Szerény javaslat a magyar civil társadalom 12 pontjára

Választási kampány kellős közepében tűzzel játszik az, aki szót emel a közért. Közelgő nemzeti ünnepünk azonban szinte kötelez arra, hogy öntudatos civilként felemeljük a szavunkat a ‘már semmi sem szent’ szemlélet ellen: aggódva tapasztaljuk, hogy külön hordók körül csoportosulva külön-külön néptribünök hirdetik, hogy ki-ki miért tekinti magának március 15-ét. Tévedés. Március idusa senkié. A nemzeti ünnep nem lehet ‘jó ürügy’ pártpolitikai kampánybeszédre. Március 15-e mindenkié.

12 pont.jpg

Javaslatként hát a márciusi ifjak szellemében 12 közéleti pontot fogalmaztunk meg, és szerény javaslatunk a magyar közélet szereplői felé irányul. Az eredeti 12 pont is mindenkié, nem lehet kisajátítani. Bízunk hát benne, hogy e civil 12 pontot jószívvel a magáénak érzi majd minden magyar olvasó.  Fontolják meg, és ha a ködös, izgalmas kampámyidőszak elmúlik, fontolja meg a majdani felelős kormány és annak felelős ellenzéke, hogy milyen lépések útján valósíthatóak meg. Akár egy pont teljesülése is nagy siker – de mi valamennyi teljesülését nyomon követjük majd és elvárjuk.

Mit kíván a magyar civil társadalom?

1. Kívánjuk a közmédiumok szabadságát, censura eltörlését. A köztelevízió, rádió, és hírügynökség szakmai működésének helyreállítása. A mindenkori politikai hírszerkesztés megszüntetése. Kiegyensúlyozott, független és pártatlan hírszolgáltatás, a mindenkori hatalom és ellenzék elszámoltathatóságának alapfeltételeként.

2. Roma integrációt. A rendelkezésre álló nemzetközi és hazai források közvetlen biztosítását a Roma lakosság és civil szervezetek számára. A magyar társadalom legnagyobb, jelentős részben mélyszegénységben élő kisebbségének felzárkóztatását célzó programok indítását. A szegregáció minden formájának megszüntetése, az egyenlő bánásmód garantálása.

3. Együttműködést a Kárpát-medencében. Határmenti régiós együttműködések kialakítását. Közös történelemoktatást. Testvérvárosi és testvériskolai kapcsolatok kialakítását. Kölcsönös nyelvtanulást. Egyszóval: Trianon feldolgozását és meghaladását a XXI. századi Európában.

4. Törvény előtti egyenlőséget jogállami tekintetben. A jog uralmának biztosítása, a visszamenőleges hatályú törvényalkotás jogállami feltételeinek betartása. Átlátható és kiszámítható, minőségi jogalkotást, érdekegyeztetéssel és a civil szervezetek véleményének érdemi figyelembe vétele mellett. Garanciát a népszavazás gyakorlati alkalmazhatóságára, és a Nemzeti konzultációk érdemivé tételére.

5. Nemzeti Alkotmányt. Közmegegyezésen alapuló alkotmány elfogadását a jelenlegi alkotmány módosításával. Társadalmi vitát és nyílt, befogadó alkotmányozó folyamatot a társadalmi és civil szervezetekkel, valamint politikai pártok részvételével konszenzusos alapon.

6. Visegrádi integrációt. Megerősített együttműködést az EU-ban a visegrádi országok között: közös képviseletek, közös véderő, a közös gazdasági, kulturális, diplomáciai kapcsolatok elmélyítése, érdemi álláspont-egyeztetést és együttes érdekérvényesítést európai és nemzetközi fórumokon – szakértői és döntéshozó szinten egyaránt.

 

7. Az uram-bátyám viszonyok megszüntetését. A közbeszerzések tisztaságának garantálása. A választási finanszírozás átláthatóvá tétele. A pályázati rendszer helyreállítása, az egyoldalú döntések megszüntetése. Független, fenntartható közfinanszírozást a magyar civil szervezetek számára. Az egészségügyet mérgező korrupció, a hálapénz felszámolása.

 

8. Egészségi, Oktatási, Kulturális, Szociális és Környezetvédelmi jogok biztosítása. Preventív népegészségügyi politikát és az egészségügyi rendszer reformját. Független és versenyképes oktatást iskolától egyetemig, az európai és nemzetközi tanulmányutak támogatását. Magyarországot ma ismét a kultúra emelheti föl, és teheti ismét naggyá. A válság áldozatait segítő jóléti állam helyreállítását, a hajléktalanüldözés megszüntetését. Fenntartható erőforrások bevezetését közintézményekben, és magánházakban állami és EU-s támogatással. Megfelelő erőforrások biztosítása a mindenkori költségvetésben e kulcságazatoknak.

 

9. Nemzeti Véderőt. A magyar véderő önbecsülésének helyreállítását, XXI. századi ütőképes, a NATO követelményeknek megfelelő, jól képzett és korszerűen felfegyverzett magyar alakulatok kiképzését.

10. Decentralizációt. A főváros központúság mérséklését, döntéshozó, adminisztratív, és gazdasági központok, intézmények kitelepítését vidéki városokba. Egységes autópálya és vasúthálózati összeköttetést a főváros és vidéki központok, és ez utóbbiak között.

 

11. A politikai eljárások gyakorlatának felszámolását. A politikai jellegű eljárások felfüggesztése. A politikai küzdelem alapja programok, és szakmai érvek legyenek, ne gyűlöletkampányok, lejáratások, vádemelések, perek és karaktergyilkosságok. A politika korlátozódjon a közéletre, hagyja érintetlenül a magánéletet.

 

12. Autonómia. A határon túl élő magyarok egyéni és kollektív kisebbségi jogainak elismerése. Területi autonómia a tömbmagyarságnak. Kulturális, oktatási autonómia a szórványmagyarságban élőknek, a Kárpát-medencén kívül és belül. Az írott, beszélt és elektronikus anyanyelvhasználat jog garantálása az egyes településeken számarányos korlátozás nélkül.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1fUP3UJ
Reklámok

Paks és Csernobil: magyar energiapolitika az orosz medve szorításában

Miután lecsillapodtak az első felháborodást követő tarajos hullámok a magyar közélet felkavarodott állóvizében, nem árt hideg fejjel mérlegre tenni az Orbán-Putyin találkozó eredményeképp megkötetett paktum körülményeit, mielőtt rákerül a végső pecsét is. Először a magyar-orosz történelmi kapcsolatokat tekintjük át, hisz a szerződés a történelem koordinátarendszerében értelmezendő. A “paktum” mint nemzetközi szerződés megvizsgálása után éttérünk a tényleges közéleti kérdésre, a hazai energiapolitika szabályozásáre: van-e helye a nukleáris energiának hazánk energiapolitikájában? Miképpen viszonyul(hat) az atomenergia a zöld energiához?

Magyar-orosz kapcsolatok

Magyarország és Oroszország kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. A magyarság etnográfiailag a mai Oroszország (Szibéria és az Urál) származik, ahol még a XIII. században is éltek magyar törzsek (Magna Hungaria). A két nép sorsa a XIX-XX században fordult drasztikusra, amikor is két világháború során mindkét ország katonasága kölcsönösen hadszíntérnek használta a másik ország területét. Mind a magyarok, mind az oroszok voltak egyaránt megszállók és szenvedő civil lakosság 1914-1918 és 1942-1945 között. Tragikus tény, hogy a cári családot brutálisan lemészároló különítmény között is találunk magyarokat. Mindhárom magyar szabadságharcban jelentős szerepet játszottak az oroszok. Rákóczi szövetséget és támogatást remélt Nagy Péter cártól, amelynek elmaradása is jelentős szerepet játszott az 1711-es szatmári béke létrehozásában. Mind az 1848-49-es, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében meghatározó szerepet játszott a nyomasztó cári/szovjet-katonai fölény.

Magyar-orosz atommegállapodás- Tények és tanulságok

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin

Ahogy arra a politikai elemző – nagyon helyesen – rámutatott , az Orbán-Putyin paktum története bejárta Tolnát-Baranyát, és mindenki politikai szájíze szerint  igyekszik magyarázni a tényeket. Közéleti szemlélődésünk számára ez természetesen nem járható út. Nézzük a tényeket, a következtetéseket pedig mindenkinek magának kell levonnia.

A kormányfő nemzetközi megállapodást kötött Oroszországgal. Képviseleti demokráciában rendkívül kivételes, hogy valamely nemzetközi szerződést népszavazás „erősít meg”. Erre két példa a közelmúltból hazánk NATO, illetve Európai Uniós csatlakozása. Vérmérséklet kérdése, hogy ezt a megállapodást ilyen súlyúnak tekintjük-e. Közjogi érvényességet egybiránt az ad, ha a kormányfő megfelelő, akormányhatározatban kapott felhatalmazás alapján cselekszik, amelyet a parafálást követően a parlament is jóváhagy.

A magunk részéről a politikai vonulatot az alábbi végkövetkeztetéssel zárjuk: Brüsszel nem Moszkva.

Magyar energiapolitika

A magyar energiapolitika rövid múltra tekint vissza, lényegében a XIX. század utolsó negyedére. Az ország energetikai állapota mai formáját a második világháború utáni korszakban nyerte el, ahol a szovjet nehézipar döntő befolyást gyakorolt: a „40 éves tél” alatt  alakult ki az ország mára már elavult, kevéssé környezetbarát energetikai szektora, és az orosz atomtechnológia eredményeképp került üzembe helyezésre 1966-ban a paksi atomerőmű is.

Atomenergia: érvek és ellenérvek

Az atomenergia mellett számos, ellene „mindössze” négy érv szól.

Az atomenergia viszonylag olcsó, és roppant veszélyessége mellett, nagyfokú biztonsági ellenőrzés mellett mégis lényegében káros üveggázhatás kibocsátása nélkül termel energiát. A Paks leállítása mellet érvelők fontolják meg: az ország energiaellátásának közel fele az atomerőműből származik.

Az atomenergia elleni négy érv: Hiroshima, Nagaszaki, Csernobil, Fukushima.

Energiabiztonság és környezetvédelem Magyarországon

A környezetvédelem a XXI. század Magyarországának kulcskérdése. A szocializmus bukását jelentős részben a környzetvédelem terén elárt kudarcai tették nyilvánvalóvá. Csernobil generációs “élmény” valamennyiünk számára, a rendszerváltás pedig összekapcsolódott a Bős-Nagymarosi elhibázott megaberuházás elleni civil tüntetéssel .

Magyarország a Kárpát medence közepén fekszik, amelyet sokan érzékletesen írtak le “teknőként”. Az ország vízerőművekkel való energiaellátására a folyók lassú folyása nem alkalmas – ellentétben némely skandináv álammal. Oroszországgal ellentétben az ország fosszilis energiahotdozókban szegény, ami elevel kudarcra ítélte a „vas és acél országa” lózungot. A közelmúltban felmerült számos energetikai projekt terve (közös gázhálózat Szlovákiával, Nabucco, hazánkat is elérő déli áramlat), de generációkban gondolkodva földgázra építeni az ország energiastratégiáját nem célravezető.

Megítélésünk szerin vitán felül áll, hogy a jövő a megújuló energiaforrásoké. Politikai táborokon átívelő, és talán kevéssé vitatható célnak kellene lennie a zöld energia arányának növelését évről évre a hazai energiaellátás terén. Egyrészt ki kellene használni a korlátozottan rendelkezésre álló szélerőművel potenciálját – elsősorban az ország nyugati részén, elgondolkodni a geotermikus energiában rejlő lehetőségeken, és végül, de nem utolsó sorban stratégiailag befektetni abba a megújúló energiaforrásba, amely hosszú távon kiválthatja még az atomenergiát is: a napelemekbe.

Van-e szerepe az atomenergiának a zöld Magyarországban?

Az atomenergia játszhat szerepet e folyamatban. Bízhatunk benne, hogy unokáink már egy megujuló energiára épülő országot vehetnek át tőlünk. De az addigi idő – legyen viszonyításként mondjuk 50 éve – energiaszükségletét valahonnan fedezni kell. Ez lehet az érvek fényében atomenergia, és az ellenérvek fényében egyéb (fosszilis) energia. Ez egy közéleti, politikai kérdés, amelye ki kell érlelni a magyar társadalomban. Ha van hozadéka és érdeme e bejegyzést indukáló magyar-orosz megállapodásnak, az e (hasznos és szükséges) vita elindítása.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1mm79mE

Az apolitikus hozzáállás veszélyeiről

A kormányzati ciklus végén, a választási kampány előestéjén helyénvaló röviden megállni, és biccentést követően látleletet adni a hazai közállapotokról. Hová jutott az ország eddig? Mit várhatunk a választási kampánytól? Miként célszerű megítélnünk a közéleti kérdéseket?

Elöljáróban szeretnénk leszögezni, hogy közélet alatt mi egy tágabb kategóriában gondolkodunk, amely a szűk értelemben vett politika szféráján túlmenően magában foglalja mind a gazdasági ágazatot, mind pedig a legtágabb értelemben vett civil szerveződéseket. Egy egészséges, demokratikus társadalom legfőbb fokmérője számomra e három ágazat kiegyensúlyozott viszonya. Ami a sajátos magyar viszonyokat illeti, etéren azt kell megállapítanunk, hogy a magyar társadalom szélsőségesen, már-már egészségtelen mértékben átpolitizálódott („Ha két magyar hajótörést szenved egy lakatlan szigeten, akkor hamarost három különböző pártot alapítanak.”) Ahelyett, hogy dinamizmus uralkodnia a különböző logika mentén működő rendszerek között, sokkal inkább mind a gazdaság, mind a civil szféra a politika szolgálóleányaként viselkedik. Ez nem helyes. Amennyiben tehát az öntudatos állampolgároknak feladatuk van, úgy az ennek a téves logikának a meghaladása, és a társadalom működésének visszaterelése egy kiegyensúlyozottabb mederbe.

A 2014-es választási kampányról

Mivel még a köztársasági elnöki bejelentés nem hangzott el, ezért a kampány hivatalosan nem kezdődött el, így most helyénvaló leszögeznünk, hogy eleve három választásnak nézünk elébe. E három közül egynek, a parlamenti választásoknak kellene leginkább a magyar belpolitikáról szólnia, az európai parlamenti és önkormányzati választásoknak inkább az európai és a helyi közügyeket kellene középpontba állítaniuk. A vállalkozói és a civil szféra – tágabb értelemben az öntudatos állampolgárok közössége – az, amelyik rákényszerítheti erre a mindenkori  politikai elitet.

Számít-e az, hogy ki nyeri a választást?

Igen is, meg nem is.

Számít annyiban, hogy a demokrácia a szavazás során elért győzelemről (is) szól, e versengés díja pedig a politikai hatalom. Márpedig egy ország állampolgárai számára nyilvánvalóan számít, hogy kinek adnak kormányzati felhatalmazást, és az ígéretek mennyiben válnak valóra (etekintetben rendkívül tanulságos megvizsgálni a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es kormányok választói felhatalmazását és azt, hogy ezt a felhatalmazást mennyiben legitim módon  hajtották végre az említett kormányok).

Másfelől azonban annyiban viszont nem a nyereség a legfontosabb, hogy a politika nem élet-halál kérdése (még akkor sem, ha valakik ennyire komolyan veszik), és a választási vereség is befolyásos, ellenzéki szerepben hasznosul, amely ügyes politizálást követően később kormányzati megbízássá formálható. Sokkal fontosabb a győzelemnél az, hogy egyrészről a mindenkori vesztes ismerje el a mindenkori győztes politikai győzelmét és fogadja el a választói népítéletetl. De legalább olyan fontos a magas választói részvétel, amely igazi legitimációt adhat mind a kormány- mind az ellenzéki oldalnak. A magas választói részvétel pedig úgy érhető el, ha a politika komolyan veszi magát, és a valós közügyekkel és az égető társadalmi problémákkal (a hazai cigányság integrációja, a mélyszegénységben élők helyzete, a munkanélküliség leküzdése, a fiatalok kivándorlásának megakadályozása, a hajléktalanok helyzetének rendezése, a népegészségügyi mutatók javítása, az egészségügyi rendszerek konszolidációja, az elfogadhatatlan mértékű antiszemitizmus visszaszorítása, a határon túli magyarok jogfosztása elleni fellépés stb. stb.) foglalkozik.  Az emberek elégedetlenségéből táplálkozó, elgondolkodtató méretű társadalmi támogatottsággal rendelkező Jobbik az ékes és figyelmeztető példája annak, hogy hova vezet a problémák szőnyeg alá söprése. Programok és révek vitája hozza mozgásba a választói akaratot, és nem a sárdobálás. Számomra ugyanis az, hogy „igen, de legalább jobbak vagyunk mint ők” érvelés, és a karaktergyilkosságokra épülő, a másik kritizálásában kimerülő „sérelmi politika” legrosszabb magyar hagyományaink folytatója

Miként viszonyulhat az öntudatos állampolgár a fentiek fényében a magyar politikához?

Mértékletességgel, és a jogos állampolgári elvárások számon kérésével. Az epikuroszi idők bölcs mondását követve, a bölcs ember megfelelő távolságot tart a politikától, mint a tűztől. Se nem megy túl közel hozzá, hogy meg ne égjen, se nem megy túl távol, hogy meg ne fagyjon.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1byTXEY
Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:

Magyar WHO díj a dohányfüstmentes környezetért – miért fontos ez?

Mint ismeretes, a dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától. Sokan kétkedve fogadták a hírt: nem korai ez? Valóban megérdemelt-e ez a díj? Mennyiben egyeztethető össze a trafikügy a népegészségvédelemmel? Vajon szükséges átfogó népegészségügyi politika a dohányzáselleni harchoz?  Mennyiben koherens a kormány népegészségügy és szociálpolitikája?
(fénykép: Botár Gergely – kormany.hu)

Valóban megérdemelt-e ez a díj?

Szögezzük le mindjárt le az elején: nem értünk egyet a kritikákkal, és mind szakmai, mind erkölcsi és politikai szempontból is támogathatjuk a WHO díj odaítélését Magyarország számára. A WHO nemzetközileg elismert szervezet, nem ítéli oda az elismerését akárkinek, ahhoz komoly teljesítmény kell. Egyúttal azonban távlati szempontok is mozgatják az ilyen döntéseket, hogy megfelelően motiválja az érintett döntéshozókat.

 

A dohányzás elleni harc – magyar szabadságharc?

A magyar elismerés oka többek között, hogy Magyarországon 2012. január 1-től-től tilos a dohányzás a zárt – és több nyílt – légterű közösségi térben. Ne becsüljük le a döntés erejét: a dohánylobbi az egyik legerősebb ipari lobbi a világon amely nem válogat az eszközökben, és amely elérte, hogy a tilalom eredetlieg tervezett hatályba lépése 2011. július 30-hoz képest fél évvel csússzon.

Szigorodtak a csomagolási szabályok:  2013-tól a dohánytermékek csomagolása csak illusztrációkkal kombinált figyelmeztetésekkel hozható forgalomba.

A kormány felvilágosult politikát követ az e-cigaretták ügyében is, védve a fogyasztót, amely csak engedélyezett gyógyszerként hozható forgalomba.

Magyar népegészségügy

Ne szégyeljük kimondani: Magyarországon katasztrofálisak a népegészségügyi mutatók, különösen a daganatos betegségek (rák) esetében: Ahogy az egészségügyi államtitkár idézte a statisztikai adatokat: “évente több mint 20 ezer ember hal meg a dohányzás okozta megbetegedések miatt és Magyarország még mindig világelső a tüdőrák-megbetegedésekben. A szív- és érrendszeri halálesetek egynegyede a dohányzásra vezethető vissza, és Magyarország nemzeti össztermékének 1,7 százaléka “vész el” a dohányzás miatt évente.”

Ha valahol, akkor a népegészségügyben igenis helye van a radikális, hatékony, forradalmi intézkedéseknek és szabadságharcnak

 

Mennyiben egyeztethető össze a trafikügy a népegészségvédelemmel?

Ne kerüljük meg a kérdést. A trafikügy ellentmondásos. Nyilvánvalóan motiválták   amelyek azonban illeszkedtek az általános népegészségügyi szempontokba is. Ha szakmailag valami kifogásolható az ügyben, akkor az minden bizonnyal a dohány fekete-kereskedelem aggasztó növekedése, amelyet sajnálatos módon alátámasztanak a csökkenő dohánytermékekből származó jövedéki adó bevételek, amelyek ezt a tendenciát jelzik.

Sokan úgy érzik, a trafik-ügy a demokrácia megcsúfolása, és az egész elhibázott döntést vissza kell vonni. Bár osztom a kritikák egy részét, e radikális megközelítéssel mégsem tudok egyetérteni. A fürdővízzel együtt nem szabad a gyermeket is kiönteni.

Ami a politikai vonulatát illeti: amennyiben alapos kivizsgálást követően fény derül a pályázatok körüli visszaélésre (hogy voltaképp nem is voltak pályázatok), az újrapályáztatással, megfelelő, valóban független (bírósági) kontroll mellett szerintem biztosítható.

Az ügy szakmai részét illetően pedig elmondható, hogy amennyiben politikai hibák ellenére is radikálisan szűkül a dohány beszerezhetősége, és a feketekereskedelem miatti veszteséget leszámolva is lényegesen csökken a rászokás, illetve a fogyasztés esélye, akkor az olyan népegészségügyi előny, amelyről a magyar népegészségügyi politikai – különösen a statisztikai adatok fényében – egész egyszerűen nem mondhat le.

Vajon szükséges átfogó népegészségügyi politika a dohányzás elleni harchoz?

A dohányzás kiemelt egészségügyi kockázat, de a dohánízás elleni harc önmagában nem elég hosszú távú népegészségügyi eredmények kimutatására. A dohányzás elleni harc ugyanis csak akkor nyerheti el végső értelmét, ha egyéb, felvilágosult, népegészségügyi politikák kísérik, amelyek az egészségtelen életmód visszaszorítására motiválnak. Kiemelkedően előremutató példa a népegészségügyi termékadó (NETA)  amely európai hírű sikertörténet. Ahogy az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) által jegyzett hatásvizsgálat is megjegyzi: “A  gyártói  felmérés  alapján  a  gyártók  40%a  változtatott  a  receptúrán,  30%uk teljesen eltávolította a káros összetevőt, 70%uk  csökkentette a káros összetevő mennyiségét. A NETA köteles termékeik forgalma 27%kal csökkent, és átlagáruk 29%kal emelkedett.”

Ezen előremutató kezdeményezéseket szükséges kiegészíteni átfogó stratégiai politikákkal, amely mind -mind elősegítik az egészséges életmód kialakítását, mint például a bérelhető kerékpárrendszer bevezetése (amely klíma, környezet és pénztárcabarát egyben), a zöldövezetek növelése a tiszta levegőért, megfelelő munkavédelmi szabályok kialakítása, az alkoholreklámok visszaszorítása, a tömegközlekedés és várostervezés fejlesztése, és szociális lakáspolitika, hogy csak néhány példát említsünk.

Mennyiben koherens a kormány népegészségügy és szociálpolitikája?

És itt érkeztünk el a jelenlegi ciklus egyik achilles sarkához, ahol nem rejthetjük véka alá megdöbbenésünket, amely az előremutató népegészségügyi politika, és a nem kellően felvilágosult hajléktalanpolitika közötti szakadékot illeti. Nem lehet hiteles, és hosszú távon eredményes semmilyen társadalompolitika, amely a legszegényebbeket a leginkább rászorultakat hagyja magára, és bizonyos közterületekről való kitiltásukkal nemcsak nem oldja meg a helyzetüket, hanem még meg is toldja stigmatizálással. Ahogy korábban már kifejetettük: nem megoldás az, hogy azoktól még az emberi méltóságukat is elvesszük, akiknek azon kívül már szinte semmilyük sincs.

A WHO díj pozitív hatásai

Megítélésem szerint a WHO bölcsen cselekedett. Nemcsak arról van szó, hogy elismerte az elismerésre méltó eredményeket, hanem ezáltal komoly hivatkozási alapot és mozgatórugót adott a további népegészségügybarát intézkedéseknek, és bővítette az egészségügyi szakpolitika mozgásterét a kormányon belül. Ezután bizton remélhetjük, hogy az egészségügyi szakpolitika véleménye – amely komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának – nagyobb súllyal esik majd latba, amelynek kivétel nélkül mindenki a nyertese és haszonélvezője – talán csak a dohánylobbi nem.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/17vTHLR

Gondolatok a magyarországi cigányság helyzetéről és a cigánykérdés mihamarabbi megoldásának szükségességéről

roma zászlóNe legyenek kétségeink afelől, hogy a cigánykérdés ma Magyarország vitán felül állóan legsúlyosabb társadalmi problémája.

Ezt objektíven igazolják a tények:

–         a cigányság ma Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, ahol a hivatalos adatok alulreprezentáltak, és egyes becslések szerint az anyaországi lakosság mintegy 5%-át adják (kb. 500.000 lélek)

–          a cigányság szociális helyzete messze átlag alatti, indokolatlanul sokan élnek szegénységben, vagy mélyszegénységben, rendkívül hátrányos szociális helyzetben, amelyek lényegében és objektíven nagymértékben elzárják a társadalmi felemelkedés kapuit előlük

–          a társadalmat mindkét oldalról indulatok feszítik: igazolja ezt egyrészről az újabban meg-megújuló kivándorlási hullám a cigány társadalom részéről („zámolyi romák”), vagy a közelmúlt szegregációs iskolákra irányuló (EU-s és emberi jogokat sértő, valamint alkotmányellenes) kezdeményezése

–          eluralkodott a félelem mindkét oldalon: az ország számos pontján, ahol jelentős a cigány bűnelkövetők aránya, a nem-cigány magyar többségi lakosság él félelemben. Ennek ellenkezője is igaz, ahol önjelölt „igazságosztónak” titulált egyenruhás félkatonai alakulatok jelentek meg „rendet teremteni” (Gyöngyöspata), ott a cigány magyar társadalom tagjai élnek félelemben

–          a cigányság társadalmi számarányához képest indokolatlanul felülreprezentált a bűnügyi statisztikákban: mind a bűnelkövetők, mind a büntetésvégrehajtási intézmények lakói között (Olaszliszka)

–          nem túlzás azt állítani, hogy a helyzet robbanásig feszült. Ennek talán legszörnyűbb példája a kiválasztott roma családok ellen aljas indokból, fegyveresen, gyáva módon elkövetett brutális gyilkosságok, amelyek Fliegauf Bence Csak a szél című, többszörösen díjazott, megrázó filmét is inspirálták

Mi a magyar politika felelőssége a cigánykérdés elfajulásában?

Röviden és tömören annyi, hogy a politikai elit a mai napig adós maradt nemcsak ciklusokon átívelő megoldás felmutatásával, de még a kérdés társadalmi súlyosságának puszta felismerésével is.

Ez nemcsak az ország lakosságának mindennapi életére hat ki nap, mint nap, hanem kézzelfogható politikai „eredményt” is hozott. Egy radikális politikai erő, amely sok szempontból szalonképtelen, és teljesen abszurd módon a legrosszabb magyar antiszemita hagyományokat élesztgeti, a ’cigánybűnözés’ hamis és félrevezető szlogenjére építve ijesztő mértékben megerősödött, különösen a fiatalok körében, és indulatok keltésével a legutóbbi országos választásokon több mint 20%-os támogatottságot szerzett, ami rendkívül elgondolkodtató.

Ez egy politikai válságtünet, amely az egyéb társadalmi válságjelekkel együtt csak magának a tényleges problémának, a magyarországi cigányság kiszolgáltatott helyzetének a megoldása által rendezhető. Minden más – tetszik, nem tetszik – csak tüneti válasz.

Miért zsákutca a rasszizmus?

Azért mert sztereotípiák felhasználásával indulati, és helytelen választ ad egy létező problémára. Intelligens ember nem gondolhatja komolyan, hogy pusztán a bőrszín a meghatározó. Visszautalva az e blog bevezetőjében írottakra: a sérelmek, fent felsorolt példák szajkózása, és indulati kezelése egy jottányit se visz közelebb bennünket a megoldáshoz (’sérelmi politizálás’). Nem ’cigánybűnözés’ van, hanem egy mélységesen hátrányos helyzetben élő népcsoport, akik közül – egyebek mellett – nagyobb arányban kerülnek ki bűnelkövetők.

Ha nem a bőrszín, akkor mi a cigánykérdés igazi oka?

Az, hogy cigányság meghatározó többsége hátrányos helyzetben, alacsony komfortfokozatú lakáskörülmények között, szegregáltan, sokkal rosszabb egészségügyi körülmények között, életévekben mérhető alacsonyabb élettartamra vonatkozó kilátásokkal,  alacsony jövedelmi és iskolázottsági feltételek mellett, jelentős munkanélküliségben él úgy, hogy nem egy esetben a többségi nem-cigány magyar társadalom részéről hátrányos sztereotípiák áldozata.

A fenti körülmények pusztán egyike is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember életét hátrányosan befolyásolja. A cigányság helyzete annyiban tér el a többségi nem-cigány magyar társadalom periférián élő tagjaitól, hogy a cigányságot a fenti körülmények közül több (adott esetben az összes!), egyidejűleg sújtja.

Márpedig a halmozottan hátrányos helyzet objektív és igazságtalan.

Objektív annyiban, hogy számos esetben lényegében pusztán az a tény dönti el, hogy egy gyermekből sikeres üzletember, vagy alkalmi munkákból élő munkanélküli lesz, hogy egy jómódú középosztálybeli, vagy egy halmozottan hátrányos családba születik. A szegénység nem ismer bőrszínt, de tény, hogy sokkal nagyobb arányban sújtja a cigány magyarokat, mint a nem-cigány magyarokat.

Igazságtalan annyiban, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan. Egyrészről indokolatlanul méltánytalan helyzetbe hozza a hátrányos helyzetbe született gyermeket is, legyen bármennyire is tehetséges, másrészről mindez megváltoztatható. Megfelelő politikai döntésekkel, beavatkozással, az iskolázatlanság, munkanélküliség felszámolásával mérsékelhetők a hátrányos körülmények, amelyek pozitívan érintenek mindenkit bőrszín nélkül.

Mivel azonban a cigányok felülreprezentáltak e téren, a tudatos és okos politikának igenis kezelni kell a cigányság eltérő helyzetét, és olyan „cigányspecifikus” politikai választ kell adnia, amely figyelembe veszi a népcsoport különleges társadalmi helyzetét.

Nem kevesebb, ez a magyar politika feladata ma.

Hogyan kell kezelni a magyarországi cigánykérdést?

Hasonlóan az egészségügy és az oktatás helyzetéhez, a cigánykérdés is évtizedek felelőtlensége és hanyagsága miatt mérgesedett el, és igényel ma nemcsak azonnali beavatkozást a társadalmi robbanás elkerüléséhez, hanem erőforrások mellett rendkívül tudatos és következetes politikát, hosszú távú gondolkodást.

A sérelmek listázása helyett teljesen más megközelítés szükséges: a statisztikai adatok és az objektív tények fényében el kell fogadni, hogy a cigánykérdés egy létező, rendkívül súlyos társadalmi probléma, ami megoldást igényel.

Ne legyenek illúzióink: a probléma nem fog megoldódni magától. Nem lehet „megspórolni” a társadalmi és politikai konszenzust, és a hathatós politikai válaszokat-e kérdésben.

Legyenek a „sérelmek”, a múltban elkövetett bűnök pusztán érvek és indokok a helyzet megoldására.

A cigányság helyzetére vonatkozó tanulmányokra, adatokra van szükség, mert ezek alapján lehet meghozni a szükséges politikai lépéseket.

A cigánykérdés nem csak magyar, hanem európai probléma

Köztudott, hogy különböző mértékben, de számos európai országban élnek romák. (Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahol jelentős a társadalmi arányuk). Ezért elképzelhetetlen a kérdés megoldása európai kitekintés nélkül.

Nem szabad elhallgatni: a 2011. első félévi magyar EU elnökség méltán büszkeségre okot adó lépését: az Európai Roma Stratégia elfogadását, amely valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy bemutassa a cigányág helyzetének rendezése érdekében tett lépéseket. Ez üdvözlendő lépés, de messze nem elegendő, ezzel a probléma nincs megoldva. Persze ne legyünk igazságtalanok: a tudomány képviselő, a kutatók és legfőképpen a civil társadalom aktív részvétele nélkül – éspedig cigány és nem-cigány oldalról egyaránt – a helyzet megnyugtató rendezése nem elképzelhető. Fontos kiemelni, hogy rendelkezésre állnak jelentős EU-s források is e téren is.

A történelem is pozitív cselekvésre kötelezi Magyarországot

Magyarország több szempontból is adós a cigányság felé. A mindenkori magyar állam mindig is befogadó volt más népek felé (gondoljuk csak a 8. magyar törzs, a kabarok csatlakozására még a vándorlás korában, vagy az „Egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” szent istváni intelemre. A cigányság évszázadok óta velünk élő népcsoport, és hosszú a listája azoknak a kiváló nagyságoknak, zenészeknek, művészeknek, akik cigány származásúként váltak híressé és elismertté Magyarországon.

A soknemzetiségű Magyarország legsúlyosabb problémája a nemzetiségi kérdés volt. Amikor felbomlott a történelmi Magyarország, akkor az utódállamokba nemcsak nem-magyar, hanem számos magyar lakos is került, köztudomásúan az elszakított országrészekkel együtt.

Nem felejthetjük el a trianoni traumát követő holokausztot sem megemlíteni: a magyar állam méltatlanul járt el a cigánysággal szemben a második világháború idején, amikor a holokauszt a magyar cigányságot is sújtotta. Ez szomorú tény.

A magyarországi németek megint csak szomorú kitelepítését követően a cigányság az egyetlen, az ország lakosságához képest jelentős arányban megmaradt kisebbsége az országnak, amelyért minden magyar felelősséggel tartozik, legyen az cigány vagy nem-cigány.

Történelmi kötelessége az országnak megőrizni az utolsó, megmaradt etnikai kisebbségét, és emberhez méltó életet biztosítani nekik.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KQeo

Gondolatok a 13. havi nyugdíj (kiszivárgott?) ötletére: nemcsak célszerűtlen és káros, de politikailag sem éri meg

Olyan híresztelések keltek szárnyra, amelyek szerint a 2014. évi választásokra tekintettel bevezetésre kerülne újra a 13. havi nyugdíj Magyarországon.

13. havi nyugdíj

A magunk részéről nem vehetjük készpénznek az ilyen jellegű „találgatásokat”, és nem adhatunk a kelleténél több hitelt a névtelen „kiszivárogtatásoknak”.

Hogy ennek ellenére mégis foglalkozni kell a kérdéssel, azt pusztán az eshetőség gondolatában rejlő veszély indokolja.

Miért elképzelhetetlen komoly döntéshozók részéről a 13. havi nyugdíjnak még csak az ötlete is?

Azért, mert az ország helyzete – ezt sokan érezhetik a mindennapokban – gazdasági értelemben nem megnyugtató. Ebben kulcsszerepet játszott a 2000-es évek költségvetési politikája (amelynek része volt a fedezetlen 13. havi nyugdíj bevezetése is), majd a 2008-s gazdasági világválság, újabban pedig az euróválság.

Ebben a helyzetben az ország mindenkori kormánya részéről ilyen jellegű „népjóléti intézkedés” fel sem merülhet. A Kormány az ország egésze számára hónapokra, néha évekre meghatározó döntéseket hoz. Márpedig a politikailag független és objektív számok és tények azt mutatják, hogy az államadósság 2010 óta csökkenő tendenciát mutat, és a Kormány intézkedései túlnyomórészt megtakarításra törekedtek. Márpedig mind a jelenlegi komoly gazdasági krízis tényével, mind a kormány saját credójával szembe menne egy 13. havi nyugdíj jellegű intézkedés.

Ezért meggyőződésünk, hogy az ország kormánya nem foglalkozott, nem foglalkozik, és a jövőben sem foglalkozhat érdemben és komolyan ilyen ötlettel 2013. Magyarországán, és ezért rendkívül kétséges az ötlet hitelessége, és az, hogy az ötlet valóban a kormányzó politikai döntéshozóktól származik.

Valóban nincs szükség a nyugdíjak emelésére?

De, nagyon is. Ma a nyugdíjasok méltatlan körülmények között élnek, sok esetben messze nincs arányban a kapott nyugdíj egy ledolgozott élet terheivel. A nyugdíjak vásárlóértéke még riasztóbb, ha a nemzetközi összehasonlításnak vetjük alá: bizony gazdagabb országokban az öregség sok esetben megérdemelt jólétben telik – míg nálunk nem.

Miért látszólagos az ellentmondás?

Mert Magyarországon égető, és rendkívül forrásigényes társadalmi problémák fenyegetnek. Mindjárt elsőként az oktatást említhetjük (hisz első bejegyzésünkben pont azt vizsgáltuk), külön kitérve a pedagógusok megalázóan alacsony bérére. Második helyen az egészségügyet kell említenünk, külön kitérve mind az orvosok, mind a nővérek képtelen fizetési mutatójára. A sort hosszasan lehetne folytatni.

Egy országban, egy társadalomban élünk: a döntések nem hermetikusan elzárt csoportokat érintenek, hanem valamennyiünket együttesen. Hogyan is tudna egy politikai döntéshozó a pedagógusok, orvosok, nővérek stb. szemébe nézni a 13. havi nyugdíj bejelentésekor – 2013., de akár 2014. Magyarországán?

A gazdasági helyzet keményen érintette a magyar társadalom túlnyomó többségét. A magyarok részben objektív okok miatt sokan sokat szenvedtek és szenvednek ma is. Ilyen körülmények között a politika nem szakadhat el a valóságtól.

Miért nem érdemes politikai szempontból sem a 13. nyugdíj bevezetése?

Azért, mert szimplán „nem éri meg.” A fenti objektív okok mellett a politikai okok is ellene szólnak. Mert igazából semmi sem garantálja, hogy egy ilyen döntés valóban elérné a kívánt hatást. Lehet, hogy valamennyi szavazatot jelentene, de oly mértékű szavazóvesztést okozna más oldalon, hogy az összmérleg politikai értelemben jó eséllyel negatív lenne.

Mi lenne ha…?

Játszunk el a gondolattal, hogy mindezek ellenére valamelyik politikai oldal megígéri/bevezeti a fenti intézkedést, és tegyük fel, megnyeri a választást. Ez bizony teljesen szembe menne a 2006-2009 és a 2010-2012 3-3 év „örökségével”. Teljesen ellenkező irányú hatást indítana el, és újfent költségvetési hiányt generálna. És amennyiben a jövőben újra felelős költségvetési gazdálkodásra lenne szükség (márpedig az euró- és adósságválság nem múlik el egy csapásra 2014-re) akkor egy ilyen döntés stigmájával vajon miféle újabb megszorítások vezethetőek be hitelesen?

Mit tanít a magyar költségvetési történelem?

Se nem vigasz, se nem magyarázat, hogy a költségvetési zavarok végigkísérik az ország történelmét. Az Árpád kortól az Anjou koron át királyaink folyamatos pénzhiánnyal küzdöttek, amelyet számos esetben elődeink kreatív módon igyekeztek csökkenteni: kölcsönökkel, városok, megyék, várak elzálogosításával, és adott esetben pénzrontással.

Nem mehetünk el szó nélkül az egyik legtöbb jövedelemmel rendelkező uralkodónk, Mátyás király esete mellett sem, aki rendkívüli mértékben – és a maga korában rendkívül népszerűtlenül – növelte az adóterheket, de stabilitást az sem eredményezett, mert a jövedelmek csak folyamatos háborúk és a „fekete sereg” rendszeres – nagyrészt nyugati – bevetése révén termelődtek újra. A király halálával pedig az egész rendszer széthullott.

Mi lehet a megoldás?

A nehéz gazdasági helyzet önmagában nem jelenti azt, hogy ne lehetne segíteni az elesetteken, a gyengéken, a rászorulókon. Az 1920-as évek az ország legválságosabb korszakai közé tartoznak. A trianoni országvesztés és a nemzetközi békekölcsönök ellenére mégis mód nyílott a felelős költségvetési gazdálkodásra, amely a bismarcki modell követéséhez, nyugdíj, baleset- és betegségbiztosítás bevezetéséhez, illetve kiterjesztéséhez vezetett.

Következtetés

A társadalom valamennyi szükségét szem előtt tartó, felelős, és koherens, rendszerszerű politikai döntések igenis meghozhatják a várt gazdasági fellendülést. Márpedig ha ez megindul, akkor több, fedezett forrással gazdálkodhatnak a döntéshozók, és ez elvezethet oda, hogy – példáinknál maradva – nemcsak az egészségügyi dolgozók és pedagógusok, hanem a nyugdíjasok is megkaphatják jól megérdemelt juttatásaik bővülését.

Ennél többet ígérni felelőtlenség, ennél kevesebbet pedig méltánytalanság volna.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/121IbkK

Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

Lecturis Salutem!

 nyugat02_390-FELIRAT

A közéleti blog célja

A Pro Patria et Libertate magyar közélet blog célja a közéleti viták kereteinek kijelölése, közös értékeink meghatározása tematikus blogbejegyzések által.

Az írást kiváltó ok – Ez „így” nem mehet tovább

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ne értenének egyet azzal az általános megállapítással, hogy a dolgok „így” nem mehetnek tovább.

Ha elfogadjuk a fentieket sommás összegzésként, és mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez „így” tényleg nem mehet tovább, akkor már megtettük az első lépést előre.

Lássuk tehát konkrétan, mit is értünk az ’így’ alatt, és mit ajánlunk a továbblépésre.

Látlelet – A magyar közgondolkodás állapota a XXI. században

Megítélésem szerint a fő probléma abban keresendő, hogy megkérdőjeleződtek az összmagyarságot összetartó alapvető értékek. De mit jelent ez a kézzelfogható, napi valóságban?

  • Elvesztettük a közös hangot, nem figyelünk egymásra és nem értjük meg a másikat. A közös nyelvtani magyaron túl nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nincsenek igazi, fejlődést indukáló párbeszédek, jó értelemben vett, megtermékenyítő viták csak többnyire párhuzamos monológok, alkalmasint mindössze gyerekes veszekedések.
  • A probléma, és annak építő megoldása helyett a másik személye, és a folytonos bűnbakkeresés vált fontossá, napi gyakorlattá.
  • Egy-egy mindenki számára érzékelhető probléma (antiszemitizmus, a romák helyzete, gazdasági visszaesés, tömegek elszegényedése, devizahitelcsapda, népességfogyás határon innen, asszimiláció határon túl) esetén is a cselekvés többnyire kimerül a személyeskedéstől sem mentes sérelmek hangoztatásában, érdemi és konstruktív megoldási javaslatok asztalra helyezése nélkül („sérelmi politizálás”).
  • Hiányoznak azok a mindenki számára elfogadható, minimumnak tekinthető alapok közmegegyezésen alapuló meghatározása, amely nélkül bármiféle szellemi építkezés és előrehaladás elképzelhetetlen.
  • Nincsenek továbbá kijelölve a közbeszéd és a legitim közpolitikai küzdelmek írott és íratlan keretei, amelyek ismerete nélkül bizony nehéz a kimért és tisztességes versengés – ami pedig az egészséges demokratikus közélet lényege.
  • Az alapok, és a belső keretek híján egészséges, és hatékony magyar szomszédsági, európai és tágabb értelemben vett külpolitika sem képzelhető el. Márpedig ez egy olyan nemzet számára, amely szétszórva él a világban, és csak a Kárpát-medencében 7 különböző országban él, egyenesen létkérdés.
  • A fentiekre pedig ráveti árnyékát közelmúltunk átkos, kibeszéletlen, feldolgozatlan öröksége (trianon, holokauszt, kádárizmus, rendszerváltás), amelyek meghaladása nélkül minden további haladás elképzelhetetlen.

Hogyan tovább? – Lépésről lépésre, egy-egy téma feldolgozása által

Minden sikeres kezdeményezésnek a „nagy magyar” valóságon kell alapulnia. Ennek megfelelően egy-egy, a fentieknek meghatározott ’lépésnek’ egy-egy blogbejegyzés felel majd meg. Mindegyik ilyen lépés egy eleme lesz az összképnek, amely e nyíltvégű, és ezáltal előre meg nem határozható hosszúságú folyamat végén egésszé áll majd össze.

József Attila tájverseihez hasonlatos módon vázolható fel a folyamat, ahol egy szerpentin vezet a hegy tetejére, és a magaslatról az egész képzeletbeli táj látható, csak az oda vezető út olvadt fel a természetben.

Minőségi követelmények

E bloggal a szerző hármas minőségi követelményrendszert állít fel önmaga, és egyben a mindenkori olvasó számára. Ezek az objektivitás, értékelvűség és konstruktivitás.

1. Objektivitás alatt a harag és elfogultság nélküli írást értem. Sine ira et studio. Ne a beszélőt értékeljük, hanem azt, hogy mit mond. Ez egyben a mindenkit megillető alapvető emberi tisztelet megadását is jelenti.

2. Értékelvűség alatt azt értem, hogy valamely belső meggyőződés, vallott érték legyen a mondandó mögött. Az értékelvűséghez hozzátartozik, hogy az egyes ügyeket önmagukban vizsgáljuk, mindenkinek legyen meg a szabad véleményformálás joga az adott ügyre vonatkozóan, az általa vallott értékeknek megfelelően és ezt ne torzítsa politikai beállítottság, címkézés.

3. Konstruktivitás, amely a leginkább visszahúzó magyar sztereotípiával, a pesszimizmussal („Dögöljön meg a szomszéd tehene is.”) való leszámolást célozza. Csak a jövőbe forduló, pozitív hozzáállás által lehet előrébb jutni.

Mennyiségi követelmények

A remélt eredmények körvonalazhatóak, de nehezen megjósolhatóak. Nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy a kialakítani vélt gondolati hozzáállás érje el azt a kritikus tömeget, hogy mérhetővé, érzékelhetővé váljon, és fejtsen ki valós hatást.

Noha ehhez a megfelelő minőségi követelmények elengedhetetlenek, mennyiségi követelményekkel, mérhető és vállalható teljesítményeket is fel kell tudni mutatni. Ezért a mennyiségi kritérium.

A nyilvános blog bárki számára, díjmentesen, minimális időráfordítással hozzáférhető, amelyről az olvasók fognak végső soron ítélni.

A nyilvánosság, valamint az objektív és mérhető adatok döntenek majd a közéleti blog életrevalóságáról, arról, hogy érvényes és közérthető üzeneteket fogalmaz-e meg. S mivel ezek a közösségi médiumokban (facebook, twitter, LinkedIn) is megjelennek, számszerűen mérhető lesz az elért befolyás.

Alea Iacta estdöntsön az olvasó.

A várható eredmény

A folyamat türelmet, energiát és kitartást követel úgy a szerzőtől, mind az olvasótól.

A remélt eredmény a közbeszéd tematikájának érdemi megváltozása, a közéleti blogban foglalt gondolatok elterjedése, a közéleti blog széles körben való elismertté, hivatkozási alappá válása. Ha pedig a fentiek megvalósulnak, annak megtermékenyítő hatással kell lennie a mindannyiunk mindennapjait érintő napi döntésekre is.

Történelmi keret – „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”

Minden további bejegyzést történelmi áttekintés követ majd, segítve az értelmezést. Nincs ez másképpen ezen induló bejegyzéssel sem.

Nem ismeretlen a magyar történelemben, hogy szellemi elődeink önkéntes, avagy kényszerű emigrációba kényszerültek. A magyar emigrációk története végigkíséri legalábbis újkori történelmünket.

A teljesség igénye nélkül ehelyütt

  • a címadó korszak kuruc emigrációjára,
  • az 1848-as szabadságharc reformnemzedékének emigrációjára,
  • az Amerikába “kitántorgott” hárommillió honfitársunkra,
  • az 1919-es proletárdiktatúra utáni kommunista politikai és baloldali értelmiségi emigrációra,
  • a világháború előtti, alatti és utáni totalitárius diktatúrák elől menekülőkre, és
  • különösen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő emigrációs és disszidens hullámra gondolok.

Az emigráció lehetőségei korlátozottak – de nem reménytelenek.

  1. Az ország rendi különállásának fenntartása értelmezhetetlen a vezérlő fejedelem és köre emigrációs tevékenysége nélkül.
  2. Az 1867-es kiegyezés magyar tárgyalópozíciójához, és a passzív ellenállás hatékonyságát felerősítette a 48-as emigráció.
  3. Keserű tanulság, hogy a kommunista politikai emigráció sikeresnek volt mondható, figyelemmel az 1947-es fordulatra, de csak szovjet szuronyok, azaz külső fegyveres erő és nemzetközi elszigeteltség (jaltai paktum) következtében.
  4. Végül a közelmúltra tekintve a szocialista rendszer erróziójához is hozzájárult az öntudatos polgári demokratikus emigráció aknamunkája.

Szellemi elődökként ehelyütt név szerint elég Mikes Kelemenre, Kossuth Lajosra, vagy Márai Sándorra hivatkozni. Van tehát építő jellegű szellemi örökség, amiből lehet meríteni.

Ha meghatározó nemzedékek példájáról van szó, újkori történelmünkből mindenképp kiemelést érdemel a nyelvújítók és felvilágosult ’magyar jakobinus’ generáció tevékenysége, mely megtermékenyítő hatással volt a következő nagy hullámra, a reformkor nemzedékére, és lehetővé tette többek között, hogy most e nyelven beszéljünk.

Az újabb kori történelmünk haladó hagyományait pedig a Nyugat három nemzedéke képviseli, akiknek mindazt köszönhetjük, amire büszkék lehetünk szellemi örökségünkből. És így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is közéleti írásra kerül sor.

A szerzőről – dióhéjban

Ami a személyes motivációkat illeti, ilyenek – hagyományos értelemben véve legalábbis – nincsenek. Az írás a szerző részéről önkéntes, non-profit és szabad.

Önkéntes annyiban, hogy a mindennapi munka és élet kiegészítő elemeként, az erre szánt időben születik.

Non-profit annyiban, hogy közérdekű és lényegében semmiféle közvetlen vagy közvetett anyagi haszonszerzés nem motiválja.

Szabad pedig annyiban, hogy belső meggyőződésen alapul. „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.

A fentiek alapján az értő olvasó számára már bizonyára nyilvánvaló, hogy csak a kimondott szó és annak igazságtartalma számít, tekintet nélkül arra, hogy ki mondja. Ugyanakkor egyrészt joggal támadhat kíváncsiság, hogy ki az, aki a sorok mögött rejtőzik, másrészről a hátteret, a motivációt és a gondolatmenetek megértését elősegítheti, ha párt sort ehelyütt a szerzőnek is szentelünk.

A szerző származására tekintettel alföldi születésű, éspedig szolnoki. Középiskolai korszaka alapozta meg a történelem ismeretét és szeretetét benne, amely egész további pályáján végigkíséri majd. Végzettségét tekintve meghatározó részt Szegeden végzett jogász, amelyhez az Université Paris X által kiadott francia és közösségi jogi specializáció társul. Az európai szemlélet kialakításához 4 hónapos párizsi ERASMUS ösztöndíj járult hozzá.

A több mint 7 éves szakmai tapasztalat a magyar bírósági rendszerben kezdődött bírósági fogalmazóként, polgári, gazdasági és büntető ügyszakban, ahol a jog uralma, a függetlenség és a pártatlanság eszméit sajátította el. A 7 hónapos luxemburgi jogász-nyelvészi gyakorlat az Európai Unió Bíróságán az EU jogának alaposabb megismerésére, és más európai nemzetek alaposabb megismerésére adott alkalmat.

A közel négy éves közigazgatási tapasztalat az egészségügyi ágazat európai és nemzetközi ügyeiben kialakította a szerzőben a köz ügyei iránti elköteleződést. A féléves magyar EU elnökség során az ország hírnevének öregbítésére és az EU döntéshozatali folyamatának elmélyült, beható tanulmányozására nyílott mód.

A szerző jelenleg egy brüsszeli székhelyű, nem kormányzati, népegészségügyi civil szervezeteket tömörítő ernyőszervezetnél dolgozik, ahol a civil kezdeményezés és önszerveződés érdekében, nap, mint nap annak érdekében jár el, hogy összeurópai viszonylatban a felelős politikai döntéshozók a népegészségügyi szempontokat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vegyék figyelembe napi döntéseik meghozatalakor.

Nem titok továbbá, hogy jelenlegi tevékenysége során a szerző egy, nagyrészt európai ügyekkel foglalkozó blogot (’EU Hemicycle: updates on EU affairs, open discussions on EU actualities’) is vezet, amely a Facebook, a Twitter (@EU_Hemicycle) és a LinkedIn hálózatokon egyaránt megtalálható.

További információk, összegzett elérhetőségek az about.me oldalon érhetőek el.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YtdLJO

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-