Az apolitikus hozzáállás veszélyeiről

A kormányzati ciklus végén, a választási kampány előestéjén helyénvaló röviden megállni, és biccentést követően látleletet adni a hazai közállapotokról. Hová jutott az ország eddig? Mit várhatunk a választási kampánytól? Miként célszerű megítélnünk a közéleti kérdéseket?

Elöljáróban szeretnénk leszögezni, hogy közélet alatt mi egy tágabb kategóriában gondolkodunk, amely a szűk értelemben vett politika szféráján túlmenően magában foglalja mind a gazdasági ágazatot, mind pedig a legtágabb értelemben vett civil szerveződéseket. Egy egészséges, demokratikus társadalom legfőbb fokmérője számomra e három ágazat kiegyensúlyozott viszonya. Ami a sajátos magyar viszonyokat illeti, etéren azt kell megállapítanunk, hogy a magyar társadalom szélsőségesen, már-már egészségtelen mértékben átpolitizálódott („Ha két magyar hajótörést szenved egy lakatlan szigeten, akkor hamarost három különböző pártot alapítanak.”) Ahelyett, hogy dinamizmus uralkodnia a különböző logika mentén működő rendszerek között, sokkal inkább mind a gazdaság, mind a civil szféra a politika szolgálóleányaként viselkedik. Ez nem helyes. Amennyiben tehát az öntudatos állampolgároknak feladatuk van, úgy az ennek a téves logikának a meghaladása, és a társadalom működésének visszaterelése egy kiegyensúlyozottabb mederbe.

A 2014-es választási kampányról

Mivel még a köztársasági elnöki bejelentés nem hangzott el, ezért a kampány hivatalosan nem kezdődött el, így most helyénvaló leszögeznünk, hogy eleve három választásnak nézünk elébe. E három közül egynek, a parlamenti választásoknak kellene leginkább a magyar belpolitikáról szólnia, az európai parlamenti és önkormányzati választásoknak inkább az európai és a helyi közügyeket kellene középpontba állítaniuk. A vállalkozói és a civil szféra – tágabb értelemben az öntudatos állampolgárok közössége – az, amelyik rákényszerítheti erre a mindenkori  politikai elitet.

Számít-e az, hogy ki nyeri a választást?

Igen is, meg nem is.

Számít annyiban, hogy a demokrácia a szavazás során elért győzelemről (is) szól, e versengés díja pedig a politikai hatalom. Márpedig egy ország állampolgárai számára nyilvánvalóan számít, hogy kinek adnak kormányzati felhatalmazást, és az ígéretek mennyiben válnak valóra (etekintetben rendkívül tanulságos megvizsgálni a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es kormányok választói felhatalmazását és azt, hogy ezt a felhatalmazást mennyiben legitim módon  hajtották végre az említett kormányok).

Másfelől azonban annyiban viszont nem a nyereség a legfontosabb, hogy a politika nem élet-halál kérdése (még akkor sem, ha valakik ennyire komolyan veszik), és a választási vereség is befolyásos, ellenzéki szerepben hasznosul, amely ügyes politizálást követően később kormányzati megbízássá formálható. Sokkal fontosabb a győzelemnél az, hogy egyrészről a mindenkori vesztes ismerje el a mindenkori győztes politikai győzelmét és fogadja el a választói népítéletetl. De legalább olyan fontos a magas választói részvétel, amely igazi legitimációt adhat mind a kormány- mind az ellenzéki oldalnak. A magas választói részvétel pedig úgy érhető el, ha a politika komolyan veszi magát, és a valós közügyekkel és az égető társadalmi problémákkal (a hazai cigányság integrációja, a mélyszegénységben élők helyzete, a munkanélküliség leküzdése, a fiatalok kivándorlásának megakadályozása, a hajléktalanok helyzetének rendezése, a népegészségügyi mutatók javítása, az egészségügyi rendszerek konszolidációja, az elfogadhatatlan mértékű antiszemitizmus visszaszorítása, a határon túli magyarok jogfosztása elleni fellépés stb. stb.) foglalkozik.  Az emberek elégedetlenségéből táplálkozó, elgondolkodtató méretű társadalmi támogatottsággal rendelkező Jobbik az ékes és figyelmeztető példája annak, hogy hova vezet a problémák szőnyeg alá söprése. Programok és révek vitája hozza mozgásba a választói akaratot, és nem a sárdobálás. Számomra ugyanis az, hogy „igen, de legalább jobbak vagyunk mint ők” érvelés, és a karaktergyilkosságokra épülő, a másik kritizálásában kimerülő „sérelmi politika” legrosszabb magyar hagyományaink folytatója

Miként viszonyulhat az öntudatos állampolgár a fentiek fényében a magyar politikához?

Mértékletességgel, és a jogos állampolgári elvárások számon kérésével. Az epikuroszi idők bölcs mondását követve, a bölcs ember megfelelő távolságot tart a politikától, mint a tűztől. Se nem megy túl közel hozzá, hogy meg ne égjen, se nem megy túl távol, hogy meg ne fagyjon.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/1byTXEY
Korábbi kapcsolódó bejegyzések listája:
Advertisements

2 thoughts on “Az apolitikus hozzáállás veszélyeiről

  1. Visszajelzés: 28. Hét tanulság a 2014-es magyar választásokról | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

  2. Visszajelzés: 25. A gyűlöletkampányról | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s