Áldozat vagy bűnös? Gondolatok a német megszállás tervezett emlékművéhez

2014. március 19-én lesz 70 éve Magyarország második világháborús szerepét meghatározó német megszállásnak. Az évfordulóra tekintettel a kormány a holokauszt emlékév keretében emlékművet (?!) kíván állítani a német megszállásnak. Az ötlet felemás, a kivitelezés szakmaiatlan, és a vélelmezett jószándék ellenére alkalmas hamis mítoszok táplálására, és gátolja saját történelmünkkel való szembenézést. Mindazonáltal a kezdeményezés termékeny történelmi és társadalmi vitát indukált, amelyhez e pár sorral magam is hozzá kívánok járulni.

német megszállás

Mi az emlékmű értelme?

A hivatalos indoklás szerint az emlékmű minden áldozatnak kíván emléket állítani, ezért „érthetetlen az ellenállás vele szemben”. Nem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy hazánk világháborús szerepvállalásban tragikus mérföldkő 1944. március 19. Ezt követően nem lehetett többé autoriter parlamentarizmusról beszélni, megkezdődött a szellemi élet gleichsaltolása, a magyar zsidó lakosság deportálása, és hazánk erőforrásainak kritikátlan (és értelmetlen) feláldozása a német hadigépezet oltárán. A megszállás tette lehetővé, hogy meghiúsuljon az október 15-i kiugrási kísérlet, futatta zátonyra a helyes magyar béketapogatózási kísérleteket, és hozzájárult a későbbi nyilas puccs sikeréhez. A tényekhez hozzátartozik, hogy mivel a kormányzó a helyén maradt, az Európai közvélemény hazánkat nem tekintette megszállt országnak, később azonban a hadi helyzet fordulása következtében a kormányzó meneszthette a Sztójay kormányt, kinevezhette a Lakatos kormányt, béketapogatózásokat kezdhetett a Szovjetunióval és közbenjárhatott legalább a fővárosi zsidóság megmentésbében. A következmények ismertek: a deportált zsidó magyar lakosok száma riasztó, az ország a visszaszerzett, jelentős magyar lakosságú területeket immáron megpecsételten újra elvesztette, és közvetve ez is hozzájárult a magyarországi német ajkú lakosok méltánytalan és embertelen kitelepítéséhez.

Mi a probléma az emlékművel?

Az önfelmentés kísérlete. A magyar történelemszemlélet rákfenéje az önsajnálat, az áldozat szerep, a narcisztikus énkép. Ezen emlékmű ezt az önfelmentő, a hibákkal való szembenézést megkerülő szemléletet erősíti. Azt sugallja kimondva-kimondatlanul, hogy a magyar deportálás a német megszállás árnyékában történt, így – noha nem tagadja a magyar felelősséget, de zárójelbe teszi azt, ami lényegében önfelmentési kísérlet, ezért elfogadhatatlan. Egyben alkalmatlan is rá, mert az öntudatos civilek ezt a gondolatkísértletet elutasítják.

A hazai németség és Németország számára sértő. A sas Németország címerállata. Márpedig egy nem hízelgő kontextusban való szerepeltetése a mai Német Szövetségi köztársasággal szemben legalábbis udvariatlan. Kevés ország követett el nagyobb bűnöket, mint a hitleri Németország. De ugyancsak kevés ország van, amely olyan példaértékűen dolgozta fel a káros múltat, és számolt le vele mint a mai, demokratikus és jogállami NSZK. Mivel Magyarország mind a működő demokrácia, mind a jogállam, de legfőképpen a múlttal való szembenézés terén hiányosságokkal küszködik, és a mai napig elmaradt a magyar szembenézés a magyar felelősséggel, ezért nincs erkölcsi alapunk vesztes államként a szintén vesztes Németországra vádlóan mutatni. Az emlékmű eszmeisége továbbá elfogadhatatlan a hazai német kisebbség, mint államalkotó tényező számára is, és egy magyarországi német legalábbis meghasonlással tekinthet csak e kétes kezdeményezésre.

Végül, de nem elhanyagolható kifogás a „kutyafuttában” keresztülvitt, a téma komolyságához méltatlan kapkodás, és – már-már szokásosnak mondható – egyeztetés hiánya, ami komoly hiba. E kérdésben – sem – megengedhető a hazai állampolgárok, civilek véleményének kikérése, és méltánytalan mellőzése.

Úgy érezzük, hogy a fenti kritikák alapját erősíti a széles tiltakozási hullám a magyar társadalom minden szegletéből – ideértve a hazai magyar zsidóságot képviselő Mazsihiszt is, amely véleménye – e kérdésben – valóban megkerülhetetlen, és nem söpörhető le az asztalról.

Megjegyzendő továbbá, hogy – kampányidőszak révén – az emlékmű természetesen politikai témává is lett, amelyet ki-ki a maga szájíze szerint értelmez, de az általunk megfogalmazott civil kritika természetesen figyelmen kívül hagyja a politikai felhangokat és túzásokat, mert a téma komolysága megkívánja, hogy a kérdést társadalmi súlyának megfelelően értelmezzük.

Mi lehet a megoldás?

Az elsietett, elkapkodott, történelmietlen emlékmű-ötlet visszavonása, a hiba elismerése, a holokauszt emlékév méltó megünneplése, és a történelmi szembenézést eredményező társadalmi vita lefolytatása.

A címben feltett kérdésre válaszolva: is-is. Magyarország kétségtelenül az elhibázott Versailles-i békerendszer áldozata volt, amelynek eredménye volt az ellentmondásos Horthy-rendszer, a nemzeti frusztráció, amely a ragályos antiszemitizmushoz vezetett, és amely végső soron a náci Németország karjaiba, majd újra a vesztes országok sorába lökte az országot. Magyarország egy szerencsétlen történelmi helyzet áldozata, de egyben súlyos bűnök elkövetője volt egyszerre. Hamis az a történelemszemlélet, amely az egyik, vagy a másik kihangsúlyozásában véli megtalálni a maga igazát. Az ’áldozat’ szerep nem értelmezhető a ’bűnös’ szerep nélkül. Ha másra nem, egy termékeny vita elindítására mindenképp alkalmas volt a kezdeményezés, amely – várható bukása mellett – mindenképpen pozitívan értékelendő. A magunk részéről igyekeztünk ehhez a vitához termékeny módon, és építő jelleggel, hozzájárulni.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1fjV7eV
Advertisements

2 thoughts on “Áldozat vagy bűnös? Gondolatok a német megszállás tervezett emlékművéhez

  1. Jóindulatú,és talán valamire vezet is a szerző álláspontja, hogy tekintsük a “kialakult” helyzetet úgy, mint egy tisztázó társadalmi kibeszélés lehetséges kezdő, induló pontját.
    Kár, hogy maga a magyar állam ma erre nem így tekint,ezért én attól tartok, hogy a szerző helyes és támogatható szándékából semmi sem lesz. Szólni azonban mindezért fontos,és helyes.

    • Szögezzük tehát le: nem állítom, hogy a kibeszélés volt az elsődleges célja az emlékmű körüli hercehurcának. Azt azonban igen, hogy végül is a kibeszélés irányába hatott, ami jó, és hasznos.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s