Diáktüntetések, tandíj, népszava, forradalom – avagy mit üzennek a diákok?

Az alábbiakban először röviden áttekintjük, lényegében mi váltotta ki a fiatalok “lázadását” (1), majd a történelmi előképek felelevenítése révén (2) levonjuk a tanulságokat az alkalmazott oktatáspolitikáról (3).

tandíj

(1) Voltaképp miért is ‘lázadt’ fel a fiatalság Magyarországon?

Mi is az ismert események kiváltó oka – az ún. ‘tandíj’

Az események olvasata számomra a következő: a jelenlegi oktatási politika a magyar felsőfokú képzés gyökeres és gyors átalakítását hirdette meg. Ennek egyik lényegi eleme a felsőfokú képzés fizetőssé tétele a diákok meghatározó többsége számára (a továbbiakban: ‘tandíj’).

A ‘tandíj’ cél vagy eszköz –  eszköz

Fontos látnunk, hogy a tandíj nem oktatáspolitikai cél, hanem eszköz. Elég talán sommásan indokolni a fenti megállapítást azzal, hogy nehéz olyan politikai irányzatot találni avagy elképzelni, amely a közpolitikai versengés során a fizetős felsőoktatást tűzné ki elérendő társadalmi célként.

Megítélésem szerint a kormányzati oktatáspolitika részéről az alábbi hármas célkitűzést vélelmezhetjük a kommunikált/megvalósítani szándékozott intézkedések mögött:

  1. a képzési szerkezet átalakítása;
  2. az oktatás fenntarthatóvá és részlegesen önfinanszírozóvá tétele; valamint
  3. a fiatalok Magyarországon tartása. 

1. A képzési szerkezet átalakítása lényegében a gazdaság átalakításának politikájának keretében értelmezhető, és azon vélt vagy valós elképzelésen alapul, hogy a magyar munkaerőpiaci sajátosságokat jobban kielégíti egy reál, semmint egy humán beállítottságú képzési struktúra.

2. Fenntarthatóan finanszírozható oktatáspolitika kialakítása annyiban, hogy “nincsen ingyen ebéd” és azt feltételezve, hogy a minőségi oktatáshoz anyagi hozzájárulás (‘tandíj’) szükséges.

3. A fiatalok Magyarországon tartása azon az elven alapul. hogy amennyiben az állam finanszírozza a diákok magyarországi tanulását, ezt nem azért teszi, hogy az így megszerzett tudást aztán külföldön hasznosítsák. Ezért az ún. hallgatói szerződések lényegében arra irányulnak, hogy a képzést követően a diákok meghatározott szakmában Magyarországon dolgozzanak, ellenkező esetben a több éves képzés összegét vissza kell téríteniük (ún. ‘röghöz kötés’).

(2) Oktatáspolitika a Horthy korszakban, a demokratikus átmenet és a szocializmus idején valamint a rendszerváltást követően

A kultúra és az oktatás az a terület, ahol büntetlenül lehet vétkezni évtizedeken át, azonban mire a bajok jelentkeznek, a hiba jórészt orvosolhatatlan. “Magyarországot ma nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá”

E gondolatok jellemezték a Klebelsberg Kuno gróf nevével fémjelzett oktatáspolitikát a Horthy-korszakban, amely az autoriter rezsim vitán felül álló sikerágazatának, és kritikusai által is elismert kiemelkedő teljesítményének számított. Tanyasi és kiterjedt falusi iskolák, újjáalapított egyetemek, nagyszabású iskolaépítkezések, és a 20-as évek gazdasági válsága közepette mindig a legmagasabb költségvetési arányt élvező kultusztárca e korszak címszavai. Az oktatáspolitika és kultúrdiplomácia további fontos eleme a külföldi kollégiumi és ösztöndíj kiépítése és fenntartása volt. A korszak magyarországi magyar Nobel díjast is fel tudott mutatni Szent-Györgyi Albert személyében.

A sors fintora, hogy a Klebelsberg-féle kultúrpolitika gyümölcseit részben a szocialista korszakban aratták le – szimplán azért, mert a generációváltás ebben a korszakban “érett be”. Az oktatási rendszer ‘megörökölte’ a régi rendszerből a magasan képzett oktatói réteget.  Azonban a Kádár-korszak egyik további vívmánya az általános, széles körű tankötelezettség bevezetése, és a népesség műveltségi fokának kiterjesztése volt az osztálykövetelmények eltörlését követően.

A rendszerváltás részben előrelépést, részben visszalépést jelentett. Az ideológiai korlátok leomlásával szabadabbá vált az oktatás, a határon túli magyarság oktatása nem volt többé tabu, és nem kellett kimutatni minden tudományban a marxizmus átütő sikerét. Azonban nem született meg a kívánatos ciklusokon átívelő kultúrpolitika, a Nemzeti Alaptanterv irányai, és a konzervatív/liberális oktatáspolitikai megközelítés négyévente váltotta egymást. A felvett diákok keretszámai emelkedtek, amely a minőségi oktatás rovására ment, és gombamód szaporodtak a különböző oktatási intézmények, adott esetben a valós oktatási igények figyelembe vétele nélkül. Ez a diploma értékének általános devalválódásához vezetett. A közelmúlt kísérlete a tandíj bevezetésére, és a háromigenes, ‘eltöröljük őket’ népszavazás 2008-as eredménye mára már közhely.

(3) Jogos-e a diákok ‘lázadása’? Helyes-e a követett oktatáspolitika? Hogyan tovább?

A diákok reakciója érthető. A jelenlegi kormányzat a kormányprogram megvalósítása során deklaráltan vállalja a konfliktusokat a nyugdíjasok kivételével a társadalom legkülönbözőbb rétegeivel – most épp a diákokkal. A fiatalok mindig is élen jártak a vakmerőséggel határos merészségben és bátorságban; gondoljuk csak 1848. március 15-re, 1956. október 23-ra, vagy az első ellenzéki pártra, amelyet fiatal demokraták alapítottak a rendszerváltás korszakában. Nincs ez másképpen ma sem: a fiatalság határozott fellépése kézzelfogható eredményekben, kormányzati engedményekben, és tárgyalásokban manifesztálódott úgy, hogy az események forgatagában diákok voltak a kezdeményezők.

Helyes-e a követett oktatáspolitika?

Elsősorban meg kell állapítani, hogy összességében a rendszerváltás utáni korszak alulteljesít mind a Horthy, mind a Kádár korszakkal szemben az oktatáspolitika terén – amelyek súlyos szavak, és annál is inkább fájóak, mert igenis több van a rendszerben, mint amit eddig megmutatott magából eddig.

Másodsorban el kell ismerni, hogy az oktatási rendszer jelenlegi formájában fenntarthatatlan, és igenis változásra szorul. Tehát elöljáróban pozitívan kell fogadni minden olyan kormányzati intézkedést, amely felismeri a változtatás szükségességét, és hozzányúl a rendszerhez.

A tandíj nem ördögtől való gondolat. Az, hogy politikai szempontból érzékeny, és a mindenkori kormányok máshogy politizálnak ellenzékben, mint kormányon, valahol érthető. Ez azonban nem lehet akadálya a tandíj korlátozott mértékű, ésszerű biztosítékokkal történő bevezetésének. Ésszerű biztosítékoknak megfelelő keretszámok bevezetését, a hátrányos helyzetű (különösen roma) származású fiatalok támogatását, és a tehetségek minden körülmények között történő felkarolását értjük.

A röghöz kötés agyrém. Se nem igazságos, se nem hatékony és még uniós elveket is sért.

Elmúlt az a kor, amikor a magyar emberek zsebében nem volt útlevél. A szabadság korát éljük. Főként a dacos döntésekre és hirtelen döntésekre hajlamos fiatalok esetében egyszerűen nem fair korlátozni a külföldi munkavállalást.

Az elvi aggályokon túl egész egyszerűen nem hatékony a korlátozás. A diákok válaszként vagy külföldön tanulnak, vagy ‘csakazértis’ alapon kimennek. Ha pedig nem teszik, ámde nem találnak itthon megfelelő munkát, akkor meg a fiatal munkanélküliek sorát gyarapítják.

Anakronisztikus a döntés annyiban, hogy a négy uniós legfőbb szabadság egyike a személyek szabad mozgása az EU-n belül. Magyarország pedig nem egy sziget, hanem az EU, és benne a Kárpát-medence szerves része. Bármely olyan intézkedés, amely egy adott ország saját állampolgárai ellen irányul, és alkalmas a szabad mozgás korlátozására, könnyen a luxemburgi EU Bíróság ítélőszéke előtt találhatja magát, és félő, hogy könnyűnek találtatik.

Mindez azt jelenti, hogy a tehetséges fiatalok Magyarországon tartása ne lenne legitim cél? Korántsem. Sőt. Igenis kell és lehet ezirányú döntéseket hozni. De nem így, hanem jóval is másképpen. Elsősorban megfelelő környezet és mindenekelőtt megfizetett munkahelyek útján. Azaz ez esetben nem a büntetés, hanem a jutalom a kifizetődő és hatékony politika.

Hogyan tovább?

A diákok – életkoruknál fogva – nem okozói a magyar oktatási rendszer válságának, és a megoldás sem várható tőlük. A helyes megközelítés az, amely figyelembe veszi a diákok demokratikusan kifejezett kéréseit, partnerként és felnőttként tekint rájuk, és a jövő oktatáspolitikájának kialakítása során érdemben bevonja őket. E jövő oktatáspolitikája tartalmazhat indokolt mértékű, és biztosítékokkal ellátott, tandíj jellegű elemeket, amely megfelelő egyeztetések és előkészítés után a diákok képviselői számára is elfogadható lehet.

Végül, és nem utolsó sorban egy általános  jó tanács a választókorú fiatalok számára: tessék választani. Miért? Mert a mindenkori politikai elit a választók kegyeit keresi. Miért érinthetetlen ‘Szent Tehenek’ a nyugdíjasok a politikai döntések során? Azon egyszerű oknál fogva, hogy választanak. Amint készek tömegesen szavazni a választókorú fiatalok, mindjárt megváltozik a jelentőségük a politikai döntéshozatal során.

a bejegyzés rövidített linkje ► http://bit.ly/16AzAK3

Reklámok

6 thoughts on “Diáktüntetések, tandíj, népszava, forradalom – avagy mit üzennek a diákok?

  1. Az írás egy mondatához szeretnék csak hozzászólni: “A tandíj nem ördögtől való.” Valóban, önmagában nem. De ahhoz, hogy Magyarországon a tandíj bevezethető legyen, néhány előfeltételnek teljesülnie kellene.

    Egyrészt, a tandíj finanszírozására rendelkezésre kell, hogy álljon egy tandíjhitel, melynek a kamata kellően alacsony, megfizethető. Erre nem jó eszköz az állami kamattámogatás, mert mint azt egy HVG publicisztikában olvashattuk, végül többe kerül, mint a “sima”, államilag finanszírozott felsőoktatás. Tehát, a hitel forrásának kell olcsónak lennie, ami csak akkor valósulhat meg, ha a magyar kamatkörnyezet hosszú távon, kiszámíthatóan alacsony. Az elmúlt 20+ évben nem volt az, így jelenleg erre egy hosszú távú hitelfelvételt nem alapozhatunk.

    Másrészt, számos olyan diplomás foglalkozás létezik (a teljesség igénye nélkül: orvos, ápoló, tanár), ahol a jelenlegi bérszínvonal mellett remény sincs rá, hogy egy hosszú távú hitel ára kitermelhető a majdani fizetésből. (Azt ugye nem fogadhatjuk el, hogy bizonyos szakokon van tandíj, bizonyos szakokon pedig nincs.)

    Tehát, a tandíj kérdésére térjünk vissza akkor, ha mind a bérek, mind a kamatok konvergáltak például a jelenleg Eurót használó országok átlagos szintjéhez.

    • Kedves Sándor!

      Köszönöm az észrevételt.

      A bejegyzés tulnyomó, érdemi, hitelre vonatkozó részével egyetértek – érdekes okfejtés a hitel jellegéről.

      Egy mondatra szeretnék reagálni. “Tehát, a tandíj kérdésére térjünk vissza akkor, ha…”. ÚGy érzem, hogy nem igazi érv egy döntés halogatására (amely megérett e meghozatalra) már, egyébként létező problémák említése.

      Ami nem jelenti azt, hogy nem komoly gond a “ha mind a bérek, mind a kamatok konvergáltak például a jelenleg Eurót használó országok átlagos szintjéhez.” rész. Igen, a tanárok, orvosok ápolók bére egy másik, égető probléma ma Magyarországon (szerintem benne van a 12 legsúlyosabb társadalmi feszültség között). És ebből is látszódik, hogy a társadalom szövete bonyolult és összetett, és nem lehet úgy átfogó megoldást kínálni, ami ne hatna ki az egészre.

      Elfogadom, hogy az oktatás komoly szakpolitikai kérdés. Szerintem minimum komoly hatástanulmányoknak kell megelőzniük minden döntést. Azt is látni kell, hogy a jelenlegi mennyiségű és minőségi oktatás ilyen formájában fenntarthatatlan. Ha ezt elfogadjuk alapnak, akkor máris megkezdődhet az érdemi párbeszéd.

      Egy vad, képzeletbeli példával élve, felezzük meg az egyetemek számát, és felezzük meg a jelenleg tanuló állami képzés számát. Legyenek ezek államilag támogatott helyek. LEgyen egy igazságos és fair felvételi vizsga – döntsön az egészséges verseny. De legyen mondjuk 10% fenntartva a hátrányos helyzetűeknek és megint 10% a Romáknak. És ez már egy megoldási modell. PErsze lehet vitatkozni a konkrét arányok, a részleteken, de itt egy elméleti javaslat amit érdemes megfontolni.

      Maradok szolgálatodra.

      Zoltán

      Pro Patria et libertate: magyar közéleti blog ► https://propatriablog.wordpress.com/

      Pro Patria et libertate: magyar közéleti blog a facebook-on ► http://www.facebook.com/pages/Pro-Patria-et-Libertate-Magyar-K%C3%B6z%C3%A9leti-Blog/388040354600446

      Kövesd a @Propatriablog felhasználót a Twitteren ► https://twitter.com/ProPatriaBlog

      Csatlakozz a folyamatban lévő közéleti vitákhoz a Pro Patria et Libertate LinkedIn csoportban ► http://www.linkedin.com/groups/Pro-Patria-et-Libertate-magyar-4776607?gid=4776607&trk=hb_side_g

  2. Azért a különböző időszakok oktatáspolitikájának sikerének értékelésében figyelembe kellene venni azt is, hogy a világ, és ezen belül az oktatással szembeni követelményrendszer gyökeresen megváltozott. Ezt a változást a Kádár-kor oktatása nem követte, a Horthy-rendszer oktatáspolitikájához való visszatérés meg csak ront a helyzeten. A Klebelsberg Kuno (cikkeiben így jelenik meg a neve) nevéhez köthető oktatáspolitika egy adott társadalmi rendszer igényeit teljesítette, amellett a magyar nemzetiség “kultúrfölényét” volt hivatva biztosítani. Egy hatékony alattvalói réteg, nemzeti fölény létrehozására alkalmas volt a poroszos oktatási rendszer egy kevéssé változékony világban.
    Ma másra lenne szükség (alkalmazkodásra, élethossziglani tanulásra felkészítés, rugalmas, nyitott gondolkodás, mobilitás, tolerancia), és ebben az angolszász oktatási rendszer jobban teljesít akkor is, ha anekdotikus példák vannak arra, hogy tudásanyagban kevesebbet nyújt.
    Ami az anyagiakat illeti, fenntartható rendszerre van szükség. A jelenlegi forint kamatszintek mellett a tandíjhitel önmagában nem megoldás.
    Jó lenne, ha oktatáspolitikával foglalkozók vagy az ahhoz hozzászólók kicsit olvasgatnék a PISA elemzéseit is, nem csak a pillanatnyi eredményeket néznék.
    Számomra a poszt legfontosabb megjegyzése, hogy egy oktatáspolitikai eredménye csak jelentős időkéséssel jelentkezik. Ezért a legutóbbi enyhe javulást a magyar PISA-eredményekben én a pedagógusbér-emelésnek és a tanszabadságnak tulajdonítanám. De lehet, hogy az okok még régebbi időszakban találhatók, Ez utóbbival persze a poszt értékelése a rendszerváltás óta eltelt idő oktatáspolitikájáról egyszerűen túl korai.

    • Kedves Lacz!

      Köszönöm szépen a megjegyzéseket.

      A hegeli gondolatot idézném: “A bölcsesség baglya csak az alkony közeledtével kezdi meg röptét.” Ez hozzávetőlegesen annyit jelent, hogy a tudomány csak később tud érdemben reagálni az eseményekre, nem pedig az eseményekkel egyidejűleg. Osztom annyiban az aggályokat, hogy mivel az oktatáspolitika hosszútávú gondolkodást igényel, az eredmények és a tévedések is csak hosszútávon értékelhetőek.

      A szépsége/nehézsége ennek a területnek azonban éppen az, hogy mire megvárjuk az eredményeket, addigra már késő cselekedni. Tehát a múlt, és a jelen működő példáinak elemzése által, a rendelkezésre álló tudás alapján szükséges meghozni a szükséges oktatáspolitikai döntéseket.

      A Klebelsberg féle és a Kádár kori oktatáspolitika tekintetében szeretném egyértelművé tenni: szó sincs arról, hogy ezeket a politikákat kellene ‘horribile dictu’ visszahozni. Mindkét politikát a maga korában kell vizsgálni, és történelmi példákként kerültek feltüntetésre – a saját korukra vonatkozva. A jövő oktatáspolitikája ezeket csak az akkori kor viszonyainak hangsúlyos figyelembe vétele mellett használhatja.

      A ‘kultúrfölény’ már korábban, jelesül a trianoni döntés elleni magyar érvrendszerben jelentkezett, és valóban volt ilyen célja a Klebelsbergi politikának. Ettől a másodlagos/kisegítő politikai céltól azonban függetleníteni lehet az akkori oktatáspolitika objektív érdemeit (a GDP arányos ráfordítás, és a felépült oktatási intézmények számomra ilyen objektív mércék).

      A hozzászólásnak különösen a PISA-i elemzések figyelembe vételére vonatkozó részét, valamint az új oktatáspolitikára vonatkozó követelmények példálózó felsorolását tartom megfontolandónak, talán nem csak a számomra. A példálózás mellé had szúrjak be virtuálisan még egy példát: a nyelvtanulás fontosságát.

      Maradok szolgálatodra.

      Zoltán

      Pro Patria et libertate: magyar közéleti blog ► https://propatriablog.wordpress.com/

      Pro Patria et libertate: magyar közéleti blog a facebook-on ► http://www.facebook.com/pages/Pro-Patria-et-Libertate-Magyar-K%C3%B6z%C3%A9leti-Blog/388040354600446

      Kövesd a @Propatriablog felhasználót a Twitteren ► https://twitter.com/ProPatriaBlog

      Csatlakozz a folyamatban lévő közéleti vitákhoz a Pro Patria et Libertate LinkedIn csoportban ► http://www.linkedin.com/groups/Pro-Patria-et-Libertate-magyar-4776607?gid=4776607&trk=hb_side_g

  3. Visszajelzés: 7. A röghöz kötés alkotmányossága és három alkotmányos megoldási javaslat a fiatalok kivándorlásának megakadályozására | Pro Patria et Libertate – Magyar Közéleti Blog

  4. Visszajelzés: 27. Szerény javaslat a magyar civil társadalom 12 pontjára | Pro Patria Blog – magyar közéleti kérdésekről európai civil szemmel

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s