Egy nem várt munkahelyi találkozás

Genval, 2016. január 18. – Péntek délután langyos kávémat szürcsölgetve úgy tűnt, már semmi sem zökkent ki a munkahelyi rutinból (ahová mindössze négy munkanap elég volt, hogy visszazökkentsen négy hónap távollét után), amikor egy egy éve eltávozott, volt kolléganő jelent meg látogatóban a férjével, és a kisfiammal pont egyidős kislányával.

Miért fontos ez? Több okból is. Először is nem szeretem a kötelező munkahelyi vizitet. Mármint azt, ha valaki váratlanul betoppan, és átszervezi a napomat vagy, hogy a gyermekáldás után szinte “kötelező” behozni a gyermeket szemlére. Az elmúlt három évben számos ilyen esetnek voltam a szemtanúja, és mindig ingerült lettem tőle.

Hát most nem. Engem is meglepett. Mi az, talán megjavultam volna? Én, aki az alaposságáról és a munka iránti elkötelezettségről volnék híres, csapot-papot, és leginkább a pénteki munkadélutánomat félredobva ültem le – őszinte örömmel és lelkesedéssel – beszélgetni. Nemcsak én. A tucatnyi kolléga mintegy fele új, nem ismerték igazán a régi-új látogatókat, ők hamar visszatértek dolgozni, de a másik fele legalább annyira érdeklődött a régi-új látogatók iránt mint én. Úgyhogy gyorsan híreket cseréltünk, babáztunk kb. hatan, és az elmúlt év pletykakészleteit feltöltöttük.

Felemás érzésekkel ültem vissza dolgozni még egy fél órára az eltáv előtt. Valami megváltozott volna? Elkezdtem volna egy dologra felnőttesen, és nem gyerekesen reagálni?  Talán a szülői felelősség tenné?

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s