevékenysége, mely megtermékenyítő hatással volt a következő nagy hullámra, a reformkor nemzedékére, és lehetővé tette többek között, hogy most e nyelven beszéljünk.

Az újabb kori történelmünk haladó hagyományait pedig a Nyugat három nemzedéke képviseli, akiknek mindazt köszönhetjük, amire büszkék lehetünk szellemi örökségünkből. És így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is közéleti írásra kerül sor.

A szerzőről – dióhéjban

Ami a személyes motivációkat illeti, ilyenek – hagyományos értelemben véve legalábbis – nincsenek. Az írás a szerző részéről önkéntes, non-profit és szabad.

Önkéntes annyiban, hogy a mindennapi munka és élet kiegészítő elemeként, az erre szánt időben születik.

Non-profit annyiban, hogy közérdekű és lényegében semmiféle közvetlen vagy közvetett anyagi haszonszerzés nem motiválja.

Szabad pedig annyiban, hogy belső meggyőződésen alapul. „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.

A fentiek alapján az értő olvasó számára már bizonyára nyilvánvaló, hogy csak a kimondott szó és annak igazságtartalma számít, tekintet nélkül arra, hogy ki mondja. Ugyanakkor egyrészt joggal támadhat kíváncsiság, hogy ki az, aki a sorok mögött rejtőzik, másrészről a hátteret, a motivációt és a gondolatmenetek megértését elősegítheti, ha párt sort ehelyütt a szerzőnek is szentelünk.

A szerző származására tekintettel alföldi születésű, éspedig szolnoki. Középiskolai korszaka alapozta meg a történelem ismeretét és szeretetét benne, amely egész további pályáján végigkíséri majd. Végzettségét tekintve meghatározó részt Szegeden végzett jogász, amelyhez az Université Paris X által kiadott francia és közösségi jogi specializáció társul. Az európai szemlélet kialakításához 4 hónapos párizsi ERASMUS ösztöndíj járult hozzá.

A több mint 7 éves szakmai tapasztalat a magyar bírósági rendszerben kezdődött bírósági fogalmazóként, polgári, gazdasági és büntető ügyszakban, ahol a jog uralma, a függetlenség és a pártatlanság eszméit sajátította el. A 7 hónapos luxemburgi jogász-nyelvészi gyakorlat az Európai Unió Bíróságán az EU jogának alaposabb megismerésére, és más európai nemzetek alaposabb megismerésére adott alkalmat.

A közel négy éves közigazgatási tapasztalat az egészségügyi ágazat európai és nemzetközi ügyeiben kialakította a szerzőben a köz ügyei iránti elköteleződést. A féléves magyar EU elnökség során az ország hírnevének öregbítésére és az EU döntéshozatali folyamatának elmélyült, beható tanulmányozására nyílott mód.

A szerző jelenleg egy brüsszeli székhelyű, nem kormányzati, népegészségügyi civil szervezeteket tömörítő ernyőszervezetnél dolgozik, ahol a civil kezdeményezés és önszerveződés érdekében, nap, mint nap annak érdekében jár el, hogy összeurópai viszonylatban a felelős politikai döntéshozók a népegészségügyi szempontokat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vegyék figyelembe napi döntéseik meghozatalakor.

Nem titok továbbá, hogy jelenlegi tevékenysége során a szerző egy, nagyrészt európai ügyekkel foglalkozó blogot (’EU Hemicycle: updates on EU affairs, open discussions on EU actualities’) is vezet, amely a Facebook, a Twitter (@EU_Hemicycle) és a LinkedIn hálózatokon egyaránt megtalálható.

További információk, összegzett elérhetőségek az about.me oldalon érhetőek el.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YtdLJO

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-
Reklámok