Hét tanulság a 2014-es magyar választásokról

Miként értékelhetjük a 2014-es magyar országgyűlési választások eredményét? Vajon a választás demokrácia diadala, és az elmúlt négy év kritikátlan legitimációja lett volna? Avagy egy autoriter, és torzított választási rendszer által bebetonozott „centrális erőtér” megvalósulása? Nyilvánvalóan egyik sem. Civilként nem törekedhetünk másra, minthogy a napi politikai érdekeken felülemelkedve a választást, mint közéleti jelentőségű kérdést értékeljük, és civil nézőponttól fogalmazzuk meg a következő 7 tanulságot.

1. A választás nem közügy, hanem szigorúan magánügy. Talán meglepő kijelentés elsőre, de szükséges leszögezni: a demokrácia működésének alapsejtje a választóurna magányában gyakorolt szavazójog. Ez – minden látszat ellenére – nem közügy, hanem magánügy. A választás jog, és nem kötelesség – a kommunista diktatúra bukása óta nem kötelező a választás Magyarországon, és a jog gyakorlása, annak mértéke fokmérője a közéleti állapotoknak. A választás szabadsága magában foglalja akár az érvényes, akár az érvénytelen szavazás lehetőségét. Végül pedig mind az egyéni képviselői, mind a listás szavazás mozgatórugójának ezer, meg egy oka lehet, személyi szimpátián át a szavazatok megosztásán át a „kisebbik rossz” választásán keresztül a vicc/kamupárt támogatásáig. Éppen ezért titkos a választás, mert leegyszerűsít egy komplex politikai meggyőződést, és nem ad pontos képet a választópolgár értékítéletéről.

2. Az emberek hátat fordítottak a képviseleti demokráciának. – Míg a 2010-es vélasztást sokan „előre lefutottnak” tekintették, a 2014-es részvételi arány kb. 61,24%-os arányával  a 2010-es adattól is elmarad. Ez kevesebb, mint a választópolgárok kétharmada. Szögezzük le mindjárt az elején: ez a legkevésbé sem érinti a választások legalitását, az eredmény közjogi kötelező erejét. Szó sincs erről. Van azonban ennek társadalmi, szimbolikus jelentősége, üzenete, amely túlmutat a jog világán, és amelyet nem lehet félvállról venni. Ez elgondolkodtató és aggasztó jelenség. Ez csökkenti a mindenkori választás, és a képviselők demokratikus legitimációját és a lakosság apátiáját, „passzív rezisztenciáját” jelzi, amely mind kormánynak, mind az ellenzéknek elgondolkodtató jelenség.

3. A választás az aktív szavazópolgárok akaratát többé-kevésbé tükrözi. Lehet érvelni a hazai médiaviszonyokkal, a választási rendszer „torz” jellegével, de a választói akaratot ez érdemben nem módosítja. Nincs olyan választási rendszer amelyben a leadott szavazatok ne a kormányoldal fölényes győzelmét, az ellenség megsemmisítő vereségét, és a szélsőséges erők megerősödését eredményezte volna. Üdvözlendő azonban az a jelenség, hogy nem kezdődött polémia „választási csalásokról” és mind az ellenzék, mind a szélsőségesek tudomásul vették az eredményt, ami a közéleti fejlődés alapfeltétele

4. Hanyatlik a választási kultúra: a megtermékenyítő viták és a konkrét választási programok fájdalmasan hiányoztak. A politikát győzelemre játsszák. Ne legyenek kételyeink: voltak érvek amellett, és a politikai racionalitás és a győzelem igénye indokolta a viták és a programok ütköztetésének elmaradását az egyik oldalon, a komoly szakmai és kormányképes „árnyékkormány” és komolyan vehető ellenzéki programok hiányát a másik oldalon. Vajon a politikai kultúra fontosabb a győzelemnél? A politikus számára talán igen, de az államférfi / államnő és az öntudatos civil számára semmiképpen sem. Joggal kérjük számon ennek az elmaradását: olyan országban szeretnénk élni, ahol a politikus elszámoltatható, éspedig a szabad sajtó és a program alapján. Nem helyes tendencia, hogy a politikusok biankó csekket kérnek a kormányzásra.

5. A nemi kiegyensúlyozottság teljes hiánya . Okkal érte kritika a magyar parlamentet a „macsóizmus” miatt  Nem tükrözi a nők társadalomban betöltött szerepét, hogy a 200 képviselő közül mindössze 19 nő lesz a parlamentben  Ez sokkoló és riasztó adat: mindössze 9,5%. Ennyit érnének a magyar nők? Mennél több nő ül a parlamentben annál kiegyensúlyozottabb döntések születnek. Gondoljunk csak a házasság, örökbefogadás, élettársi bántalmazás, női kvóták alkalmazása, a szülés és gyermektartás szabályaira, hogy csak néhányat említsünk azok közül a nőket is érintő kérdésekről, amelyekről róluk, nélkülük születik majd döntés.

6. A magyar és magyar választópolgárok közötti hátrányos megkülönböztetés megszüntetése. Azon politikai félelmek, miszerint a magyarországi lakóhellyel rendelkező, külföldön lakó állampolgárok tömegesen az ellenzékre fognak szavazni, alaptalannak bizonyultak. A külföldi urnák hazaszállítását, és a “billegő” egyéni választókerületbe való bekeverésüket követően a billegő körzetek nem fordultak meg, tehát a külföldi szavazatok a hazai szavazati arányt tükrözték. Ennélfogva nincs politikai ok azon megkülönböztetés fenntartásának, amely szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár szavazhat levélben, míg a magyarországi lakóhellyel rendelkező nem. Az igazságtalan, súlyosan méltánytalan, a választójog gyakorlása ellen hat, és megosztja a magyarokat – tehát orvosolni illendő.

7. A magyar választók döntöttek – vége a vitának? II. József óta a Bach korszakon át az Őszödi beszéddel bezárólag arra tanít a magyar történelem, hogy az országban nem működik a reformdiktatúra: hiába képvisel valaki progresszív értékeket, ha az nem találkozik a választók akaratával, az nem valósítható meg egy demokráciában. Ezért nem tartjuk demokratikus megoldásnak például sem az IMF („Trojka”) által az országokra erőltetett reformprogramokat, sem az ún. szakértői kormányt, mert hiányzik a demokratikus legitimáció. A progresszív gondolkodóknak mélyet kell lélegezniük, két lépést kell hátrálniuk, és el kell kezdeniük érvelni és megmagyarázni döntéseik érveit a magyar választóknak, mert csak általuk valósítható meg bármely progresszív politika a jövőben.

  • „Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.” Kossuth Lajos
a bejegyzés rövidített linkje ►http://bit.ly/1qL91JG
Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:
Reklámok

Rögös út a középosztálybeli jólétből a hajléktalanok alkotmányos jogfosztottságáig. Van visszaút!

hajléktalan

(A kép tulajdonosa: Péger Dániel)

Mi a hajléktalanság?

A közvélekedéssel ellentétben a hajléktalanok nem ‘csövesek’ hanem ugyanolyan emberek mint e sorok írója, vagy olvasója. A választott kép alapján talán kevesen gondolnák, hogy hajléktalan embert ábrázol. Sok hajéktalan fiatal, nő, gyermek (!) akik maguk sem gondolták, hogy egy nap fedél nélkül ébrednek. Talén közelebb jutunk a megoldáshoz, ha megvizsgáljuk, milyen út vezet a középosztálybeli jólétből a hajléktalanságig?

A biztonság elvesztése

A hajéktalanság, mint jelenség már létezett a válság előtt is, de tagadhatatlan, hogy mikor 2008-ban érkeztek az első nyugtalanító hírek, akkor már sokan érezhették, hogy vihar következik.

A válság különösen kegyetlenül bánt Magyarországgal, ahol mind az állam, mind az állampolgárok jelentős mértékben eladósodtak, mégpedig devizában. Számos középosztálybeli jólétben elő család lakása, autója mind-mind jelentős hitelekből volt csak finanszírozható. És mikor ezek a hitelek elapadtak, jelentkeztek a problémák.

Munkahely elvesztése

A leginkább érezhető válságtünet alighanem az elbocsátás. Munkahelyek szüntek meg, és tartóssá vált a munkanélküliség, különösen a fiatalok és a középkorúak körében. Ez sok helyen a korábbi életforma fenntarthatatlanságához, a hitelek kifizethetetlenségéhez vezetett. Nyilván nem volt könyű látni, ahogy semmivé válnak, és elúsznak korábban biztossá vált dolgok. Munkahely nélkül a napi megélhetés is kérdésessé vált, ami egyrészről egyéni válságjelekhez (alkoholizmus, depresszió) másrészt családi feszültségekhez vezetett.

Mindez együtt járt a kényszerű megszorító intézkedésekkel, a szociális ellátások megvágásával, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával. Ezek a fájdalmas intézkedések pont azokat érintették a legnagyobb mértékben, akik a leginkább segítségre szorultak volna. A jóléti állam akkor mondott csődöt, amikor a leginkább szükség lett volna rá. Az “állambácsi” esernyőt adott kölcsön a rászorultaknak, és azonnal visszakérte, amint elkezdett esni az eső.

A család elvesztése

Olyan kihívásokkal kellett a magyar társadalom érintett részének szembenéznie, amelyekre sem anyagilag, sem mentálisan nem volt felkészülve. Nem csoda aztán, ha társas életek mentek tönkre, amely váláshoz, szétköltözéshez vezetett, gyakran az esetleges gyermekek kárára. A folyamatot minden érintett megszenvedte, és ettől nem függetleníthetők az ezzel járó mentális és egészségügyi megterhelések, amelyek nem tették könnyűvé a helyzet elviselését.

A lakás elvesztése

Akár a család felbomlása, és az esetleges bírósági ítélet, de méginkább a banki hitelek lejárata, és a jelzálogosítás következtében ijesztő méreteket öltött a lakások konfiskálása, a kilakoltatás. Szerencsés esetben családnál, barátoknál, hotelekben ideig óráig megoldható volt a szállás kérdése, de nagyon sokan egy nap bizony arra ébredtek, hogy nincs hol álomra hajtani a fejüket…

A méltóság elvesztése

…és egyik pillanatról a másikra az utcán találták magukat. Hajléktalanként. A hivatalos adatok tízezer körülire teszik az érintettek számát, nem hivatalos becslések szerint a számuk 30-35.000 körüli, amelyek közül mintegy 8000 él Budapesten úgy, hogy  férőhelyek száma 5.000 körüli. Könnyen belátható tehát, hogy az érintettek egy jelentős részének nincs más választása – ha nem kapnak segítséget.

Törvényes jogfosztás

Segítő kéz, hajléktalanstratégia, szakpolitikai programok, és átgondolt tervezés helyett a közhatalom válasza a “Kádár kolbász” azaz a törvényi kényszer, erőszak volt:  a szabálysértési törvény az “életvitelszerű tartózkodás közterületen” tényállással lényebégen kriminalizálta a hajléktalanságot.

Ez az intézkedés elérte a magyar társadalom ingerküszöbét, és válaszreakciót provokált: hiába próbálták az aluljárókban kordonok útján “kitiltani” a hajléktalanokat, a civilek lebontották azokat.

De a jogászprofesszorok is érezték, hogy jogilag sikamlós, és védhetetlen területre tévedt a jogalkotó: az Alkotmánybíróság a magyar jogi hagyományoknak megfelelően megsemmisítette az alkotmányellenes hajléktalanellenes szabálysértési tényállást, majd kiterjesztve a jogbiztonságot a lezárt ügyek felülvizsgálatáról is rendelkezett .

Alkotmányos jogfosztás

Ezt követte azon szándék bejelentése, amely alkotmányos szintre emelné a hajléktalanság megbélyegzését, és lehetővé tenné önkormányzatok számára az alkotmányellenes, és ezáltal megsemmisített rendelkezéseket, ami egyébként jogilag is nonszensz.

Ez újabb tiltakozáshullámot váltott ki: a civilek a kormánypárt székházához vonultak és ellentüntetéssel kísért tiltakozáshullám indult. Az Európai civil társadalom is felszólalt hangsúlyozva, hogy a hajléktalanság nem bűn és a büntetés nem a megfelelő módszer a hajléktalanság kezelésére.

Az ombudsman, mint alkotmányos szereplő akként fogalmazott, hogy a hajlékatalnok a gazdasági válság bűnbakjai.

Rögös út lefelé – Van visszaút!

Az alapvető probléma a helyzettel elsősorban morális, és csak azután jogi, és társadalmi.

Morális, mert nem a hajléktalanok okozták a válságot, nem ők felelősek a devizahitelért, és sok esetben a fent leírt módokon, a körülmények áldozataként jutottak el  a középosztálybeli léttől, a család és a lakás elvesztésén át a jogfosztásig, de segítség helyett csak megbélyegzés jutott osztályrészül. Nem igazságos a szegényeket, az elesetteket büntetni, amikor nem bűnösök.

Jogi annyiban, hogy az alktományellenes rendelkezés alkotmányba foglalása nem teszi azt automatikusan alkotmányossá. Ha egy rendelkezés egy törvényben sérti az emberi méltóságot (ami az egyik legfőbb alapjog és az állam korlátja, ideértve az alkotmányos szabályokat is) az az alkotmányban is alkotmánysértő marad.

Társadalmi annyiban, hogy komoly, átfogó, szakpolitikai beavatkozásra, és segítségre van szükség, amelyben a most tiltakozó civilek örömmel és hatékonyan képesek segíteni minden kormánynak. Csak együttműködési szándék, és józan belátás kérdése, és már holnap el lehet indulni ezen a felfelé vezető úton. Sohasem késő visszafordulni, és még a szakadék széléről is van visszaút.

Nem szabad elvenni a reményt a nélkülözőktől, mert lehet, hogy már csak az maradt nekik.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/10owTck

Magyarország új alaptörvénye viták kereszttüzében: vajon jogos-e a kritika?

Több mint egy éve új alkotmány szabályozza Magyarország közjogi berendezkedését. Két alkalommal került sor az alkotmány vizsgálatára Brüsszelben. 2012. szeptember 26-án a Vödör klub részletes vitája a “Az új magyar alaptörvény megfelelő keretet teremt a demokrácia és jogállamiság működéséhez” indítványt elvetette. Ezzel szemben a 2013. február 26-án az Európai Parlamentben tartott Európai Néppárti könyvbemutató arra jutott, hogy az új magyar alaptörvény Európa legzöldebb alkotmánya, és  „egy demokratikus jogállam alkotmánya”. Az ellentmondás nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy az igazság feltehetően a két megállapítás, avagy a jóindulat és a rokonszenv valamint a rosszindulat megnyilvánulása közötti „senki földjén” keresendő.
alaptörvény

Ehelyütt 5 kérdés körbejárásával reméljük, hogy közelebb jutunk új alkotmányos rendünk jobb megértéséhez.

1. Volt-e alkotmányozási kényszer 2010-ben, avagy a „sztálini” alkotmányról

A sztálini alkotmány, az 1949. évi XX. törvény 1949. augusztus 20-án született, amely szakítva alkotmányos hagyományainkkal, lényegében megszüntette a történeti alktomány hatályát, és a kommunista diktatúra kirakat-deklarációjává vált. Szemben például Jugoszláviával, Magyarországon nem működött Alkotmánybíróság, és az alkotmány nem viselkedett alkotmányként, nem kötelezte a pártállamot a benne foglaltak betartására, még az 1975. évi Helsinki záróokmány, a harmadik kosár, az emberi jogok elfogadása után sem.

„Új alkotmányt akarnak? Miért? Megváltozott a rendszer Magyarországon?” vetette oda az agg Kádár János a rendszerváltás hajnalán. Ahogy Romsics Ignác fogalmazott, az öreg szimata hatalmi kérdésekben még mindig jól működött. Magyarán: 1989-ben alkotmányozási kényszer állt elő a rendszerváltás tényével, és az ellenzéki, majd nemzeti kerekasztal tárgyalópartnerei által kidolgozott alkotmányt a pártállami parlament fogadta el. A harmadik magyar köztársaságot egy pártállami ideiglenes elnök kiáltotta ki, és az 1990-es választások utólag legitimálták a létrehozó politikai erőket – amelyek közül ma már csak a Fidesz és az MSZP aktív.

Mi történt 2010-ben? Kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb. Nem először fordult elő az újkori magyar történelemben, hogy egy politikai pólus alkotmányozó hatalmat kapott, de az először, hogy élt is vele. Mi történt 2010 és 2012 között? Lényegében a kormánypárt azon ígéretének valóra váltása, hogy a közjogi rendszer felforgatása nélkül új alkotmány elfogadására került sor. Tehát abszolút alkotmányozási kényszerről ugyan nem beszélhetünk, de könnyen belátható, hogy az őszödi beszéd, a 2008as gazdasági válság, és a választási kampány után a kormánypártoknak lényegében nem maradt más választása, mint véghezvinni az alkotmányozás folyamatát; mint ahogy kiolvasható volt a választási eredményekből az is, hogy a demokratikus ellenzék pedig lényegében predesztinálva volt az alkotmányozás bojkottjára. Be kell vallanunk, hogy a fenti folyamatok nem teremtettek ideális alapot az alkotmányozáshoz, és rajta is hagyták a kézjegyüket a folyamaton.

2. Legitim-e az új alkotmány, avagy a fogantatás szeplőtelenségéről

Az alkotmány jogszerűségét kevesen vitathatják. Demokratikus választásokat követően, lényegében nemcsak a jogszabályok betűjét, hanem szellemét is betartva, hosszú, és nyilvános figyelem, nemzeti és nemzetközi vita közepette került rá sor. Az alkotmány joghatásaihoz tehát nem férhet kétség, az bizony a mai napig meghatározza a közjogi berendezkedésünket, és a soron következő választást is. Azok tehát, akik új alkotmányt ígérnek és akarnak, hacsak nem tetszenek forradalmat csinálni, az új alkotmány keretei között vihetik ezt véghez majd esetleges alktománymódosítás (mint 1989 és 1990 során) vagy ismételt alkotmányozás (mint 1949-ben vagy 2010-ben) útján.

Véleményünk szerint az alkotmány legitimnek is tekinthető. Az illegitim szó ugyanis rendkívül erős: azt a Quisling-kormányokra (mint amilyen Pétain marsall Franciaországa, vagy Szálasi Ferenc hungarista Magyarországa) szoktuk használni (Jóllehet a politikában a ’hazaáruló’ szó általában azt jelenti, hogy ’nem értek vele egyet’, de itt és most mi a közéleti viták megújítására és a szavak helyes értelmének feltárására teszünk kísérletet). A méltányosság talaján állva tehát ne vitassuk el az új alkotmánytól megérdemelt státusát.

alaptörvény parlament

Szeplőtelennek, teljesen makulátlannak azonban mégsem tekinthetjük, és egy jórészt az egypártiságnak, az össztársadalmi konszenzus (avagy más szóval az egyharmad hiányának) köszönhetjük. Persze lehet vitatkozni, hogy ki a hibás – többször mondtam már, hogy mi, magyarok jók vagyunk bűnbakkeresésben, és egész biztos vagyok benne, hogy valamennyi politikai erő a másik politikai tábor szemében azonnal megtalálná a szálkát. Azonban hiába van az országnak olyan kormánya/ellenzéke, amilyet megérdemel, a végeredmény mégis az, hogy az alkotmány egypárti. És ezt annak ellenére kritikaként kell megfogalmaznunk, hogy történtek próbálkozások ennek enyhítésére.

Nem igaz tehát az, hogy mindenki bezárkózott volna. A kormánypártok elálltak az aláíró honatyák neveinek alkotmányba foglalásától, a „húsvéti alkotmány” erőltetésétől, a vármegyéktől, nyitottak voltak más alkotmánykoncepciókra. A nagyobbik akkori ellenzéki párt nem ab ovo utasította el a folyamatot, és a folyamat elején érdemi tárgyalások zajlottak delegációkkal. Az akkori kisebbik ellenzéki párt saját alkotmánykoncepciót tett le az asztalra. Míg a szélsőjobb parlamenti képviselői részt vettek közjogi értelemben is az alkotmányozás vitájában – akárki akármit is gondol, ezek mindenki részéről gesztusok voltak.

3. Az új alkotmány első egy évéről, avagy miért 2014-ig tart a türelmi idő?

Lényegében azért, mert az alkotmány a mai napig nem tud maradéktalanul megfelelni az alkotmányos védőbástya szerepének, hiszen az alkotmányozás folyamata még nem zárult le. A kormánypárt ugyanis nem veszítette el az alkotmányozó hatalmát, és továbbra sem óvakodik élni vele.

Az alkotmányozás folyamata annyiban nyitott, hogy az Alkotmánybíróság határozatai és az arra adott alkotmányozási folyamatok nap, mint nap alakítják azt.

Végül attól sem tekinthetünk el, hogy számos kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvény is fontos szerepet tölt be az alkotmányos berendezkedésben, és az alaptörvény és a sarkalatos törvények összességének ismeretében mondhatunk csak ítéletet a közjogi rendszer egészéről.

A főpróba, tehát az, hogy valóban a demokratikus berendezkedés méltó alapjává, és a csorbítatlan jogfolytonosság letéteményese, csak a 2014-es választások után dől majd el annyiban és addig, amennyiben és ameddig nem nyer valamely politikai erő ismét kétharmadot.

4. Melyek az új alkotmány legfőbb erényei?

A teljesség igénye nélkül egy, a  XXI. század jogi nyelvén megfogalmazott modernizált, egységes, az elmúlt 20 éves jogfejlődésre, különösen az Alkotmánybíróság határozataira támaszkodó jogi dokumentummal van dolgunk. Az alkotmány kritikusai is elismerik, hogy a lényeges alapjogi rendelkezéseket lényegében átemelte az 1989-es alkotmányból úgy, hogy hozzáadott értékekkel, a legfrissebb emberi jogi dokumentummal, az alapjogi Chartából eredő gondolatokkal egészítette azt ki.

Bár jelentős módosításokkal, hangsúlyeltolódásokkal, de lényegében tovább működhettek a főbb közjogi intézmények, ideértve az Alkotmánybíróságot is.

Alapvető nemzetpolitikai fontossággal bír a nemzet és állampolgárság fogalmának újragondolása, és a határon túli magyarok állampolgárságával járó nyílt nemzetközi viták felvállalása. Az ördög ugyan a részletekben rejlik, és nem tekinthetünk el a folyamat ellentmondásosságától, de a tett nyíltan nevezhető bátornak, egy olyan tettnek, amelyet a határon túli magyarok már régen megérdemeltek.

Végezetül a kisebb parlament, és a hazai kisebbségi képviseletet kell megemlítenünk, amellyel Magyarország – ha okosan él vele – végre levonhatja Trianon igazi tanulságait, és példát mutathat szomszédainknak egy felvilágosult, XXI. századi kisebbségpolitikából – nemzetállam építése helyett.

5. A továbblépés szükségességéről – ahol az új alkotmány továbbfejleszthető

solyom_laszlo_0901031

Elsőként az elnevezések zavaráról. Nehezen látható mind az alaptörvény elnevezésnek, mind a Magyar Köztársaság eltörlésének a hozzáadott értéke, értelme. Ha a német alaptörvény volt a minta, az a szó teljes félreértelmezésről tanúskodik. Ha helyreállt volna a történeti alkotmány, ahol az alaptörvénynek kiemelten nagy, a sarkalatos törvényeknek nagy, az egyéb alkotmányos rendelkezéseknek meg jelentős rendeltetése volna, akkor szintén értelmezhetőbb lenne. De így.

Hasonlóan kevésbé jól sikerült a preambulum. Gazdag az ország történelme, és lehet megfelelően hivatkozni rá, de történészi szempontból is aggályos és dagályos, patetikus megfogalmazással van dolgunk, ami megint csak fölösleges támadási felületet, és félreértelmezést eredményezett úgy, hogy – az egypártiságból következően – fontos értékek (pl. a magyar köztársasági hagyományok) kimaradtak belőle.

Az egypárti elfogadás tartalmi értelemben is rányomja a bélyegét a normaszövegre. Az igazság nem mindig a többség oldalán van: az alkotmányozás igen komoly, alapos munka volt, és mint ilyen, a tévedés lehetőségét is magában rejtette. Az erőpozíció azonban meggátolta ezek kivitatását. Az alkotmány szerzői is elismerik a vitatható részletet, de az „Ezek mindig hazudnak.” és a ’Kritikát ezektől nem vagyunk hajlandóak elfogadni.’ szemlélet egész biztos nem visz minket közelebb a megoldáshoz.

Az alkotmány éles fegyver, nem lehet felelőtlenül használni. Igenis az alkotmányos berendezkedés kárára válik, ha az alkotmány a napi politika eszköztárává süllyed. A bírák nyugdíjazása (amelyet az Európai Bíróság is jogellenesnek ismert el), és amely jelentős költségvetési kiadás mellett a célját sem érte el, a választási regisztráció alkotmányozása (amelyre végül nem került sor), vagy a röghöz kötés alkotmányozása (amely függőben van) tipikus példái ennek.

A magunk részéről tehát mind a jogállamiság végének vizionálását, mind a ’gép forog, az alkotó pihen’ megközelítést vitathatónak tartjuk. Az új alkotmány azonban lényegében betölti a célját, nemcsak megfelelő keretet biztosít az alkotmányos berendezkedés továbbfejlesztéséhez, hanem a közjogi vitákhoz is, amelyhez a magunk részéről most ezekkel a megállapításokkal járultunk hozzá.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/W91YOL

Magyar holokauszt és a velünk élő antiszemitizmus – Nem, nem, soha!

2013. Január 27-én immáron nyolcadik alkalommal emlékeztünk meg holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjáról, amelyet 2005. november 1-én nyilvánította emléknappá az ENSZ-közgyűlés, mivel 1945-ben ezen a napon szabadították fel az auschwitzi megsemmisítő tábort. Említésre érdemes, hogy a magyarországi holokauszt-emléknap április 16-ra esik, miután 1944-ben ezen a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.

apor vilmos

Álljunk meg egy szóra. E nevezetes évforduló, nekünk, magyarok számára különösen fontos és tanulságos. Ezen a napon nemcsak főhajtással emlékezünk a névtelen és neves hősök tömegeire, akiket saját hazájuk tevékeny közreműködésével küldtek emberhez méltatlan körülmények közé, hanem el is kell gondolkodnunk a történtek tanulságain, hogy ilyen és ehhez hasonló soha meg ne ismétlődhessen – még enyhébb formában sem.

id. antall józsef

Miért van az, hogy Magyarországon két napon is emlékezünk a holokausztra?

Azért, mert a holokauszt nemcsak nemzetközi, európai jelenség volt a nácizmus vezetésével, hanem magyar jelenség is.  Magyarországra nem kellett importálni az antiszemitizmust – a középkori előzmények után a XIX. századtól felerősödve volt jelen (tiszaeszlári vérvád) és aztán a történelmi Magyarország széthullásával öltött tragikus méreteket.

mindszenty józsef

Mi fán terem az antiszemitizmus?

Az antiszemitizmus nem magától jön létre – hanem voltaképp válságjelenséggel van dolgunk. Lényegében és leegyszerűsítve bűnbakkeresés, és ennyiben hasonlít mind a középkori boszorkányüldözéshez, mind az újkori cigányellenességhez. Egészséges, jólétben élő, kiegyensúlyozott társadalmakban nem kap táptalajt, és ölt ijesztő méreteket az antiszemitizmus – gondoljunk csak Dániára, ahol a vészkorszakban mindenki sárga csillagot viselt, megakadályozva a zsidó lakosság deportálását.

ocskay lászló

Mit jelent ez Magyarország XX. századi történelmére nézve?

Azt, hogy az ország tragikus történelmi traumákat élt át, amelyek kísérőjelensége, tünete, szomorú és szégyenteljes oldala volt az antiszemitizmus. A történelmi ország széthullott, menekültek százezrei éltek évekig vagonokban, a Nagy háború után általános volt a gazdaság válsága, az egyetemi helyek kevésnek bizonyultak az igényekre – és a nemzetközi közösség által megalázott és magára hagyott magyar társadalom – sajnos – legrosszabb arcát mutatva antiszemitizmussal reagált mindezekre. Míg a szomszédos országok újdonsült kisebbségeiket nyomták el, addig Magyarországon megszületett a numerus clausus.

180px-Bajcsy-Zsilinszky_Endre

Miért tragikus a magyar zsidóság sorsa Trianon tükrében?

Azért, mert – szemben az irredenta és szeparatista kisebbségi mozgalmakkal – a magyarországi zsidó kisebbség – a német mellett – volt a leginkább az, amely nemcsak asszimilálódott a magyar társadalomhoz, hanem hű is maradt hozzá. A magyar politikusokra jellemző, hogy amikor arról volt szó, a zsidó lakosságot magyarnak számították (vörös térkép, Apponyi Albert háromnyelvű beszéde), de ha kellett, megküöböztetésre alkalmas módon, felekezet alapján tartották nyilván az ország lakosságát. A külföldre került zsidóság idegen uralom alatt is megőrizte magyarajkúságát, és az országrészek ideiglenes visszacsatolását joggal élték meg felszabadulásnak. És mit kaptak jutalmul hűségükért a magyar hazától? Azt, amit mások büntetésül.

sztehlo_gabor

Miért szolgálhat mementóul a magyarok számára Auschwitz?

Azért, mert az ország legnagyobb vérveszteségét nem is a fronton, a háborúban, hanem megsemmisítő táborokban, éspedig pont Auschwitzban vesztette el. Le kell számolni a történelmi legendákkal: valóban a kormányzó tétova döntése megmentette a budapesti zsidóság jelentős részét – de ez elválaszthatatlan attól, hogy ez nemzetközi tiltakozás eredményeképp született, és a vidéki zsidóság deportálását sokan tétlenül szemlélték. Magyarország megszállásakor Adolf Eichmann mintegy 150 emberrel érkezett, és hajtotta végre a deportálást – egy olyan országban, amely híresen ellenáll minden külföldi befolyásnak, és amely idegen, semmire sem hasonlító nyelvét féltékenyen őrzi. Nem szégyenteljes-e, hogy a magyar közigazgatás készségesen közreműködött. De az. Lehetséges lett volna a magyar holokauszt a szélsőjobb és nyilas politikai vezetés, magyar csendőrség hatékony közreműködése nélkül. Nem lett volna lehetséges.

Mégis mi az, amire büszkék lehetünk?

Az igazakra. Sztehlo Gábor, id. Antall József, Ocskay László (a híres kuruc tiszt leszármazotta), Bajcsy-Zsilinszky Endre, Mindszenty József, Apor Vilmos, és a sort – szerencsére – hosszasan lehetne folytatni. Mert a politikai vezetés, és sok rossz példa mellett a magyar társadalom kimutatta az igazi, a jó arcát is. Mert ez az ország mindig is befogadó volt – és azt mindenki elismeri, hogy ha baj van, ha igazán nagy a baj, a magyarok összetartanak. („Nekünk Mohács kell.”) Kevés más nép élte volna túl az ország 150 éves három felé szakítását. Mint ahogy ha megvizsgáljuk a trianoni határátrajzolást – a magyar az egyetlen kisebbség, amely jelentős számban megmaradt az utódállamok területén.

Magyar holokauszt – és velünk élő antiszemitizmus

A magyar történelem tükrében tehát elfogahatatlan, és megengedhetetlen az antiszemitizmus bármiféle formája, újraéledése, újnyilasok általi terjesztése.

Sok oka van, hogy a jelenség mindmáig megmaradt Magyarországon. Nyilvánvalóan nem elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy a gazdasági jólét még várat magára és hogy az országot számos társadalmi konfliktus feszíti. De a bűnbakkeresés se nem magyarázat, se nem kifogás.

Tüntessük el az antiszemitizmust!

Sokan azt mondják erre, hogy ez nem lehetséges. Én meg azt mondom, hogy lehetséges. Vegyünk Németország példáját. A ’német’ szó sokáig egyet jelentett az agresszivizmussal, két világháborúval, diktatúrákkal és még szörnyűbb dolgokkal. És ma? Németország a pacifizmus élharcosa, a talpra állás mintaképe, az európai gazdasági csoda alapja.

Pedig a valóságban nem csodáról volt szó, hanem bűnbánásról, elszánt akaratról, és következetes munkáról.

Végkövetkeztetések

Kövessük Magyarország legszebb befogadó hagyományait, mutassuk meg az ország igazi arcát, vessük ki az antiszemitizus minden formáját és adjuk meg a történelemnek, ami a történelemé.

Az erkölcsi kiállás mellett pedig nézzünk szembe a társadalmi feszültségekkel, adjunk valós választ rájuk, és az antiszemitizmus végképp elveszti minden társadalmi támogatottságát és támaszát Magyarországon, és oda kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/108guCX

Gondolatok a magyarországi cigányság helyzetéről és a cigánykérdés mihamarabbi megoldásának szükségességéről

roma zászlóNe legyenek kétségeink afelől, hogy a cigánykérdés ma Magyarország vitán felül állóan legsúlyosabb társadalmi problémája.

Ezt objektíven igazolják a tények:

–         a cigányság ma Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, ahol a hivatalos adatok alulreprezentáltak, és egyes becslések szerint az anyaországi lakosság mintegy 5%-át adják (kb. 500.000 lélek)

–          a cigányság szociális helyzete messze átlag alatti, indokolatlanul sokan élnek szegénységben, vagy mélyszegénységben, rendkívül hátrányos szociális helyzetben, amelyek lényegében és objektíven nagymértékben elzárják a társadalmi felemelkedés kapuit előlük

–          a társadalmat mindkét oldalról indulatok feszítik: igazolja ezt egyrészről az újabban meg-megújuló kivándorlási hullám a cigány társadalom részéről („zámolyi romák”), vagy a közelmúlt szegregációs iskolákra irányuló (EU-s és emberi jogokat sértő, valamint alkotmányellenes) kezdeményezése

–          eluralkodott a félelem mindkét oldalon: az ország számos pontján, ahol jelentős a cigány bűnelkövetők aránya, a nem-cigány magyar többségi lakosság él félelemben. Ennek ellenkezője is igaz, ahol önjelölt „igazságosztónak” titulált egyenruhás félkatonai alakulatok jelentek meg „rendet teremteni” (Gyöngyöspata), ott a cigány magyar társadalom tagjai élnek félelemben

–          a cigányság társadalmi számarányához képest indokolatlanul felülreprezentált a bűnügyi statisztikákban: mind a bűnelkövetők, mind a büntetésvégrehajtási intézmények lakói között (Olaszliszka)

–          nem túlzás azt állítani, hogy a helyzet robbanásig feszült. Ennek talán legszörnyűbb példája a kiválasztott roma családok ellen aljas indokból, fegyveresen, gyáva módon elkövetett brutális gyilkosságok, amelyek Fliegauf Bence Csak a szél című, többszörösen díjazott, megrázó filmét is inspirálták

Mi a magyar politika felelőssége a cigánykérdés elfajulásában?

Röviden és tömören annyi, hogy a politikai elit a mai napig adós maradt nemcsak ciklusokon átívelő megoldás felmutatásával, de még a kérdés társadalmi súlyosságának puszta felismerésével is.

Ez nemcsak az ország lakosságának mindennapi életére hat ki nap, mint nap, hanem kézzelfogható politikai „eredményt” is hozott. Egy radikális politikai erő, amely sok szempontból szalonképtelen, és teljesen abszurd módon a legrosszabb magyar antiszemita hagyományokat élesztgeti, a ’cigánybűnözés’ hamis és félrevezető szlogenjére építve ijesztő mértékben megerősödött, különösen a fiatalok körében, és indulatok keltésével a legutóbbi országos választásokon több mint 20%-os támogatottságot szerzett, ami rendkívül elgondolkodtató.

Ez egy politikai válságtünet, amely az egyéb társadalmi válságjelekkel együtt csak magának a tényleges problémának, a magyarországi cigányság kiszolgáltatott helyzetének a megoldása által rendezhető. Minden más – tetszik, nem tetszik – csak tüneti válasz.

Miért zsákutca a rasszizmus?

Azért mert sztereotípiák felhasználásával indulati, és helytelen választ ad egy létező problémára. Intelligens ember nem gondolhatja komolyan, hogy pusztán a bőrszín a meghatározó. Visszautalva az e blog bevezetőjében írottakra: a sérelmek, fent felsorolt példák szajkózása, és indulati kezelése egy jottányit se visz közelebb bennünket a megoldáshoz (’sérelmi politizálás’). Nem ’cigánybűnözés’ van, hanem egy mélységesen hátrányos helyzetben élő népcsoport, akik közül – egyebek mellett – nagyobb arányban kerülnek ki bűnelkövetők.

Ha nem a bőrszín, akkor mi a cigánykérdés igazi oka?

Az, hogy cigányság meghatározó többsége hátrányos helyzetben, alacsony komfortfokozatú lakáskörülmények között, szegregáltan, sokkal rosszabb egészségügyi körülmények között, életévekben mérhető alacsonyabb élettartamra vonatkozó kilátásokkal,  alacsony jövedelmi és iskolázottsági feltételek mellett, jelentős munkanélküliségben él úgy, hogy nem egy esetben a többségi nem-cigány magyar társadalom részéről hátrányos sztereotípiák áldozata.

A fenti körülmények pusztán egyike is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember életét hátrányosan befolyásolja. A cigányság helyzete annyiban tér el a többségi nem-cigány magyar társadalom periférián élő tagjaitól, hogy a cigányságot a fenti körülmények közül több (adott esetben az összes!), egyidejűleg sújtja.

Márpedig a halmozottan hátrányos helyzet objektív és igazságtalan.

Objektív annyiban, hogy számos esetben lényegében pusztán az a tény dönti el, hogy egy gyermekből sikeres üzletember, vagy alkalmi munkákból élő munkanélküli lesz, hogy egy jómódú középosztálybeli, vagy egy halmozottan hátrányos családba születik. A szegénység nem ismer bőrszínt, de tény, hogy sokkal nagyobb arányban sújtja a cigány magyarokat, mint a nem-cigány magyarokat.

Igazságtalan annyiban, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan. Egyrészről indokolatlanul méltánytalan helyzetbe hozza a hátrányos helyzetbe született gyermeket is, legyen bármennyire is tehetséges, másrészről mindez megváltoztatható. Megfelelő politikai döntésekkel, beavatkozással, az iskolázatlanság, munkanélküliség felszámolásával mérsékelhetők a hátrányos körülmények, amelyek pozitívan érintenek mindenkit bőrszín nélkül.

Mivel azonban a cigányok felülreprezentáltak e téren, a tudatos és okos politikának igenis kezelni kell a cigányság eltérő helyzetét, és olyan „cigányspecifikus” politikai választ kell adnia, amely figyelembe veszi a népcsoport különleges társadalmi helyzetét.

Nem kevesebb, ez a magyar politika feladata ma.

Hogyan kell kezelni a magyarországi cigánykérdést?

Hasonlóan az egészségügy és az oktatás helyzetéhez, a cigánykérdés is évtizedek felelőtlensége és hanyagsága miatt mérgesedett el, és igényel ma nemcsak azonnali beavatkozást a társadalmi robbanás elkerüléséhez, hanem erőforrások mellett rendkívül tudatos és következetes politikát, hosszú távú gondolkodást.

A sérelmek listázása helyett teljesen más megközelítés szükséges: a statisztikai adatok és az objektív tények fényében el kell fogadni, hogy a cigánykérdés egy létező, rendkívül súlyos társadalmi probléma, ami megoldást igényel.

Ne legyenek illúzióink: a probléma nem fog megoldódni magától. Nem lehet „megspórolni” a társadalmi és politikai konszenzust, és a hathatós politikai válaszokat-e kérdésben.

Legyenek a „sérelmek”, a múltban elkövetett bűnök pusztán érvek és indokok a helyzet megoldására.

A cigányság helyzetére vonatkozó tanulmányokra, adatokra van szükség, mert ezek alapján lehet meghozni a szükséges politikai lépéseket.

A cigánykérdés nem csak magyar, hanem európai probléma

Köztudott, hogy különböző mértékben, de számos európai országban élnek romák. (Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahol jelentős a társadalmi arányuk). Ezért elképzelhetetlen a kérdés megoldása európai kitekintés nélkül.

Nem szabad elhallgatni: a 2011. első félévi magyar EU elnökség méltán büszkeségre okot adó lépését: az Európai Roma Stratégia elfogadását, amely valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy bemutassa a cigányág helyzetének rendezése érdekében tett lépéseket. Ez üdvözlendő lépés, de messze nem elegendő, ezzel a probléma nincs megoldva. Persze ne legyünk igazságtalanok: a tudomány képviselő, a kutatók és legfőképpen a civil társadalom aktív részvétele nélkül – éspedig cigány és nem-cigány oldalról egyaránt – a helyzet megnyugtató rendezése nem elképzelhető. Fontos kiemelni, hogy rendelkezésre állnak jelentős EU-s források is e téren is.

A történelem is pozitív cselekvésre kötelezi Magyarországot

Magyarország több szempontból is adós a cigányság felé. A mindenkori magyar állam mindig is befogadó volt más népek felé (gondoljuk csak a 8. magyar törzs, a kabarok csatlakozására még a vándorlás korában, vagy az „Egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” szent istváni intelemre. A cigányság évszázadok óta velünk élő népcsoport, és hosszú a listája azoknak a kiváló nagyságoknak, zenészeknek, művészeknek, akik cigány származásúként váltak híressé és elismertté Magyarországon.

A soknemzetiségű Magyarország legsúlyosabb problémája a nemzetiségi kérdés volt. Amikor felbomlott a történelmi Magyarország, akkor az utódállamokba nemcsak nem-magyar, hanem számos magyar lakos is került, köztudomásúan az elszakított országrészekkel együtt.

Nem felejthetjük el a trianoni traumát követő holokausztot sem megemlíteni: a magyar állam méltatlanul járt el a cigánysággal szemben a második világháború idején, amikor a holokauszt a magyar cigányságot is sújtotta. Ez szomorú tény.

A magyarországi németek megint csak szomorú kitelepítését követően a cigányság az egyetlen, az ország lakosságához képest jelentős arányban megmaradt kisebbsége az országnak, amelyért minden magyar felelősséggel tartozik, legyen az cigány vagy nem-cigány.

Történelmi kötelessége az országnak megőrizni az utolsó, megmaradt etnikai kisebbségét, és emberhez méltó életet biztosítani nekik.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/100KQeo

Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

Lecturis Salutem!

 nyugat02_390-FELIRAT

A közéleti blog célja

A Pro Patria et Libertate magyar közélet blog célja a közéleti viták kereteinek kijelölése, közös értékeink meghatározása tematikus blogbejegyzések által.

Az írást kiváltó ok – Ez „így” nem mehet tovább

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ne értenének egyet azzal az általános megállapítással, hogy a dolgok „így” nem mehetnek tovább.

Ha elfogadjuk a fentieket sommás összegzésként, és mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez „így” tényleg nem mehet tovább, akkor már megtettük az első lépést előre.

Lássuk tehát konkrétan, mit is értünk az ’így’ alatt, és mit ajánlunk a továbblépésre.

Látlelet – A magyar közgondolkodás állapota a XXI. században

Megítélésem szerint a fő probléma abban keresendő, hogy megkérdőjeleződtek az összmagyarságot összetartó alapvető értékek. De mit jelent ez a kézzelfogható, napi valóságban?

  • Elvesztettük a közös hangot, nem figyelünk egymásra és nem értjük meg a másikat. A közös nyelvtani magyaron túl nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nincsenek igazi, fejlődést indukáló párbeszédek, jó értelemben vett, megtermékenyítő viták csak többnyire párhuzamos monológok, alkalmasint mindössze gyerekes veszekedések.
  • A probléma, és annak építő megoldása helyett a másik személye, és a folytonos bűnbakkeresés vált fontossá, napi gyakorlattá.
  • Egy-egy mindenki számára érzékelhető probléma (antiszemitizmus, a romák helyzete, gazdasági visszaesés, tömegek elszegényedése, devizahitelcsapda, népességfogyás határon innen, asszimiláció határon túl) esetén is a cselekvés többnyire kimerül a személyeskedéstől sem mentes sérelmek hangoztatásában, érdemi és konstruktív megoldási javaslatok asztalra helyezése nélkül („sérelmi politizálás”).
  • Hiányoznak azok a mindenki számára elfogadható, minimumnak tekinthető alapok közmegegyezésen alapuló meghatározása, amely nélkül bármiféle szellemi építkezés és előrehaladás elképzelhetetlen.
  • Nincsenek továbbá kijelölve a közbeszéd és a legitim közpolitikai küzdelmek írott és íratlan keretei, amelyek ismerete nélkül bizony nehéz a kimért és tisztességes versengés – ami pedig az egészséges demokratikus közélet lényege.
  • Az alapok, és a belső keretek híján egészséges, és hatékony magyar szomszédsági, európai és tágabb értelemben vett külpolitika sem képzelhető el. Márpedig ez egy olyan nemzet számára, amely szétszórva él a világban, és csak a Kárpát-medencében 7 különböző országban él, egyenesen létkérdés.
  • A fentiekre pedig ráveti árnyékát közelmúltunk átkos, kibeszéletlen, feldolgozatlan öröksége (trianon, holokauszt, kádárizmus, rendszerváltás), amelyek meghaladása nélkül minden további haladás elképzelhetetlen.

Hogyan tovább? – Lépésről lépésre, egy-egy téma feldolgozása által

Minden sikeres kezdeményezésnek a „nagy magyar” valóságon kell alapulnia. Ennek megfelelően egy-egy, a fentieknek meghatározott ’lépésnek’ egy-egy blogbejegyzés felel majd meg. Mindegyik ilyen lépés egy eleme lesz az összképnek, amely e nyíltvégű, és ezáltal előre meg nem határozható hosszúságú folyamat végén egésszé áll majd össze.

József Attila tájverseihez hasonlatos módon vázolható fel a folyamat, ahol egy szerpentin vezet a hegy tetejére, és a magaslatról az egész képzeletbeli táj látható, csak az oda vezető út olvadt fel a természetben.

Minőségi követelmények

E bloggal a szerző hármas minőségi követelményrendszert állít fel önmaga, és egyben a mindenkori olvasó számára. Ezek az objektivitás, értékelvűség és konstruktivitás.

1. Objektivitás alatt a harag és elfogultság nélküli írást értem. Sine ira et studio. Ne a beszélőt értékeljük, hanem azt, hogy mit mond. Ez egyben a mindenkit megillető alapvető emberi tisztelet megadását is jelenti.

2. Értékelvűség alatt azt értem, hogy valamely belső meggyőződés, vallott érték legyen a mondandó mögött. Az értékelvűséghez hozzátartozik, hogy az egyes ügyeket önmagukban vizsgáljuk, mindenkinek legyen meg a szabad véleményformálás joga az adott ügyre vonatkozóan, az általa vallott értékeknek megfelelően és ezt ne torzítsa politikai beállítottság, címkézés.

3. Konstruktivitás, amely a leginkább visszahúzó magyar sztereotípiával, a pesszimizmussal („Dögöljön meg a szomszéd tehene is.”) való leszámolást célozza. Csak a jövőbe forduló, pozitív hozzáállás által lehet előrébb jutni.

Mennyiségi követelmények

A remélt eredmények körvonalazhatóak, de nehezen megjósolhatóak. Nagyjából úgy foglalhatóak össze, hogy a kialakítani vélt gondolati hozzáállás érje el azt a kritikus tömeget, hogy mérhetővé, érzékelhetővé váljon, és fejtsen ki valós hatást.

Noha ehhez a megfelelő minőségi követelmények elengedhetetlenek, mennyiségi követelményekkel, mérhető és vállalható teljesítményeket is fel kell tudni mutatni. Ezért a mennyiségi kritérium.

A nyilvános blog bárki számára, díjmentesen, minimális időráfordítással hozzáférhető, amelyről az olvasók fognak végső soron ítélni.

A nyilvánosság, valamint az objektív és mérhető adatok döntenek majd a közéleti blog életrevalóságáról, arról, hogy érvényes és közérthető üzeneteket fogalmaz-e meg. S mivel ezek a közösségi médiumokban (facebook, twitter, LinkedIn) is megjelennek, számszerűen mérhető lesz az elért befolyás.

Alea Iacta estdöntsön az olvasó.

A várható eredmény

A folyamat türelmet, energiát és kitartást követel úgy a szerzőtől, mind az olvasótól.

A remélt eredmény a közbeszéd tematikájának érdemi megváltozása, a közéleti blogban foglalt gondolatok elterjedése, a közéleti blog széles körben való elismertté, hivatkozási alappá válása. Ha pedig a fentiek megvalósulnak, annak megtermékenyítő hatással kell lennie a mindannyiunk mindennapjait érintő napi döntésekre is.

Történelmi keret – „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”

Minden további bejegyzést történelmi áttekintés követ majd, segítve az értelmezést. Nincs ez másképpen ezen induló bejegyzéssel sem.

Nem ismeretlen a magyar történelemben, hogy szellemi elődeink önkéntes, avagy kényszerű emigrációba kényszerültek. A magyar emigrációk története végigkíséri legalábbis újkori történelmünket.

A teljesség igénye nélkül ehelyütt

  • a címadó korszak kuruc emigrációjára,
  • az 1848-as szabadságharc reformnemzedékének emigrációjára,
  • az Amerikába “kitántorgott” hárommillió honfitársunkra,
  • az 1919-es proletárdiktatúra utáni kommunista politikai és baloldali értelmiségi emigrációra,
  • a világháború előtti, alatti és utáni totalitárius diktatúrák elől menekülőkre, és
  • különösen az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő emigrációs és disszidens hullámra gondolok.

Az emigráció lehetőségei korlátozottak – de nem reménytelenek.

  1. Az ország rendi különállásának fenntartása értelmezhetetlen a vezérlő fejedelem és köre emigrációs tevékenysége nélkül.
  2. Az 1867-es kiegyezés magyar tárgyalópozíciójához, és a passzív ellenállás hatékonyságát felerősítette a 48-as emigráció.
  3. Keserű tanulság, hogy a kommunista politikai emigráció sikeresnek volt mondható, figyelemmel az 1947-es fordulatra, de csak szovjet szuronyok, azaz külső fegyveres erő és nemzetközi elszigeteltség (jaltai paktum) következtében.
  4. Végül a közelmúltra tekintve a szocialista rendszer erróziójához is hozzájárult az öntudatos polgári demokratikus emigráció aknamunkája.

Szellemi elődökként ehelyütt név szerint elég Mikes Kelemenre, Kossuth Lajosra, vagy Márai Sándorra hivatkozni. Van tehát építő jellegű szellemi örökség, amiből lehet meríteni.

Ha meghatározó nemzedékek példájáról van szó, újkori történelmünkből mindenképp kiemelést érdemel a nyelvújítók és felvilágosult ’magyar jakobinus’ generáció tevékenysége, mely megtermékenyítő hatással volt a következő nagy hullámra, a reformkor nemzedékére, és lehetővé tette többek között, hogy most e nyelven beszéljünk.

Az újabb kori történelmünk haladó hagyományait pedig a Nyugat három nemzedéke képviseli, akiknek mindazt köszönhetjük, amire büszkék lehetünk szellemi örökségünkből. És így érkeztünk el napjainkhoz, amikor is közéleti írásra kerül sor.

A szerzőről – dióhéjban

Ami a személyes motivációkat illeti, ilyenek – hagyományos értelemben véve legalábbis – nincsenek. Az írás a szerző részéről önkéntes, non-profit és szabad.

Önkéntes annyiban, hogy a mindennapi munka és élet kiegészítő elemeként, az erre szánt időben születik.

Non-profit annyiban, hogy közérdekű és lényegében semmiféle közvetlen vagy közvetett anyagi haszonszerzés nem motiválja.

Szabad pedig annyiban, hogy belső meggyőződésen alapul. „Én magammal akarok békében élni, nem a világgal.

A fentiek alapján az értő olvasó számára már bizonyára nyilvánvaló, hogy csak a kimondott szó és annak igazságtartalma számít, tekintet nélkül arra, hogy ki mondja. Ugyanakkor egyrészt joggal támadhat kíváncsiság, hogy ki az, aki a sorok mögött rejtőzik, másrészről a hátteret, a motivációt és a gondolatmenetek megértését elősegítheti, ha párt sort ehelyütt a szerzőnek is szentelünk.

A szerző származására tekintettel alföldi születésű, éspedig szolnoki. Középiskolai korszaka alapozta meg a történelem ismeretét és szeretetét benne, amely egész további pályáján végigkíséri majd. Végzettségét tekintve meghatározó részt Szegeden végzett jogász, amelyhez az Université Paris X által kiadott francia és közösségi jogi specializáció társul. Az európai szemlélet kialakításához 4 hónapos párizsi ERASMUS ösztöndíj járult hozzá.

A több mint 7 éves szakmai tapasztalat a magyar bírósági rendszerben kezdődött bírósági fogalmazóként, polgári, gazdasági és büntető ügyszakban, ahol a jog uralma, a függetlenség és a pártatlanság eszméit sajátította el. A 7 hónapos luxemburgi jogász-nyelvészi gyakorlat az Európai Unió Bíróságán az EU jogának alaposabb megismerésére, és más európai nemzetek alaposabb megismerésére adott alkalmat.

A közel négy éves közigazgatási tapasztalat az egészségügyi ágazat európai és nemzetközi ügyeiben kialakította a szerzőben a köz ügyei iránti elköteleződést. A féléves magyar EU elnökség során az ország hírnevének öregbítésére és az EU döntéshozatali folyamatának elmélyült, beható tanulmányozására nyílott mód.

A szerző jelenleg egy brüsszeli székhelyű, nem kormányzati, népegészségügyi civil szervezeteket tömörítő ernyőszervezetnél dolgozik, ahol a civil kezdeményezés és önszerveződés érdekében, nap, mint nap annak érdekében jár el, hogy összeurópai viszonylatban a felelős politikai döntéshozók a népegészségügyi szempontokat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vegyék figyelembe napi döntéseik meghozatalakor.

Nem titok továbbá, hogy jelenlegi tevékenysége során a szerző egy, nagyrészt európai ügyekkel foglalkozó blogot (’EU Hemicycle: updates on EU affairs, open discussions on EU actualities’) is vezet, amely a Facebook, a Twitter (@EU_Hemicycle) és a LinkedIn hálózatokon egyaránt megtalálható.

További információk, összegzett elérhetőségek az about.me oldalon érhetőek el.

a bejegyzés rövidített elérhetősége ► http://bit.ly/YtdLJO

Zoli Domb - hosszú

————————————————————————————————-
►nyitott közéleti viták a Pro Patria  LinkedIn csoportban
————————————————————————————————-