A politikai perekről Magyarországon – ki őrzi az őrzőket?

Magyarországon a politikai perek története egyidős a jogállamiság történetével és a középkori gyökereken át az újkoron keresztül, a koncepciós pereken át az újkori demokráciáig elkísértek bennünket, és kísértenek ma is. Van-e helye a politikának a tárgyalóteremben? Mennyire része akarva, akaratlanul az igazságszolgáltatás a politikai játszmáknak, ha része egyáltalán? Belefér-e a jogállamiságba a politikai küzdelmek taláros testület elé kényszerítése?

(2013. szeptember 17 – az öszödi per első tárgyalási napja – forrás fn.hir24)

A politikai perekről

Magyarországon a politikai perek története egyidős az igazságszolgáltatás történetével. Amióta létezik jog, azóta használja azt a mindenkori hatalom akarata érvényesítésére, legyen szó akár Szent királyunk törvényeiről, akár idegen házi uralkodóink pénzzavarát enyhítendő magyar főurak ellen indított fej- és jószágvesztési perekről. Az első modern értelemben vett politikai per alighanem a magyar jakobinus mozgalom pere, amely Martinovics Ignác és társai kivégzésével, valamint számos résztvevő, így Kazinczy Ferenc bebörtönzésével, valamint a “nézelődő” Csokonai Vitéz Mihály megrovásával járt együtt.

(Martinovics Ignác és társai kivégzése a vérmezőn)

A nemzeti emlékezet számon tartja az aradi 13 (illetve 15) vértanú perét (amelyről Ferenc József képet őrzött a lakosztályában), illetve az újkor kezdetén mind a Tanácsköztársaság, mind a Horthy-kor olykor statáriális, máskor politikai perekkel kezdte pályafutását (vörös, illetve fehérterror). Ellenkező előjelű perre is van példa: a Frankhamisítási-per “vádlottjai” valós vagy vélt nemzeti érdekek és az akkori hatalom akarata szerint cselekedtek, de a per célja épp a felelősség porlasztása volt. Bár a Horthy-kor perei nagyrészt kommunistaellenesek voltak (Rákosi börtönben ült évekig, és a biatorbágy ürügyén ki is végezték Sallai Ferencet és Fürst Imrét), a rendszer nyilasellenes éllel is használta az igazságszolgáltatást (Szálasi Ferenc is börtönben ült).

Azonban kétségtelen tény, hogy a koncepciós perek műfaját a kommunista rendszer fejlesztette “tökélyre” (lásd pl. Mindszenty-per). A korszak emblematikus alakját, Kádár Jánost személyes felelősség is terheli aktív részvételéért és kezdeményezéséért mind a Rajk-perben, mind a Nagy Imre perben)

(Nagy Imre per – ítélethirdetés)

Van-e helye a politikának a tárgyalóteremben?

Ilyen vészterhes magyar politikatörténeti múlt után nincs mit azon mit csodálkoznunk, hogy nem történt gyökere szakítás a múlttal, a perek politikai jelentősége megmaradt, és a politikai hatalomért folytatott per átszivárog a tárgyalótermekbe.

Az ok nyilvánvaló: egy jogállamban a bíróság független és pártatlan, a bíró csak a jogszabályoknak, és ezen keretek között saját belső meggyőződésének engedelmeskedik. Márpedig a politikai szereplő számára nagy “érték” ha az ellenfélről egy köztiszteletben álló, független hatalmi ág képviselője mondja ki, hogy bűnös. Mivel a bíró hatalma nagy, ezért korlátozott is: nem az ellen “folytat” eljárást, aki ellen “akar”, hanem csak és kizárólag a felett ítélkezhet, aki ellen az ügyészség vádat emel. Jóllehet az ügyészség is magas szakmai színvonalon végzi a munkáját (amit szemléltet a 96%-ot meghaldó váderedményességi mutató, azaz az ügyek ennyi %-ban a bíróság bűnösnek mondta ki azt, akit az ügyészség vádolt), azonban a politikai ügyek esetében a vádemelés joga legalábbis visszás.  Azáltal ugyanis, hogy az ügyész bíróság elé citál valakit, azt évekig elhúzódó eljárásnak teszi ki – ami adott esetben a politikai cél, jelesül a terhelt “lejáratódásához” (“Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.”) eléréséhez vezethet. Hiába mondja ki a bíróság a terhelt ártatlanságát évek múlva, a politikai meghurcoltatás orvoslására ez már nem alkalmas. Ez pedig súlyosan sérti az eljárás egyik alapelvét, az ártatlanság vélelmét.

Mennyire része akarva, akaratlanul az igazságszolgáltatás a politikai játszmáknak?

Ne legyenek kételyeink: ma Magyarországon a bíróság független és pártatlan. A bíróság függetlensége akkor kerül veszélybe, ha már nem hiszünk benne, és szerencsére erről nincs szó. A bíróság mégis részese e pereknek, mivel nincs ráhatása a vádemelésre. Jóllehet a politikai színezetű ügyek az össz-ügycsoport törpe kisebbsége, mégis ez a vádmonopólium nem kívánt vesszőfutásnak teheti ki azokat, akik célkeresztbe kerültek.

Márpedig 20 éves demokráciánk történetében, és leginkább az utóbbi időkben mindinkább megszaporodtak, semmint ritkultak az ilyen ügyek: nem kétséges a politikai vonulata az UD-ügynek, a Szilvássy-ügynek, a Sukoró-ügynek és legújabban az Öszödi-ügynek. Ehelyütt pedig óvatosságra inthetünk minden szereplőt: a bíróságnak pártatlannak kell lennie, és nem hagyhatja, hogy belerángasság politika játszmákba. A bíróságnak fel kell vennie a kesztyűt, és bátran ki kell mondania egy-egy ügyről, ha ott nem a jog, hanem a politika áll a háttérben a jog álruhájába bújva. A bírák felelőssége az is, hogy az  – adott esetben ártatlan – vádlottak megkíméljék a kafkai-per következményeitől.

De a bíróságnak nem elég függetlennek lennie, annak is kell látszania. A tárgyalás határnapjainak kitűzése példának okért a bíróság hatásköre. És az ösződi per első tárgyalásának szeptember 17-re, az öszödi beszéd kiszivárogtatásának évfordulójának tűzésére akkor is alkalmas a függetlenség kétségbe vonására, ha erről szó sincs.

Belefér-e a jogállamiságba a politikai küzdelmek taláros testület elé kényszerítése?

Elintézhetjük-e  egy kézlegyintéssel a fentieket annak tudomásulvételével, hogy kérem, a politika felnőtt dolog, durvák a játékszabályok, aki beszáll a ringbe, az vegye tudomásul a játékszabályokat és viselje emelt fővel a gyomrosokat? Nyilvánvalóan nem.

Az állampolgárok védelmét csak egy önmérsékletet gyakorló ügyészség és egy állampolgári jogokat óvó bíróság együttesen garantálhatja. Magyarországon a legfőbb ügyész – szemben a bírósággal – nem olyan mértékben független és pártatlan, mint a bíróság, és a mindenkori kormány valamiféle kontrollt gyakorol felette. Vannak olyan államok, ahol nyíltan a kormány ellenőrzése alatt van, vannak olyanok, ahol független. Meggyőződésem szerint a megoldás az ügyészség bírósághoz hasonló, független hatalmi ággá szervezése lehet, ahol az ügyészség adott esetben a kormány ellenőrző szerve is lehet (emlékezzünk: a közelmúltban Csehországban az ügyészség a kormányzati korrupció ellen lépett fel, amely számos kormánytag letartóztatásához vezetett). Ellenkező esetben ki véd minket a hatalomtól való esetleges visszaéléstől?  Quis custodiet ipsos custodes? – Ki őrzi az őrzőket? 

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/GSBTxX

 

Reklámok

5 thoughts on “A politikai perekről Magyarországon – ki őrzi az őrzőket?

  1. Visszajelzés: 27. Szerény javaslat a magyar civil társadalom 12 pontjára | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

  2. Visszajelzés: 28. Hét tanulság a 2014-es magyar választásokról | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

  3. Visszajelzés: 25. A gyűlöletkampányról | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

  4. Visszajelzés: 22. Az apolitikus hozzáállás veszélyeiről | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

  5. Visszajelzés: 21. Mérlegen a magyar miniszterelnökök: államférfiak, politikusok és az átmenet emberei | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s