Újévi számvetés

Genval, 2016. január 1. – Elfogyott az ó, most kezd fogyni az új, ami engem is újévi számadásra késztetett. Röviden áttekintve a helyzetem: 2011 novemberében költöztünk ki Belgiumba, tehát idestova négy éve vagyunk kint. A kiköltözés akkori oka nem az otthoni közállapotokkal, hanem sokkal inkább az EU-ra vonatkozó szakmai érdeklődésünkkel, és az ehhez kapcsolódó fizetési lehetőségekkel függött össze. Mind a feleségem, mind jómagam szakmai fejlődést biztosító helyen dolgozhatunk, és két gyermekünket együtt neveljük.

Ami engem illet, 2012 júliusa, tehát három és fél éve dolgozom európai népegészségügyi civilként, ami az EU-s jogalkotás átfogó vizsgálatát, és a közérdek szakadatlan képviseletét teszi lehetővé a számomra. Úgy hiszem, közérdekképviselőként (vagy ha úgy tetszik: lobbistaként) ténykedésem az általános európai, beleértve a magyar egészségfejlesztését szolgálja, tehát panaszra semmi okom. Alkalmam nyílt, és nyílik a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és az egészségtelen étkezés káros hatásai ellen fellépni csakúgy, mint olyan általános egészség-releváns EU politikák, mint a levegőminőséget szabályozó irányelv, a Roma integráció kérdéseit, vagy épp az EU-Amerikai szabadkereskedlmi megállapodást nyomon követni.

Mindezeken túl, és nem utolsósorban a civil munka rugalmas és családbarát, ami megengedi számomra az ‘és’ szó használatát a ‘vagy helyett’ a ‘munka/család’ összefüggésben, ami manapság nagy szó, amit meg kell becsülni.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s