A paradicsomról

Genval, 2016. január 30. – A mai nap eltörött bennem valami. Feladtam. Végleg lemondtam arról, hogy a ‘paradicsom’ szó igazi zamatos mivoltában ugyanazt jelentheti nekem ezután is, mint jelentette azt Magyarországon.

Nemcsak az elfogultság, nemcsak a gasztro-hazaszeretet mondatja velem, hogy a paradicsom, mint íz számomra Magyarországot jelenti, és soha sehol ahhoz foghatót – eddig legalábbis – nem találtam Európában. Se hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi tanulmányútjaimon, sem immáron negyedik éve tartó belgiumi tartózkodásom során nem találtam meg azt az ízt, ami az egyre növekvő hiányt pótolta volna bennem.

Próbáltam bio és nem bio, kicsi és nagy, import és helyi, fürtös és zacskós és minden létező kiszerelésben – mindhiába. Mindezt annak fényében nézve, hogy az étrendemhez napi rendszerességgel hozzátartozik a fogyasztása, talán érzékletessé teszi, mily kitartással vegyes elkeseredettség hajtott a mai nap csúfos bukásához.

Így ízorgia helyett be kell érnem azzal a szerény vigasszal, hogy majszolása csupán mindennapos zöldségfogyasztássá degradálódott, ami éppen az étrendem egészséges mivoltát javítja ugyan, de a várt élményt nem nyújtja. Pedig beh jó is lenne végre egy olyan már-már Hungaricum-nak tekinthető ízért kiállni, ami az oly vegyes és egészségtelen magyar étrend és konyha egyik kifejezetten egészséges eleme, és amire ezáltal jó érzéssel lehetünk, lehetnénk büszkék.

Hát, ennyi. Végszóra két dolog jutott csak az eszembe. “Gyomrot kell cserélnie annak, aki hazát cserél.” és “Ha Rómában élsz, élj római módon.”

Reklámok

One thought on “A paradicsomról

  1. Visszajelzés: A paprikáról | EU ZMK Naplója

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s