Szerény javaslat a magyar civil társadalom 12 pontjára

Választási kampány kellős közepében tűzzel játszik az, aki szót emel a közért. Közelgő nemzeti ünnepünk azonban szinte kötelez arra, hogy öntudatos civilként felemeljük a szavunkat a ‘már semmi sem szent’ szemlélet ellen: aggódva tapasztaljuk, hogy külön hordók körül csoportosulva külön-külön néptribünök hirdetik, hogy ki-ki miért tekinti magának március 15-ét. Tévedés. Március idusa senkié. A nemzeti ünnep nem lehet ‘jó ürügy’ pártpolitikai kampánybeszédre. Március 15-e mindenkié.

12 pont.jpg

Javaslatként hát a márciusi ifjak szellemében 12 közéleti pontot fogalmaztunk meg, és szerény javaslatunk a magyar közélet szereplői felé irányul. Az eredeti 12 pont is mindenkié, nem lehet kisajátítani. Bízunk hát benne, hogy e civil 12 pontot jószívvel a magáénak érzi majd minden magyar olvasó.  Fontolják meg, és ha a ködös, izgalmas kampámyidőszak elmúlik, fontolja meg a majdani felelős kormány és annak felelős ellenzéke, hogy milyen lépések útján valósíthatóak meg. Akár egy pont teljesülése is nagy siker – de mi valamennyi teljesülését nyomon követjük majd és elvárjuk.

Mit kíván a magyar civil társadalom?

1. Kívánjuk a közmédiumok szabadságát, censura eltörlését. A köztelevízió, rádió, és hírügynökség szakmai működésének helyreállítása. A mindenkori politikai hírszerkesztés megszüntetése. Kiegyensúlyozott, független és pártatlan hírszolgáltatás, a mindenkori hatalom és ellenzék elszámoltathatóságának alapfeltételeként.

2. Roma integrációt. A rendelkezésre álló nemzetközi és hazai források közvetlen biztosítását a Roma lakosság és civil szervezetek számára. A magyar társadalom legnagyobb, jelentős részben mélyszegénységben élő kisebbségének felzárkóztatását célzó programok indítását. A szegregáció minden formájának megszüntetése, az egyenlő bánásmód garantálása.

3. Együttműködést a Kárpát-medencében. Határmenti régiós együttműködések kialakítását. Közös történelemoktatást. Testvérvárosi és testvériskolai kapcsolatok kialakítását. Kölcsönös nyelvtanulást. Egyszóval: Trianon feldolgozását és meghaladását a XXI. századi Európában.

4. Törvény előtti egyenlőséget jogállami tekintetben. A jog uralmának biztosítása, a visszamenőleges hatályú törvényalkotás jogállami feltételeinek betartása. Átlátható és kiszámítható, minőségi jogalkotást, érdekegyeztetéssel és a civil szervezetek véleményének érdemi figyelembe vétele mellett. Garanciát a népszavazás gyakorlati alkalmazhatóságára, és a Nemzeti konzultációk érdemivé tételére.

5. Nemzeti Alkotmányt. Közmegegyezésen alapuló alkotmány elfogadását a jelenlegi alkotmány módosításával. Társadalmi vitát és nyílt, befogadó alkotmányozó folyamatot a társadalmi és civil szervezetekkel, valamint politikai pártok részvételével konszenzusos alapon.

6. Visegrádi integrációt. Megerősített együttműködést az EU-ban a visegrádi országok között: közös képviseletek, közös véderő, a közös gazdasági, kulturális, diplomáciai kapcsolatok elmélyítése, érdemi álláspont-egyeztetést és együttes érdekérvényesítést európai és nemzetközi fórumokon – szakértői és döntéshozó szinten egyaránt.

 

7. Az uram-bátyám viszonyok megszüntetését. A közbeszerzések tisztaságának garantálása. A választási finanszírozás átláthatóvá tétele. A pályázati rendszer helyreállítása, az egyoldalú döntések megszüntetése. Független, fenntartható közfinanszírozást a magyar civil szervezetek számára. Az egészségügyet mérgező korrupció, a hálapénz felszámolása.

 

8. Egészségi, Oktatási, Kulturális, Szociális és Környezetvédelmi jogok biztosítása. Preventív népegészségügyi politikát és az egészségügyi rendszer reformját. Független és versenyképes oktatást iskolától egyetemig, az európai és nemzetközi tanulmányutak támogatását. Magyarországot ma ismét a kultúra emelheti föl, és teheti ismét naggyá. A válság áldozatait segítő jóléti állam helyreállítását, a hajléktalanüldözés megszüntetését. Fenntartható erőforrások bevezetését közintézményekben, és magánházakban állami és EU-s támogatással. Megfelelő erőforrások biztosítása a mindenkori költségvetésben e kulcságazatoknak.

 

9. Nemzeti Véderőt. A magyar véderő önbecsülésének helyreállítását, XXI. századi ütőképes, a NATO követelményeknek megfelelő, jól képzett és korszerűen felfegyverzett magyar alakulatok kiképzését.

10. Decentralizációt. A főváros központúság mérséklését, döntéshozó, adminisztratív, és gazdasági központok, intézmények kitelepítését vidéki városokba. Egységes autópálya és vasúthálózati összeköttetést a főváros és vidéki központok, és ez utóbbiak között.

 

11. A politikai eljárások gyakorlatának felszámolását. A politikai jellegű eljárások felfüggesztése. A politikai küzdelem alapja programok, és szakmai érvek legyenek, ne gyűlöletkampányok, lejáratások, vádemelések, perek és karaktergyilkosságok. A politika korlátozódjon a közéletre, hagyja érintetlenül a magánéletet.

 

12. Autonómia. A határon túl élő magyarok egyéni és kollektív kisebbségi jogainak elismerése. Területi autonómia a tömbmagyarságnak. Kulturális, oktatási autonómia a szórványmagyarságban élőknek, a Kárpát-medencén kívül és belül. Az írott, beszélt és elektronikus anyanyelvhasználat jog garantálása az egyes településeken számarányos korlátozás nélkül.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1fUP3UJ
Reklámok

Magyar WHO díj a dohányfüstmentes környezetért – miért fontos ez?

Mint ismeretes, a dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától. Sokan kétkedve fogadták a hírt: nem korai ez? Valóban megérdemelt-e ez a díj? Mennyiben egyeztethető össze a trafikügy a népegészségvédelemmel? Vajon szükséges átfogó népegészségügyi politika a dohányzáselleni harchoz?  Mennyiben koherens a kormány népegészségügy és szociálpolitikája?
(fénykép: Botár Gergely – kormany.hu)

Valóban megérdemelt-e ez a díj?

Szögezzük le mindjárt le az elején: nem értünk egyet a kritikákkal, és mind szakmai, mind erkölcsi és politikai szempontból is támogathatjuk a WHO díj odaítélését Magyarország számára. A WHO nemzetközileg elismert szervezet, nem ítéli oda az elismerését akárkinek, ahhoz komoly teljesítmény kell. Egyúttal azonban távlati szempontok is mozgatják az ilyen döntéseket, hogy megfelelően motiválja az érintett döntéshozókat.

 

A dohányzás elleni harc – magyar szabadságharc?

A magyar elismerés oka többek között, hogy Magyarországon 2012. január 1-től-től tilos a dohányzás a zárt – és több nyílt – légterű közösségi térben. Ne becsüljük le a döntés erejét: a dohánylobbi az egyik legerősebb ipari lobbi a világon amely nem válogat az eszközökben, és amely elérte, hogy a tilalom eredetlieg tervezett hatályba lépése 2011. július 30-hoz képest fél évvel csússzon.

Szigorodtak a csomagolási szabályok:  2013-tól a dohánytermékek csomagolása csak illusztrációkkal kombinált figyelmeztetésekkel hozható forgalomba.

A kormány felvilágosult politikát követ az e-cigaretták ügyében is, védve a fogyasztót, amely csak engedélyezett gyógyszerként hozható forgalomba.

Magyar népegészségügy

Ne szégyeljük kimondani: Magyarországon katasztrofálisak a népegészségügyi mutatók, különösen a daganatos betegségek (rák) esetében: Ahogy az egészségügyi államtitkár idézte a statisztikai adatokat: “évente több mint 20 ezer ember hal meg a dohányzás okozta megbetegedések miatt és Magyarország még mindig világelső a tüdőrák-megbetegedésekben. A szív- és érrendszeri halálesetek egynegyede a dohányzásra vezethető vissza, és Magyarország nemzeti össztermékének 1,7 százaléka “vész el” a dohányzás miatt évente.”

Ha valahol, akkor a népegészségügyben igenis helye van a radikális, hatékony, forradalmi intézkedéseknek és szabadságharcnak

 

Mennyiben egyeztethető össze a trafikügy a népegészségvédelemmel?

Ne kerüljük meg a kérdést. A trafikügy ellentmondásos. Nyilvánvalóan motiválták   amelyek azonban illeszkedtek az általános népegészségügyi szempontokba is. Ha szakmailag valami kifogásolható az ügyben, akkor az minden bizonnyal a dohány fekete-kereskedelem aggasztó növekedése, amelyet sajnálatos módon alátámasztanak a csökkenő dohánytermékekből származó jövedéki adó bevételek, amelyek ezt a tendenciát jelzik.

Sokan úgy érzik, a trafik-ügy a demokrácia megcsúfolása, és az egész elhibázott döntést vissza kell vonni. Bár osztom a kritikák egy részét, e radikális megközelítéssel mégsem tudok egyetérteni. A fürdővízzel együtt nem szabad a gyermeket is kiönteni.

Ami a politikai vonulatát illeti: amennyiben alapos kivizsgálást követően fény derül a pályázatok körüli visszaélésre (hogy voltaképp nem is voltak pályázatok), az újrapályáztatással, megfelelő, valóban független (bírósági) kontroll mellett szerintem biztosítható.

Az ügy szakmai részét illetően pedig elmondható, hogy amennyiben politikai hibák ellenére is radikálisan szűkül a dohány beszerezhetősége, és a feketekereskedelem miatti veszteséget leszámolva is lényegesen csökken a rászokás, illetve a fogyasztés esélye, akkor az olyan népegészségügyi előny, amelyről a magyar népegészségügyi politikai – különösen a statisztikai adatok fényében – egész egyszerűen nem mondhat le.

Vajon szükséges átfogó népegészségügyi politika a dohányzás elleni harchoz?

A dohányzás kiemelt egészségügyi kockázat, de a dohánízás elleni harc önmagában nem elég hosszú távú népegészségügyi eredmények kimutatására. A dohányzás elleni harc ugyanis csak akkor nyerheti el végső értelmét, ha egyéb, felvilágosult, népegészségügyi politikák kísérik, amelyek az egészségtelen életmód visszaszorítására motiválnak. Kiemelkedően előremutató példa a népegészségügyi termékadó (NETA)  amely európai hírű sikertörténet. Ahogy az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) által jegyzett hatásvizsgálat is megjegyzi: “A  gyártói  felmérés  alapján  a  gyártók  40%a  változtatott  a  receptúrán,  30%uk teljesen eltávolította a káros összetevőt, 70%uk  csökkentette a káros összetevő mennyiségét. A NETA köteles termékeik forgalma 27%kal csökkent, és átlagáruk 29%kal emelkedett.”

Ezen előremutató kezdeményezéseket szükséges kiegészíteni átfogó stratégiai politikákkal, amely mind -mind elősegítik az egészséges életmód kialakítását, mint például a bérelhető kerékpárrendszer bevezetése (amely klíma, környezet és pénztárcabarát egyben), a zöldövezetek növelése a tiszta levegőért, megfelelő munkavédelmi szabályok kialakítása, az alkoholreklámok visszaszorítása, a tömegközlekedés és várostervezés fejlesztése, és szociális lakáspolitika, hogy csak néhány példát említsünk.

Mennyiben koherens a kormány népegészségügy és szociálpolitikája?

És itt érkeztünk el a jelenlegi ciklus egyik achilles sarkához, ahol nem rejthetjük véka alá megdöbbenésünket, amely az előremutató népegészségügyi politika, és a nem kellően felvilágosult hajléktalanpolitika közötti szakadékot illeti. Nem lehet hiteles, és hosszú távon eredményes semmilyen társadalompolitika, amely a legszegényebbeket a leginkább rászorultakat hagyja magára, és bizonyos közterületekről való kitiltásukkal nemcsak nem oldja meg a helyzetüket, hanem még meg is toldja stigmatizálással. Ahogy korábban már kifejetettük: nem megoldás az, hogy azoktól még az emberi méltóságukat is elvesszük, akiknek azon kívül már szinte semmilyük sincs.

A WHO díj pozitív hatásai

Megítélésem szerint a WHO bölcsen cselekedett. Nemcsak arról van szó, hogy elismerte az elismerésre méltó eredményeket, hanem ezáltal komoly hivatkozási alapot és mozgatórugót adott a további népegészségügybarát intézkedéseknek, és bővítette az egészségügyi szakpolitika mozgásterét a kormányon belül. Ezután bizton remélhetjük, hogy az egészségügyi szakpolitika véleménye – amely komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának – nagyobb súllyal esik majd latba, amelynek kivétel nélkül mindenki a nyertese és haszonélvezője – talán csak a dohánylobbi nem.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/17vTHLR

A politikai perekről Magyarországon – ki őrzi az őrzőket?

Magyarországon a politikai perek története egyidős a jogállamiság történetével és a középkori gyökereken át az újkoron keresztül, a koncepciós pereken át az újkori demokráciáig elkísértek bennünket, és kísértenek ma is. Van-e helye a politikának a tárgyalóteremben? Mennyire része akarva, akaratlanul az igazságszolgáltatás a politikai játszmáknak, ha része egyáltalán? Belefér-e a jogállamiságba a politikai küzdelmek taláros testület elé kényszerítése?

(2013. szeptember 17 – az öszödi per első tárgyalási napja – forrás fn.hir24)

A politikai perekről

Magyarországon a politikai perek története egyidős az igazságszolgáltatás történetével. Amióta létezik jog, azóta használja azt a mindenkori hatalom akarata érvényesítésére, legyen szó akár Szent királyunk törvényeiről, akár idegen házi uralkodóink pénzzavarát enyhítendő magyar főurak ellen indított fej- és jószágvesztési perekről. Az első modern értelemben vett politikai per alighanem a magyar jakobinus mozgalom pere, amely Martinovics Ignác és társai kivégzésével, valamint számos résztvevő, így Kazinczy Ferenc bebörtönzésével, valamint a “nézelődő” Csokonai Vitéz Mihály megrovásával járt együtt.

(Martinovics Ignác és társai kivégzése a vérmezőn)

A nemzeti emlékezet számon tartja az aradi 13 (illetve 15) vértanú perét (amelyről Ferenc József képet őrzött a lakosztályában), illetve az újkor kezdetén mind a Tanácsköztársaság, mind a Horthy-kor olykor statáriális, máskor politikai perekkel kezdte pályafutását (vörös, illetve fehérterror). Ellenkező előjelű perre is van példa: a Frankhamisítási-per “vádlottjai” valós vagy vélt nemzeti érdekek és az akkori hatalom akarata szerint cselekedtek, de a per célja épp a felelősség porlasztása volt. Bár a Horthy-kor perei nagyrészt kommunistaellenesek voltak (Rákosi börtönben ült évekig, és a biatorbágy ürügyén ki is végezték Sallai Ferencet és Fürst Imrét), a rendszer nyilasellenes éllel is használta az igazságszolgáltatást (Szálasi Ferenc is börtönben ült).

Azonban kétségtelen tény, hogy a koncepciós perek műfaját a kommunista rendszer fejlesztette “tökélyre” (lásd pl. Mindszenty-per). A korszak emblematikus alakját, Kádár Jánost személyes felelősség is terheli aktív részvételéért és kezdeményezéséért mind a Rajk-perben, mind a Nagy Imre perben)

(Nagy Imre per – ítélethirdetés)

Van-e helye a politikának a tárgyalóteremben?

Ilyen vészterhes magyar politikatörténeti múlt után nincs mit azon mit csodálkoznunk, hogy nem történt gyökere szakítás a múlttal, a perek politikai jelentősége megmaradt, és a politikai hatalomért folytatott per átszivárog a tárgyalótermekbe.

Az ok nyilvánvaló: egy jogállamban a bíróság független és pártatlan, a bíró csak a jogszabályoknak, és ezen keretek között saját belső meggyőződésének engedelmeskedik. Márpedig a politikai szereplő számára nagy “érték” ha az ellenfélről egy köztiszteletben álló, független hatalmi ág képviselője mondja ki, hogy bűnös. Mivel a bíró hatalma nagy, ezért korlátozott is: nem az ellen “folytat” eljárást, aki ellen “akar”, hanem csak és kizárólag a felett ítélkezhet, aki ellen az ügyészség vádat emel. Jóllehet az ügyészség is magas szakmai színvonalon végzi a munkáját (amit szemléltet a 96%-ot meghaldó váderedményességi mutató, azaz az ügyek ennyi %-ban a bíróság bűnösnek mondta ki azt, akit az ügyészség vádolt), azonban a politikai ügyek esetében a vádemelés joga legalábbis visszás.  Azáltal ugyanis, hogy az ügyész bíróság elé citál valakit, azt évekig elhúzódó eljárásnak teszi ki – ami adott esetben a politikai cél, jelesül a terhelt “lejáratódásához” (“Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.”) eléréséhez vezethet. Hiába mondja ki a bíróság a terhelt ártatlanságát évek múlva, a politikai meghurcoltatás orvoslására ez már nem alkalmas. Ez pedig súlyosan sérti az eljárás egyik alapelvét, az ártatlanság vélelmét.

Mennyire része akarva, akaratlanul az igazságszolgáltatás a politikai játszmáknak?

Ne legyenek kételyeink: ma Magyarországon a bíróság független és pártatlan. A bíróság függetlensége akkor kerül veszélybe, ha már nem hiszünk benne, és szerencsére erről nincs szó. A bíróság mégis részese e pereknek, mivel nincs ráhatása a vádemelésre. Jóllehet a politikai színezetű ügyek az össz-ügycsoport törpe kisebbsége, mégis ez a vádmonopólium nem kívánt vesszőfutásnak teheti ki azokat, akik célkeresztbe kerültek.

Márpedig 20 éves demokráciánk történetében, és leginkább az utóbbi időkben mindinkább megszaporodtak, semmint ritkultak az ilyen ügyek: nem kétséges a politikai vonulata az UD-ügynek, a Szilvássy-ügynek, a Sukoró-ügynek és legújabban az Öszödi-ügynek. Ehelyütt pedig óvatosságra inthetünk minden szereplőt: a bíróságnak pártatlannak kell lennie, és nem hagyhatja, hogy belerángasság politika játszmákba. A bíróságnak fel kell vennie a kesztyűt, és bátran ki kell mondania egy-egy ügyről, ha ott nem a jog, hanem a politika áll a háttérben a jog álruhájába bújva. A bírák felelőssége az is, hogy az  – adott esetben ártatlan – vádlottak megkíméljék a kafkai-per következményeitől.

De a bíróságnak nem elég függetlennek lennie, annak is kell látszania. A tárgyalás határnapjainak kitűzése példának okért a bíróság hatásköre. És az ösződi per első tárgyalásának szeptember 17-re, az öszödi beszéd kiszivárogtatásának évfordulójának tűzésére akkor is alkalmas a függetlenség kétségbe vonására, ha erről szó sincs.

Belefér-e a jogállamiságba a politikai küzdelmek taláros testület elé kényszerítése?

Elintézhetjük-e  egy kézlegyintéssel a fentieket annak tudomásulvételével, hogy kérem, a politika felnőtt dolog, durvák a játékszabályok, aki beszáll a ringbe, az vegye tudomásul a játékszabályokat és viselje emelt fővel a gyomrosokat? Nyilvánvalóan nem.

Az állampolgárok védelmét csak egy önmérsékletet gyakorló ügyészség és egy állampolgári jogokat óvó bíróság együttesen garantálhatja. Magyarországon a legfőbb ügyész – szemben a bírósággal – nem olyan mértékben független és pártatlan, mint a bíróság, és a mindenkori kormány valamiféle kontrollt gyakorol felette. Vannak olyan államok, ahol nyíltan a kormány ellenőrzése alatt van, vannak olyanok, ahol független. Meggyőződésem szerint a megoldás az ügyészség bírósághoz hasonló, független hatalmi ággá szervezése lehet, ahol az ügyészség adott esetben a kormány ellenőrző szerve is lehet (emlékezzünk: a közelmúltban Csehországban az ügyészség a kormányzati korrupció ellen lépett fel, amely számos kormánytag letartóztatásához vezetett). Ellenkező esetben ki véd minket a hatalomtól való esetleges visszaéléstől?  Quis custodiet ipsos custodes? – Ki őrzi az őrzőket? 

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/GSBTxX

 

A devizahitel csapdájából ments meg Uram, minket! – A tripartit összefogás szükségességéről

Ne legyenek kételyeink: a devizahitel napjaink egyik súlyos társadalmi problémája. Számos család, háztartás megy bele tönkre anyagilag és emberileg. A devizaperek, a tüntetések a bíróság előtt, illetve a miniszterelnökök házánál mind ezt jelzik. A kormányzat felismerte a helyzet súlyosságát, és Varga Mihály tárgyalásokat kezdeményezett a bankokkal annak érdekében, hogy olyan tripartit megoldás szülessen, amelyből mindhárom érintett (bankok, kormányzat, fizetőképes devizahitelesek) kiveszik a részüket, valamint, hogy mindenkit kielégítő megoldás szülessen. Mit tehetünk mindehhez hozzá közéleti szempontból? Nézzünk szembe a felelősség kérdésével (múlt), szögezzük le a beavatkozás szükségességét (jelen) és keressük a megoldást (jövő).

 

Nem megkerülhető a felelősség kérdése: posztkádári reflexek (múlt)

A devizahitel egy felelőtlen gazdaságpolitika eredménye. A válságban és nélkülözésben elfáradt magyar társadalommal elhitették, hogy élhet jobban és belehajszolták a devizahitelezés felelőtlen kockázatvállalására. Emlékszünk még a száznapos programra és a jóléti rendszerváltás szlogenjére?

A hazugság abban állt, hogy az ország teherbíró képességénél többet ígért az akkori kormányzat, és az életszínvonal emelése csak hitelekkel volt finanszírozható. Más szóval: jobban éltünk, mint amit termeltünk. Tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takaró ért, és most kell fizetni a számlát. Kegyetlen igazság, de igaz: ez bizony egy az egyben visszatérés a kádári gulyáskommunizmus elvéhez. Az akkori reformkommunista elit sajnos nem tudott túllépni a saját árnyékán, és az egyszer már tévútra vezetett magyar szocializmusmodellhez nyúlt vissza.

De mielőtt a nyájas olvasó kényelmesen hátradől, és felmenti magát, szabad emlékeztetnünk arra, hogy ezt a politikát szavazatok és választói felhatalmazás legitimálta, és ha figyelembe vesszük az akkor ellenzéki “túlígéreteit”, nyugodtan kijelenthetjük: ez az akkori magyar társadalom kényelmes többségének (felelőtlen) akaratát testesítette meg.

A devizahitel súlyos társadalmi probléma, amit kezelni kell (jelen)

Akárhogy is történt: itt vagyunk és a helyzetet kezelni kell. Gyakran halljuk, hogy a rossz adós bűnhődjön, és hogy a rossz forint után az állam nem dobhat még egy rossz forintot. Magyarul: hagyjuk csődbe menni a rossz bankokat, a rossz adósokat, különben nem lesz gazdasági felemelkedés. Kristálytiszta közgazdaságtani logika, tankönyvbe illő példa. A baj csak az, hogy a magyar valóság, és a közélet próbáját nem állja ki: e kérdésben a máshol működőképes liberális gazdaságpolitika társadalmi, politikai és erkölcsi okokból nem alkalmazható.

Hiszen az már mégsem járja, hogy a devizahitel embertelen és könyörtelen logikája következtében családok menjenek tönkre anyagilag és emberileg. A devizahitelek felszámolásában a társadalmi költségek megspórolása is benne van, ami helyes és támogatandó.

Az állam kötelessége megvédeni a polgárait. Az az állam, amelyik ezt nem teszi meg, megszegi a társadalmi szerződést, és ahhoz a bankárhoz lesz hasonló, amelyik kölcsönadja az esernyőjét, és nyomban visszakéri, amint elkezd esni.

Felelősség is terheli az államot: felelős pénzügypolitikusoknak tudniuk kellett volna a devizahitellel járó veszélyeket, és törvényben gátat vetni ennek. Ez az állam feladata, a makrogazdasági áttekintés nem várható el az egyszerű állampolgároktól, mint amilyenek mi vagyunk.

Továbbá ha kitekintünk Európára, és a 2008-2009 során tetőzött pénzügyi válságra: milyen világ az, ahol a bajba jutott bankokat megmentik, de a bajba jutott hiteleseket nem?

A devizahitel csapdájából ments meg Uram, minket! (jövő)

Állapítsuk tehát meg, hogy a kormányzati ciklus elején bevezetett árfolyamgát szépségtapasz volt csupán. Ráadásul elfogadhatatlan is abban az értelemben, hogy azoknak adott többet, akiknek már amúgy is volt: a gazdagoknak, a tehetőseknek (megint ne legyen félreértés: nem a középosztályról, hanem a felső tízezerről beszélünk).

A kormányzati beavatkozás gondolata nem ördögtől való, mi több helyeselhető. A társadalom kockázatközösség is egyben ilyenformán indokolható, hogy az adófizetők pénzén segítik meg a társadalom bajbajutott tagjait. 

Jogi szempontból a devizahitelek jelentős része sántít, és bizony felmerül a semmisség gondolata is. Egyoldalú klauzulát beilleszteni, miszerint az árfolyamkockázat a hitelest terheli, elfogadhatatlan, erőfölénnyel visszaélés, jogtalan, tehát semmis.

Azonban a mentőcsomag hatálya hagy némi kívánnivalót maga után. Valóban, a fizetésképtelen emberek egy jelentős társadalmi problémát jelentenek, amelyeket nem negligálhat a kormányzat.  Egy olyan mentőcsomag tehát, amely a fizetőképes törlesztőkre szűkíti le a segítséget, erkölcsileg, és politikailag egyaránt elfogadhatatlan.

De adjunk igazat a közgazdaságtannak is, mert nincs ingyen kenyér és a tények makacs dolgok: mindenkinek ki kell vennie a részét a kármentésben és a tripartit összefogásban: a kormányzatnak, a bankoknak (akik részesültek segítségben, és akik eddig komoly hasznot húztak a devizahitelekből) és a fizetőképes adósoknak is.

És a fizetésképtelen adósok? A kormányzat nem feledkezhet meg róluk: ők szenvedték a legtöbbet, a válság mindig a nincsteleneket és szegényeket sújtja a legjobban. Az államnak tehát szociálpolitikai alapon kell beavatkoznia. Itt a kiváló alkalom, hogy az állam megmutassa gondoskodó jellegét, és visszarántsa a rászorultakat a társadalom pereméről és a szakadék széléről az adófizetők, és a felelős választópolgárok táborába!

Ez bizony politikai döntést igényel: a rendelkezésre álló források átütemezését, politikai prioritás felállítását, és a pénzek átcsoportosítását azok számára, akik a leginkább rászorultak. Ha valamiért, ezért érdemes politikusnak állni, és bátor politikai döntéseket hozni.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/19W3lV6

Tiszta vizet a pohárba: nyíltan a melegek egyenjogúságáról emberi jogi szempontból

Soha ennyien nem vettek részt Magyarországon a melegfelvonuláson: melegek és nem melegek, magánszemélyek és cégek egyaránt. A melegkérdés a hazai közélet része – sajnos nem mindig szalonképes formában. A kérdés még a kiművelt kútfőket is megosztja. Ezért szükséges és hasznos, ha valaki veszi magának a bátorságot, hogy magyar közéleti kérdésekkel foglalkozzon, akkor ne kerülje meg ezt a kérdést sem,  és kellő komolysággal és elhivatottsággal vizsgálja a melegek jogállását a XXI. századi Magyarországon.

Helyes-e a melegfelvonulás?

1. Sokan azt mondják, hogy a kifestett, elmaszkírozott “kamionokon ugráló” melegek inkább ellenszenvet, mint szimpátiát keltenek, és az egész felvonulás kontraproduktív.

2. Mások azt mondják, hogy társadalmunk azon tagjainak, akik hisznek valamiben, és úgy érzik, hogy jogaikban korlátozzák őket, élniük kell a gyülekezés szabadságával, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a jelenlegi status quo-val szemben.

A magam részéről az utóbbival értek egyet. Ráadásul a 2013-as évet fordulópontnak tartom a magyar társadalom szempontjából, mert talán először fordult elő, hogy nagy számban álltak a felvonulók mellé nem melegek is, szolidaritásból, mivel egyetértettek céljaikkal.

De ne legyenek illuzióink: a magyar valóság mellett van igazság az első megközelítésben is. Mivel meleg polgártársaink ugyanolyan normális emberek, mint bárki más, a létező jogegyenlőtlenségre való figyelemfelhívás leghatékonyabb módja, ha pontosan olyan átlagemberként teszik ezt, mint amilyenek a hétköznapokban; megítélésem szerint ez alkalmas a leginkább annak demonstrálására, hogy a melegek elleni ellenszenv mennyire nélkülözi a józan gondolkodást és az emberi jogi megközelítést.

De kik is azok a melegek?

Pontosan ugyanolyan (ha úgy tetszik, normális) emberek, mint bárki más. És ez a kulcs a helyzet megértéséhez: egy felvilágosult társadalom megadja az alapvető tiszteletet a másságnak – morális és emberi jogi alapon egyaránt – és egy élhetőbb országot kínál a számukra is. Azok, akik esetleg kételkednének: Magyarország nem mondhat le kishitűség és kissebbségi komplexusok miatt olyan nagyszerű meleg alkotók műveiről, mint Faludy György, Pilinszky János, Mensáros László vagy Tormay Cécile, Gobbi Hilda és Karády Katalin.

Jogegyenlőtlenség, melegházasság és Alkotmány

Mondjuk ki nyíltan: a vita középontjában a melegházasság áll. Ennek tilalmát mondja ki az új magyar alkotmány, amely miatt európai és nemzetközi kritika érte az alkotmányozó hatalmat. Vállalható-e emberi jogi szempontból, hogy meleg polgártársaink nem egyenjogú magyar állampolgárok?

Sokan mondogatják, hogy a homoszexualitás ellentétes a keresztény, konzervatív szemlélettel, ami az életközösséget egy férfi és egy nő (és mind a kettőből egy darab) kapcsolataként írja le. Akik így gondolják, azoknak csak azt mondhatom, hogy nincsenek tisztában a keresztény etika és vallás alapértékeivel. A kerszténység ugyanis azért lehetett Európa fundamentuma, mert egy befogadó szeretetvallás. Isten számára minden teremtmény egyformán fontos, és egyformán szereti az övéit. Akik a hit nevében zárnák ki meleg honfitársainkat a teljes jogegyenlőségből, elgondolkodtak-e vajon azon, hogy mit érezhetnek azon meleg honfitársaink, akik – történetesen – hívők?

A jogegyenlőségről és jogegyenlőtlenségről

Ha valaki kevesebb jogot élvez, mint mások, akkor nem beszélhetünk jogegyenlőségről. Márpedig meleg honfitársaink – nem beszélve a jogon kívüli stigmákról és kirekesztettségről, ami “rejtőzésre” identitásuk tagadására motiválja őket, igenis jogegyenlőtlenségben élnek: nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe gyermeket, elesnek az ezzel járó társadalmi és anyagi előnyöktől. Azok, akik vehemensen ellenzik a jogkiterjesztést, fontolják meg: vajon mi a rosszabb egy árva gyermek számára: ha egy meleg (házas)pár neveli föl, vagy szülői figyelem és szeretet nélkül, árvaházban nő föl?

Vesszőparipám, hogy egy társadalom legjobb fokmérője, miként viselkedik a kisebbségeivel szemben. A meleg emberek egyenjogúsítása legalább olyan jellegű jogmegvonás, mint amikor szomszédos, baráti országok tagadják meg a határon túli magyar kisebbségektől legalapvetőbb emberi jogaikat, az anyanyelv használatához, az anyanyelvi oktatáshoz és kultúra ápolásához, az önkormányzathoz és autonómiához való jogaikat. Pedig tisztelt hölgyeim és uraim, a békát le kell nyelni: bizony a két kisebbség helyzete – jogi szempontból – nagyon is összehasonlítható, és nem állhatunk ki teljes mellszélességgel az egyik kisebbség védelme mellett, ha nem óvjuk a másikat, és vica versa.

A világ és Európa ránk vár és figyel

Az alábbiakban olvasható kommentár nélkül az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Finnország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izrael, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Svájc és Svédország magyarországi nagykövetségei által jegyzett közös sajtőközleménye:

“A 18. Budapest Pride Fesztivál alkalmából támogatásunkról biztosítjuk a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket és támogatjuk azon jogaikat, hogy békésen és törvényes keretek között fejezhessék ki magukat.

Az emberi jogok tiszteletben tartása, – ezen belül az igazságosság  az egyenlőség, a kirekesztés elutasítása és a véleménynyilvánítás szabadsága – valamint a törvényesség a demokratikus államok alapkövei. Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének alapelve, hogy minden embert egyenlő jogok és szabadságok illetnek meg, amint azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is kimondja. Üdvözöljük a magyar kormány elkötelezettségét, hogy támogatja ezen jogokat és, hogy 2011 júniusában támogatta az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsának Szexuális Orientáció és Nemi Identitás Határozatát.

Várakozással töltenek el bennünket a Pride Fesztivál eseményei, illetve a magyar emberek által az események kapcsán tanúsított tisztelet csakúgy, mint a magyar hatóságok elhivatottsága, amellyel megakadályozzák, hogy szélsőséges nézeteket vallók megzavarják ezeket az örömtelinek hivatott eseményeket.”

Következtetés

Egy egészséges, befogadó társadalom nem kiveti meleg tagjait, hanem befogadja őket. Nem normális, hogy ma Magyarországon “találgatni” kell, hogy melyik közszerepelő, melyik ismerősünk vagy barátunk meleg (sokan meglepődnének, ha tudnák), és egyáltalán nincs rendben, hogy aki jót akar ma magának, az rejti meleg identitását. Én azt mondom azon nagyszámú olvasómnak, akiket rövid eszmefuttatásom nem győzött volna meg álláspontjának újragondolásáról, hogy próbálják meg a kérdést eltérő felfogásból szemlélni. Konkrétan a melegházasságról: minden olyan jogkiterjesztés (a melegházasság elismerése), amely nem jár a többségi társadalom jogsérelmével (jelesül: a jelenlegi házasság jogintézménye nem változik), az szerintem nemhogy nem káros egy társadalom rendjére, hanem épp ellenkezőleg: annak épülésére szolgál és hasznos.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/17MrOdT

Magyarország az EU szamárpadján? Jogosan? Vita az európai parlamentben emberi jogi szempontból

 Bár mindennapos a jogi vita az EU és a tagállamok között az uniós jog kapcsán, hisz tucatszámra indulnak kötelezettségszegési eljárások, de ezek technikai és politikai, nem pedig alapvető emberi jogi jellegűek. Egyenlőségjelet tenni a magyar alkotmányos és egyéb kötelezettségszegési eljárások közé a helyzet bagatellizálása, amely veszélyes és káros. Az alábbiakban áttekintjük, hogy mi fán teremnek az emberi jogok, hogyan kapcsolódnak a magyar alkotmányozáshoz, miért „szól bele” az Európai Bizottság a magyar jogi helyzetbe és milyen alapon, valamint áttekintjük, hogy mi szűrhető le az általános Európai Parlamenti vitából. Az egyes frakcióvezetők főbb üzeneteit a cikk végén igyekeztem megfogalmazni – harag és elfogultság nélkül.

schulz orbán

Magyarország, emberi jogok és nemzetközi kötelezettségek – miértek és hogyanok

Mi fán teremnek az emberi jogok? Az emberi jogok (élethez, emberi méltósághoz, szabad mozgáshoz, tisztességes eljáráshoz stb. való jogok) hordozói az egyének, biztosításuk azonban az állam feladata – az állam szempontjából tehát ezek kötelezettségek.

Hogyan biztosítja az állam az emberi jogokat? Magyarországon az emberi jogoknak 1848-ig visszamenő története van. Az állam mindennapi működése, szervei: közigazgatás, rendőrség, eljárások által biztosítja az emberi jogok érvényesülését. Az emberi jogok legfőbb garanciája a független bíróságok működése, de számos egyéb független szervezet (ombudsman, adatvédelmi hatóság, emberi jogi szervezetek) által. Az országok legfőbb jogi fundamentuma, az Alkotmány a garancia arra, hogy az emberi jogok a jogi hierarchia csúcsán állnak. Az alkotmány ugyanis az állami működés feltételei mellett az emberi jogokat alkotmányos erővel garantálja, és a belső alkotmányos hierarchiában az emberi jogi rendelkezések a többi technikai szabály felett állnak. Az alkotmány jelentősége tehát abban rejlik, hogy minden alacsonyabb rendű törvény és rendelet köteles azt tiszteletben tartani – ideértve az e törvények és eljárások alapján eljáró hatóságokat is.

Az emberi jogok a nemzetközi jogban és Európában

Magyarország az ENSZ tagállamaként számos  nemzetközi jogi kötelezettséget vállalt, az ENSZ rendszeres emberi jogi felülvizsgálata alatt áll, ez azonban szigorú jogi értelemben nem kikényszeríthető, univerzális nemzetközi “puha” jogi kötelezettség.

Az európai emberi jogi védelem zászlóshajója az Európa Tanács, különösöen pedig annak egyik szerve,az Emberi Jogok Európai Bírósága. E strassbourgi székhelyű szervezet számos esetben vizsgálta a magyar joghatóság alá tartozó ügyeket, és el is marasztalta Magyarországot. Az Európa Tanács másik, alkotmányozás szempontjából fontos szerve a Velencei Bizottság, amely független alkotmányjogászokból álló testület, és amely a nemzeti alkotmányok tekintetében illetékes véleményt nyilvánítani.

Hogy kapcsolódik az emberi jogokhoz az Európai Unió?

Egyrészről úgy, hogy az Európai Unió maga is követi az Európai Tanács egyezményeit, és csatlakozási feltételként írja elő számos egyezmény ratifikálásást.

Másfelől az Európai Uniót létrehozó és szabályozó szerződések is számos emberi jogot tartalmaznak.

Harmadrészt 2009. december 1-től jogilag kötelező erejű az Európai Unió Alapjogi Chartája, amely a legmodernebb európai uniós emberi jogi dokumentumnak tekinthető. Külön Európai ügynökség került felállításra 2007-ben az EU emberi jogi dimenzióját megerősítendő: a bécsi székhelyű Alapvető Jogok ügynöksége.

Az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága továbbá elismeri a tagállamok közös alkotmányos hagyományait és az egyes konkrét perekben jogilag kötelező erővel érvényesíti is azt. Mint tudjuk, az Unió joga felülírja a magyar nemzeti jogot, még az alkotmányos rendelkezéseket is. Ha nem így lenne, könnyen belátható módon az Unió elveszítené működési képességét, mint gazdasági integrációs szervezet.

Mire van felhatalmazása az Európai Bizottságnak és mire nincs?

Az Európai Bizottság az európai szerződések „őre”. Legfőbb feladatai közé tartozik annak biztosítása, hogy az Unió tagállamai tiszteletben tartják az emberi jogokat és nemzetközi, európai kötelezettségeiket. A fent leírt emberi és Európai jogi kötelezettségek miatt van joga a Bizottságnak eljárni Magyarországgal szemben, ha úgy ítéli meg, hogy a vállalt nemzetközi és európai jogi, emberi jogi kötelezettségeknek nem tesz eleget. Ahogy az Európai Bizottság magyar tagja, Andor László is megerősítette, a Bizottság jogi elemzést, véleményt készít, megindítja az eljárást, és végső soron a luxemburgi székhelyű EU bíróság dönt majd ez ügyben. Ez a jelentés várhatóan 2013 június folyamán lesz kész, és amelyet majd az Európai Parlament is tárgyalni fog.

Európai Parlament és Magyarország – előzmények

A magyar alkotmány politikailag rendkívül érzékeny, mert az alapvető értékek és emberi jogok megsértése van napirenden. Ezért van az, hogy az EU legfőbb politikai szerve kiemelt fontosságot tulajdonít az ügynek. Felmerültek sajtóhírek, hogy az Európai Néppárt kizárná a frakciójából a Fideszt, amennyiben az nem enged az alkotmányozás ügyében, amelyet később mind az EPP, mind a magyar miniszterelnök hivatalosan cáfolt. A kiemelt figyelem eredményeképp az Európai Parlament 2013. április 17-án általános vitát tartott a magyarországi alkotmányos helyzetről.

Vita az Európai Parlamentben

Sokan kritikaként róják fel, hogy a magyar miniszterelnök nem személyesen jelent meg ott, amely kritika szerintem teljesen alaptalan. Tény, hogy Magyarország néma maradt a vitában – de egyet lehet érteni azzal, hogy ez a vita a későbbi jogi vizsgálatok alapján lefolyó érdemi vita előzménye volt, ahol minden fél nyilvánossá tette az álláspontját. De mik is ezek az álláspontok?

Mit mutatott meg az Európai Parlament általános vitája?

A vita az erőfelmérés jegyében telt: minden politikai oldal nyilvánossá tette a pozícióját, de mindenki egyfelől az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EU jog), másfelől az Európa Tanács (jogállamiság) 2013 júniusi jelentésére vár.

A magyar kormány képviselője nem szólalt fel a vitában.

A tagállamokat képviselő ír elnökség lényegében kitért az állásfoglalás elől. Egyfelől jelezte, hogy a tagállamok (a Tanács) még nem vitatta meg a magyar alkotmányosság kérdését, így nincs felhatalmazása e kérdésről beszélni. Másfelől teljes mértékben támogatta a Bizottság folyamatban lévő eljárásait és vizsgálatát – amelyek azonban mág nem zárultak le.

IE PRES

A nagy kérdés még nem dőlt el: az Európai Néppárt nyilvánosan nem fordult szembe a Fidesszel, ami a helyzet átmenetiségét mutatja. E kérdésben a júniusi konkrét vizsgálati eredmények hozhatnak változást.

Végül politikai, érzelmektől fűtött vitának lehettünk tanúi, amelyet jól jellemzett, hogy jóllehet a frakciók előzetesen megegyeztek, hogy ezúttal nem lesznek spontán, kék kártyás kérdések, Szájer József az antiszemitizmus vádja miatt mégis kérdezte az osztrák szocialista Hannes Swobodát arról, hogy a kormány intézkedett az „Adj gázt” antiszemita rendezvény betiltásáról, és utalt az osztrák alkotmányozásra. Viszontválaszában Swoboda felháborodott a Viviane Reding ellen folyó hecckampányon, amely során őt az EU „pitbull”-jának titulálták.

(A sorrend az európai frakciók erősorrendjét is mutatja a legtöbb szavazattal rendelkezőtől a legkisebbig)

Viviane REDING, az Európai Bizottság nevében:

REding

„A bizottság véleménye alapos, mély és objektív jogi elemzésen alapul. Az Európai Unió joga és a jogállamiság együttesen képezi a vizsgálat tárgyát, amelyet a Bizottság, az Európai Parlament és az unión kívüli Európa Tanács egyszerre vizsgál. Az Európai Uniónak szüksége van egy új, köztes mechanizmusra, amely hasonló jogsértés esetén eljár. A kötezettségszegési eljárás az egyik, és a szavazati jog felfüggesztését jelentő 7. cikk  a másik véglet, amely „alapjogi atombomba” és az EU háromszor is meggondolja, mielőtt használja.”

Frank ENGEL, az Európai Néppárt nevében:

Frank Engel

„A magyar európai uniós elnökség jó emlékeket hagyott maga után, és a magyarok nem rosszabb európaiak, mint mások. Fennáll a veszély, hogy az EU Ciprus, Görögország, Olaszország és Portugália után a magyar civil lakosságot is maga ellen fordítja. A kétharmados többség kritkája abból fakad, hogy ez egy szokatlan helyzet, és túl nagy mennyiségű változtatást fogadott el a magyar parlament. A felhatalmazás végső korlátja azonban az EU jog.”

Hannes SWOBODA, az S & D európai szocialisták nevében

Swoboda

„A magyarok híresek a szabadságszeretetükről, hisz felkeltek az osztrák és a szovjet elnyomás ellen egyaránt, de a szabdság nem jelenti a jogállamiság felszámolását. Az ország súlyos gazdasági és társadalmi válságban szenved, de tévedés azt gondolni, hogy a jogállamiság felszámolása lenne a megoldás.”

Guy VERHOFSTADT, az európai liberálisok nevében:

Guy Verhofstadt

„Ha tévednék is, ha túlzásba esnék is, és nem sérült ténylegesen a jogállamiság Magyarországon, de abban egyetérthetünk, hogy ennek a komoly kockázata igenis fennáll. Márpedig a 7. cikkely alkalmazása pont az ilyen esetekre lett kitalálva.”

Rebecca HARMS, az európai zöldek nevében:

Rebecca Harms

„Az emberi jogok és a jogállam ez európai projekt szívében van. Ha ezeket tagadjuk, magát az Európai integrációt tagadjuk. Az Európai intézmények a magyar állampolgárok érdekeit védik, ezért nem igaz a Szovjetunióhoz hasonlítani, és úgy beállítani ez EU-t, mint egy elnyomó hatalmat. Szükséges, hogy az Európai Parlament egy meggyőző többséggel álljon ki az európai értékek mellett, és két év vita után a tettek mezejére lépjen. Óva intenék mindenkit az „alapjogi atombomba”, a 7. cikk használatától.

BOKROS Lajos, az európai konzervatívok nevében:

Bokros Lajos

„A magyar kormány nem osztja az európai értékeket, és tekintélyelvű, keleti országok társaságát keresi, mert maga is tekintélyelvűvé vált. Tévedés arra hivatkozni, hogy az alkotmánybíróság formailag kritizált minden korábbi átmeneti rendelkezést: az alaptörvénybe foglalt rendelkezések jelentős része tartalmilag alkotmányellenes, és az alkotmánybíróság szerepe kiürült azáltal, hogy nem vizsgálhat tartalmi alkotmánysértést, és az elmúlt 22 év alkotmánybírósági gyakorlata megsemmisítésre került. Az alaptörvény maga vált alaptörvény-ellenessé, amely lényeges ellentmondásokat tartalmaz. A kormánypárt visszatért a kommunista államfelfogáshoz, amely szerint minden hatalom a dolgozó népé, amely akaratát felhatalmazott képviselői útján gyakorolja.”

Zbiegnew ZIOBRO, a tagállamok európája euroszkeptikus csoport nevében:

Lengyel MEP

„Vissza kellene térni a politikai korrektséghez. Talán nem jogosan támadjuk Magyarországot. A kifogásolt rendelkezések talán sértik az EU jogot, de akkor induljon hasonló vizsgálat más európai államok ellen is.”

Marie-Christine VERGIAT, az európai baloldal (kommunista) csoport nevében

GUE Vergiat

„A magyar eset iskolapélda. A kétharmad nem jogosultság, hanem inkább felelősség, amellyel a kormány nem tudott élni, a lakosság 37%-a szegénységben él, 500.000 lakos nélkülözi az alapvető  szociális ellátásokat, és 2-30.000 főre tehető a hajléktalanok száma.”

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/13iER4p

Ajánlott angol nyelvű blogbejegyzés: 65. EU Hemicycle – EU Law and Rule of Law on the Balance: Justice for Hungary?”

Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:

(fényképek © Európai Parlament)

A jogállam nem játék – avagy jogállamban jogállamon kívüli eszközök megengedhetetlenek

A fenti felvetés két olyan egyedi ügyben merült fel, amelyek szoros összefüggésben vannak a közelmúltbeli Fidesz székházfoglalással. Kinek van igaza: a székházfoglalóknak vagy a Fidesznek/rendőrségnek? Megengedhető-e a jogállam védelme érdekében fellépni jogállamon kívüli eszközökkel? Szabad-e a jogállam védelme érdekében a jogsértőkkel szemben szabad folyást engedni a törvényeknek? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat!

aranybulla

Háttér – eltérő értelmezések a Fidesz-székházfoglalásról

Mint ismeretes, civilek az alkotmánymódosítás visszásságai elleni tiltakozásul a „polgári engedetlenség” eszközét választva „betörtek” a Fidesz székházának udvarába (villámcsődület, flash mob). Erre a hatalom kétféleképpen reagált:

1. Egyfelől nem szokásos rendőrségi kihallgatások kezdődtek a törvénytelennek minősített akciók résztvevőivel szemben a gyorskocsi utcában.

2. Másfelől egy, a főváros által használatba adott Sirály nevű gyülekezőhely feletti birtokvita is kibontakozott. Mint ismeretes, sokan úgy vélik, hogy a Sirály az ellenzéki gondolkodású emberek gyülekezőhelye, ahonnan – egyebek mellett – a „székházfoglalás” ötlete is származott.

Az érvek úgy hangoznak, miszerint jogállamban mindenkinek tiszteletben kell tartani a törvényeket – a székházfoglalóknak is. A rendőri kihallgatások tehát a jogsértés következményei.

Az ellenérvek szerint a jogállam abban különbözik a rendőrállamtól, hogy a jog uralmát nem rendőri és egyéb erőszakos birtokvédelmi eszközök biztosítják a leghatékonyabban, hanem a jog uralma.

A közös az egymásnak ellentmondó érvelésekben az, hogy lényegében mindkét oldal a jogállam védelme érdekében lép fel. Érdemes hát néhány mondatot annak szentelni, hogy voltaképp mi is az a jogállam?

Először a magyar alkotmányosságról

Az alkotmányosság a hatalom (az ’önkény’) korlátozása.

Az alkotmányosság a magyar történeti alkotmányban is viszonylag korán, az Úr 1222. esztendejében jelent meg az Aranybulla XXXI. cikkében foglalt ellenállási záradékban:

Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.

Aranybulla-pergamen

Ennek máig ható hatása, hogy az Alkotmánybíróság felségjelvényei között ma is ott találjuk az Aranybulla – fent látható – pecsétjét.

Hogy a feudális történeti alkotmány, és „az egy és ugyanazon szabadság” elve nem volt kielégítő a nemességen kívüli, széles néprétegek számára, arra bizonyíték a magyar jakobinusok mozgalma, és kiskátéjuk megállapítása az 1790-es évek elejéről: „Magyarországnak semmiféle alkotmánya nincsen. Akik azt állítják, hogy van, azok úgy látszik nincsenek tisztában az alkotmány szó igazi jelentésével.”

Az alkotmányosság tehát új értelmet nyert az évszázadok folyamán, és egyre inkább népképviseletet, demokratikus hatalomgyakorlást, és a jog uralmát értették alatta. De hova jutott a magyar közgondolkodás 1989 után?

Mi fán terem a jogállam?

A rendszerváltást követően, az átmeneti alkotmány talaján az Alkotmánybíróság értelmezésében alakult ki a jogállamiság hazai alkotmányos értelmezése. A jogállamiság – más szóval: ’alkotmányosság’ – a jog uralmát jelenti. A közélet alapszabályait egy legfőbb, kivételesen, közmegegyezéssel módosítható dokumentumban rögzítjük (ezt hívjuk alkotmánynak), és ez az az általános zsinórmérték, amelyet mindenki köteles tiszteletben tartani. Az alkotmányból fakadó íratlan alapelvek, és írott törvények szabályozzák a mindennapokat.

Ennek sommázata, hogy a jogállamot nem lehet a jogállamon kívüli eszközökkel felépíteni.

A Fidesz-székházfoglalás a jogállamiság tükrében

A jogállamiság politikailag független fogalom, és elfogultságmentesen alkalmazni szükséges mind a székházfoglalókra, mind a kormánypártra, illetve a rendőrségre. A jogállamiság tükrében az alábbiakat jelenthetjük ki:

  • A székházfoglalókra – a jogállamban mindenki köteles a törvényeket tiszteletben tartani, azoknak engedelmeskedni. A magyar alkotmányosság és alapjogi berendezkedés teret enged a jogszabályok tisztelete melletti politikai tiltakozásnak. Kivételes eseteket leszámítva – 1988. március 15-e minden bizonnyal ilyen kivételes esemény volt – többet árt, mint használ a jogállamnak a törvénytelen tüntetés. Ezért a Fidesz székházfoglalás ilyen formájában nem volt helyes, a törvénytelen betörés éppen ezért megengedhetetlen
  • A rendőrségre – A jogállam azonban kétélű: a jogállam megsértőit is védi – azaz jogállamban nem lehet nem jogállami eszközökkel fellépni még a törvények megsértői ellen sem. Azaz rendőri előállítás, és a gyorskocsi utcai kihallgatás indokolatlan, eltúlzott és nem jogállami eljárás a törvénysértőkkel szemben, éppen ezért megengedhetetlen
  • A kormánypártra – hasonlóképp: a törvény garantálja és védi a gyülekezést, a szervezkedés, még akkor is, ha az adott esetben politikai célzatú. Így ennek birtokvédelem keretében érvényt szerezni, egyrészről groteszk és tragikomikus jeleneteket eredményez, másfelől nem méltó a jogállamisághoz. Azaz adminisztratív eszközökkel kiüríteni a Sirály szórakozóhelyet, és így fellépni a gyülekezők ellen megengedhetetlen.

Összefoglalva: jogállamban a cél nem szentesti az eszközt.

Hisszük azt, hogy Magyarország továbbra is az alkotmány szerinti független, demokratikus jogállam. Jogállamban pedig nem a hatalom, és nem is a hozzám hasonló közírók, hanem egyedül a jognak engedelmeskedő bírók döntenek a fentiekhez hasonló esetekben. Ezért jertek, s hogy  jogállam jövőjét előre nézzétek, vigyázó szemetek a bíróságokra vessétek.

Utószó: tanulság helyet a túlzásokról

Nincs recept arra nézvést, hogy mi garantálhatja a jogállam zavartalan, napi működését. De arra van, hogy mik azok, amelyek biztosan nem szolgálják ezt a célt: a túlzások. E bejegyzés kapcsán gereblyéztünk össze párat ezekből, hogy ezzel is hozzájáruljunk a közélet egyik igazi rákfenéjének, az értelmes viták helyetti túlzások leküzdéséhez.

Rajzfilmekről

A mai magyar kormányzat kapcsán készített német rajzfilm mára már elhíresült. Továbbra is fenntartjuk, hogy a politika felnőtt dolog, és nem helyes gyermekeket bármilyen módon ebbe belekeverni. Mint ahogy nem használnak a hiteles, nemzetközi párbeszéd fenntartásához az ehhez hasonló, méltánytalan bohózatok sem. Azok azonban, akik a német gyermekfilm tartalmát nem szívelik meg, és hasonló, a magyar közélethez képest méltatlan „válaszvideóval” válaszolnak, azok teljes mértékben félreértik a helyzetet, és pont azon a „gyerekes” szinten kezelik a helyzetet, amelyen nagyon nem kellene.

A Fidesz ellenzéke összehasonlítható a kommunizmus ellenzékével – avagy 2013 nem 1988.

Egyre inkább tért nyer a közéletben a Fideszt a kommunista pártállamhoz hasonlítani, ami nemcsak teljesen téves, hanem rendkívül káros is. Jogállamban és demokráciában, nem pedig pártállamban élünk. 1988 nem 2013. És jóllehet a mindenkori kormány politikai hibái ellen helyes fellépni, de ezt a demokrácia és jogállam keretei között érdemes tenni, nem kétségbe vonva a pártok demokratikus elkötelezettségét.

A kormány eltökélt a kiszámíthatatlan kormányzás fenntartásában.

A kormány össztársadalmi érdekeket képviselve áll ki a Tobin-ügy jogállami rendeződése mellett. A gyermekek halálát okozó ír gázoló büntetésének letöltése erkölcsileg és jogilag is kötelező. Az uniós jogi együttműködés szégyene, hogy erre eddig nem kerülhetett sor. Minden magyar állampolgár számára megnyugtató az az eltökéltség és elszánás, ahogy ennek érdekében, közvetlen politikai haszon nélkül – a magyar kormány kiáll.

Az MSZP elnöke nem állt ki Brüsszelben a hazai érdekek mellett

Mesterházy Attila brüsszeli látogatása kapcsán sokan sérelmezik, hogy a jogállam védelme érdekében „politikai haszonlesésből” nem állt ki a Magyarország elleni nemzetközi szankciók és európai fellépés érdekében. Nem tisztünk egy ellenzéki pártelnök ténykedését minősíteni, az azonban az általunk szorgalmazott nemzeti minimum kialakításának irányába hat, ha vannak olyan értékek, amelyekben mind a kormány, mind az ellenzék egyetért: az uniós források és a szavazati jog megvonása valójában a magyar népet érintené károsan, és ez senkinek sem jó.

A hatalom „megijedt” és fél nyíltan ünnepelni

Sokan kritizálták, hogy a Fidesz 25. születésnapja zárt ajtók mögött folyt, amelyből messzemenő következtetések vonhatóak le. Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Szélsőséges időjárási és politikai viszonyok között, ezer meg egy ok vezethet arra, hogy egy párt az ünnepség lemondása mellett dönt.

Politikai manipuláció – a civilek és a politika összemosása

Végezetül: ahogy a fentiekben elítéltük a törvénytelen fellépést, azt azonban kijelenthetjük, hogy ma Magyarországot valós társadalmi konfliktusok feszítik. E konfliktusok – mint amilyen a hajléktalanok szociális helyzete – társadalmi, szociális választ igényelnek, nem politikait. A társadalmi problémák beazonosításában és kezelésében kulcsszerepet játszó civilek összemosása politikai szervezetekkel semmiképpen sem a helyes irányba vezető út.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YZcxXm

Korábbi kapcsolódó bejegyzések: