A gyermeknevelésről

Genval, 2015. január 12 – Két napja tértem haza négy hetes kikapcsolódásomról – többek között családommal megjártam Németországot és Magyarországot – és két gyermeknevelést érintő tapasztalattal lettem gazdagabb.

A vasárnap esti repülőjáraton Budapestről Belgium felé tartva egy tagbaszakadt utas foglalt előttünk helyet és azonnal nemtetszését fejezte ki, amikor egy két és fél éves gyermek sírt a felszállásnál, illetve akkor is, amikor egy pár hónapos baba nem tudott elaludni, és sírt. Mint láttam, a kt órás úton aludni próbált.  Leszálláskor húzta a száját, mondván “Én liberális vagyok, de ezek nem tudnak gyereket nevelni. Miért nem szóltak rájuk, hogy hagyják abba? Majdnem leszedtem a fejüket.” Döbbenetesen primitív megnyilvánulás, ami kendőzetlenül elárulja, hogy az úriembernek vagy nincsenek gyermekei, vagy nem sokat foglalkozott a nevelésükkel, de hogy fogalma sincs, hogy ilyen kis korban hogy kell velük bánni, az egyszer biztos.

Tegnap egy késő esti, brüsszeli vonattal tartottunk haza esős időben, amikor a nyirkos, párás, kellemetlen meleg vonat tömve volt izzadt emberekkel, mi meg a gyermekekkel nyűglődtünk. Mikor a kisfiú tekergett a kezeimben, a szomszéd széken ülő középkorú nő pofákat vágott, és nemtetszését fejezte ki. Egy másik, szintén középkorú üzletasszony épp valami telefont intézett, és amikor a gyermek hangosan bőgött, csettintett a szájával, grimaszolt, és a tekintette villámokat szórt. Aztán – nem emiatt – csend lett és telefonált tovább. Akkor elgondolkoztam. Neki nincsenek gyerekei? Vagy unokái? Ha vannak, foglalkozott velük? Vagy elfelejtette volna, milyen is gyereknek lenni? Egyébként a vonat épp ugyanannyira a nyűgös gyereké, mint egy telefonáló utasé, aki nem mellesleg maga is zavarhatta a többieket rém fontos ügyintézésével. Egyébként az igazsághoz tartozik, hogy egy enyhén ittas, flamand úriember is megszólított a vonaton, amikor a gyermekem a kezemben volt. “A te fiad? Gyönyörű!” A bók értékéből azért valamennyit azért levon, hogy nyilván mindenki azt mondja egy másik gyermekre nyilvánosan, hogy szép. Érdekesség, hogy ugyanazt a férfit ma láttam a vonaton (most nem volt ittas), de persze elegánsan nem mentem oda hozzá. Mit mondhattam volna?

A vicc az egészben az, hogy a gyermekek mind a repülő, mind a vonatúton igazából egész jól viselkedtek, és alig voltak nyűgösek. Kíváncsi lennék, ha az inkriminált személyekkel akkor hoz össze a sors, amikor épp nagyon nyűgösek – mert azért ilyen is van – akkor vajon miképp reagáltak volna.

Advertisements

2 thoughts on “A gyermeknevelésről

  1. Szerencsére a gyermekeit mások hozzáállása nem zavarja. Vegyen róluk példát és ne pazarolja a külvilágra energiáit. Olyan hamar felnônek…

    • Természetesen ez a napi valóság: energiáim nagy része a gyermekeimé, a családomé. A külvilággal csak annyit és annyiban foglalkozok, amíg kikapcsol, szórakoztat, vagy úgy érzem, másoknak példamutató lehet és erőt adhat. A posztot ezért írtam meg.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s